Magánkézbe kerül az Electronic Arts

Szerző: xoki | 2025. October 05. | hír | 11 hozzászólás

Korábban több jel is arra utalt, hogy egy befektetői csoport tárgyalásokat folytatott az EA megvásárlásával kapcsolatban. Az EA most megerősítette, hogy a hír igaz, és mint kiderült, 55 milliárd dollárért fogják eladni a vállalatot egy befektetői konzorciumnak.

A megállapodás feltételei szerint a Public Investment Fund (PIF), a Silver Lake, valamint az Affinity Partners az EA részvényeinek 100%-át vásárolja fel 210 dolláros részvényenkénti áron, ami 25%-os felárat jelent a vállalat megszokott részvényáraihoz képest.

Miután a tranzakció befejeződik, az EA teljesen magántulajdonba kerül, vagyis többé nem tartanak nyilvános pénzügyi beszámolókat sem. A felvásárlást bejelentő sajtóközleményben az EA kijelentette, hogy a három befektetési alap mélyreható szektoriális tapasztalattal, magas tőkével és globális portfóliókkal rendelkezik, illetve a hálózata kiterjed a játékiparra.

Az EA már elég régóta új tulajdonosokat keresett: korábban állítólag tárgyalásokat folytatott a Disney csoporttal való egyesülés kapcsán is, ami végül nem valósult meg.

Hozzászólások: 11
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
csabika21 avatar
Menekülnek a sok szarul kiadott játék miatt
0
1
0
0
💬 1
TommyVercetti0_X avatar
@csabika21: Ez is igen :D ironikus nem de? :D
1
0
0
0
TommyVercetti0_X avatar
Ez minket nem nagyon érint szerintem :D a játékokat csinálják inkább!
0
0
0
0
💬 4
Payphoner avatar
@TommyVercetti0_X: És milyen játékokra gondolsz :D? Mert sportjáékokon kívül túlsok megjelenésik nincsen. Pedig régen imádtam az EA játékokat. Sims, dragon age, az első 3 harry potter játék :D
0
0
0
0
TommyVercetti0_X avatar
@Payphoner: Kéne valami új cím csak hát oda kreativitás kellene meg oda agyalni kell
0
0
1
0
Payphoner avatar
@TommyVercetti0_X: Hát igen az meg a mai világban nehéz :D Amikor egy audiba is már a kormányon egy matrica van nem minta :D Szóval spórolás is megy. Amúgy én csak azt ne mtudom megérteni hogy ilyen sz*r játékokat mint amikor ma megjelnnek hogy lehet évekig csinálni? Basszus ezek nem akarnak pénzt keresni? amikor egy játékot 6-7 év lefejleszteni akkor az nézzen ki jobban, legyen újabb modernebb más megoldások és akkor megértem miért 7 év és miért 70 euro. De amikor 5 év megcsinálni egy sony belsős címet úgy hogy a motor a setting, a játékmenet a grafika minden ugyan az csak egy más főhős más történettel mint most a Ghost of yotei. Ami egy jó játék de egy deka újítás nincs, az előző rész egy az egyben csak más főhős és szotori. és akkor ez 5 év. Ezek alapján nemis kell csodálkozni ha a gta 7 majd csak 2145-ben jelenik meg
0
0
0
0
TommyVercetti0_X avatar
@Payphoner: Chhhh szarnak mindenbe IS sajnos nem erőltetik meg magukat meg az a baj a régi öregek akik értettek is hozzá azok már nincsennek vagy már máshol dolgoznak a régi jó csapatokból nem maradt szinte mára már semmi sem. Meg rengetegen csődbe is mentek sajna több ok miatt is.
0
0
0
0
The_Teacher_Man avatar
Mindent felvásárolnak a Spoiler!
mocskos teveb*szók
🤢
0
0
0
0
X9K338DA avatar
Eddig is magánkézben volt. Sosem volt állami vállalat. Nyrt-ről Zrt-re változtatják a cégformát.

Bár, ha nagyon kekeckedni akarnék, pont "állami" cég lesz belőle, a cégek, amik felvásárolják a szaúdi királyi család birtokában vannak, vagyis a cikk duplán nem igaz.
1
0
0
0
💬 2
downuser avatar
@X9K338DA: Hmm...Ez érdekes.
0
0
0
0
xCube avatar
@X9K338DA: Ez nekem is azonnal szemet szúrt, mivel eddig is magán kézben (kezekben) volt, csak éppen a nyilvános tőzsdén.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció