Lámaűzés a holdfényben

Amikor először megláttam a Google Play-en az Alto’s Adventure bélyegképét, megfogott benne valami. A türkizkék háttér előtt álló szélmalom egy nyugalmas, hangulatos játékot sejtetett, és én egy kalandjátékra, vagy egy logikai platformerre számítottam. És bár utóbbi számításom nem jött be, hiszen a játék a kétdimenziós endless runner-címek táborát erősíti, a lényeget jól megláttam: az Alto’s Adventure egy tökéletes relaxációs játék.

A játékban Altot irányítjuk, aki az Andok területén, feltehetőleg Peruban él. Amikor elszöknek a lámái a karámból, az ő feladata lesz, hogy snowboardjával utolérje a szökevényeket. Meg kell mondjam, hogy emiatt egy kicsit csalódott vagyok, hiszen számítottam valamiféle történetre, bár az is igaz, hogy a műfaj más képviselőitől eltérően itt legalább valami életszerű felütést kapunk.

Grafika, hangok

Azonban nem tudtam sokáig ezen rágódni, mert a látványvilág az első pillanattól kezdve magával ragadott. Bár a grafika minimalista, elképesztően nagy művészi érzékkel nyúltak hozzá a fejlesztők, és ebben a letisztult formavilág épp úgy eszközük volt, mint a csodálatosan harmonikus színvilág. Egy teliholdas éjszaka, egy verőfényes nappal, vagy az eget vörösre festő naplemente, mind-mind varázslatosan néz ki, és egy percig sem válik giccsessé. A hideg-meleg színek aránya tökéletes, és ezt a Pazar látványt a játék igencsak teadélutáni tempója mellett alkalmunk is lesz megcsodálni.
Néha csak azt vettem észre, hogy azért haltam meg, mert éppen a háttérre figyeltem. És ez a legnagyobb dicséret, amit egy kétdimenziós mobilos játék grafikája kaphat tőlem. Itt az élő példa, hogy a grafika szépsége alapvetően nem a technikai fejlettségen, hanem a művészi hozzáértésen múlik.

És akkor a hangok. A zörejek, effektek, viszonylag tompák, nem feltűnőek, de nem is rosszak. Viszont a zenéje szintén nagyon jóra sikerült, egy békés, nyugalmas hangulat árad belőle, ami tökéletesen illik egy ilyen havas tájhoz. Bár az egész gyakorlatilag egyetlen ötperces számból áll, és én el tudtam volna képzelni egy kicsit nagyobb változatosságot, például minden szereplőnek egy-egy saját témát, hiszen még a korántsem megfelelő I Love My Circle-ben is fel tudtak vonultatni egy kicsit több számot. Mindazonáltal ezek a látvány és a zene egy olyan hangulatot kölcsönöz az alkotásnak, ami azonnal, és hosszú időre magába képes szippantani bárkit. Erre nem is kell mást felhozzak, mint hogy nagyobb kedvvel játszottam az Alto’s Adventure-t, mint a vele párhuzamosan tesztelt Asphalt 8-at és Badlandet, ez pedig újfent nagyon nagy szó.

Játékelemek

A probléma inkább ott leledzik, hogy az Alto’s Adventure minden magába szippantó eleme ellenére is inkább nem más, mint aminek az imént neveztem: alkotás. Mert játéknak fájóan semmilyen, felszínes és felületes lett.
Kezdjük ott, hogy az interakciók száma elég limitált: ha rátapintunk a képernyőre, akkor karakterünk ugrik egyet, ha pedig lenyomva tartjuk, akkor szaltózik. Ennyi. A játék elején azért szükség volt egy különálló tutorialra, mert különben ennyi funkciót biztos nem lettem volna képes megjegyezni. Hogy legyen értelme az ugrabugrának, a pályákat néhol kövek borítják, máshol tábortüzek állják utunkat, illetve nehezen átszelhető szakadékokba is belefuthatunk. Vannak jeges részek, ahol begyorsulhatunk, ettől el tudjuk sodorni az elénk kerülő köveket. Ezt a hatást akkor is elérhetjük, ha különböző akrobatikus mutatványokat hajtunk végre. Dobhatunk hátraszaltókat, amikhez rámpák állnak rendelkezésünkre, illetve felugorhatunk háztetőkre, és zászlókkal díszített kötelekre. Ez a begyorsulós rendszer jó, hiszen lendületet visz a néha túlságosan is kényelmes tempójú játékmentbe, bár furcsa, hogy a hatás idő hatására történő elmúlása pont nagyobb lejtőkön következik be néha. Időnként, hogy a dolgunk nehezebb legyen, egy lovas katonát kapunk a nyakunkba, akit csak szakadékoknál lehet lerázni.

Vehetünk fel pénzt útközben, illetve boostereket is kapunk – az elején összesen kettőt, egy pénzmágnest, és egy föld fölött lebegtetőt, valamint találkozhatunk ötöt érő nagyobb érmékkel, de ezzel gyakorlatilag vége is a játékelemeknek, úgyhogy nincs tele tartalommal a játék.

A játék kerete

Hogy kapjon egyfajta keretet, a játék kapott egy szintrendszert. Összesen 60 elérhető szint van, mindegyikhez három küldetés tartozik, amiket teljesítenünk kell, ha szinte akarunk lépni. Ezek a missziók az adott számú láma elfogásától (ezt nagyon trükkösen kell megoldani, el kell csúszni mellettük) a bizonyos mennyiségű madár elijesztéséig sokfélék lehetnek, de az egyes típusok a kelleténél gyakrabban ismétlődnek, és vannak köztük elég szivatósak is, például egy futamon belül három triplaszaltót megcsinálni nem egy leányálom, még szerencse, hogy ezeket a küldetéseket át is ugorhatjuk bizonyos mennyiségű pénz fejében. Minden tízedik szintlépés után egy-egy új karaktert oldhatunk fel, ezek pár tulajdonságukban eltérnek Altótól, például lassabban csúsznak, de könnyebben szaltóznak, vagy kevésbé mozgékonyak, de könnyebben begyorsulnak. Összesen hat karaktert irányíthatunk, amik pár dolgot hozzáadnak a játékmenethez, de nem kell tőlük a koncepció megreformálását várni.

Motivációt nyújthat még a futamok végén található ponttáblázat, amiben kilistázzák nekünk a megtett távot, a szerzett pénzt, trükkök számát, stb., de nem hiszem, hogy erre feltétlenül szüksége lett volna bárkinek is.
A menü egyébként egyszerű, a célnak megfelelő. Találhatunk itt boltot, ahol a csekély mennyiségű booster időtartamát növelhetjük, illetve vehetünk két további segítséget is magunknak: egy a lámákat összehívó kürtöt, és egy siklóernyőt, amivel akrobatamutatványainkat gyarapíthatjuk meg. Ezekkel csak az a baj, hogy nem túl olcsóak, és a játék nem fogja az arcunkba önteni a pénzt, így elég sokat kell farmolni, ha mindent maximumra akarunk fejleszteni, ezt pedig ilyen lapos játékmenet mellett nem biztos, hogy megéri megtennünk. Ugyanis az elemek alacsony száma miatt repetitív a játékmenet, és ami behúz, az is inkább a hangulat. Ez a legnagyobb baj az egész játékkal: művészi alkotásnak, vagy relaxációs játéknak jó, de játéknak már kevéssé fogyasztható.

Összességében egy tökéletes relaxációs játékot kaptunk, amely művészi grafikájával, jó zenéjével, és kényelmes tempójával kiváló hangulatot épít fel, amit mindenkinek érdemes megtapasztalnia, de a játék végigjátszásának nincs sok értelme a játékmenet sekélyességének fényében. Egy próbára mindenképp ajánlom, hiszen vagy ingyen, vagy egy Euró környéken adják, de nem kell egy interaktív festménynél többet várni tőle.

Értékelés
Grafika: 90%
Hangok/zene: 83%
Játékélmény: 70%
Összességében: 77%