Lehetőséget ad keresztplatformos multiplayerre a PC-s és Xbox One-os verzió között! Windows 10-re érkező Xbox alkalmazás hozza majd össze a játékosokat a két platform között. Ezt jelenti.
Eddig a Pc-s, pc-el játszott eztán már xbox-one és pc is játszhat egymással multiplayert .
Igen. Nekem még mindig nem tiszta, hogy a Streaming az xbox app egyik lehetősége lesz, vagy ez az egy lehetőség van csak Xboxos játékok futtatására. Én is arra számítok, hogy csak Streaming lesz, de ennek meg ellent mond, hogy tervezik a konzolra is a win10-et. Mondjuk konkrétan nem mondták, csak célozgattak rá. Azt már közölték, hogy win10-es appok majd futhatnak xboxon is. Ha viszont mindkét platformon ugyan az az oprendszer (Win10) és ugyan az a grafikus API (directx12), akkor ugye felmerül az átjárhatóság kérdése is. Mondjuk, ha megjelenik, akkor sokkal, de sokkal okosabbak leszünk...
csuz-li: Én úgy emlékszem, hogy úgy lehet majd játszani, hogy közben fut az X1-gyen.
Vagyis egyfajta távoli asztalként üzemel. De javíts ki ha tévedek.
Én is úgy olvastam, hogy lehet majd az xbox one-s játékokkal PC-n játszani, de nekem ellentmondásos a dolog.
Egyrészt arra senki nem számít, hogy a drágább Xbox verziót használja valaki PC-n az olcsóbb PC-s verzió helyett. Így csak az xbox one exkluzív játékoknál van ennek értelme, ám az exkluzív játékoknak az az egy értelme van, hogy az adott konzol eladásait segítse, tehát ez első ránézésre ütközik a Microsoft üzleti érdekeivel.
engem ez majd csak akkor fog érdekelni ha már kapható boltban addig nem nem izgatnak béták én ebben nem teszek kőnyűrelétett mivel az op.rendzser nagyon fontos mivel erre épül fel minden szoval majd ha 100%-os akkor megveszük
Nekem megy, de nem vagyok elragadtatva.
a Start menü csempe és lista keverék olyan furcsa összhangot ad...
Azon gondolkodok néha, hol is keressem, vagy hol is láttam utoljára a programom.... 😜
Én megelégedek vele, ha normálisan lehet majd használni. Amúgy valahol azt írták, hogy a 8.1-hez hasonlóan akik megvették a 8-at azok ingyen megkapják. Azt nem tudom, hogy ennek mennyi a valóságtartalma, de a Microsoft is rátérhetne erre az útra...
Nekem se. Se ez a béna flat design. Metroról meg nem is beszélve. Nem értem az MS-t. Rákéne jönni, hogy a pc =/= laptop/telefon. Legyenek meg ugyanazok a szolgáltatások mindegyik platformon, lehessen szinkronizálni stb, de a kinézet ne legyen ugyanaz. Kérünk Aerot (vagy valami hasonlót, nem kell csicsának lennie), és a platformok közötti könnyű kommunikációt. Ennyi lenne a dolga az ms-nek, de látom nehezen megy.
Hát ebből a nagy egységesítésből nem tudom mi lesz. Kicsit elképzelhetetlennek hangzik, hogy asztali- és mobileszközökön is egyforma rendszer fog dolgozni. Másol azt írták, hogy csak a név lesz egységesen Windows (tehát a WP-t elfelejtik).
[url]http://tech2.hu/windows-th-nevvel-bukkant-fel-a-microsoft-operacios-rendszere-2851242?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook
[/url] WINDOWS TH NÉVVEL BUKKANT FEL A MICROSOFT OPERÁCIÓS RENDSZERE
A szakmai berkek jövő hétre várják a következő Windows kiadás első fejlesztői előzetesét, ám egyelőre még az sem biztos, milyen néven fog kiadásra kerülni az operációs rendszer. A legtöbben csak Windows 9-ként emlegetik az új szoftvert, ám a fejlesztői előzetesek vélhetően még egy úgynevezett “Windows TH” címkét kapnak majd, legalábbis a cég nagyvállalati szoftvereinek fejlesztői oldala szerint.
Korábbi pletykák már persze ezt is előre jelezték, a hét közepe óta szólnak hírek egy új Windows névről, ám akkor is sejthető volt, hogy nem kell drasztikus névváltozásra számítani. Ezt látszik igazolni a TH jelzés is, mely minden bizonnyal a Threshold frissítési hullámra utal. Mint ismeretes, a tavaly óta pletykált Threshold projekt eredményeként mind az asztali, mind a mobilos operációs rendszer közelebb kerül egymáshoz, az eltérő GUI mögött közös kód és összevont alkalmazásbolt fog húzódni, így a Microsoft némi lépéshátrányból a Google-t és az Apple-t is beelőzve valósíthatja meg a platformok egységesítését.
Nekem egyébként még tetszik is ez a csempés startmenü. A 7-ben szerintem már felesleges és zavaró a hosszú lista. Tök jó lesz ha ott egyszerűen ellehet érni olyan dolgokat mondjuk, mint a futtatás, vagy feladatkezelő vagy akármi.
Videók a Windows 9-röl. Még nem estem hátra a széken az újdonságoktól, de azért kilinkelem. Remélem azért lesz jó újdonság is, bár mindenkinek más a véleménye.
Amúgy nem értem, hogy a tálca aeros az ablakok, pedig nem.
Statisztika alapján már Magyarországon is a Win 7 a legelterjedtebb, meg aki átáll XP-ről annak egy része 7-re vált/váltott. De céges/sulis környezetben tényleg mindenhol XP van, mondjuk nálunk a szerver linuxos, de az összes gép XP-s.
looserking:
Azért nem mondanám hogy mindenki átállt már Windows 7-re. Cégeknél még sokan használnak XP-t, sulimat is feltudom hozni példának itt még Win server 2003 megy, a szervergépeken. Nagy Britanniában is volt róla szó, hogy kérték legyen több frissítés XP-hez, mert a kormányszervek még minidig ezt használják. Framework-öt meg csak elég a 3.5-öt felrakni XP-re 😀. Amit Windows 8-nál is ugyanúgy meg kell tenni, ha régebbi alkalmazást akarsz használni. Csak ott már bele integrálva, szolgáltatások és "be kell kapcsolni" persze háttérben letölti és telepíti.
Persze abba igazad van hogy egy mai modern gépre nem érdemes telepíteni XP-t, mert már egy csomó hardwareelemet alapból nem támogat, de régebbi gépeken tökéletesen helyt fog még állni sok éven keresztül. Kell egy olyan változatú XP amibe benne van az összes frissítés (Biztos van már ilyen) vagy csinálnak egyet nem bonyolult. Egy vírusirtó rá és már megvan a minimális védelem ami tökéletesen elég internetezésre, youtube-ra.
A Vista mandátuma már akkor lejárt amikor megjelent. Emlékszek hogy nagyon sokan nem is váltottak rá, inkább maradtak az XP-nél.
És miben újult?
Eddig a Pc-s, pc-el játszott eztán már xbox-one és pc is játszhat egymással multiplayert .
Vagyis egyfajta távoli asztalként üzemel. De javíts ki ha tévedek.
Egyrészt arra senki nem számít, hogy a drágább Xbox verziót használja valaki PC-n az olcsóbb PC-s verzió helyett. Így csak az xbox one exkluzív játékoknál van ennek értelme, ám az exkluzív játékoknak az az egy értelme van, hogy az adott konzol eladásait segítse, tehát ez első ránézésre ütközik a Microsoft üzleti érdekeivel.
DX 12 miatt fogok átállni.
Hacsak nem XP-t használsz, akkor ingyen ápgrédelheted majd az OP rendszered Win 10-re.
[LINK]
a Start menü csempe és lista keverék olyan furcsa összhangot ad...
Azon gondolkodok néha, hol is keressem, vagy hol is láttam utoljára a programom.... 😜
http://www.origo.hu/techbazis/20140930-a-windows-8-utan-rogton-a-windows-10-jon.html
Ki töltötte le a bétát?
[url]http://tech2.hu/windows-th-nevvel-bukkant-fel-a-microsoft-operacios-rendszere-2851242?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook
[/url]
WINDOWS TH NÉVVEL BUKKANT FEL A MICROSOFT OPERÁCIÓS RENDSZERE
A szakmai berkek jövő hétre várják a következő Windows kiadás első fejlesztői előzetesét, ám egyelőre még az sem biztos, milyen néven fog kiadásra kerülni az operációs rendszer. A legtöbben csak Windows 9-ként emlegetik az új szoftvert, ám a fejlesztői előzetesek vélhetően még egy úgynevezett “Windows TH” címkét kapnak majd, legalábbis a cég nagyvállalati szoftvereinek fejlesztői oldala szerint.
Korábbi pletykák már persze ezt is előre jelezték, a hét közepe óta szólnak hírek egy új Windows névről, ám akkor is sejthető volt, hogy nem kell drasztikus névváltozásra számítani. Ezt látszik igazolni a TH jelzés is, mely minden bizonnyal a Threshold frissítési hullámra utal. Mint ismeretes, a tavaly óta pletykált Threshold projekt eredményeként mind az asztali, mind a mobilos operációs rendszer közelebb kerül egymáshoz, az eltérő GUI mögött közös kód és összevont alkalmazásbolt fog húzódni, így a Microsoft némi lépéshátrányból a Google-t és az Apple-t is beelőzve valósíthatja meg a platformok egységesítését.
Amúgy nem értem, hogy a tálca aeros az ablakok, pedig nem.
Azért nem mondanám hogy mindenki átállt már Windows 7-re. Cégeknél még sokan használnak XP-t, sulimat is feltudom hozni példának itt még Win server 2003 megy, a szervergépeken. Nagy Britanniában is volt róla szó, hogy kérték legyen több frissítés XP-hez, mert a kormányszervek még minidig ezt használják. Framework-öt meg csak elég a 3.5-öt felrakni XP-re 😀. Amit Windows 8-nál is ugyanúgy meg kell tenni, ha régebbi alkalmazást akarsz használni. Csak ott már bele integrálva, szolgáltatások és "be kell kapcsolni" persze háttérben letölti és telepíti.
Persze abba igazad van hogy egy mai modern gépre nem érdemes telepíteni XP-t, mert már egy csomó hardwareelemet alapból nem támogat, de régebbi gépeken tökéletesen helyt fog még állni sok éven keresztül. Kell egy olyan változatú XP amibe benne van az összes frissítés (Biztos van már ilyen) vagy csinálnak egyet nem bonyolult. Egy vírusirtó rá és már megvan a minimális védelem ami tökéletesen elég internetezésre, youtube-ra.
A Vista mandátuma már akkor lejárt amikor megjelent. Emlékszek hogy nagyon sokan nem is váltottak rá, inkább maradtak az XP-nél.
[url]http://www.netmarketshare.com/operating-system-market-share.aspx?qprid=10&qpcustomd=0[/url]
Az Xp már kiöregedett sajnos.