Grand Theft Auto VI gépigény
Még nem ismert a játék hivatalos gépigénye.
Az oldalon csak hivatalos gépigények találhatóak, amit a készítők vagy egy hivatalos forgalmazó cég tett közzé.
Hozzászólások: 1 018
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.




























A PC-s port potenciális megjelenéséről a Gamespot is beszámolt, akik kiemelten foglalkoznak a GTA-val, aminek előző része 2013-ban jelent meg. Akkor a játékosoknak 19 hónapot kellett várniuk a PC-s verzióra."
Alternatív befejezés [LINK]
Jó befejezés: [LINK]
Rossz befejezés: [LINK]
Előbb a konzol megjelenés és majd 1,5-2 év múlva PC stb.
Igen ez tényleg jó hír de majd kiderül.
Ez igen hurrikán is benne lesz.
Az autók fizikája sokkal realisztikusabb lesz, és már nagyban számít az is, hogy milyen kiegészítőket pakolunk rájuk, sőt, az is, hogy hányan ülnek bennük vagy van-e hulla a csomagtartóban. Az ütközések fizikája emberünket a crash-simulator programokra emlékeztette, annyira részletes lesz az egész. Külön kiemelte, hogy ha hullát szállítunk a csomagtartóban és egy ütközés során láthatóvá válik a test, akkor a járókelők levideózhatják vagy hívhatják a rendőrséget. A lámpák kieshetnek, a tükrök letörhetnek, brutális karambolnál pedig kettészakadhat a teljes kocsi is. A szivárogtató szerint két fegyver-menü lesz: egy, mikor két lábon mászkálunk és egy a kocsinkhoz – utóbbiban tárolhatjuk a nagyobb fegyvereket, például a rakétavetőt.
Állítólag a rombolhatóságon is rengeteget dolgoztak és az összes épületnél alap lesz, hogy ki lehet robbantani az ablakokat, valamint az ajtókat, de a tag szerint a kisebb épületek (boltok, benzinkutak, stb.) 60%-ban rombolhatóak lesznek. A falak beomolhatnak, a tető leszakadhat. Kitért az időjárásra is, mivel szerinte az eső az egyik legrealisztikusabb, amit videójátékban eddig láthattunk, de nagy szerepet kapnak a hurrikánok is. Ezek a valóságnak megfelelő pusztítást hagyhatnak maguk után, miközben a meghajló lámpa-póznákat és táblákat tépi a szél, az NPC-k pedig az egyensúlyukat elveszítve próbálnak menedéket találni. A ruhák sokkal realisztikusabban idomulnak a testhez: koszolódnak, véresek, piszkosak lesznek, viszont immár el lehet rejteni mondjuk póló alá a fegyverünket, sőt, a kisebb késeket akár a cipőnkbe is.
A szivárogtató kitért a sérülésmodellre is, ami szerinte annyira hiper-realisztikus lett, hogy már nem fog jó mókának tűnni random embereket kilőni az utcán. Hogy miért? Mert a haláltusájuk egyszerűen túl élethűre sikeredett. Állítólag a teszt során egy NPC-t lőtt hasba, aki ezután térdre rogyott, próbálta elállítani a vérzést és az arcára mérhetetlen fájdalom ült ki. Megjegyezte, hogy a város sokkal élethűbbnek fog érződni, mivel lesznek munkálatok az utak mentén, például útépítések és útjavítások, amik miatt egész autópályákat zárhatnak le. Az egész olyasmi lesz, mint a Red Dead Redemption 2-ben a vasútépítés, ami tényleg napról-napra fejlődött és láthattad, hogy haladnak vele. Ami még jobb, hogy állítólag egy-egy baleset vagy robbanás után ki fog érkezni egy takarító-brigád, akik helyreállítják a rongálódott szakaszt. Tehát nem az lesz, hogy elhajtasz kocsival egy tömegbaleset helyszínéről és varázslatos módon „visszaáll” minden a helyére, hanem konkrétan kijön egy brigád, akik megjavítják a dolgokat.
Persze ezeket az információkat kezeljétek fenntartásokkal! (pc guru)
Egy biztos, ha az AI, vagy valami egyéb más nem forradalmasítja a játékipart akkor a GTA 7-el már csak az öregek otthonából tudok majd játszani.
Pedig a GTA 6 kaphatna DLC-t nem is kéne a játékot újra írni, esetleg a GTA Vicy Citiy 80-as évek beli módját ki lehetne adni DLC gyanánt. Pár dolgot régire cserélni, régi autók régi zenék aztán mehet.
Én Örülnék ha a GTA 3 és társai kapnának egy tiszteséges felújítást mint a Mafia 1 esetében.
Ezek a címek igazán megérdemlik az új grafikát.🙏
Az RDR2 így is botrányoktól volt hangos, hogy a R* szét cruncholtatta a dolgozókat. Ha ilyen mértékű túlóra kellett az RDR2 elkészítéséhez 1000+ dolgozó részéről akkor kinek/kiknek volt ideje a GTA VI-al foglalkozni érdemben 2018 előtt?
Szóval szerintem 2018 vége / 2019 eleje óta folyik a fejlesztés, ami ha idén tényleg megjelenik 6 - 6,5 évet jelent ami abszolút reális egy ilyen léptékű játéknál hiába vannak kb. 1500-an. RDR2-nél sem voltak sokkal kevesebben és annak is kellett 5 év 2013-tól számolva, ráadásul most már crunch sincs a korábbi botrány miatt amit említettem, ami nyilván még inkább kitolja a fejlesztési időt.
Már nagyon régóta várunk rá, nagyon nagyon hosszú ideje.
Szerény véleményem szerint már 2020ban megkellett volna jelenjen és most már a 7ről kellene beszélünk.
Erre a GTA6 se biztos hogy megjelenik jövőre... Aztán várhatunk tovább 2026 és az még mindig csak a konzol megjelenés.
Semmi rosszat nem írtak főleg nem vergődtek
Elhiszem h sok munka van benne meg egy kicsit neked is igazad van. De azért a véleményemet leirhatom, ha nem tetszik gorgess tovább.
És akkor itt van ez a fránya VI. rész amire mostmár lassan 11 éve várunk, és 1 éve bírtak kihozni egy trailert, azóta kusss van úgy hogy még az eredeti trailer előtt az egész játékot leplezték, játszható volt 1-2 hacker által pár eleme is a játéknak. És akkor még mindig nembírnak kiadni új trailert. Ilyen lusták? Ennyire nem halad a játék? És ne azt mondjuk hogy jajj hozza nekik a pénzt a gta online. Mert szerintetek nem fog a gta 6 és annak majd az online része pénzt hozni? Olyan rekordokat fognak dönteni hogy mindenki össze csinálja magát. Szerintem direkt csinálják komolyan, mert nem akarnak dolgozni...
Én azt mondom bas*za meg az egész rockstar és vele együtt az egész játékipar is. Ha már ilyen stúdiók is csalódást okoznak szerintem nincs remény. A Sony is csak a remaster remasteréhez ért meg a PS5 Pro hoz ami valójában egy PS4 Pro Max ultra mert a PS5 is csak egy tovább fejlesztet ps4 pro volt. Már az indie piac is gyenge. A nagy vállalatok meg mint az EA, vagy az Ubi felejtsük el inkább. Eddig minden évben kijött egy COD-is szitne nulla fejlesztéssel de mostmár legalább abból is remastek jönnek :D És az év játéka már évek óta mindig valami Remake. Viccek vagytok!!!
Előre saccolni meg felesleges még
Spoiler!
Amúgy simán elképzelhető, hogy újévre fogják kitenni, nem kell ezen aggódni. Elkaszálni nem fogják..
Na vajon a mikulás hozza a második előzetest? :D Az első trailer napra pontosan 2023.12.05!
[LINK]
Pcgamebenchmark-on találtam.
GTA 6 recommended specs
Memory: 16 GB
Graphics Card: NVIDIA GeForce RTX 2080 SUPER
CPU: Intel Core i7-8700K
File Size: 150 GB
OS: up to Windows 11
Félretéve a Red Dead Redemption 3-mal kapcsolatos kívánságokat, Ybarra a GTA VI-ról beszélt, és így nyilatkozott: „A GTA 6 megjelenése kétségtelenül fontos pillanat lesz az iparág számára, hiszen a Rockstar bebizonyította, hogy újra és újra képes megasikereket kiadni” – mondta. A továbbiakban számos tényezőt sorol fel a Grand Theft Auto VI körül.
„1) 2025 őszén [jelenik meg], vagy ahogy ők mondták.
2) Csak konzolra [érkezik]. Valószínűleg egy PS5Pro bemutató cím.
3) Lehet, hogy 80 dolláros lesz az ára.
4) A PC-s megjelenés 1 évvel később lesz – ami egy rossz trend, amiről azt kívánom, hogy hagyják abba. De több eladást fog hozni.
5) Következő generációs konzolos újrakiadás (nem biztos, hogy ez mikor lesz, ’26 vége vagy ’27 első negyedéve/ második negyedéve, gondolom – egybeeshet a PC-s kiadással), hogy a vásárlók fizessenek egy újabb példányért (és sokan, nagyon sokan fognak).”
EGY KORÁBBI ROCKSTAR FEJLESZTŐ AZT MONDTA, HOGY AZ ÚJ GRAND THEFT AUTO CSAK AZÉRT JÖN KI KONZOLOKRA, MERT PRIORITÁST KELL ADNI ANNAK, AMI ELADHATÓ.
Akárhogy is legyen, a GTA VI 2025 őszén debütál. A Rockstar tulajdonosai világossá tették, hogy a sorozat következő nyílt világával a tökéletességre törekednek.
https://hu.ign.com/grand-theft-auto-vi/95710/news/pontositottak-a-gta-6-megjelenesi-idoszakat-a-gta-5-elkepeszto-merfoldkohoz-ert-az-eladasaival
Sajnos az R* szokott halasztani.
CPU rayzen9 5950 X
VGA Asus rtx 3060 12 GB
Ram 32 GB ddr4
Windows 10 oprendszer
Bár VGA cserén gondoltam
Jó tudom ez Science fiction de akkor is, meglett volna nekik az erőforrás erre de őket lefoglalta a csalóktól/hibáktól hemzegő pénzgyár GTA5 Online...
Van bennem félelem is hogy nagy bukta lesz, ez a R* szerintem már nem az aki az elöző részeket adta ki.🤕
Bruhhh.
A gépről semmit nem tudunk mid van.
Itt is az van, hogy nem jelenik meg xbox series s-re, csak x-re.
Jelenleg pletyka szinten minden elképzelhető, az is amit te találtál.
nem egy oldalon azt találtam hogy bútitva 1080p 30fps cappel megjelenhet Series S-re is.
Ha már csak az online részét nézzük, hülye lenne a rockstar hogy elvágja magát a bevételtől a Series S tábort erősítő játékosoktól. Utóbbi az én véleményem csak.
AMD R7 8950X 3D
RAM DDR6 17000MHz 64GB (dual channel)
VGA RTX 5080Ti
STO. SSD 1TB
Én ilyen gépet fogok összeállítani, mostani biztosan nem lesz elég ha menne max 30fps FHD magas beállításon R7 5800X 3D, DDR4 2x16GB 3200 mhz, RTX 3070Ti.
Alig várom már XD
De erről is majd 1000x lehúzza a bőrt a R★ az szinte biztos, lesz majd remaster, definitive kiadás, vagy a definitive remaster kiadása. Van pár variáció 😎😁 De ne legyen igazam inkább fektessék azt az energiát a RDR3-ba 😀
Tudom, hogy ilyen sosem lesz, de azért reménykedem benne. :D
Nekem per pillanat ez a configom remélem elég lesz?
Core i7 14700k
RTX 4070
32GB DDR5 5200MHZ
4TB HDD
A WINDOWSNAK KÜLÖN VAN 120 GB SSD
Tessék itt elmagyarázzák.
Alan Wake esetében pedig a részletesség inkább a lényeg, persze mehetne kicsit jobban is!
A másik hogy windows 11 és 12 őn fog működni csak, akinek nem kompatibilis vele az telepíteni se fogja tudni nemhogy elindítani.
Nem tűnik fel nektek hogy a semmiről beszéltek?
Honnan a bánatos picsabol lehetne ezt kegsaccolni hogy 2027-28 tajekan milyen igénye lesz a játéknak
Nem unalmas?
Az 1050ti meg felejtsd el a francba egy atnevezett gtx 960
Már akkor is rég gyenge volt mikor megjelent