Életed legdurvább helyzete
Ide jöhetnek kínos, durva vagy megdöbbentő helyzetek.
Mondjuk az enyém az volta amikor haverom fejbe dobott egy marha nagy kővel, de úgy hogy nem is éreztem.Aztán ordítva mentem ki a tóból, ráadásul úgy hogy semmit se láttam.
Mondjuk az enyém az volta amikor haverom fejbe dobott egy marha nagy kővel, de úgy hogy nem is éreztem.Aztán ordítva mentem ki a tóból, ráadásul úgy hogy semmit se láttam.
Hozzászólások: 395
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
nekem az hogy amikor fát vágtunk bátyámmal mondta hogy fogjam a fát és volt 1 szög a fába akkora lendülettel vágta h a két fa repült szét és a szöges része pont oda csapodott a szemnél van ahol a csipa szokott lenni csak kicsitt kijebb és majdnem elvéreztem és a szememet is majdnem elveszítettem
Az durva!😲Látsz rendesen azzal a szemeddel?
1kicsit halványabbak a színek de nem vehető észre amikor mind a 2vel nézelődök😃
egyszer 5 évesen amikor megkaptam az első cangám, kimentem az utcára és ugye örültem neki, h megvan mentem, mentem és izomból elestem, genny jött mind a 2 térdemből még mindig megvan a nyoma. nem volt bőr a térdemen egy ideig😆
akkor volt 10 éves koromba fociztunk a fűben, és vmi vasparaszt odarakott egy csatornatetőt és nem votl rendesen leszögezve... ráléptem és épp hogy elkaptam a kezemmel. ha akkor nem kapom el, akkor megfulladok....
meg volt h túl nagyot nyeltem anyám röhög én meg majdnem megfulladok
Az ilyen jellegű ötleteket inkább hanyagoljátok légyszíves!
Pedig az ilyenekből lesz az "Életed legdurvább helyzete" 😆 Am téll nem vicces, télleg veszélyes savval szorakozni és mint vegyész azt ajánlom h NEE 😃
Háát, néztem multkor vidit róla, sok sósav nem kell, minél nagyobb annál jobb, de a kicsi az ajánlott, bele öntöd a sósavot az aluminiumra, rácsavarod a kupakot, és sprintelsz onnan mint állat 😆
Jaja 😃
Én annyit mondom háztartási sósav+alufólia bele egy műanyag flakonba lezárni dobd el és várd meg milesz 😃 nem kell sok sósav 😃 elég kb fél deci meg 3-4 alufólia galacsin, azt kicsit szét szeded azt robban jó nagyot 😃 😃
Ilyet mi is csináltunk, és roppant veszélyes! Nem ajánlom senkinek, hogy kipróbálja!
Ha nem fedezékbe vagy akk a sósav rád fröccsen és szopacs... jah ennyiben veszélyes.
Én annyit mondom háztartási sósav+alufólia bele egy műanyag flakonba lezárni dobd el és várd meg milesz 😃 nem kell sok sósav 😃 elég kb fél deci meg 3-4 alufólia galacsin, azt kicsit szét szeded azt robban jó nagyot 😃 😃
Ilyet mi is csináltunk, és roppant veszélyes! Nem ajánlom senkinek, hogy kipróbálja!
Én annyit mondom háztartási sósav+alufólia bele egy műanyag flakonba lezárni dobd el és várd meg milesz 😃 nem kell sok sósav 😃 elég kb fél deci meg 3-4 alufólia galacsin, azt kicsit szét szeded azt robban jó nagyot 😃 😃
Kmisi kipróbáljuk?😃😆
De most eszeme jutot egy csomó történet
Mivel piromániás vagyok 1-2 haverommal sok őrültséget csináltunk pl egyikkel csináltunk tollbombát egy fém tollba raktunk 2-3 petárda porát majd lezártuk a végeit én tartottam egy fogóval haverom meg gyufával égette és egyszer csak akkorát robbant alig hallottunk.
Meg egyszer másik piromániás haverommal petárdáztunk és olyat csináltunk hogy ilyen nagy 100l es vizes hordóba dobtuk meg lesüllyesztettük és úgy robbantottuk és az egyik petárda hót víz volt de nem robbant fel ezért én még gyújtogattam semmi majd füstöl mint a hülye én meg ott nézem mondom eldobnom és pont akkor robbant
Meg volt hogy kimentünk a város szélére és ott volt ilyen kis csatorna ilyen szennyvíz vagy eső elvezető és mellette rohadtsok törmelék ilyen pala téglák minden ilyen aztán gondoltuk haverommal dobáljuk a vízbe tele is dobtuk az egészet jól elvoltunk de akkor jött a közeli gazda hogy szerintetek ti takarítjátok ki menekültünk is és egész nap azon gondolkoztam mint mondok a rendőröknek ha kijönnek 😆
Meg még volt olyan hogy osztály kiábrándulás most tavasszal és valami kamaszfesztiválon voltunk nagyon jó volt buli pija rengetek szórakozás rengeteg fiatal. Én és haverom mentünk ismerkedni míg a többi folyton együtt volt és egyszer megyünk hozzájuk ilyen játszótér szerűség is volt azon a területen és egy csomóan az osztályból ott voltak és valami favárban beszélgettek és ilyen fa korlátnak neki dőltek és amikor még egy odadőlt kiszakadt 😆 vagy 2 métert zuhantak bírom mindenki csak megdöbbenten néz én meg röhögtem. De birom ha valami ilyesmi történik vagy valaki sír mindenki nézi hogy szegény meg mi lehet vele meg ilyesmi én meg majd szét röhögöm magam 😆
1.Egyxer haverokkal hülyéskedtünk, bicikliztünk és minden házba becsengettünk, aztán tekertünk mint állat 😃 egy könek neki mentem és úgy eltaknyoltam h 3 helyen betört a fejem ledörzsöltem a köveken az egész arcom és a fél testem 😃😆
2.kiskoromba faterral elmentem a kocsmába, ő a haverjaival beszélgetet én meg elmentem a játékgépekhez, a konektoron nem volt rajta a műanyag védőburok én meg belenyúltam 😃 szerencsére nem lett nagyobb bajom mert engem nem vonz az áram hanem taszít és csak jól hátradobott 😃
3.Pár éve télen egy Nissan Patrol után köttünk vagy 5-6 szánkót és az húzot minket 😃
én ültem a legelső szánkón, és kb 50-60km/h-s sebességnél 1 hirtelen kanyar után az én szánkóm felborult és az utánam jövő szánkó átment a testemen, a lábam pedig beleakadt a 3-ba szal még húztak is 1 pár métert 😃. az volt a szerencsém h jó mély volt a hó 😃
Részeges sztorik: 😃😆
2009.12.5. Discóba mikulás party, haverokkal lementünk, hát elégé berúgtam 😃
Lényeg h a discoval szembe van 1 családi ház, ahol egy nagy darab ember lakik 😃
a ház oldalára ki volt téve 1 ilyen mikulás ami a létrán mászik fel. Haver mondta h mászak csak át a kerítésen és szedjem le, hát én részegen nem sokat gondolkodtam rajta, átmásztam, és elkezdem lenyúzni a falról a mikulást....csakhogy a házba még nem aludtak 😆, és kijött a csávo gatyába h ti meg mit csináltok itt...nekem a fél mikulás a kezembe, bent az ő udvarjukon...😆
gyorsan át a keritésen, szétvágtam a tenyerem is 😃 és aztán húztunk onnan a p.csába 😃 Szerencsére az arcom nem látta, mert amúgy ismer 😃
2009.11.28
szallagavatónk volt 😃 nem ittam olyan sok mindent csak az volt a baj h sokfélét kevertem 😃
Jim Beam+bor+barack+Brandy+Baileys+Unicum.... 😃 szal 1 kicsit beütött, de ott még nem is volt olyan nagy baj, de hétfőn mentünk elpakolni a cuccokat, maradt 1 fél üveg Jim Beam és 1 kis vörösbor, voltunk rá kb 5-en 😃 még úgy másnaposan arra is ráittam, szal megint beütött...aztán vissza suliba 😃
A mi padunk mellé volt kitéve a szallagavatói süteményekből 1 pár, lépek ki a padból, hát pont bele a csokis süteménybe a fehér cipőmmel...olyan vt mintha szarba léptem vna 😃😃
aztán a tanárra ráboritottam a vázát...ráfolyt a víz...😆
Lehet h 1 kicsit hosszúra sikeredet, de megéri elolvasni...😃
gyenesmartin: Bírtam én annak idején, de mi nagyon bitang házi borokat csináltunk.
Volt olyan, hogy 7 deci portorikói rumot kihordtam lábon!😆 Pedig az 60%-os pia!
De ezek az idők már elmúltak. Ma már nyugodt családi életet élek!😀
Én sem voltam még részeg de azt tudom hogy valamennyire bírom a piát mert kb fél deci pálinka még nem csinált semmit haverom osztálytársa pedig egy sörtől beállt 😆 igaz csaj de milyen gáz az már
2 liter házi bortól én meztelenül aludtam a fürdőszobánk padlóján, a wc-csészét ölelgetve!
Meg nyáron, én, tesóm, meg a haverja megittunk 2 üveg whiskyt 😆
Én sem voltam még részeg de azt tudom hogy valamennyire bírom a piát mert kb fél deci pálinka még nem csinált semmit haverom osztálytársa pedig egy sörtől beállt 😆 igaz csaj de milyen gáz az már
2 liter házi bortól én meztelenül aludtam a fürdőszobánk padlóján, a wc-csészét ölelgetve!
Az szép!😆😆
THug mivan veled most is bevagy rúgva?AZ előbb az én hozzászólásomba írtál bele.
Igen, mert véletlenül a szerkesztésre nyomtam, nem a válaszra!😆
Utána vettem észre, hogy rossz helyre írtam!
Bocs!😆
Én sem voltam még részeg de azt tudom hogy valamennyire bírom a piát mert kb fél deci pálinka még nem csinált semmit haverom osztálytársa pedig egy sörtől beállt 😆 igaz csaj de milyen gáz az már
2 liter házi bortól én meztelenül aludtam a fürdőszobánk padlóján, a wc-csészét ölelgetve!
Én sem voltam még részeg de azt tudom hogy valamennyire bírom a piát mert kb fél deci pálinka még nem csinált semmit haverom osztálytársa pedig egy sörtől beállt 😆 igaz csaj de milyen gáz az már
Azóta ott nem nő a hajam.Meg egyszer leestem 3 méter magasról és leállaltam egy kiálló vasdarabot.Egyszer meg elb@szódtam és betört a fejem(ugyanaz a kiálló vasdarab)
spriccelt belőle a vér, de szerencsére ott volt a keresztanyám aki ápolónő, és akkoriban a korház előtt laktunk.
Hát ha részeg vagy sokkal nyitottam vagy jó kedved van meg hasonlók
Az nem akkor van, az akkor van ah csak ittál egy keveset, vagyis alacsony véralkoholszintnél 😃 a részegség az meg a magas alkohol szint vagy a közepes vagyis agressziv vagy meg ilyen öntudatlan, meg akk is kicsit barátságos meg amit mondtál😃
Én minél többet piáltam, annál barátságosabb voltam! nagyon eltudtam szórakoztatni a környezetemet. Csak volt egy pont amin ha átestem, akkor onnantól kezdve használhatatlan voltam. Kerestem egy csöndes helyet, és aludtam.
Aludtam már vízóraaknában, kutyaólban, erdőben, padláson!😆
Jókat buliztam régebben! Mára már csak az emlékek maradtak!
Énis így vagyok 😆 haverommal elszorakozunk azt utána meg arra emléxek h felkelek és nemtom mi miért van ugy ahogy van 😆
Így nagyon még nem volt de egyszer ez pont múlt évbe volt h mentem a buszpályaudvaron és nagyon néztem egy csajt 😆 és mentem-mentem aztán leléptem a zebrára és a busz majdnem elcsapott és mikor megláttam megálltam pont, nem az hogy gyors átfutok. 😀
Hát ha részeg vagy sokkal nyitottam vagy jó kedved van meg hasonlók
Az nem akkor van, az akkor van ah csak ittál egy keveset, vagyis alacsony véralkoholszintnél 😃 a részegség az meg a magas alkohol szint vagy a közepes vagyis agressziv vagy meg ilyen öntudatlan, meg akk is kicsit barátságos meg amit mondtál😃
Én minél többet piáltam, annál barátságosabb voltam! nagyon eltudtam szórakoztatni a környezetemet. Csak volt egy pont amin ha átestem, akkor onnantól kezdve használhatatlan voltam. Kerestem egy csöndes helyet, és aludtam.
Aludtam már vízóraaknában, kutyaólban, erdőben, padláson!😆
Jókat buliztam régebben! Mára már csak az emlékek maradtak!
Hát ha részeg vagy sokkal nyitottam vagy jó kedved van meg hasonlók
Az nem akkor van, az akkor van ah csak ittál egy keveset, vagyis alacsony véralkoholszintnél 😃 a részegség az meg a magas alkohol szint vagy a közepes vagyis agressziv vagy meg ilyen öntudatlan, meg akk is kicsit barátságos meg amit mondtál😃
Szentem: Elfelejted amit mondtak neked, nem kell semmit csinálnod, repülsz...
(Én még nem ittan de ez a én "szerintem" dolog)