Szeptemberben érkezhetnek a Ryzen 4000-es CPU-k

Szerző: xoki | 2020. April 09. | hír | 60 hozzászólás

Az AMD Ryzen 4000-es szériája (kódnéven Vermeer) állítólag az idei Computexen mutatkozott volna be, és úgy tűnik, ez a terv továbbra is változatlan marad, viszont az eseményre nem a megszokott időben fog sor kerülni.

A tajvani tech show eredetileg június 2-6 között lett volna, de mivel a szervezők, a kiállítók és a résztvevők egészsége a legfontosabb, úgy döntöttek, inkább szeptember 28-30 között fog sor kerülni a rendezvényre. Különböző, alaplapokra szakosodott gyártóktól származó információk alapján pedig az AMD hozzáigazította ehhez a saját terveit, ami azt jelenti, hogy a Ryzen 4000-es asztali CPU-k szeptemberben lepleződnek majd le.

Ezek a processzorok állítólag már a következő generációs Zen 3 architektúrán alapulnak majd, a chipeket pedig a TSMC készíti, fejlesztett 7 nm-es gyártási technologiájával. Több pletyka is arra utalt eddig, hogy ezek a már meglévő AM4 socketba lesznek helyezhetők, de egy új, több szempontból is előnyösebb lapkakészlet (600-as széria) is várható.

Hozzászólások: 59
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
pinkyke avatar
Kiváncsi leszek erre az új procira.
úgy is úgy terveztem hogy majd az új 4000-res re fogom majd le cserélni az intelemet.
0
0
0
0
no avatar
Remélem nem fogom megbánni, hogy nem vártam meg ezt a generációt és inkább vettem egy R5 3600-at. Én úgy gondolkodtam, hogy ezzel a B450 konfiggal el leszek 4-5 évet , addig közben meg már az AM5 architektúra is már bejáratott lesz és csak akkor fogok arra váltani. Majd a Navi GPU-ra leszek kíváncsi, mert jelenleg arra várok. A big navi és az 5700 XT közötti példányt kellene nagyon eltalálniuk.
0
0
0
0
carl18x avatar
Kiváncsi leszek rájuk! 😀 Az intelnek fel van adva a lecke. A 4000 széria biztos hozz 4/8 szálat elérhető áron+ mehet mellé egy navi GPU is. 😃
0
0
0
0
tivike avatar
Szerintem havonta kéne egy újabb generáció.
0
0
0
0
FoLey avatar
AM4 socket lassan 4 generációt éli meg. 😆
0
0
0
0
💬 13
Arthur Morgan avatar
@FoLey: bezzeg a köcsög intelnél mindig új lapot kell venni szinte... 😆 Mérges voltam mikor anno bejelentették a Coffee Lake-t mondom de, jó foglalat ugyanaz maradt. Aztán kiderül hiába mert új deszka fog kelleni. Ott döntöttem el , hogy ha váltok is akkor az már AM4 foglalat lesz.
0
0
0
0
Kuci19 avatar
@FoLey: Szerintetek még meddig marad ez a foglalat? Én még AM3+ -on kenegetem aztán úgy érzem ideje lenne váltani.
0
0
0
0
odinx avatar
@Kuci19: Szia! Szerintem még a 4000-es család marad AM4-en, utána talán már más foglalat lesz.
0
0
0
0
no avatar
@Kuci19: 5000-es széria már AM5-be érkezik 2021 végén/ 22 elején.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@LordSzalko: És trollok lennének, kijönne helyette Super Socket 7-re 😊 32 mag megszupportálva 4*8Mb EDO rammal 😊
0
0
0
0
no avatar
@SuperPuma: Hát csak nem 😲
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@LordSzalko: Vagy Slot1-re 😊 Celeronoknak nem volt teljes értékű burkolatuk és rendesen konraktosak tudtak lenni
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@FoLey: Ez szép és jó, de attól még nekem vátanom kellet lapot, mert az első generációs lapok inkább csak elméletileg támogatják az új generációs chipeket.
0
0
0
0
FoLey avatar
@Mesterlovesz: Melyik a 4000?
Az első generációs lapok 3000 Ryzenig vitték.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@FoLey: Hát nekem nem vitte. B350 Mortar. Rendszeresen új hardware-ként ismerte fel a 3600amat és resetelte a biost.
Cseréltem a lapot b450-re, utána már nem volt ilyen gond.
0
0
0
0
gaborw avatar
@Mesterlovesz: Nekem első genes lapom van, 3800X-el hasznàlom. Semmi baja, és hàtrànya nincs. Edc 1-el 4650-ig boostol 1-2 maggal, összes mag felboostol jàtékok alatt 4500-4550-ig. Ezt càfolnàm. Fórumokon sem talàlkoztam aki, aki hasonlót írt volna. Nàlad ott bios probléma lehetett inkàbb, főleg ha új hardware-ként ismerte fel.
0
0
0
0
FoLey avatar
@Mesterlovesz: Jól írja gaborw lehet nálad bios probléma volt a ludas. Mindig a legfrissebb biost kell feltenni. Az én lapom is gond nélkül kezelné,bár nekem csak 2700X-em van.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@FoLey: Azt hinni kevés. Hidd el, én is azt hittem. Aztán a gyakorlat máshogy hozta. Ha jól emlékszem 3 biost vártam, egyikkel se ment rendesen, addig bírtam idegekkel aztán cseréltem a lapot. Értek a gépekhez, nem régi bios alapján mondom, hogy nem megy.

@gaborw: Nem tudtak csinálni hozzá értelmes biost, mert nem volt elég memória a lapon, csak ilyen lebutított kényszermegoldás volt ami a gyártó honlapján is BETA címkével díszelgett. Aztán jöttek a MAX elnevezésű modellek, amik már dupla memóriával rendelkeztek. Ez volt az MSI nél, más gyártóról tapasztalat híján nem tudok nyilatkozni. Az is mellettem szól, hogy PCX es videókban is sokat mondták, hogy lehetőleg csak egy generáció különbség legyen az alaplap és a proci között mert ők is sokat szenvedtek vele, hogy nem ment rendesen. És azért ott mégsem csak egy gépről beszélünk, ők sokat szerelnek. Szóval eléggé lutri, neked szerencséd volt, nekem nem.
0
0
0
0
RaggaBone avatar
Végre az AMD is a megérdemelt figyelmet kapja. Ha még idén összekapják a vga szektort is és végre alápörkölnek a pénzéhes NV-nek én nagyon boldog leszek.
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@RaggaBone: Nem lenne rossz, bár GPU oldalról szkeptikus vagyok velük. Tény hogy középkategóriában nagyon jó alternatívákat biztosítanak, de felsőházban szinte nem is lehet őket említeni már egy jó ideje.

Aztán, ha összejön nekik és ezt meg is támogatják egy jó driver-el még lehet be is újítanék rá, de valószínűleg hiányozna a sok NV-s extra.
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@LordSzalko: Igazat kell adjak ami a felső kategóriát illeti....viszont nekem az Nvidiával nagyon rossz tapasztalataim vannak, és árban is durván el van szállva. Sajnos a HD7xxx-es széria óta csak tesztek alapján tudok következtetéseket levonni, de sanszos hogy a 6970-esemet egy RX580-ra le fogom cserélni, jó árban van és a jelenlegihez képest iszonyatos ugrás lenne. Engem az ilyen 4k dolog nem nagyon érint, még a múltévezrednél tartok monitort illetően, még csak fullHD sincs. Nekem fontos az ár/érték arány amiben mondhat aki amit akar , az AMD sokkal barátibb. RTX mint olyan szép meg jó meg minden, de engem annyira azért nem hatott meg. Bízom benne hogy lesznek még furdulatok ebben a szegmensben is, mert ha lesz, azzal mi csak jól járhatunk. És ez lenne a lényeg. Sokan megfeledkeztek arról hogy nekünk kell hogy jó legyen, nem a nagy cégeknek. Szerintem ezért tartanak az árak ott ahol....minek csökkenne úgy is megveszik.....és ez nagyon nincs így jól :/
0
0
0
0
no avatar
@RaggaBone: Az árazás vetélytárs nélkül sajnos/nem sajnos mindig elszáll mert akinek lényegesen jobb kell annak nem igen van alternatíva és valszeg úgy is megveszi az adott terméket, ugyan ez volt Intel-nél is amíg nem jött képbe a Ryzen. GPU fronton is jó lenne egy verseny a felsőházban akár csak az alsóbb kategóriákban ez kétségtelen.
0
0
0
0
RaggaBone avatar
@LordSzalko: Hátha hoz még fordulatokat a jövő. Bár a mostani remastered divatban lassan oly mind1 lesz 😃
0
0
0
0
no avatar
Már várós a széria, ha hozza a beharangozott teljesítménytöbbletet akkor egy cserét meg fog érni a dolog.
0
0
0
0
cabus26 avatar
Szépen fejlődnek,és olcsók.Már csak a supportot kéne erősíteni bizonyos játékok esetében,hogy a valós CPU erőt kihasználják az adott játékok.
0
0
0
0
odinx avatar
Durva cucc lesz szerintem, ha lejjebb nyomja a 3000-es árakat, szerintem mindenki be fog vásárolni 3600-ból.😎
0
0
0
0
💬 33
zsolo avatar
@odinx: Már most is jó árban van a 3600-as! : D
0
0
0
0
odinx avatar
@zsolo: Igen nem rossz, de azért 55.000 Ft-ra beesne az nem lenne rossz, ha meg 50.000 Ft, akkor szuper.😆
0
0
0
0
zsolo avatar
@odinx: Jobban meg fogja érni szerintem majd egy 4600/4600X, ha annyival gyorsabb lesz, meg jó árban!
0
0
0
0
odinx avatar
@zsolo: Elég lesz nekem a 3600 is. Az én 1600x-om képest ég és föld lesz, meg persze menni fog vele a memóriám 3000 felett.
0
0
0
0
zsolo avatar
@odinx: Nálam 1600x-el is mentek a ramok 3200-on simán!
0
0
0
0
odinx avatar
@zsolo: Hát, akkor passz, nem tudom mi a baja, lehet a Kingstont nem szereti a lapom.😆
0
0
0
0
zsolo avatar
@odinx: Nekem Corsair volt akkor! De a biosban beállítottad az XMP-t?
0
0
0
0
V1VOnX avatar
@zsolo: Ryzen meg az xmp nem éppen jó párosítás. Az xmp eleve Intelekhez lett kitalálva. Csomó helyen olvastam kompatibilitási problémákat Ryzen meg xmp miatt. Manuális OC-val nekem megszűnt pár lagg
0
0
0
0
zsolo avatar
@V1VOnX: Nálam tökéletes működik!
0
0
0
0
V1VOnX avatar
@zsolo: Fura, valószínűleg sok tényezőn múlik ez .
0
0
0
0
odinx avatar
@zsolo: Igen, be van állítva, szóval nem értem miért nem jó.
0
0
0
0
tivike avatar
@odinx: Arra azért készülj fel, hogy a 3600 hőingadozásai meg amúgy az alap hőmérséklete is durva.
0
0
0
0
odinx avatar
@tivike: Nem gyári hűtővel tervezem használni.
0
0
0
0
tivike avatar
@odinx: Nekem sem gyárival megy.
0
0
0
0
zsolo avatar
@tivike: Érdekes, én ilyet nem tapasztaltam 😃 bár nem tudom konkrétan mire gondolsz...
0
0
0
0
tivike avatar
@zsolo: Nos, szeretem ha az idle 20 fok körüli. (Aida szerint - hogy mennyire valós, azt nem tudom...) Ennél a procinál ilyen nincs. A 2600 idle 20 volt. 24 fokos szobában. Hogy mennyire valós azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy annál terhelés alatt sem hallottam, hogy pörögnek a ventik. A 3600-nál meg meg hallottam a gépet. A load fel tudott menni 80-ra is. Most, épített vízhűtéssel már nincs ilyen gond. Most idle 22-24, load 50 körül. A ventik a radiátoron 550 és 650 rpm között mennek amik halknak mondhatóak. De ehhez beépítettem a rendszerbe még egy külső radiátort is. Nekem nem tetszik a hőmérséklete a 2600-hoz és az 1600-hoz képest. Mindkettő volt előtte. (4600 nem lesz.) Tudom nem túl értelmes ez a túlkombinált hűtés, de számomra nagyon fontos, hogy 0 közeli legyen a zajszint. Többet vagyok képes költeni erre mint videokártyára. A hőingadozás is észrevehetetlen már így szerencsére. Korábban nagyon zavart, hogy böngészés közben is felpörögtek a ventik 1000 környékére, vagy fölé.
0
0
0
0
zsolo avatar
@tivike: Hát érdekes, nálam netezés közben sincs semmi hangja, meg játékok alatt sem, és max 60-65 fokra melegszik fel, és 2560*1440-ben játszok! Meg az sem mindegy, hogy milyen a szellőzése a háznak!
0
0
0
0
tivike avatar
@zsolo: Nos erre odafigyeltem építéskor, hogy jól szellőző, tágas ház legyen. Azt hiszem az is.

Ilyen:
https://merlinhardver.hu/img/products/cooler-master-masterbox-5-window-black_1.png

Olvastam olyat, hogy valamit finomítottak és csak a megjelenés utáni első széria 3600-ra volt ez jellemző. Nem tudom igaz lehet el. Nekem sok gondom volt ezzel. Amit egy agyatlan túlhűtéssel oldottam meg. 😃 Aztán már most tervezem a videokártyát is bevonni a vízrendszerbe. Most 2 db 420 mm radiátor áll rendelkezésre 6 db 14 centis ventivel. Gondolom elbírja, ha bekötöm azt is.

Egyébként sokaknál volt ez a melegedés probléma.

[LINK]
0
0
0
0
V1VOnX avatar
@tivike: 3600-am van és a hőingadozáson kívül nem igazán melegszik. Bár kinek mi számít melegnek 😀 .
0
0
0
0
bigfooot avatar
@V1VOnX: Nálam metronal ultra beállítás, 3600 felhuzva 4 ghz re kB 60-65 fokon van
0
0
0
0
tivike avatar
@V1VOnX: Fentebb leírtam a tapasztalataimat.
0
0
0
0
V1VOnX avatar
@tivike: Nekem Kolink Observatory van gyári ventikkel, komoly terhelésnél (nem játékoknál) 85 fok a maximum gyári hűtővel. Még gondolkodom, hogy Arctic Freezer 34 Esport Duo-t rakjak rá májusban vagy Dark Rock Pro 4/ Noctua NH-D14/D15-t. Játékban még nem igazán láttam 70-t sem elérni, nagyon ritkán megy 70 fölé.
0
0
0
0
tivike avatar
@V1VOnX: Nos, nekem az már sok volt. Nálam most 47 volt a max a jelenlegi hűtéssel. Fentebb részleteztem. Akárhogy is, így legalább m,ég nem hallom a ventiket sem.
0
0
0
0
V1VOnX avatar
@tivike: Ízlések és pofonok. Nem vagyok megszállottja a hőmérséklet értékeknek ilyen megszállott szinten. Ha 70 fokon megy vagy 60-n nekem oly mindegy, csak ne süljön meg.
0
0
0
0
tivike avatar
@V1VOnX: Igazából engem sem az érdekel. Hanem az, hogy szó szerint hangtalan legyen a gép. Ha nem gyötri a hűtést a cpu akkor alig forognak a ventik. 550-650 között mennek most. Amik mellett tényleg nem lehet hallani őket. Ez a fontos nekem. Nem tudom miért, de ez lett a dilim.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Vagy vesz 4000 - rest, ha tényleg annyira jók lesznek. Én szkeptikus vagyok továbbra is, ha AMD - ről van szó, nem hinném hogy a 9700k - t le kellene cserélnem még jó ideig, max. a 3000 - res nVidia kártya fog kelleni a 4k miatt ( már amennyiben tényleg 40% - al erősebb lesz mint a 2080 Ti).
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Ott loholnak az Intel nyakába, nem tudom mit akarsz még. Kevesebb pénzből ennyire képesek, már ez is bravúr az FX sorozathoz képest. Inkább örülni kellene, hogy végre van Intel mellett más, amit tudsz választani, de aki akar az úgyis Intelt fog venni, nekem + pénzért nem kell 10 FPS különbség, köszi.😆
0
0
0
0
no avatar
@odinx: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
no avatar
@odinx: Az a "nyakában loholás" is csak a gaming-et jelenti általánosságban, az is típus és beállítás függő, kreatív szoftverek 90%-ban már bőven túlmutatnak rajtuk, akár csak más szegmensekben, ezt még megfejeli a soron következő széria. Mostani mobil generációval ugyan ez. Én inkább dolgozom lényegesen gyorsabban, mint hogy itt-ott meglegyen a +5 fps.

Akik szimplán csak játszanak a gépen, vagy esetleg olyan Intel orientált szoftverben dolgoznak (ami ritka mit a fehér holló) nekik alternatíva lehet, de lehet még azokban a szoftverekben is benyelném a minimálisan lassabb tempót, mint hogy random kék halálozzon a gép komolyabb munkafolyamat alatt, csak mert nincs rajta komplett víz 😆
0
0
0
0
odinx avatar
@LordSzalko: Hát nekem szerelem volt első látásra, pedig nem volt még soha AMD-m előtte.😆
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Engem is a 3080 Ti érdekel igazából, nem a proci (órajel meg főleg nem), plusz ott már sokat fog jelenti egy esetleges plusz 20 fps is 4k esetében, mert akkor már nem lenne gond az a nyavajás 60 végre. Minden egyebet leírtam egyel lentebb.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@enslaved: 4K-ban a VGA számít nem a proci. 9700K semmivel sem gyorsabb a 3700X-nél 4Kban egy 2080 Ti mellett. De a 4000 sorozat hoz IPC növekedést. Plusz magasabb órajelen is fog járni. Legyen ez plusz 20% összesen. Na az már nem kevés, főleg, hogy a 10th "gen" Intel procik nevetségesek lesznek, már ami a felső szegmenst érinti. 300W fogyasztás? Plusz 200 MHz? Jézusom. 11th gen ugyan az lesz 😃 addigra az AMD meg ZEN 4-el jön. Hidd el az Intel normális új-genes asztali procit 2022 elött nem jelent be. Addig vagy veszel 4800X-et vagy megvárod a 12 vagy 13th gen. Ami már tényleg új lesz nem pedig az 5 éves skylake foltozgatása.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Quadgame94: Persze, 4k mellé a 3080 Ti lenne a lényeg, főleg, hogy verjen rá tényleg 40% - ot a 2080 Ti - re. Egyébként engem az órajelek nem igazán érdekelnek, hiszen egy I5 8400 is verte a Ryzen 2600x - et, hiába a több szál, meg a magasabb órajel. Akinek meg eleve a FHD 60-75 fps a cél, lényegében vehet bármit, 8400 - at, 2600 - at, de akár még egy I7 6700 is elég, csak legyen mellettük egy 2060 - as kártya minimum, vagy egy 5700. Fps huszároknak kell mindössze a magas órajel, akiknek a 240 - hez pont az a 10 hiányzik, de ez már legyen az ő bajuk.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció