Tomb Raider 2 Teszt

Mint elkötelezett rajongó számomra is az első számú kedvenc a második epizód. Kiváltképp
azért, mert ez volt az első Tomb Raider-játék, amit végigvittem egyedül, segítség nélkül.

1996-ban látott napvilágot az első Tomb Raider, s a siker hatalmas volt. Az akkori játékok
szintjén szinte grafikai orgazmust okozó látványvilággal rendelkezett, s szinte alig volt olyan
ember, aki ne esett volna ámulatba, ha nem is magától a játéktól, de a grafikai megjelenésétől
mindenképp. Az első epizód megjelenésekor a játék alatt futó motor nagyon sok grafikai és
egyéb technikai hibákat tartalmazott, mely miatt a készítők nem tudtak jó pár ötletet
megvalósítani. Viszont a sikernek köszönhetően megkaptak minden olyan támogatást, amellyel
jelentősen tudtak fejlődni annak ellenére, hogy a játék szülőatyja, Toby Gard magára hagyta
“gyermekét”, ugyanis úgy döntött, hogy nem hajlandó részt venni a folytatás elkészítésében,
mert szerinte szexszimbólumot csináltak a virtuális kalandornőből, ami neki nem tetszett. Így
nélküle vágtak bele a fejlesztésbe.
A készítőknek az első résznek köszönhetően tökéletes alapanyaguk megvolt ahhoz, hogy
belefoghassanak szinte rögtön a fejlesztésbe. A kiadó 1997 novemberére időzítette a
megjelenést, így a készítőknek igencsak kreatívaknak, s gyorsnak kellett lenniük, hogy tudják
tartani a határidőt. Ritka dolog az, amikor egy folytatás felül tudja múlni a sikert elindító első
epizódot. Nos, a Tomb Raider 2. erre képes volt, hisz nem csak grafikailag lépett előre egy
hatalmasat, de a mai napig az a cím, amelyikből a legtöbbet értékesítettek világszerte, ezzel
maga mögé utasítva a mérföldkőnek számító első epizódot is.

Mint elkötelezett rajongó számomra is az első számú kedvenc a második epizód. Kiváltképp
azért, mert ez volt az első Tomb Raider-játék, amit végigvittem egyedül, segítség nélkül. És, aki
ismeri az Old Gen epizódokat az tudhatja, hogy ez kiváltképp nagy dolognak számít, hisz maguk
a játékok a nehézségi szintjükről, a folyamatos eltévedésekről, s hirtelen halálokról volt
elhíresült, melynek oka leginkább a precíz játékmenetet megkövetelő játékfelépítés volt.

Az első epizódhoz képest mind grafikailag, mind pedig történetileg hatalmas fejlődésen ment
keresztül a játék. A második epizód sokkal hosszabbra, sokkal változatosabbra, s sokkal
élvezetesebbre sikerült. A történet szerint egy legenda szerint létezik egy Xian nevű tőr, amely
hatalmas mágikus erővel bír. Önmagában természetesen hasztalan, de ahhoz, hogy a benne
rejlő erőt birtokolni tudjuk elég erősnek kell lennünk ahhoz, hogy a tört a saját szívünkbe merjük
mártani, s ezzel kioltva emberi mivoltunkat egy magasabb létért. Ennek ismeretében
kalandornőnk vág neki annak, hogy előkerítse a tört, hisz másoknak is fáj rá a szíve.
A kalandunk a kínai nagy falnál veszi kezdetét. Az első pálya könnyen végigvihető, s leginkább
arra hivatott, hogy ismerkedjünk a környezetünkkel. Ha régi motorosok vagyunk, vagy könnyen
kézre áll az irányítás, akkor minden bizonnyal percek alatt végigvihetjük az első szintet, amely
elegendő arra, hogy eldönthessük kívánunk-e rá több időt szentelni. Ugyanis az indulásnál máris
találkozhatunk a régi epizódok védjegyével: csapdák tömkelegével, ránk leselkedő
veszedelmesek állati ellenfelekkel, s emellett pedig a már megszokott rejtvényfejtős
kulcskereséssel is. Ha a kezdés nem ránt be minket, akkor minden bizonnyal a második velencei
pálya egészen biztosan. Innentől kezdve a pályák igencsak hosszúak, s eléggé komplexekké
válnak. Tehát az egyszerű játékosnak minden bizonnyal itt beletörik a bicskája. Az, aki az első
epizóddal is játszott annak idején, annak a második pályától igazi kikapcsolódássá válhat a játék,
hiszen már itt találkozhatunk azokkal a változásokkal, amelyeket a játékon belül eszközöltek. Az
első epizódtól eltérően itt már különböző járműveket is kaphatunk, így az adott pályákat,
pályarészeket ezeknek a segítségével tudjuk teljesíteni. A második epizódban is fontossá válik az
időzítés. Így ismételten a precizitásra kerül a hangsúly: jól meg kell gondolnunk, hogy mikor
rugaszkodunk el egy párkányról, s igencsak meg kell gondolni, hogy honnan hova akarunk ugrani
vagy épp eljutni. Az idő is igencsak fontos, hisz rendkívül sok olyan feladvánnyal, rejtvénnyel van
dolgunk, melyeket időre kell megcsinálnunk. Többek között ebben lesz segítségünkre a játék
adta eszközök, járművek. Hisz egyes pályákat jármű nélkül nem tudjuk kivitelezni. Persze itt is
meg kell gondolni, hogy hogyan is teljesítünk egy-egy küldetést, hisz egy rossz lépés, rossz
döntés, s testünk ripityára törik. S még járművünk se fog minket megvédeni, hisz egy nagyobb
ütközésnél is veszítünk életerőnkből.

Az első epizód grafikai motorját használták a második rész megalkotásához. A háttéranyagokból
tökéletesen kiderült, hogy rendkívül sok probléma volt az első rész idején a motorral. A
fejlesztőknek egy éve volt arra, hogy megalkossák, s piacra dobják a második részt. Tehát első
sorban magas kreativitásra volt szükség, s emellett a korábbi grafikai motort is fejleszteni kellett,
hogy az aktuális igényeknek megfeleljen. A rövid határidő szerencsére nem jelentkezett
negatívumként a második részen. S érdekes látni, hogy alig egy év alatt mennyit tudtak
fejleszteni nem csak a grafikai motoron, de magán a játékon is. Sokkal komolyan megjelenést
kapott, mint az előző epizód. S nem voltak a fejlesztők fukarok velünk, játékosokkal szemben,
hisz rendkívül kidolgozott anyagot tettek le az asztalra. Szavatosság, újrajátszhatóság, s önfeledt
szórakozást jelentett annak idején a második játék. Öröm volt nézni azokat a megoldásokat,
amelyeket kiviteleztek a készítők. A második epizóddal szó szerint körbe járjuk a világot.
Szárazföldön, vízen, víz alatt. Itt minden van, amivel az ember elütheti az idejét. Ráadásul
változatos helyszíneknek köszönhetően a játékos nem un rá a játékra, hisz nem mondható el,
hogy egy idő után a helyszínek ismétlődnek.
Természetesen a kulcskeresés, rejtvények adják a második epizód javát. Amikor nem kell az
ellenfelekkel harcolnunk, akkor rejtvényeket kell megoldanunk, vagy a továbbjutáshoz szükséges
kulcsot, ereklyét vagy tárgyat kell előkerítenünk. Az első epizóddal szemben a második rész
sokkal változatosabbá sikerült. Míg a forradalmi első részben nagyon emberi ellenfelekkel nem
volt dolgunk, addig a második epizódban igencsak meggyűlik a bajunk velük. Nem elég, hogy az
adott pályán is feltűnnek helyi lakosok, bennszülöttek, de ellenséges szándékkal rendelkező
zsoldosokkal, s katonákkal is összefutunk. S szinte mindenhol ott vannak, s bizony igencsak
felfegyverzetteknek lehet őket elmondani, így nem árt a munícióval takarékoskodni, ha
megpillantjuk őket.

Ha a bicskánk nem törik bele az ellenfelek legyőzésébe, illetve nem tévedünk el, s minden
ereklyét, kulcsot, tárgyat sikerül összegyűjtenünk ahhoz, hogy továbbjussunk akkor
szembesülhetünk azzal, hogy ez önmagában igen kevés ahhoz, hogy magunkévá tehessük a
játékot. Ugyanis ezeken felül még megannyi veszély fenyeget minket. Leginkább a semmiből
előbukkanó éles, hegyes tárgyak illetve a hatalmas kőgolyók tudnak azonnal pontot tenni
játékunkra. Ha eléggé szétnézünk, s sikerül őket kikerülni még akkor sem lehetünk
biztonságban, hisz könnyen egy veremben köthetünk ki, vagy épp valamire nyársalhatjuk fel
magunkat. Az első szintet leszámítva szinte minden pálya igencsak hatalmas, s a
kockapixeleknek köszönhetően, melyből felépül a játék nehezen mondható meg, hogy
tulajdonképpen merre is kell mennünk, vagy mibe is kéne belekapaszkodnunk.
Nem mondható el ez hibának, hisz annak idején a játék grafikailag csak ennyire volt képes. Így
ez semmiképp nem mondható bugnak, de azoknak, akiknek rengeteg szabadidejük van lehet,
hogy nem lesz annyira frusztráló, mint azoknak a játékosoknak, akik korlátozott szabadidőnek
örvendhetnek. A legnagyobb dilemma sokszor, hogy egyes dolgok előtt többször elmegyünk mire
ráeszmélünk, hogy ott rejtőzik a továbbjutáshoz szükséges megoldás. Gyakran belefuthatunk
olyan helyzetekbe, amikor egy-egy peremről, kiszögelésről nem tudjuk eldönteni, hogy az
valóban elérhető-e, valóban arra felé van a tovább vezető út. Ilyenkor többnyire kétféle
eshetőség következik, ha megpróbáljuk: sikerül továbbjutnunk, s örülünk, vagy szépen
hátborzongató sikollyal a halálba zuhanunk. S elmondható, hogy a játék a felénél kezd igazán
bedurvulni, s attól kezdve az egyszeri játékos is felkötheti a gatyáját, mert szüksége lesz rá.

Nem véletlen, hogy annak idején rengeteg klaviatúra, kontroller lelte halálát, miközben az
eszközök tulajdonosa épp a játékkal játszott. Rengetegszer múlik a precíz ugráson, vagy az időre
történő feladatok kivitelezésén a továbbjutás. Igazán adrenalin emelőek tudnak lenni az ilyen
helyzetek. Ha sikerül, az ember egója többszörösére duzzadhat, hogy sikerült egy-egy akadályon
továbbjutni, illetve legszívesebben beleverne a monitorba egyet, ha épp nem sikerül az adott
szakasz. Ha az ember nekivág, akkor minden bizonnyal komoly elhivatottság is kell hozzá, mert
elképzelhető, hogy félúton feladja. Sok helyen olvastam azt, hogy a legtöbb mai játék hiába néz
ki jól, hiába van szépen felépítve, ha röpke pár óra alatt kivihető, mert olyan könnyű. Nos az Old
Gen Tomb Raider epizódokra minden igaz, csak épp az nem, hogy rövid és könnyű. Az első
végigjátszásra rámehet akár 80-100 óra játékidő is. Annak idején rengeteg szabadidővel
rendelkeztem. Akkoriban koromnál fogva nem volt lehetőségem munkába állni szünidő alatt, így
játékkal ütöttem el az időt. A második epizód végig vitelére nekem másfél hónap kellett úgy,
hogy mindennap minimum 6-8 órát ültem a monitor előtt. Végül már annyira benne voltam a
játékban, hogy előfordult az is, hogy többször Croft kisasszonnyal álmodtam.
Semmiféle könnyítés nincs ebben a részben sem főleg, ami mentéseket illeti. Nincs checkpoint
rendszer ellenben van végtelen manuális mentési lehetőségünk. Ezzel viszont igencsak óvatosan
kell bánnunk. Ugyanis a pályákon nagyszerűen el lehet tévedni, s lehet olyan döntéseket hozni,
hogy bizony nem csak az adott pályának mondhatunk búcsút, hanem az addig megtett útnak is.
Nálam többször fordult elő az az eset, hogy annyira beleéltem magam a játékba, hogy időközben
elfelejtettem menteni. Ennek következtében többször történt meg az az eset, amikor több órányi
játékom ment kárba, mert épp az adott pillanatban nem mentettem. És akkor jött a
bosszankodás. És ilyenkor az ember vagy nekiül még egyszer, vagy pedig fogja magát és hagyja
az egészet a fenébe. És bizony az ember ebbe sokszor belefuthat. Persze akadhat a másik véglet
is, amikor kínkeservesen végigmegyünk egy adott pályán, majd pedig elégedetten állhatunk fel a
monitor elől. Utóbbi gyakran előfordult velem is. Főleg, amikor semmiféle segédeszköz nélkül
sikerült végigvinnem az összes pályát, s igazi büszkeséggel töltött el a tudat, hogy egyedül
sikerült. Manapság ismét nekiültem, hisz a játék kompatibilissá vált a Windows 7 64bit-emmel,
azonban szégyen szemre elakadtam a játék legelején. Annak külön örültem, hogy elegendő volt
annyit tennem, hogy a játék programindító fájljánál Windows XP SP3-as kompatibilitást állítottam
be. Érdekes élmény volt főleg full HD felbontáson hasonló specifikációval rendelkező tévén
nyomni jó darabig.

Unatkozni nem fogunk. Ugyanis szinte a világ minden táján megfordulhatunk. Érdekes
teremtményekkel találkozhatunk, s őket kell legyőznünk ahhoz, hogy tovább tudjunk jutni, ami
egy bizonyos idő már nem könnyű feladat. Nagyon oda kell figyelnünk mindenre, ha valóban
végére akarunk jutni a játéknak. Nehézségi szintet állítani nem tudunk, így keményen neki kell
feküdnünk. Ha a rejtvényfejtés, kulcskeresés, s emellett az akció rész sem elégít ki minket, s még
jobban bele akarunk merülni a második részbe akkor további időt tölthetünk el azzal, hogy
sárkány kinézetű ereklyéket keresgéljünk, továbbá minden titkos helyet megtaláljunk. Ezeknek
száma pályánként változó, de akkor teljesen magáévá akarja tenni a játékot, az minden
bizonnyal ezeknek is nekifekszik. Ebbe nekem beletört annak idején, s most is a bicskám, mert
rendkívül jól el vannak rejtve ezek a dolgok, s csak egy-két olyan eset van, amikor szinte a
szemünk előtt vannak ezek. Így lefelé konyuló mosollyal néztem minden a statisztikákat, hisz a
titkos helyeknek csak egy elenyésző részét sikerült csak feltárnom. Az új epizódokkal szemben a
korábbi epizódokban semmiféle bónusz tartalmat vagy bármiféle pluszt nem kapunk, ha ezeket
megtaláljuk. Pusztán egy újabb kihívás azok számára, akik nem elégszenek meg azzal, hogy egy
játékot végigvisznek, s kell nekik, hogy mindent megtaláljanak, s minél jobb statisztikát
tudhassanak magukénak. Erre remek lehetőséget ad a második rész.

Kevés olyan játékot tudnék most kapásból felsorolni, ami elsősorban a hangulatával vett meg.
Ezen kevés játékok egyike a Tomb Raider 2. Az első megismerkedés vele 2003-ban volt, s már
akkor is elmondható volt, hogy régi játék. De ennek ellenére remekül szórakoztam vele, s minap
ismét. Bárki nekiülhet, ha hajlandó túltenni magát azon, hogy kockapixelekből álló karaktert kell
irányítani szintén kockapixelekből felépülő pályákon keresztül. Ennek ellenére rendkívüli jó
szórakozást nyújt maga a játék, s igencsak kellően jó hangulattal rendelkezik ahhoz, hogy bárki
beleszerethessen akár fél óra játékidő alatt.
Maga a történet másodlagos, de sokszor továbbjutáshoz szükséges a szövegkörnyezet. Régi
játék lévén még angol nyelvű felirat sincs benne. Ezt orvosolta nemrég egy rajongói oldal, amely
magyar szinkront készített a játékhoz. Így, aki valamilyen szinten késztetést érez rá, hogy
kipróbálja, az megteheti immáron teljesen magyar nyelven is. És mivel régi játékról van szó
minden bizonnyal kevés olyan konfiguráció van, amin ne indulna el, s ne lenne játszható bizonyos
szinten.