Én Ózdon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumba járok(röviden JAG). Már több mint 2 éve oda járok, most megyek a 9.F osztályba. Az osztálytársaim egy része(főleg a fiúk) elég szemetek. Még 7-ben sokat "szivattak" meg "oltogattak", de valahogy a 8. osztályban megjavultak (már amennyire).
Magával a sulival nem lenne gondom, de sok a hülye MO-n.
De ez olyan dolog, hogy az óvodás azt mondja, hogy de jó volt régen otthon lenni, az iskolás azt mondja, hogy de jó volt régen óvodába járni,
ha az ember elkezd dolgozni akkor meg "de jó lenne még suliba járni"...
pfff rohadt tanár 23 pontot kelett elérni hogy átmenjek a vizsgán nekem volt 21 de az a majom megbuktatott...a másik gyereknek 11 pont de tőle még kérdezett hülyeségeket és átment -.-" na ez.....ám tényleg 5. én sory
Nekünk meg lett az órarend nagyon sokat változott tavaly óta 9 informatika meg még pár új hülyeség. Alig van rendes óra mint matek töri stb tavaly meg ezekből volt rohadtsok.
Ma volt a 2. nap, egyből meg volt tartva az összes óra, a tanítást is elkezdték... Házit is kaptunk dögivel, mellé pedig egy 2 óra alatt kitöltendő matek feladatlapot....
nekünk tavaly annyira lazán vette a matek tanárunk az ilyeneket, hogy én matek doga alatt szemetekből gépet építettem formáltam ilyen reggelis alu csomagolásból a hűtőbordát, ragasztottam, minden 😃😃 Papírból VGA ref hűtő stb. 😃 doga is ragasztós lett 😃😃
le se szarta 😃 dogára alig írtam valamit le sem osztályozta 😃😃
mindig levideóztuk 😃😃
volt hogy fülessel újságot olvastam, ettem ittam, elkényelmesedtem meg minden nem is szólt érte 😃😃 mondjuk az autó bildet ilyen matek könyv mögé raktam meg úgy a könyvvel takartam magam, de azért 😃😃
Ezt én is csak megerősíteni tudom. Mikor még 9-es voltam (már 5 éve volt 😆😉, akkor még csak 1-2 tantárgyból lehetett. 3-nál pedig a tantestület szavazott. De most már korlátlan tantárgyból lehet. 😆
nálunk ofi azt mondta tavaly hogy max 3 tantárgyból lehet pótvizsgázni, éééééérdekes módon valahogy többől is pótvizsgáztak osztálytársaim. (pl 2 en 8 tantárgyból pótvizsgáztak, átjutottak 10 ikbe)
Ahogy itt olvasom sokaknak elég kemény iskolájuk van szemét tanárokkal nagy szigorúsággal minden. Nálunk tiszta lazaság van és nagyon jó az iskola bár a környék úgymond leg felkapottabb és leg jobb sulija még a 2x akkora Hajdúböszörményből is járnak hozzánk iskolába. És a tanárok többsége úgymond átlagos szóval se jó se rossz. És csak az bukik meg aki meg akar. Mindig mondják hogy megbuktok meg satöbbi év végén meg kb a tanár küzd a gyerekért hogy na próbáld meg 😆
hassi írta:
Első nap földrajz egyes osztályfőnöki órán!: mert a tanár szerint beszélgettem (pedig nem), mikor egy másik gyerekkel meg kiabálnia is kellett, akkor se fogta be. Annak meg semmi..
Egyszer infón volt az hogy oszt társam a passziánszt kirakta háttérképnek és kattingatott rá a tanár meglátta beírta neki az egyest hiába magyarázkodott a gyerek
Master Killer
Rosszul tudod órai munkára is adhat egyest a tanár meg még vagy 4 másik dologra mindezt egy órán szóval ha úgy látja nem dolgozik beírhatja. Lehet épp olyan kedvében volt a tanár és megadta neki az egyest annak aki ordibál meg épp leszarta.
Master Killer írta: Mort2195: Nem feltétenül vagyok olyan, eddig 3-4 olyan eset volt amikor beszóltak vagy nekem jöttek, de azokat le is rendeztem. 😎
És nem is jöttek utána 500-an rám... mondjuk fenyegetőztek már ilyenekkel de nem lett belőle semmi... szerencsétlen orkok...
Sok hozzászólásotokba azt veszem észre, hogy TI ALKALMAZKODTOK a cigányokhoz, mintha övék lenne az ország..... -.-
Mi mást lehetne csinálni? Úgyse mennek el... Csimpaszkodnak az országhoz mint a piócák. Pedig igazán visszamehetnének Indiába, mert elegem van a "Ne ríjá má'"-ból.
Mort2195: Nem feltétenül vagyok olyan, eddig 3-4 olyan eset volt amikor beszóltak vagy nekem jöttek, de azokat le is rendeztem. 😎

Jah és van egy rohadtul idegesítő dolog amit nagyon utálok hogy nekik mindenben kedveznek pl: muterom volt a könyvekért és egy nem éppen sovány asszonyt hazaküldtek 2 faluval odébb hogy hozzon el egy lapot ami kell de a cigány asszonyoknak azt mondták óóó majd a gyerek behozza(+ a cigány gyereke először jár oda a magyar meg már több éve kapja azt a támogatást mégis kell róla a bizonyíték egyből, a cigány meg ráér hozni) .Meg a suli is több támogatást kap utánuk mikor miénk az ország bazzz .Na jó ennyi elég is volt . (régi sulimról van szó) Jah ha a cigány megbukik leszarják neki otthon, nekem anyu le is verné a fejem 😃
Zergi0 írta:
De am nem értem őket az nekik miért jó ha 12 évesen cigiznek meg lopnak meg verekednek aszt 14-15 évesen nem tudnak semmit és buknak megfele . Am ismertem olyan cigányt is aki haver meg minden de azt az egyet láttam egész életembe többet olyat nem .
Már a génükbe van.Ez nekik olyan természetes mint neked a tisztálkodás.(Gondolom én.😆😉
Meg szerintem mimást látnak szüleiktöl is.
Bár nálunk felmarják a segéjt,majd mást se látsz csak ontsák a rakétát (pálinka),gyereke meg télen 20cm hoban mezitlább,még zokni sincs rajta ugy rohangászik.

MC MaRcI írta:
1-2 cigó akk örüljetek nálunk kb 400 😆 és 20 fős bandákban járkálna polójukra rá van írva hogy gigolo latino 😆 meglátjuk őket haverokkal mindig ezen szórakozunk
pont ma láttam egy volt osztálytársamat ilyen pólóban. szerencsére a mostani suliban nincsenek.
Tapasztalatból mondom! 😉
Magával a sulival nem lenne gondom, de sok a hülye MO-n.
De ez olyan dolog, hogy az óvodás azt mondja, hogy de jó volt régen otthon lenni, az iskolás azt mondja, hogy de jó volt régen óvodába járni,
ha az ember elkezd dolgozni akkor meg "de jó lenne még suliba járni"...
Én matekból meg nyelvtanból buktam, de átmentem! 😀
matek 2-es
nyelvtan meg 3-mas lett
Meg fogok halni!!!!
le se szarta 😃 dogára alig írtam valamit le sem osztályozta 😃😃
mindig levideóztuk 😃😃
volt hogy fülessel újságot olvastam, ettem ittam, elkényelmesedtem meg minden nem is szólt érte 😃😃 mondjuk az autó bildet ilyen matek könyv mögé raktam meg úgy a könyvvel takartam magam, de azért 😃😃
De az már más tészta lenne, ha felelnie kell, kimegy az osztály elé, és ott nyomná 😃😃
Nekem az első nap amikor a tanár kiment vmi papírért a gyerek az ELSŐ padba elkezdett PSP-vel játszani 😆
én halottam hogy debrecenbe az egyik suliba pedig tömegesen nyomják(órán persze). Ezt nev.faterom fia mondta 😆
na végree jó volt suli csak sok kis kemény csávó újak feszitenek az egyik barátnőmre akart rá mozdulni és megvertem az egyiket
meg fiatal osztályfőnököm van: )
Verekedéssel kezdesz? 😆
hát muszály😂
Kmisi99: Az órai munkába a feladatok megoldása tartozik, ha röhög azért nem adhat 1-est, de ha nem dolgozik órán azért már igen.
Első nap földrajz egyes osztályfőnöki órán!: mert a tanár szerint beszélgettem (pedig nem), mikor egy másik gyerekkel meg kiabálnia is kellett, akkor se fogta be. Annak meg semmi..
Egyszer infón volt az hogy oszt társam a passziánszt kirakta háttérképnek és kattingatott rá a tanár meglátta beírta neki az egyest hiába magyarázkodott a gyerek
Master Killer
Rosszul tudod órai munkára is adhat egyest a tanár meg még vagy 4 másik dologra mindezt egy órán szóval ha úgy látja nem dolgozik beírhatja. Lehet épp olyan kedvében volt a tanár és megadta neki az egyest annak aki ordibál meg épp leszarta.
láttam ház előtt 20an sorakoztak 😶
Na de elég ebből! 😆
remélem az idei bizonyítvány komolyabb lesz egy fénymásolt cetlinél! 😆
Mort2195: Nem feltétenül vagyok olyan, eddig 3-4 olyan eset volt amikor beszóltak vagy nekem jöttek, de azokat le is rendeztem. 😎
És nem is jöttek utána 500-an rám... mondjuk fenyegetőztek már ilyenekkel de nem lett belőle semmi... szerencsétlen orkok...
Sok hozzászólásotokba azt veszem észre, hogy TI ALKALMAZKODTOK a cigányokhoz, mintha övék lenne az ország..... -.-
Mi mást lehetne csinálni? Úgyse mennek el... Csimpaszkodnak az országhoz mint a piócák. Pedig igazán visszamehetnének Indiába, mert elegem van a "Ne ríjá má'"-ból.
És nem is jöttek utána 500-an rám... mondjuk fenyegetőztek már ilyenekkel de nem lett belőle semmi... szerencsétlen orkok...
Sok hozzászólásotokba azt veszem észre, hogy TI ALKALMAZKODTOK a cigányokhoz, mintha övék lenne az ország..... -.-
De am nem értem őket az nekik miért jó ha 12 évesen cigiznek meg lopnak meg verekednek aszt 14-15 évesen nem tudnak semmit és buknak megfele . Am ismertem olyan cigányt is aki haver meg minden de azt az egyet láttam egész életembe többet olyat nem .
Már a génükbe van.Ez nekik olyan természetes mint neked a tisztálkodás.(Gondolom én.😆😉
Meg szerintem mimást látnak szüleiktöl is.
Bár nálunk felmarják a segéjt,majd mást se látsz csak ontsák a rakétát (pálinka),gyereke meg télen 20cm hoban mezitlább,még zokni sincs rajta ugy rohangászik.
Na ki lesz az a bátor aki megnyitja ? 😆
Szerintem senki. Úgyis lezárnám! 😆
1-2 cigó akk örüljetek nálunk kb 400 😆 és 20 fős bandákban járkálna polójukra rá van írva hogy gigolo latino 😆 meglátjuk őket haverokkal mindig ezen szórakozunk
pont ma láttam egy volt osztálytársamat ilyen pólóban. szerencsére a mostani suliban nincsenek.
Nekem még nem nagyon szóltak be. Ha mondtak is valamit, akkor is csak moslyogtam és ők is ezt tették. 😀