Túlvilági szerelem

A Ninja Theory 2017-es alkotása ugyanis az északi mitológia szerteágazó világába enged bepillantást nyerni, mégpedig egy szellemileg sérült harcos lány, Senua szemein keresztül. A játék a kezdetektől fogva érzékelteti velünk, hogy valami nincs rendben a főszereplőnk körül, ugyanis különféle hangok szólalnak fel a fejünkben (fejhallgató ajánlott mindenképpen), amelyek sokszor ha egymás szavába is vágva, de sosem hagynak minket nyugton. A néha előforduló harcokon kívül többnyire egyedül barangolunk a kietlen, fagyos, északi tájakon, azonban Senua elméjében annál nagyobb a mozgolódás.

A történet szerint Senua elindul az északiak alvilágába, Hel-be, hogy visszahozza halott szerelmét, Dilliont a túlvilág szellemei közül. Kissé megszállottnak is tűnik, ugyanis a férfi koponyáját folyamatosan magánál tartja. Ahhoz azonban, hogy küldetésének célja lehetővé váljon, Senuának meg kell küzdenie a túlvilág legnagyobb démonaival, és magával a halállal is szembe kell szállnia. Gyakorlatilag önmagán kívül senkire sem számíthat, mindenki csak meg akarja hiúsítani terveit. Mindez azonban nem akadályozza meg, hogy vakmerően felvegye a küzdelmet egyedül, mindössze egy szál kardja segítségével. A történet meglehetősen rövid, 6-7 órát vesz igénybe, ezalatt azonban nem válik egyhangúvá, folyamatosan megtudhatunk valamit az északiak vallásáról, isteneikről, és magáról a túlviláguk hiedelméről. Mindezek közben Senua múltjával is fokozatosan szembesülünk, a fejében néha halkan suttogó, néha viszont üvöltő hangok képében. A lány megannyi poklon jut keresztül, szemléltetve, hogy a szerelem még mindig az egyik legerősebb érzelem a világon.

Tulajdonképpen a játék nagy része különböző puzzle-k megoldásával telik, hogy tovább tudjunk haladni az adott pályaszakaszon. Ezek viszont részletesen ki vannak dolgozva, és nem ununk rá hamar egy-egy szakaszra. Szinte folyamatosan az újabb rejtvények megoldásán agyalunk, a kirakósok megfejtésén, és csak kisebb részben harcolunk a ránk törő torzszülemények ellen. Így az előbbivel szemben az utóbbi nem kapott nagyon kidolgozott rendszert, pár alap támadással, kitéréssel, és védekezéssel gazdálkodhatunk. Néha egy-egy bossharc is vár majd minket, melyek kis odafigyeléssel könnyen letudhatóak, azonban sokszor hajlamosak egész hosszúra is elnyúlni (vagy csak én voltam túl béna). A játékban sem az életünket, sem az erőnlétünket nem látjuk, szinte semmilyen kezelőfelülettel nem rendelkezik, hogy ezzel is inkább a környezetre összpontosítsa a játékosok figyelmét. Harc során azonban meghalhatunk, ilyenkor a legutolsó checkpointhoz kerülünk vissza, ám minden egyes halálnál egy kicsivel jobban szétterjed a kezünkön egy fekete indaszerűség, vagy fertőzés. Ha túl sokszor halunk meg, a játék hajlamos visszadobni minket a történet legelejére. Velem ez szerencsére nem történt meg a végigjátszás során. A puzzle-k szórakoztatóak, és olykor még el is gondolkodtatják az embert, hogy aztán hosszú percek keresgélése után végre megtaláljuk a hiányzó láncszemet. Néha ez is el tud húzódni kicsit tovább, így megszakítva a játékmenet gördülékenységét, ám ez csak a játékoson múlik, milyen gyorsan képes megoldani ilyesfajta kirakósokat. A játék a környezetet is bevonja a feladatok megoldásába, így néha még az is számít, pontosan honnan is nézünk bizonyos dolgokat. Érdemes odafigyelni minden olyan kis részletre tehát, amely furcsának tűnhet.

Tehetjük mindezt egy igencsak részletgazdag környezetben. A fejlesztők nem spórolták ki a környezeti elemeket, alaposan kidolgozták a játék minden egyes szakaszát. Látszik rajta, hogy nem egy kaptafára készültek, hanem mindegyiket egyedien, sok törődéssel alakították ki. A játékmenet lineáris, amolyan félig nyitott világban mászkálhatunk, útunk végül mindig egyfelé fog tovább vezetni. A fények jól kiemelik a táj előnyeit, és sokat dobnak az összképen. Az időjárás változik, a szikrázó napsütés, a borús szürkeség, és a szakadó eső cserélgetik egymást legtöbbször. De ami véleményem szerint a legnagyobb lökést adja az igazán egyedi atmoszférának, azok a hangok. Hihetetlen részletességgel lettek kidolgozva, amely csak fejhallgató segítségével teljesedik ki igazán. Az esőcseppek kopogása, a gerendák nyikorgása, a tűz ropogása mind-mind hozzátesz egy nagy hangélményhez. ÉS az a suttogás... hol egyik, hol másik, hol mindkét fülbe, néhányszor a hideg futkosott a hátamon, holott nem beszélhetünk horror elemekről. A fejünkben szóló hangok ráadásul veszélyhelyzetben gyakran még figyelmeztetnek is, illetve ha elakadunk, nem ritka hogy a hangok igyekeznek a segítségünkre sietni, emiatt a játékmenetből is kiveszik a részüket. Ez az egyedi atmoszféra végigkíséri a játékost az egész játék során, fojtogat, nem enged el egy percre sem, és miután felálltunk a monitor elől, egész biztosan egy új élménnyel lettünk gazdagabbak. Negatívumnak tényleg nem sok mindent tudnék felsorolni, mindössze a fentebb említett, néha túlságosan elhúzódó játékelemeket, ám ezek legtöbbször csak a játékos ügyességén múlnak, mennyire hosszadalmasak. Talán lehetett volna pár órával hosszabb, még szívesen töltöttem volna kis időt ebben a világban. A hozzám hasonló véleményen levőknek jó hír lehet, hogy már bejelentették a folytatást, Senua's Saga - Hellblade 2 néven, így hasonlóan egyedi, és gondosan kivitelezett játékélményre számíthatunk.