Az igénytelenség határa

Az androidos Edge of Tomorrow 2014 elején jelent meg okoskészülékekre, és az azonos című filmet próbálta promózni, illetve annak népszerűségét meglovagolni. A választásom azért esett rá, mert kell néha valami kontraszt a sok jó játék mellé, valami igazán igénytelen.

Először is szeretném leszögezni, hogy én nagyon szerettem a Holnap határát, mármint a filmet. Látványos volt, és mégsem agyatlan, izgalmas jelenetek váltották egymást, és a főszereplő-párosra sem lehetett panasz. Eléggé ismert alkotásról van szó, de azért a lényegét bemutatom. Főszereplőnk William Cage, egy nagyképű PR-tiszt, aki miután szembeszáll főnökével, az elküldi egyenesen a frontra, a földönkívüli mimikek ellen. A harc során egy robbanás miatt egy speciális idegen vére keveredik az övébe, amitől megkapja annak képességét: halálakor mindig újraéled az invázió első napján, és tudni fogja, ellenfelei pontosan mit csináltak legutóbb, ezáltal esélyt teremtve a teljesen esélytelen háborúban.

És meg kell mondjam, ez kifejezetten jó alapanyaggá teszi a Holnap határát (illetve az alapjául szolgáló animét, tudom, tudom). Egyrészt az ötlet eleve számtalan lehetőséget biztosít számunkra, másrészt ennél videójátékosabb történet nem sok van, hiszen hősünknek ugyanúgy, mint egy játékosnak, a halálaiból kell tanulnia, hogy legközelebb ne bukjon el. Ha előkerül a téma, hogy ezt hogyan lehetne egy tényleges játékban hasznosítani, számtalan lehetséges ötlet vetődik fel: lehet itt körökre osztott harcrendszer, kalandjáték, de az is elég, ha csak sikerül az egész mechanikát olyan szinten elmélyíteni, hogy tényleg érdemes legyen ellenfeleink cselekedeteit megtanulni. Talán mondanom sem kell, hogy itt erről szó sincs…

Nem fenékig tejfel

Kezdjük ott, hogy itt az egész történet onnan startol, hogy megkezdődik a partraszállás, és William már a képesség birtokában van. Ezt egy, a filmből vett jelenet vezeti fel, mert sajátot animálni mégis milyen fárasztó, bár lehet, hogy így jobban jártunk, a későbbieket elnézve. Szóval elkezdődik a csata, és ezzel búcsút is inthetünk a film első, talán legötletesebb részének, amely párbeszédeken keresztül mutatta meg ennek a „jövőbe látásnak” a hatását. De sebaj, ha csak egy akciójátékot csinálnak, akkor azt legalább viszonylag egyszerűen meg lehet oldani, és ha ebbe belefűzik az Edge of Tomorrow lényegét, akkor talán…
Na jó, szerintem kár játszanom itt az örök optimistát, és inkább a húrok közé csapok: ez a játék valami hihetetlen gyenge lett. Bár csak egy egyszerű lövölde lenne, de minden létező banánhéjon lecsúszik, és olyan nemtörődömségről árulkodik, hogy az már szégyen. Szóval adott egy FPS-játék: van egy exoskeleton-od, egy pár fegyvered, azt nesze, itt a csata. Végül is a filmben is így működött a dolog, csak itt már az első pillanattól kezdve kínszenvedés az egész. Az irányítás valami penetráns, és itt csak az egyik probléma, hogy telefonon nem egyszerű egyszerre kamerát és egy analóg kart is irányítani, mert ilyennel már találkoztam, és meg lehet szokni (e nélkül nem is lehetett volna megvalósítani). A gond ott van, hogy az egész mozgás esetlen, suta, pontatlan, és ráadásul teljesen lehetetlen helyeken képes megakadni. A legkisebb tereptárgyba be lehet ragadni, és csak külön öröm, ha mindez harc közben történik.

Kár érte, kiváló ügynök lehetett volna

Apropó harcok. Van két fegyverünk, egy golyószóró és egy rakétavető. Egyikkel sincs semmi különös, semmi ötletet nem kell itt keresni. Hacsak azt nem, hogy a játék megtagadja tőlünk a szabad lövés lehetőségét, tehát ellenfeleinkkel úgy végezhetünk, ha a célkeresztet rajtuk tartjuk, a játék majd lő magától. Ennél gyilkosabb dolgot a hangulatra nézve nehéz elképzelni, egyszerűen elveszi még a legelemibb játékélményt is, ami az egyszerű lövöldözésből származik még a legprimitívebb címnél is. De ezzel még nincs vége, ugyanis manuálisan újratölteni sem tudunk, azt majd a játék megteszi, ha úri kedve úgy tartja. Csak az a kár, hogy egy párszor ezt nem két összecsapás között teszi, hanem a darálás közepén, megvárva, amíg kifogy, ezzel egy kis plusz adrenalint erőltetve a kompozícióba. Az is érdekes, hogy bár a töltényeket típusonként eltérő, a pályán elszórt ládákból kell összeszedni, néha csak úgy megjelenik pár plusz lőszer a tárban. Ez utóbbi tény nem zavaró, de azért felvet kérdéseket.
Az ellenfelek is megérnek egy misét. Gyakorlatilag csak egy fajta van belőlük, és becsületükre váljon, tényleg kiszámíthatatlanul mozognak, bár ez nem egyszer inkább nevetséges. Persze azért elég veszélyesek, mert nagyot sebeznek, és igencsak gyorsak, de előszeretettel akadnak be tereptárgyakba. A mesterséges intelligencia a szövetségesek oldaláról is uralja az összképet: beakadnak, illetve öten-hatan nem tudnak megölni egyetlen ellenfelet. Vannak egyébként különböző robbanások, lezuhanó repülők, amikbe belehalhatunk, szóval próbáltak színesíteni az összképen, de a helyzet akkor is siralmas mind opponenseink, mind csapattársaink körében.

Az elherdált lényeg

És itt érkeztünk el az igazi döntő ponthoz, hogy hogyan tudják kihasználni az élj-halj-ismételj körforgás lehetőségeit. Elsőre úgy tűnhet, hogy ez nem is sikerült olyan rosszul. Bár ez nincs túl mélyen a játékmenetbe építve, és lehetőségeink száma is limitált, de a játék kijelöli nekünk a korábban már tapasztalt veszélyforrásokat, pirossal azokat, amelyek miatt meg is haltunk. Ez végül is használható, nem? Akkor például ha látom, hogy az előbb itt felrobbant egy kamion, akkor most megvárom, míg ez megtörténik, aztán utána továbbmegyek. Ja, nem. Mert lehet bármennyit várni (én elég türelmes voltam), de az adott objektum csak akkor fog felrobbanni, ha a közelébe megyek. Most tekintsünk el attól, hogy ezzel a játék a film fő alapvetését köpi szembe, hogy minden ugyanúgy történik, hacsak nem avatkozunk élesen közbe (még az ellenfelek esetén is). Az még oké, ha a kijelölt mimikek csak a közeledtünkre bújnak elő, mert végül is mi vagyunk a játékos, ránk kell támadjanak. De hogy egy helikopter lezuhanásának ideje miért függ tőlem, azt végképp nem értem. Ja, hogy egy büdös nagy átverés az egész, és kb. ennyit lehet építeni az egész előrelátás-mizériára? Nem baj, papíron jól hangzott, hogy ez is benne van.

Egyéb szösszenetek

És most engedjétek meg, hogy kötetlenül felsoroljak még egy pár „kisebb” hibát. Kezdjük ott, hogy van egy műszerünk, ami kijelzi a közelben lévő mimikeket, amennyiben már azok már nem a homok alatt lapulnak. Ez tök jó, de ilyen cucca miért nem volt senkinek a filmben? Valahogy kicsit egyszerűbb lett volna a dolog. Meg tök jó, hogy ez akár porfelhőn, vagy roncsokon keresztül is érzékeli az ellent, de akkor meg a könnyen látható tartományban sokszor miért nem? Az már csak hab a tortán, hogy néha a haláluk után is ott marad az indikátor, csak hogy még kevesebbet lehessen látni…
Mert amúgy sem látunk a legtöbbször semmit, a látképet olyan szinten dominálják a gagyi, valószínűtlenül átláthatatlan effektek, a legkisebb sebzésre elvörösödő képernyő (a kis szégyenlős), illetve a már említett veszélyjelzők, amely olyan ganéjul néznek ki, hogy esélytelen kivenni, hogy mit akarnak ábrázolni. De ezen kívül abszolút nem lehet érezni a harctér káoszát, azt az elemi kavarodást, ami a film ezen jeleneteit jellemezte. Ha végignézünk a csatatéren, teljesen kihaltnak hat az egész, és ezen nem segítenek a néha-néha becsapódó lövedékek és a lézengő katonák sem. Erre az sem jó kifogás, hogy a költségvetés alacsony volt, szerintem a Warner ha akarta volna, el tudta volna látni a projektet pénzzel.
Ott vannak még a checkpointok. Ezeknek már a létezése is megkérdőjelezhető, hiszen a film alapján a bázison, de ha azt nem tartalmazza a játék, akkor a pálya elején kéne újraélednünk. De sebaj, nem ettől dől össze a világ, viszont ha már belerakták őket, akkor lehetne azt átgondoltan is. Ugyanis van, amikor az egyébként kb. száz méterenként megjelenő pontok nem aktiválódnak, és hiába ment az ember vagy háromszor annyit, az ugyanoda dobja vissza, mint ahol az előbb volt. Az is érdekes, milyen előzékenyen kempelik be ezeket a pontokat a mimikek, úgy, hogy előtte a közelben sem voltak.
De azért nem kell aggódni, mert igazán nagy kihívás nincs az Edge of Tomorrow-ban. Mármint akkor, ha rutinosan, a háttérben meghúzódva szedegetjük le az ellenfeleket, ügyelve arra, hogy egyszerre csak egyet húzzunk magunkra. Ami meglepőbb, hogy egész hatékony eredményt lehet elérni az opponensek teljes figyelmen kívül hagyásával is, ha csak előre haladunk. Akkor sincs baj, ha ránk támadnak, ha nem akadunk be semmibe, könnyedén lelőhetőek egyszerűen hátrálás közben. Annak, hogy sokan mégis nehéznek tartják az Edge of Tomorrow-t, az az oka, hogy ha az ember egyszerűen csak szórakozva, darálva szeretné végigvinni ezt a címet, akkor keserves percek várnak rá, lévén úgy nagyon igazságtalan a rendszer. És ezen az sem segít, ha próbálunk emlékezetből dolgozni, mert úgysem amiatt halunk meg, hogy váratlanul bukkant fel az ellen, arról már nem is beszélve, hogy ez a játékmenet nem alkalmas semmiféle komoly tervezésre.

Ha rossz, legalább rövid

Ezek fejében nem csoda, hogy nem egy nagy élmény játszani az Edge of Tomorrow-val. A játékélmény valahol a tökön szúrás és a békaboncolás között félúton van, ennek megfelelően kifejezett áldásnak lehet felfogni, hogy nagyon rövid. Az egész ugyanis egyetlen pályából áll, amely sok szerencsétlenkedéssel is bő fél óra alatt végigjátszható. Amint elértünk a végére, egy nagyon szellemes filmjelenettel véget ér a játék, kiírja a pontszámot, amellyel fajtársaink előtt villoghatunk a közösségi oldalakon, aztán lehet pezsgőt bontani. Persze van itt egy másik karakter, a harcostársunk, Rita Vrtaski, csak az egyetlen baj, hogy ehhez meg kéne osztani egy képernyőmentést Facebookon, és nem a leghőbb vágyam ezt a szerencsétlenséget reklámozni, a végén még azt hiszik, hogy ez nekem tetszik. De mindegy is, mert a fegyverei gyakorlatilag ugyanúgy funkcionálnak, kivéve a nagy métaütőt. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a töltőképernyőre kiírt olyan marhaságok, hogy „gyere vissza holnap, és egy másik játék fogad”, meg „vidd végig a játékot plusz fegyverekért” teljesen alaptalanok.

Siralmas csatakép

Mindezt a tálalás koronázza meg. Aki megnézte az eddigi képeket, az látta, mire gondolok: a látvány siralmas. A modellek szögletesek, a textúrák mosottabbak, mint az elnök autója, a különböző effektek pedig kifejezetten ocsmányak. Az sem segít a helyzeten, hogy a látványvilág hihetetlenül szürke és egyhangú lett, a helyszínnek meg annyi egyéniséget nem sikerült szabni, hogy kis mérete ellenére lazán el lehetne tévedni az ismétlődő objektumok miatt. Az animációk is megérnek egy misét, olyan szép darabosak és bugosak. A játék közben előforduló csekély számú, és teljesen lényegtelen átvezető animáció pedig nagyon ronda, és ennek fényében jobb is, hogy a maradék két videó a filmből van véve. A legszebb az egészben az, hogy néha így is akadozik, és más embereknél is lehetetlenül sok technikai gond merült fel. Azzal meg hiába jön bárki is, hogy ez csak egy telefonos játék, mert az egy évvel korábbi Asphalt 8 olyan jó kilenc évet ver rá grafikailag, de még a három évvel idősebb, nyílt világú Six-Guns is lealázza.

Sajnos a hangzásvilág sem ütősebb. Az egy dolog, hogy gyakorlatilag egy hangot sem jegyeztem meg a játék zenéjéből, viszont a különböző zörejekkel és szinkronhangokkal már igen mélyre tudott süllyedni a fejlesztőcsapat, én legalábbis már kifejezetten ideges lettem a katonák unott, félpercenként ismétlődő kiáltásai miatt.
És mi a legszomorúbb? Az, hogy ez sok embernek bejön. Félreértés ne essék, én nem ezeket az embereket akarom támadni, de ha ez színvonalnak számít, akkor a telefonos játékipar olyan mélységekben van, amelyet nem is gondoltam volna.

Az Edge of Tomorrow egy hihetetlenül igénytelen játék. A játékmechanikák nem működnek, tartalom alig van benne, technikailag egy szégyen, történet egyszerűen nem létezik. A játék affinitásunk szerint lesz frusztráló, unalmas vagy nevetséges, és nem érződik benne egy percnyi komoly munka sem. Én azt nem értem, hogy a Warner, aki számtalan hasonló címet adott ki, miben reménykedett? Hogy ezzel meghozza a kedvünket a filmhez? De összességében azt tudom mondani, hogy vessetek egy pillantást az Edge of Tomorrow-ra. A filmre. A játékot meg kerüljétek le messzire.

Értékelés
Grafika: 42%
Hangok/zene: 30%
Játékélmény: 22%
Összességében: 25%