Kamaa írta:
jah van a www.killerjo.net itt megtaláltok mindent a jelenségekről
6-7 éves voltam amikor megnéztem a kör-t aztán annyira befostam rajta hogy 3 évig féltem a sötétbe

😆 😆 na jó 1 picit hiszek az ilyen szarokba de csak azé mert velemis történz 1 dolog 😆
Egyik éjjel majd behugyoztam kimentem pisálni és a fürdőbe ment a víz pedig már anyámék kurva méllyen aludtak
bementem elzártam a vizet hugyoztam megyek vissza a szobámba és ott ült egy ilyen fehér szar és rámnézett 😞 nagyon durva volt😃 ja és még valami ha ezt elhiszed jó nagy hülye vagy 😆
Én nem hiszek az ilyen jelenségekben😃
lapartman997: Túl sok horrort nézel és már annyira fosol hogy oda képzelsz dolgokat😃 De ha nagyon akarod szolhatok a szellemirtoknak😜
miközben olvastam ezeket a történeteket hirtelen elkezdett fájni a szívem (pedig nem szokott) és amikor egy kicsit lefeküdtem pihenni és a plafont bámultam isten arcát láttam. 😲
én elmentem az orvoshoz hogy szúr a szívem, és néha fáj, elküldtek a kardiológiára EKG stb. és kiderült, nem is az fáj, a másik a szívben nincs érzőideg 😃
lapartman997
a 3. at még el is hiszem! Alvásparalízisnek hívják az agy félig ébred fel és az ember magánál van lát mindent a szobában de akár mekkora erőt fejt ki képtelen megmozdulni és ilyenkor szoktak ilyen szellemeket látni(képzelni) meg ilyenek és a sokktól ébrednek fel teljesen!
lapartman997 írta:
Én már négyszer láttam szellemet :S.
1. Eset! amikor még kb. 6 éves lehettem még nem ebbe a lakásba laktunk. Az éjszaka közepén felébredek és látom hogy a konyha közepén egy zöldes-fehéres színű akármi van. Kinézek az ablakon, korom sötétség! És kb. 10 percig lehetett látni!
2. Eset! Egyszer (ez már a mostani lakásban volt) még a konyhába jártam mindig inni, megyek a konyhába a nappali felé nézek és kb. egy 150-160 cm magas gyerek áll a nappali ablaka előtt!
3. Eset! Éjszaka egyszer felébredtem a szobámban, és egy szellem az arcomba üvölt! Nem álmodtam teljesen éber voltam aztán én is elüvöltöm magam, és erre bejön az anyám hogy mi volt ez.
4. Eset! (legrémisztőbb!) A nagymamámnál voltam és megkérdezte hogy nem kell-e kiwi, és én mondtam hogy hozhatsz légyszi egy párat. Kiment, és néztem a TV-t aztán az üvegajtó felé nézek hogy ott van egy árnyékember!(Démoni eredetű lény!) Tejesen korom fekete volt és mintha a sötétség áradt volna belőle! Ilyen ködszerű volt és a sötétség ilyen gőz szerűen mellette volt! Kinyitotta az ajtót de úgy hogy hozzá sem ért a kilincshez!!! Majdnem szívrohamot kaptam, és elindul a fürdőszoba felé(elvileg a tükör az átjáró a szellemek között) utána kirohanok és még látom hogy bemegy a fürdőszobába a tükör felé és felszívódik!
Nem kitaláció! Én láttam amit láttam!
1. Beteg vagy
2. Ha panelgyerek vagy megértem
3. elsem olvastam
4. nagyanyád árnyéka?
Nekem van egy:Haver egy kisebb tanyán él egy falu közelében. Ketten voltunk ott én cod4-eztem ő horrorfilmet néz, egyszer csak elmegy az áram és az emeleten hallottunk zörejeket. Felmentünk, a szobájába, nyitva volt az ablak, azt gondoltuk valami betőrő aztán láttuk hogy minden ablak nyitva van, lerohantunk a telefonhoz(nem tudom kit akartunk hívni)aztán felkapcsolt az áram, felmentünk megint, mert már nem hallottuk ahogy fúj a szél, akkor vettük észre minden ablak be volt csukva.
asdasd1 írta:
Egyik haverom mesélte, hogy van neki egy rokona és ő kiment éjjel az erdőbe, mert éjjeli őr volt és olyan hangot hallott mint , ha sírna egy gyerek és 2 nappal később visszament megint és az volt a fába vésve, hogy "Hallod még a gyereksírást"?
Na én ahogy elolvastam volna be is adom a felmondásom 😃

robs írta: tasiadam - Ezek az űrtávcsövek nem úgymond Idegen életforma keresésére készültek.
Hanem olyan bolygók keresésére amiken lehetne élet. Látképben volt a hubble története.
Jó de én konkrétan most ezekről az UFO-król beszéltem, a földön rengeteg azonosítatlan röpködő tárgyat észlelt baromi sok ember. (én még nem) És ésszerű magyarázat szinte egyikre sincs, ezért is mondom hogy lehet hogy idegen lények járkálnak a föld körül (vagy akár a földön is) de erre sajnos nincs "kézzel fogható" bizonyíték, ahogy az ellentétére sem. itt egy videó sok észlelésről, szerintem érdekes, bár nem mondanám mindre hogy tuti valami más életforma esetleges űrjárgányai: [LINK]
látképen volt az amerikaiak projektjei:appolo1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16
ebböl vagy 8 szált fel,de a 14.ediket nem tudják mi lett vele. Ez mind szép és jó, de találtak a holdon egy nemtudom mijen kráter árnyékában egy "női" testet, ami egy 5000 méteres űrhajóvan volt. Na a képek hitelesek nellélek ha a google tudna csinálni egy ***a képet a holdról. akkor látható lenne.

robs írta: tasiadam - Miért vagy olyan biztos abban hogy ez mind kamu? Egyébként szinte biztos hogy van élet a földön kívül is. Túl nagy a világegyetem (szerintünk) ahhoz hogy csak mi legyünk egyedül élőlények benne. És mi van ha pont a hidegháborúban pont az usában zuhant le? Amúgy nem csak ott vannak ilyenek. Úgy érzem rengetegen félnek az ismeretlentől, és inkább azt próbálják bizonygatni hogy ez nem igaz, ez hülyeség, ilyen nincs, stb... (ezeket hívom én begyöpösödött agyúaknak)
Nem állítom hogy lezuhant egy idegen életforma, de nem is cáfolom.
van egy országod, van egy "videód" és költesz rohadt sok pénzt abba hogy kutass utánna, pedig tudod h léteznek. Akkor kérem... nem lennének olyan sokat, nem lenne a Kepler és nem lett volna a Hubble távcső meg stb...

Az ilyen repülő csészés sztorikban nem hiszek, azért legyen már egy minimális ízlése az idegennek és találjon ki valami értelmes dízájnt a hajónak 😆 de viccet félretéve Marson ha jól emlékszem van élet, jégben fedeztek fel ilyen egysejtű élőlényeket vagy mit
tasiadam - Miért vagy olyan biztos abban hogy ez mind kamu? Egyébként szinte biztos hogy van élet a földön kívül is. Túl nagy a világegyetem (szerintünk) ahhoz hogy csak mi legyünk egyedül élőlények benne. És mi van ha pont a hidegháborúban pont az usában zuhant le? Amúgy nem csak ott vannak ilyenek. Úgy érzem rengetegen félnek az ismeretlentől, és inkább azt próbálják bizonygatni hogy ez nem igaz, ez hülyeség, ilyen nincs, stb... (ezeket hívom én begyöpösödött agyúaknak)
Nem állítom hogy lezuhant egy idegen életforma, de nem is cáfolom.
Földönkívüli élet van ez nem kérdéses, csak a mi galaxisunkban nincs más fejlett életforma mint pl mi. Az amcsik pedig simáncsak unják magukat és kitalálnak mindenfélét hogy csak mindenki felfigyeljen rájuk
jah van a www.killerjo.net itt megtaláltok mindent a jelenségekről
6-7 éves voltam amikor megnéztem a kör-t aztán annyira befostam rajta hogy 3 évig féltem a sötétbe
nézzed ha akarod 😆D
6-7 éves voltam amikor megnéztem a kör-t aztán annyira befostam rajta hogy 3 évig féltem a sötétbe
Egyik éjjel majd behugyoztam kimentem pisálni és a fürdőbe ment a víz pedig már anyámék kurva méllyen aludtak
bementem elzártam a vizet hugyoztam megyek vissza a szobámba és ott ült egy ilyen fehér szar és rámnézett 😞 nagyon durva volt😃 ja és még valami ha ezt elhiszed jó nagy hülye vagy 😆
akk hogy hívják aszt az izét ami a melkasunk közepén van ? vagy mi ? azért mondtam szívet mert nem tudtam hogy mi 😃
szegycsont?
akk hogy hívják aszt az izét ami a melkasunk közepén van ? vagy mi ? azért mondtam szívet mert nem tudtam hogy mi :D
lélek:D
lapartman997: Túl sok horrort nézel és már annyira fosol hogy oda képzelsz dolgokat😃 De ha nagyon akarod szolhatok a szellemirtoknak😜
Velem ez pár perce történt!
miközben olvastam ezeket a történeteket hirtelen elkezdett fájni a szívem (pedig nem szokott) és amikor egy kicsit lefeküdtem pihenni és a plafont bámultam isten arcát láttam. 😲
én elmentem az orvoshoz hogy szúr a szívem, és néha fáj, elküldtek a kardiológiára EKG stb. és kiderült, nem is az fáj, a másik a szívben nincs érzőideg 😃
a 3. at még el is hiszem! Alvásparalízisnek hívják az agy félig ébred fel és az ember magánál van lát mindent a szobában de akár mekkora erőt fejt ki képtelen megmozdulni és ilyenkor szoktak ilyen szellemeket látni(képzelni) meg ilyenek és a sokktól ébrednek fel teljesen!
Lapartman997,látom korán kezdtél tudatmódosító szereket szedni.😆
kemény gyerekkor és nem volt gyerekszoba kb 😆
Én már négyszer láttam szellemet :S.
1. Eset! amikor még kb. 6 éves lehettem még nem ebbe a lakásba laktunk. Az éjszaka közepén felébredek és látom hogy a konyha közepén egy zöldes-fehéres színű akármi van. Kinézek az ablakon, korom sötétség! És kb. 10 percig lehetett látni!
2. Eset! Egyszer (ez már a mostani lakásban volt) még a konyhába jártam mindig inni, megyek a konyhába a nappali felé nézek és kb. egy 150-160 cm magas gyerek áll a nappali ablaka előtt!
3. Eset! Éjszaka egyszer felébredtem a szobámban, és egy szellem az arcomba üvölt! Nem álmodtam teljesen éber voltam aztán én is elüvöltöm magam, és erre bejön az anyám hogy mi volt ez.
4. Eset! (legrémisztőbb!) A nagymamámnál voltam és megkérdezte hogy nem kell-e kiwi, és én mondtam hogy hozhatsz légyszi egy párat. Kiment, és néztem a TV-t aztán az üvegajtó felé nézek hogy ott van egy árnyékember!(Démoni eredetű lény!) Tejesen korom fekete volt és mintha a sötétség áradt volna belőle! Ilyen ködszerű volt és a sötétség ilyen gőz szerűen mellette volt! Kinyitotta az ajtót de úgy hogy hozzá sem ért a kilincshez!!! Majdnem szívrohamot kaptam, és elindul a fürdőszoba felé(elvileg a tükör az átjáró a szellemek között) utána kirohanok és még látom hogy bemegy a fürdőszobába a tükör felé és felszívódik!
Nem kitaláció! Én láttam amit láttam!
1. Beteg vagy
2. Ha panelgyerek vagy megértem
3. elsem olvastam
4. nagyanyád árnyéka?
na de majd késöbb elmesélem mert ha most mondom nem merek kimenni a sötétbe 😆
Szóval egy igaz történés alapján igaz felvételekkel belevágott thriller.
Aki akar egy parajelenséget az nézze meg ezt de csak akibe megvan a 6 érzék az láthatja szóval nagyon kell koncentrálni.😀
[LINK]
Ha nagyom koncentrálsz 5 mp-erc és meglátod!😃
[LINK]
Ha nagyom koncentrálsz 5 mp-erc és meglátod!😃
Egyik haverom mesélte, hogy van neki egy rokona és ő kiment éjjel az erdőbe, mert éjjeli őr volt és olyan hangot hallott mint , ha sírna egy gyerek és 2 nappal később visszament megint és az volt a fába vésve, hogy "Hallod még a gyereksírást"?
Na én ahogy elolvastam volna be is adom a felmondásom 😃
thug85:Igen elég komoly, pont 1-oldallal ezelőtt linkeltem be,azért durva ha úgy igazán belegondolunk!
Bocsánat nem figyeltem!
tasiadam - Ezek az űrtávcsövek nem úgymond Idegen életforma keresésére készültek.
Hanem olyan bolygók keresésére amiken lehetne élet. Látképben volt a hubble története.
Jó de én konkrétan most ezekről az UFO-król beszéltem, a földön rengeteg azonosítatlan röpködő tárgyat észlelt baromi sok ember. (én még nem) És ésszerű magyarázat szinte egyikre sincs, ezért is mondom hogy lehet hogy idegen lények járkálnak a föld körül (vagy akár a földön is) de erre sajnos nincs "kézzel fogható" bizonyíték, ahogy az ellentétére sem. itt egy videó sok észlelésről, szerintem érdekes, bár nem mondanám mindre hogy tuti valami más életforma esetleges űrjárgányai: [LINK]
látképen volt az amerikaiak projektjei:appolo1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16
ebböl vagy 8 szált fel,de a 14.ediket nem tudják mi lett vele. Ez mind szép és jó, de találtak a holdon egy nemtudom mijen kráter árnyékában egy "női" testet, ami egy 5000 méteres űrhajóvan volt. Na a képek hitelesek nellélek ha a google tudna csinálni egy ***a képet a holdról. akkor látható lenne.
tasiadam - Ezek az űrtávcsövek nem úgymond Idegen életforma keresésére készültek.
Hanem olyan bolygók keresésére amiken lehetne élet. Látképben volt a hubble története.
Jó de én konkrétan most ezekről az UFO-król beszéltem, a földön rengeteg azonosítatlan röpködő tárgyat észlelt baromi sok ember. (én még nem) És ésszerű magyarázat szinte egyikre sincs, ezért is mondom hogy lehet hogy idegen lények járkálnak a föld körül (vagy akár a földön is) de erre sajnos nincs "kézzel fogható" bizonyíték, ahogy az ellentétére sem. itt egy videó sok észlelésről, szerintem érdekes, bár nem mondanám mindre hogy tuti valami más életforma esetleges űrjárgányai: [LINK]
tasiadam - Ezek az űrtávcsövek nem úgymond Idegen életforma keresésére készültek.
Hanem olyan bolygók keresésére amiken lehetne élet. Látképben volt a hubble története.
tasiadam - Miért vagy olyan biztos abban hogy ez mind kamu? Egyébként szinte biztos hogy van élet a földön kívül is. Túl nagy a világegyetem (szerintünk) ahhoz hogy csak mi legyünk egyedül élőlények benne. És mi van ha pont a hidegháborúban pont az usában zuhant le? Amúgy nem csak ott vannak ilyenek. Úgy érzem rengetegen félnek az ismeretlentől, és inkább azt próbálják bizonygatni hogy ez nem igaz, ez hülyeség, ilyen nincs, stb... (ezeket hívom én begyöpösödött agyúaknak)
Nem állítom hogy lezuhant egy idegen életforma, de nem is cáfolom.
van egy országod, van egy "videód" és költesz rohadt sok pénzt abba hogy kutass utánna, pedig tudod h léteznek. Akkor kérem... nem lennének olyan sokat, nem lenne a Kepler és nem lett volna a Hubble távcső meg stb...
A suliban ma fityma-szag volt.. én ezt nem értem . 😃D
HONA NTUDOD H MIJEN A FITYMASZAG? 😆
ha egy játékban akk eggyértelmű: kocka 😆
Kijavítanálak:
kanos kocka 😆
tasiadam - Miért vagy olyan biztos abban hogy ez mind kamu? Egyébként szinte biztos hogy van élet a földön kívül is. Túl nagy a világegyetem (szerintünk) ahhoz hogy csak mi legyünk egyedül élőlények benne. És mi van ha pont a hidegháborúban pont az usában zuhant le? Amúgy nem csak ott vannak ilyenek. Úgy érzem rengetegen félnek az ismeretlentől, és inkább azt próbálják bizonygatni hogy ez nem igaz, ez hülyeség, ilyen nincs, stb... (ezeket hívom én begyöpösödött agyúaknak)
Nem állítom hogy lezuhant egy idegen életforma, de nem is cáfolom.
Mintha a fizika tanáromat hallanám 😆
A suliban ma fityma-szag volt.. én ezt nem értem . 😃D
LOL 😆😆😆
Nem állítom hogy lezuhant egy idegen életforma, de nem is cáfolom.
Nah itt egy megmagyarázott rejtély ,durva de igaz! http://www.fn.hu/tudomany/20110411/fbi_mar_nem_cafolja/
abba a videóba ami legalul van 10:30 körül pislog az UFO
filmhiba, nem pislogás ASDASDASDASD