Ryzen 5: hivatalos megjelenési dátum és árazás

Szerző: xoki | 2017. March 15. | hír | 44 hozzászólás

Az AMD elárulta a Ryzen 5 széria hivatalos megjelenési dátumát, valamint azt is közzétette, mennyiért lesznek beszerezhetők a processzorok és mire is képesek.
Összesen négy Ryzen 5 modell várható: 1600X, 1600, 1500X és az 1400. Az 1600X és az 1600 6 magos és 12 szálas lesz, míg az 1500X és az 1400 4 magos és 8 szálas. Ahogy a high-end CPU-k esetében, ezek is nyitott szorzóval rendelkeznek. Hivatalos információk szerint ezek a CPU-k az 1080p gamingre készültek.

A Ryzen 5 április 11-én jelenik majd meg. Az alábbi táblázat összehasonlítja a high-end-, valamint ezeket a mainstream processzorokat, és természetesen az árazás is megtalálható rajta.

Nemrég kiszivárgott az információ, amely szerint ez a széria csak maximum 3.2GHz-en fog pörögni. Úgy tűnik, ez részben igaznak bizonyult. Az említett 3.2Ghz a sima 1600 és 1400 nevezetű modellekre lesz jellemző, mint alapórajel.

Már csak a Ryzen 3 széria maradt leleplezetlenül, amely továbbra is az év második felében várható.

Hozzászólások: 44
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
cseszka avatar
A Microsoft már tavaly bejelentette, most pedig élesben is elvette a támogatást a modern processzoroktól a korábbi rendszerein. Pedig az életciklus még tart.

Az új processzorhoz új Windows dukál, már amennyiben a felhasználó szeretné frissen tartani a rendszerét, amit történetesen a Microsoft készített. A Windows 7, 8 és 8.1 életciklusa még közel sem járt le, utóbbi például 2020-ig kapja a frissítéseket, kivéve, ha a vas nem elég régi hozzá. Kicsit abszurdnak hangzik, de igaz.

A Kaby Lake és Ryzen processzorokkal szerelt gépeken már most sem lehet frissítéseket eszközölni, ugyanis a Windows ehelyett arról tájékoztat, hogy „számítógépe olyan processzort használ, ami nem támogatott ezen a rendszeren”.

https://itcafe.hu/dl/cnt/2017-03/136065/windowsupdate.thumb.jpg

A Microsoft már tavaly bejelentette, hogy a Windows támogatás nem egészen úgy fog zajlani a jövőben, mint korábban megszoktuk: az új központi egységek csak a legújabb operációs rendszeren lesznek támogatottak. Eredetileg a Skylake is ebbe a körbe tartozott volna, végül ezt nem merte meglépni a redmondi székhelyű szoftvercég. Az Intel Kaby Lake, az AMD Summit és Bristol Ridge, a Qualcomm 8996 esetében például a Windows keresztbe fekszik a frissítésnek.

Eddig is meglehetősen agresszíven próbálta rávenni a felhasználókat a Microsoft a Windows 10 használatára, aminek hatására sokakban ellenérzés alakult ki az új rendszerrel szemben. Mindenesetre a vállalat azzal érvel, hogy a modern hardverekben rejlő lehetőségek a Windows 10 segítségével csalhatóak elő.
0
0
0
0
zsolo avatar
áhh, 93 ezer, nem is sok 😆 😶
0
0
0
0
santakigyo avatar
Vagy fel.PC világában bármi elképzelhető.
0
0
0
0
gaborw avatar
Webshop-ba, előrendelhetők:
Ryzen 5 1600X- 92990 Ft
Ryzen 5 1600 - 80690 Ft
1500X- 70890 Ft
1400 - 63590Ft
-kezdőárnak, nem is vészesek. 10 ezer lemegy belőlük 1-2 hónapon belül majd!
0
0
0
0
NSD4rKn3SS avatar
Angelors
Szerintem félre érted a dolgot, nem az AMD-n múlik hogy a Microsoft melyik rendszerei támogatják a processzorát. Tény hogy a Windows 10 jobban kezeli a több mag/szálas processzorokat, de attól még Windows 7/8/8.1-en is működik, arról ne is beszéljünk hogy létezik Linux is a világon, ami szintén támogatja a processzort, jött is ki nemrégiben új kernel hozzá.

Egy szó mint száz a gyártó nem adott operációs rendszerhez gyártja a processzorát.

A prohardver tesztek meg szerintem rendben vannak, egyforma körülmények között teszteli hozzávetőlegesen a processzor teljesítményeket, ha GPU limit van akkor mindegyiknél az van. Ettől az eredmény nem lesz fals.
0
0
0
0
Angelors avatar
csuz-li: Nem értem miért lenne mindegy hogy egy 7970 vagy egy GTX 1070/1080 ha előbbinél nincs CPU limit attól még utóbbinál lehet
Elhiszed hogy az emberek nagy hányada nem egy 7970-eshez és társaihoz fogja venni a majdnem 200k-s 1800X-et? Az meg hogy nem Win10-re lett fejlesztve a Ryzen ezt meg közöld az AMD-vel is. Na de ennyivel le is zárom reménykedem a mesékben és az AMD sikerében.
0
0
0
0
csuz-li avatar
Angelors: Most hadd ne védjem meg a prohardvert, de látom nem nagyon érted a tesztek lényegét. Ráadásul a prohardveres teszt is ugyan azt mutatja, mint a többi komolyabb szaklap tesztje.
Amúgy nem fejlesztettek processzort win10-re ez eleve képtelen állítás. A CPU teszt lényege amúgy a CPU limites helyzet mesterséges megteremtése, ezért szinte mindegy, milyen VGA-t használsz. Viszont amint lecserélsz egy tesztrendszert, abban a pillanatban már nem összehasonlíthatóak az adatok. Amúgy ezt le is írták.
Mivela többi teszten is ezek az eredmények születtek, csak azért ezt hozom, mert magyar és mint ilyen mindenkinek érthető. (már aki elolvassa...)
0
0
0
0
Angelors avatar
csuz-li: Kérlek a prohardveres teszteket hanyagoljuk már, ahol 5 éves videókártyával,rendszerrel és driverrel tesztelik a játékokat és persze köztudottan híresek az AMD magasztalásáról. Én sem azt mondom hogy szar vagy szar lesz de egyáltalán nem mérvadó egy Win10-re fejlesztett processzort 8.1-en tesztelni és mellé berakni egy 2011-es videókártyát akár csúcs volt akkoriban akárnem. Erről a 14.4 WHQL-ről meg nem is beszélek.
0
0
0
0
Thomaz avatar
santakigyo: Billentyű háború folyik mindenütt ilyenkor. Ha nem akar az ember benne részt venni és inkább kivárja míg megjelenek a termékek még mindig azt mondom a legideálisabb időeltöltés két tűz között a pattogatott kukorica némelyik fajta még hizlal is 😆
0
0
0
0
santakigyo avatar
Annyira jó,hogy még el se terjedtek még semmi igazi konkrétum nincs.Egyesek ryzen álomban élnek míg mások temetik és ez a 2 tábor öli egymást.
Megjelenik minden széria meg a hozzájuk tartozó lapok,és amikor mind hardver és mind szoftver oldalon rendeződnek a dolgok akkor érdemes lesz vitázni.Csak a sok HA meg MAJD, ennyit lehet olvasni még.
0
0
0
0
csuz-li avatar
kornel244: Viszont játék alatt - már ha reálisak akarunk maradni - van olyan, hogy az fx-8350 jobban teljesít, mint az i7-6950X. Maga a teljesítménysorrend nem változik, csak hátra kerülnek a sokmagos processzorok, de ez ugye normális, ismervén a játékmotorok lelkivilágát. Persze nem mindegy, hogy mi alapján állítják fel a sorrendet. Itt két kép egy tesztből. Maga a teszt szövege egyébként megmagyarázza, hogy miért is alakul ez így. ([LINK])
Ha így nézzük, akkor az FX-8350 jobb az 1800x-es ryzennél is, de jobb az i7 6950x-nél, vagy i7-6900K-nál is. Amúgy ezek alapján mondják, akik nem olvassák el a teszteket, csak a képet nézik, hoyg szar a Ryzen, de akkor ugye hozzá kéne tenni, hogy az Intel 6950x-e sem hozza a "várt teljesítméynt" és nagy csalódás az Inteltől:
https://prohardver.hu/dl/cnt/2017-03/135690/amd_ryzen_7_1800x_tombr.png

Ha meg így nézzük, akkor marad a sorrend a nyers teljesítmény szerint, azaz elől a ryzen és az említett i7-ek:
https://prohardver.hu/dl/cnt/2017-03/135690/amd_ryzen_7_1800x_tombr_alternate.png
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Northwood26: Köszi az ajánlást, de ez még így is kicsit drága. Asrock alaplapot semmiképp sem akarok venni, eddig akit kérdeztem mindenki azt mondta, hogy a legrosszabbak, és az itt kommentelők is ezt erősítik, ahogy nézem. Gondolom, ha kijön az 5ös széria biztos lesznek új lapok is.
0
0
0
0
NSD4rKn3SS avatar
Akkor ezt a sok dinkának aki szerint szar az új Ryzen és csak kifogás hogy gondok vannak a CCX-ek kezelésével és ezért van teljesítmény romlás.

A videó bemutatja mi történik ha csak egy CCX aktív VS mindkettő
Szerk.: Ja és SMT sincs aktiválva

0
0
0
0
no avatar
ha ez a különbség az i5höz képest akkor csak az lesz amit már 1 hónapja mondok 😃 1100as is i3 teteje lesz,többi meg már i5öt veri majd az R3 ryzenek közül
0
0
0
0
Levwi avatar
Asrock b350 lap gyengécske, nem bírja annyira tuningot, hiába több fázisú a vrm mint a többi gyártónál
0
0
0
0
no avatar
Mesterlovesz:
https://www.pcx.hu/asrock-fatal1ty-ab350-gaming-k4-alaplap-428542

árban nem vészes
0
0
0
0
kornel244 avatar
Mesterlovesz Milyen vitáról beszélsz? Én leírtam valamit és eddig azt senki sem cáfolta meg csak a fröcsögős megy. Mert van olyan játék ahol pl egy 6600k jobb mint a 1800.
0
0
0
0
Propy avatar
Mesterlovesz : Értem. 1600X hez 20-30 ezres alaplapot fognak gyártani . A mostani lapok tényleg az R7 hez készültek 😀
( Nekem is ez a problémám, hogy procceszor,alaplap és ram is kell ami nem olcsó.) 😀
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
xpityu1: Igazából nekem csak egy 16 os PCI express slot kell 1 db videokártyának, ddr4 dual channel memória lehetőleg 4 slottal, usb3.... és kb ennyi. Kár hogy ilyen drága a memória, mert az 1600X egészen tetszik. Csak hát így eléggé megdobódna az újítás ára.

Amúgy ezzel a Kornéllal vitatkozni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Rászarik a táblára, feldönti a bábukat és kiabálja, hogy ő nyert.... Szerintem hagyjátok.
0
0
0
0
Propy avatar
Mesterlovesz : Biztos vagyok abban hogy lesznek olcsóbbak. Furcsán nézne ki mondjuk az R3 1100 mellet egy olyan alaplap 😃
R7,R5,R3 mellé külön lesznek hozzá árban megfelelő sztem. És pl a belépő szintű olyan 10-15 k környékére saccolom 😀
0
0
0
0
kornel244 avatar
csuz-li játékokra értettem , de ezt mindenki jól tudja veled együtt. Csak szeretitek játszani a hülyét látom 😀
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Esetleg várhatóak olcsóbb alaplapok is? Erről nem lehet tudni valamit? Mert amiket eddig láttam azok mind 50- 100k körül voltak annyit meg nem szivesen adnék érte :/
0
0
0
0
FoLey avatar
csuz-li Nem akartam már leírni neki,de megtetted helyettem. 😀
gaborw Nekem elég volt Thexperia kollégát minden frecsegő hülyeséget hallgatnom meg is lett a jutalma ment a szégyen hajóra. 😆
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
Egy ilyen 1600X 250 dodóért egész jól hangzik amúgy viccet félretéve. Bár akkor már kell hozzá egy új lap is, az a gáz...
0
0
0
0
gaborw avatar
csuz-li-hagyd! Minden Ryzenes és Amd-s cikknél az a 2-3 ember irkálja a hülyeségeit. Teljesen feleslegesen magyarázol el nekik bármit!
0
0
0
0
csuz-li avatar
kornel244: Reálisan?
Azt írod, hogy az 1800x nem hozza egy jóféle i5 szintjét. Gondolom nem olvastál teszteket róla. Ugyanis a tesztek szerint az 1800x teljesítménye az i7-6950x alatt van kicsivel és az i7-6900K-nál erősebb. Mégis miről beszélsz, milyen i5-ről? Ez nálad a reális hozzáállás?
0
0
0
0
Moon_Breaker avatar
Vegyél Te is rájzent ! 😆
0
0
0
0
Horvi avatar
Szerintetek megéri várni erre, vagy vegyek inkább i5 6600at? 😜
0
0
0
0
Csicso avatar
Ha minden igaz egy i5-ös "kiváltására" akár az R3-as széria is elegendő lesz. A kérdés már csak az, hogy ez így van e és ha igen akkor mennyibe fog kerülni. 40 ezer forintos CPU-val kiváltani egy 60-80 közöttit az nem is lenne rossz.
0
0
0
0
zsivko avatar
Nekem ami van böven elég. (AMD FX)
0
0
0
0
kornel244 avatar
FoLey Én nem lehurrogom csak reálisan állok a dolgokhoz....
0
0
0
0
FoLey avatar
kornel244 Bírom az ilyeneket akik fingjuk sincs,hogy mit tudnak teljesítményben már lehurrogják ahogy te is teszed.
0
0
0
0
xeon pc game avatar
kornel244 csak "szarkazmus"a részemről a mostanit sem tudom kihasználni😀 bőven sokk az igényeimnek. Amíg egy 1070-el elbír addig marad a xeon😆
0
0
0
0
H-ECTOR avatar
kornel244: ez a mintapéldája annak, hogy ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna
0
0
0
0
kornel244 avatar
Shark_Ryan " kevés játék fogad be több mint 4 magot" Nem inkább használ? 😃 Ne legyél retardált kérlek..... Másik meg ha 1600 széria annyira pro lesz játékban hogy még 1800 is elveri miért nem azokkal promoztak??
0
0
0
0
no avatar
gigazte: Már most sem olyan jók mint amilyennek mondták őket, ettől már csak rosszabb lehet.
0
0
0
0
Zoli73 avatar
Kornel: A 1800 as és a 1700-as cpu nem játékra van kitalálva hanem munkára. Az I7 6950X is lassabb játékban mint egy I5 a legtöbb esetben.
0
0
0
0
Fukoshi avatar
kornel244: Ne legyél retardált kérlek. "1800x sem hozza sokszor egy jóféle I5 szintjét", MÉG JÓHOGY, az egyik egy játékra optimalizált 4 magos processzor(és kevés játék fogad be több mint 4 magot), a másik meg egy rendelerésle, content készítésre használt 8 magos 16 szálas processzor. Szerinted melyik lesz jobb ha csak 4 magot használ a játék?
Ennyi erővel: Intel Core I7-6950X 500 000Ft-os processzor, vs I5 6600k 70 000Ft-os processzor, szerinted melyik fog nyerni játékra fókuszált benchmarkokban? Persze hogy a 6950x... ja várj mégsem.
0
0
0
0
Viktorinho avatar
50 eurót dobjatok rá kb az árakra. Játékban mennyire fog ez elmaradni majd egy i5-től kitudja 😃
0
0
0
0
kornel244 avatar
xeon pc game Szerintem akkor nem lesz AMD procid 😀 Mivel az 1800x sem hozza sokszor egy jóféle i5 szintjét jelenleg...
0
0
0
0
gigazte avatar
Megjelenés után meg majd megint jönnek az olyan hírek, hogy valakit, vagy valamit okolnak, mert mégse olyan jól teljesítenek, mint ahogy beharangozták őket! +69% teljesítmény az i5 7600k-hoz képest? Hiszem ha látom! 😂
0
0
0
0
NE0NFACE avatar
Az 1600X az egy jó kis proci lesz!
Ahogy az eladásokat nézem az Intel elég sokat veszít mostanában. Sokan vártak a Ryzenre!😀
0
0
0
0
Propy avatar
Akkor olyan 64 k környékén lesz az R5 1400. NEm olyan vészes 😀
0
0
0
0
xeon pc game avatar
Ryzen 1600X nagyon várós ha hozza játék alatt egy i7 -szintjét akkor megint AMD-ém lesz😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció