Autókról minden

Szerző: homerun, 2009. June 01., téma
Fórum » Társalgó
Minden ami az autókhoz kapcsolódik!
Hozzászólások: 449
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
tibi211 avatar
Sziasztok. Az miért van hogy mások telefonjáról tökéletesen szól a zene a kocsiba, Bluetooth-ról. Viszont az én telomról nincs az a hangzás mint más telefonjáról. Szóval jóval halkabb. (Mi 11 5 g a telóm)
Régebbi telokrol is szépen szól.

A mélyláda az első és hátsó hangszórók is sokkal halkabban szólnak ugye a telomrol.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Nyolcadik hét a Passat nélkül 😊
Természetesen aminek be kellett szarni, az be is szart. Most már van új turbó, ablaktörlő kulissza előre, crash szenzot (mert ugye a hihetetlen ritka [és szar] fémházas van még benne). Már csak a küszöböt kell felimátkozni (vagy, hogy egyáltalán neki essenek a munkának 😶 )
A fényezés is ennek megfelelően csúszik egy hónapja, a kárpitozást is már múlt héten meg kellett volna ejtenem. A csere ajtó meg itt dekkol lassan 3 hete.
Úgyhogy remélem ezek után a használtautó egyik szupersztárja lesz 😜
Spoiler!
Igen, nem valószínű, hogy hosszú lesz a kocsival a kapcsolatom. Csökkenteni kell a géppark méretét és egyben újítani rajta vagy 15 évet...így hirtelen hármat is el kellene paterolni
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Eközben a Volkswagen bejelentette hogy a legerősebb villanyautókat a GTX jelzéssel fogják jelölni.Bányászok biztos felkapták erre is a fejüket. 😆
[LINK]
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
Megint lehet autót nyerni! Én indultam egyért próba szerencse.
[LINK]
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 3
Scorn Face avatar
Ooo igen a Gen-1 Punto.
Barátomnak is volt, egyszer elég rendesen megpakoltuk a csomagteret, egyből le is lett ültetve a kocsi. 😃
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Scorn Face avatar
Szerintem, addig nem vészes a leültetés amíg a kerékjáratot nem kezdi el marni a gumi. 😃
0
0
0
0
Viktorinho avatar
Hú 4 évig hajtottam ilyet. 1,2 75 ló,nem volt egy ferrári de azért szedte a lábát.500 euróért vettem,kb 15x visszahozta az árát és 300ért adtam el. Azóta is napi használatban van. Már félmillió km-nél járhat kb. Én 420al adtam el 3 éve.Rozsda csak ott volt rajta ahol követ kapott. 😃
0
0
0
0
xCube avatar
No az elmúlt két hétben sikerült bele tekerni a Mercibe kb. 4.000 kilométert. Semmi jele bárminemű változásnak, nem zörög, nem csörög, nem kopog, és a fogyasztása is meglepően jó. A Roverem 1,4 benzines 103 lóerős motorjával bekajált 9 - 10 litert, autópályán úgy nyolcat, a Merci városban el van 8 - 8,5 körül, autópályán 7,2 - 7,4 (ezek nem csak mért értékek, a tényleges fogyasztást is utánaszámoltam). Kétszer tankoltam oda és vissza, nem üres tankba. A Kiával háromszor kellett, pedig csak három literrel kisebb a tankja (persze ott a nagy kaszni, összkerék, nagy kerekek, nagy légellenállás sokat dobtak a fogyasztáson). A Kiával kb. 300€ dízelt tankoltam, a Mercivel úgy 220€ benzint. Eddig nagyon elégedett vagyok vele, főleg, hogy az utazás nem készített ki annyira fizikailag, 8 óra és 1000 km után is jó érzés volt beülni a maradék 300 kilométerre.
Az ESP is jól végezte a dolgát, sajnos volt lehetőségem megtapasztalni, mivel kb. 150 -nél szakadó esőne egy túl hirtelen korrigálás után sem hagyta az autót kisodródni (a fara kitört a hátsó lehajtás miatt, de gázelvételre és ellenkormányzásra szépen visszaállt egyenesbe). Asszem aki mellettem és mögöttem jött az elmondott egy imát, látva hogy megindul az autó keresztbe.
0
0
0
0
💬 1
SuperPuma avatar
@xCube: Nem imát meséltek, a kedves anyukát éltették még 100 évig 😊

De legalább működik minden az autón.
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
Autós nyereményjáték:
[LINK]
0
0
0
0
💬 8
hashimoto avatar
@Gyrger72: Szerintem ezen még senki sem nyert, vajon miért? 😃
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
@hashimoto: Itt vannak a korábbi nyertesek:
[LINK]
0
0
0
0
hashimoto avatar
@Gyrger72: Hát nemtom, sok sikert 😃
0
0
0
0
FoLey avatar
@hashimoto: Ha azt a startutazás feliratot eltüntetik az autóról akkor beregizek egy Golf 7-re. 😆
0
0
0
0
NiXiT01 avatar
@FoLey: Másnem lekaparod jégkaparóval 😃
Én is beregiztem rá 😀
0
0
0
0
FoLey avatar
@NiXiT01: Én is beregiztem,de csak 1 sorsjeggyel majd lekapartatom valamivel bezzeg ha nyerek. 😆
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@FoLey: Jó a jelenlegi is 😆
Kis meló még van rajta, de megyeget egész jól
0
0
0
0
reszler112233 avatar
@FoLey: Annyi a bibi hogy a feliratot 3 évig rajta kell hagyni. Benne a szabályzatban amit szerintem a papírokra is ráírnak amit aláírsz. Legalábbis ha 3 éven belül eladod akkor azt bele is kell írni, hogy míg 3 éves nem lesz rajta kell lennie a feliratnak.
0
0
0
0
xCube avatar
Lecseréltem a Roveremet valami nagyobbra, amit hosszú utakra is bevethetek.

https://img.picshare.at/1510765263_34AC0D39-329E-42A5-8CE0-8233322BFE23.jpeg

Mercedes C180 T Kompressor
0
0
0
0
💬 18
NiXiT01 avatar
@xCube: Gratula, szép 'kis" csillag 😃
0
0
0
0
hashimoto avatar
@xCube: Szép meg minden, de a kompressor a bukó pont nálam 😃
0
0
0
0
hashimoto avatar
@xCube: [LINK]

Nem egy túl masszív konstrukciók ezek a kompresszoros motorok, mondjuk ez legalább autó, nem úgy mint egy szutyok bmw 😃
0
0
0
0
kenyerlangoss avatar
@hashimoto: Miért "szutyok"?
0
0
0
0
xCube avatar
@kenyerlangoss: Én nagyon BMW -s voltam, de az utóbbi időben nagyon elpártoltam tőle. Az utóbbi évek modelljei sorra állnak meg az úton mindenféle hibákkal (főleg elekrtonika), a még ugyan fiatal, de korosabb modellek is sűrűn dőlnek ki elekrtonikai problémák miatt, a régebbi, megbízható modeleket (E36, E39 stb.) pedig olcsón borzasztó leharcolt állapotban lehet csak megkapni, ami normális az viszont korához képest drága. Az E34 még egy jó opció, olcsón lehet kapni viszonylag jókat, de korából fakadóan hamarabb betegesednek és az alkatrészeket sem dobálják utánad, így inkább hobbiautónak érdemes venni.

A legtöbb BMW -vel egyébként az a baj, hogy amint kikerül egy gondos tulaj kezéből megveszi Rajos Ricsi és szarrá hajtja, utána átveszi Kemény Karcsi és a maradékot is kihajtja belőle. Aztán jön Trükkös Tóni nepper Krova Kálmán szerelővel, utóbbi itt-ott kipofozza, hogy pár száz, jobb esetben pár ezer ezer kilómétert menjen normálisan, visszatekeri az órát, Trükkös Tóni pedig eladja, mint megkímélt szenior autót.
0
0
0
0
kenyerlangoss avatar
@xCube: Ki kell fogni a megfelelőt, ez mondjuk minden márkára igaz. Jó barátom vett e46 318i-t két hónapja. Semmi baj nincs vele.
8-900ezerert igen jó vétel.
0
0
0
0
xCube avatar
@kenyerlangoss: Nem általános, hogy minden BMW szar. Viszont arányaiban sajnos sokkal több a gond vele, mint a két nagy konkurensel. Hasonló, mint anno a Gigabyte esete. Rengeteg problémás alaplapjuk volt a Core 2 idején, rengeteg garanciális javítással és cserével, az én X48 -am pedig a mai napig működik napi szinten (pedig ez a típus is problémás volt).
0
0
0
0
xCube avatar
@hashimoto: Nekem eddig hozzáértők is csak ajánlották. A turbós motoroknál ugyanolyan problémaforrás lehet a turbó (tapasztaltam is a Kiával) és itt nem arról van szó, hogy addig hajtja az ember az autót, míg a torka véres. Magyarországon már valószínűleg nem találtam volna ilyen egyszerűen jó Mercit, itt viszont minden kereszteződésben kettő jön szembe legalább. Az mérőóra visszatekerés sem jellemző, cserébe a rendszeres szerviz.
De majd az idő megmutatja, hanszált utó vásárlásnál az ember valamilyen szinten mindig zsákbamacskát vesz. Ezért nem szabad a keret maximumán vásárolni, hagyni kell legalább 20% -ot tartalékba az esetleges javításokra, cserékre. Nekem rövidesen lesz egy szélvédő cserém (kavicsfelverődés a vezető oldalon, amit a magyarországi út előtt felesleges megcsináltatnom) és a fékeket sem árt majd kicserélni, egy éven belül pedig jön a kupplung.
Ha nem 10.000 Euróét vesz az ember garanciával használt autót, akkor számolni kell mindennel. Én ezt meg kaptam elég jó áron az ismert hibákkal, friss műszakival, friss olajjal, szinte új téli gumikkal.
0
0
0
0
kenyerlangoss avatar
@xCube: Mennyi km van benne amúgy?
0
0
0
0
hashimoto avatar
@kenyerlangoss: Ezért IS szutyok..: https://gepigeny.hu/forum/viewthread.php?thread_…5#c3569267

Azon kívül, hogy 10-ből 9 bömbi tulaj egy barom, jó szarok is a "gépeik".. Hadd ne kelljen elmagyaráznom miért szarok, ahogy nézem valamit konyítasz hozzájuk.

Ha jó autót akarok venni, akkor nem a bömbi lesz a befutó, de még csak a listán se fog szerepelni.. 😃
0
0
0
0
xCube avatar
@hashimoto: Én ismerek sok normális BMW tulajt és meg tudom érteni a márkahűségüket, de az jelenleg sajnos vitathatatlan, hogy a BMW technikailag nem nőtt fel a többiekhez. Ha európai presztizsmárka, akkor Audi vagy Mercedes. Én egyébként Audi A6 -ot akartam, de ez a Merci eltérített, egyszerűen sokkal nagyobb a komfort és az extra kínálat, na meg az ár is nagyon jó volt. Ilyen árban még E46 Touring volt, de egyik szerelő ismerősöm sem ajánlotta, valahogy nem tartós benne semmi sem. Illetve ez a Merci sokkal kényelmesebb és térségesebb.
0
0
0
0
kenyerlangoss avatar
@hashimoto: Akkor ennyi erővel: Renault > Mercedes Benz... új Mercedesek majd nem hogy csak nem Renaultok(1.5dci, rohad, az új X-klasse is inkább egy Navara mint MB.
amit leírt az nem csak a BMW-re vonatkozik. Ugyan ez van más automarkakkal is, pl szmokendsarm golf,passat
stb. Attol, hogy vannak ilyen tulajok attol az autok meg igenis jo konstrukciók.
Legyen az MB, Bmw a régebbi szériak az igazán megbízhatóak. E220cdi 600000kmerrel szinte hibátlan, 525d e60 500000kmerrel. Persze megfelelő szerviz mellett
0
0
0
0
xCube avatar
@kenyerlangoss: 190.000 van benne. 2. tulaj vagyok.
0
0
0
0
thug85 avatar
@xCube: Szia. Nagyon szép a vas, gratulálok hozzá.
Ha szabad egy megjegyzést tennem. Én márkafüggetlen autókereskedés, és autószervizben dolgozom már 10 éve. Nem rosszak a kompresszoros motorok, egyáltalán nem attól kell félni. Mi az elmúlt 2 hónapban 3 db. 1.8 kompresszoros motorba futottunk bele amin ledarálta magát az okoskerék. Ebből kettő E200-as volt, egy pedig egy CLK. Ez utóbbi a kollégámé, amiben garantált 105 ezer kilométer van. Az egyik E osztály szintén 100 körüli kilométer futásnál térdelt le, a másikban 49 ezret mutatott az óra de szerintünk az tekert volt. Nos a jelenség a következő. Elkezd kicsit egyenetlenül járni a motor, hebreg, főleg hidegen. Ez attól van, hogy már elugrott egy fogat a vezérlés. Ez idővel fokozódik a fogak fogyásával addig, amíg esetlegesen be nem áll a motor. Ez a lánc nyúlása miatt lehet. A lánc szépen lassan szétveri az okoskereket, amiből két vezérműtengely lévén kettő van. Darabja gyári alkatrésznek 200 ezer forint, plusz a lánc, plusz a feszítő, plusz a munkadíj. És akkor még nem tört, és nem hajolt el semmi a motorban. Nos a kollégám CLK-jában a kipufogó szelepeket verte össze a henger, azokat kellett cserélni. Nos mi nem gyári alkatrészekkel, munkadíj nélkül, és az alkatrészeket féláron értendő 280 ezerből úsztuk meg a mutatványt. Javaslom, ellenőriztesd le a vezérlés állapotát, nehogy Te is így járj.
Nem elrettenteni szeretnélek az autótól, csak nem szeretném ha az álomból rémálom lenne. Aztán az is lehet, hogy ezt a motort ami neked van nem érinti a probléma, de mint utánajártunk az általunk javított modelleknél ez egy gyakori hiba. Nekünk az jött le ebből, hogy a gyári vezérlés 100 ezret bír ki, és akkor haladéktalanul cserélni kell.

Ui: Ha érdekel tudok fotót és videót küldeni a jelenségről.
0
0
0
0
xCube avatar
@thug85: Üdv. Köszönöm az infót. Egyelőre nem tapasztaltam semmit az említett jelenségekből és nagyon örülnék ha küldenél anyagot a témában.
0
0
0
0
hashimoto avatar
Üdv néktek népek!
DDR-es matricáért mennyire szedhetik le az ember fejét a rend éber őrei? 😆
0
0
0
0
💬 8
Rockos avatar
@hashimoto: Amiért biztos megb*sznak azok a szvasztika, a nyilaskereszt, az ötágú vörös csillag, az SS jelvény meg a sarló-kalapács. De a DDR szerintem tök okés. Trabira még poén is. De ne rám hagyatkozva dönts, hallgass olyanokra akik értenek az ilyen dolgokhoz.
0
0
0
0
hashimoto avatar
@Rockos: Ilyen baromságokat eszemben sincs kitenni, de a simsonra egy DDR matrica jól mutatna 😃
Mert olvastam, hogy valahol kötelező is használni az ilyen "felségjelzést", aztán nem akarok gubancot 😃
Köszi a választ amúgy. 😀
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@hashimoto: Abból nem lesz gond. Sok retro-s előszeretettel matricázza fel járgányát
0
0
0
0
hashimoto avatar
@SuperPuma: Köszönöm válaszod 😀
0
0
0
0
sean avatar
@hashimoto: Nekem a Ladán volt сделано в cccp matrica vörös csillaggal meg sarló-kalapács matrica de egyikért sem szóltak. Ha be lenne tiltva szerintem nem is lehetne legálisan megvenni.
0
0
0
0
hashimoto avatar
@sean: Nekem nem ennyire komplex a történet, csak úgytudom, ha külföldre megyek, kell a H-s matrica is. Biztonság kedvéért megkapja mindkettőt a rendszám helyére. 😃

Mondjuk először még működésre kell bírni, ezt az ndk-s szemetet 😃DD
0
0
0
0
sean avatar
@hashimoto: Motort még sose rugdaltam annyit mint a Simsont 😃 örültem is hogy megszabadultam tőle.
0
0
0
0
hashimoto avatar
@sean: Nekem szerencsére 1, hidegben 2 rúgás 😃
Mondjuk az elektromos rendszerrel (már ha lehet így fogalmazni) lehet szopni egy jókorát 😃
0
0
0
0
delta5505 avatar
Sziasztok egy olyan dologban kérnék segítséget hogy hol lehet beszerezni wv polo 3 6n (1997) tipusú kocsihoz csomagtartó kilincset cilinderrel együtt? Előre is köszönöm a válaszokat 😃
0
0
0
0
💬 4
hashimoto avatar
@delta5505: [LINK]

Innentől te tudod az adatokat, kilistáz sok alkatrészt.

Sok sikert. 😀
0
0
0
0
delta5505 avatar
@hashimoto: Itt már néztem itt nincs olyan ami nekem kell itt csak a kicsi nyulfarknyi van nekem olyan van az autón ami a 4-es golfokon van bal oldalt a kilincs jobb oldalt meg a zárbetét. Na olyat hol találok?
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@delta5505: Bárdi, Unix. Ha nem tartasz a kalapácsos oldalaktól, akkor vatera, ebay meg ilyenek.
Esetleg közeli bontókat is megnézhetsz, vagy kisebb, erre a konszernre specializálódott boltocskákat.
0
0
0
0
delta5505 avatar
@SuperPuma: Unixban, Bárdiban egyaránt néztem egyiknél sincs olyan ami nekem kellene 😞 de a többi lehetőséet megpillázom 😀 köszönöm 😉
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Jelenleg itt tart a projekt:
https://img03.deviantart.net/9265/i/2017/190/a/5/new_front_blinkers_by_gergely0201-dbfpqra.jpghttps://img11.deviantart.net/06ed/i/2017/190/3/5/new_blinker_2_by_gergely0201-dbfpqw6.jpg
Lecseréltem az eredetileg fehér kopottas, öreg, repedezett búrákat szép borostyánsárgára 😆

Jövő héten jöhet a kárpit munka. Tisztítás és újraragasztás inkább.
Spoiler!
(Na meg lehet még új vezető ülés is kelleni fog....persze abban az esetben nem kell venni gurulós széket...😊)
0
0
0
0
💬 6
hashimoto avatar
@SuperPuma: Katapultülést, mi? 😃
0
0
0
0
FoLey avatar
@hashimoto: Masszőr ülésnek jobban hangzik. 😆
0
0
0
0
hashimoto avatar
@FoLey: Hokedli, esetleg? 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@hashimoto: Egyenest az escortodból 😆 import tunning 😆
0
0
0
0
hashimoto avatar
@SuperPuma: Abba recaro tuningsámli van csak. Erre vót pénz 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@hashimoto: Én meg szép komótosan elkezdtem a következő feladatomat.
https://prohardver.hu/dl/upc/2017-07/386052_dsc_0129.thumb.jpg
Kb 2 hét mire minden ajtót megcsinálok. Meg sem vettem mondjuk még a textilt.
Spoiler!
u.i első alkalom, hogy nem deviantartól, hanem prohardverről linkelem be a fényképemet 😆
0
0
0
0
delta5505 avatar
Sziasztok!
Egy barátomnak lenne egy olyan kérdése hogy műszaki vízsgán meghuzhatják-e az autót ha nyomógombos az inditása az autónak nem pedig sluszkulcsal? Előre is köszönöm a válaszotokat! 😀
0
0
0
0
💬 2
Andris18 avatar
Sziasztok!
Autósiskolát keresek. Sajnos egy jóról sem hallottam ismerősöktől szóval az elmegy kategória is elég. Lehetőleg minél közelebb legyen a x. Kerületi Óhegy parkhoz. Tudom hogy a park szélén nincs suli de csak támpontnak írom hogy legyen mihez viszonyítani. Ha másik kerület az sem baj csak ne Buda legyen 😃
0
0
0
0
xCube avatar
Megvettem a játszós autómat, egy Rover 200 214 Si Silverstone személyében. A maga 103 lovával olyan kis méregzsák 😃 . Egy két dolgot kell rajta csinálgatni (pl. kipufogó) de 2 év műszaki van rajta és alapvetően egyben van, a célnak megfelel 😀 . Eredetileg Audi A4 -ben gondolkodtam, de szembe jött velem és inkább őt választottam. 81.000km van benne, 3. tulajtól kapom, végig városi autó volt. A szerelő srác akit vittem magammal nem vett észre a kipufogón kívül semmi rendelleneset úgyhogy 900 Euróért (TÜV -el együtt) elhoztam. Kezdésképpen majd még tolunk egy olaj - szűrő - gyertya - vezérműszíj csere kombót, ha kell cserélünk hátsó dobot és rendben is van.

https://img.picshare.at/1494614651_IMG_2472.PNGhttps://img.picshare.at/1494614757_IMG_2473.PNG

Hétfőn átjelentés, kapok rendszámot és kedden hozom el, (ezek a hirdetés képei).
0
0
0
0
💬 1
hashimoto avatar
@xCube: Használd egészséggel, és balesetmentes közlekedést kívánok! 😀
0
0
0
0
hashimoto avatar
Huhh, de jó illata van. Ja, várj csak, ez csak kamuszag. 😃

(Amúgy, legalább valami normális autót "adhatnának", (jó, az a mazda kivétel. 😃😉)
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
Nyerj egy szép autót...
[LINK]
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Március lett abból a februárból, de legalább letelt.
0
0
0
0
hashimoto avatar
HakuDragon: Egyszer csak meglesz. 😃
Milyen kocsit akarsz? 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Nekem pedig már megvan áprilisra is a kifogásom...😶

Legalább az elsődleges projekt fele még letud menni jövő hónapban. (Aztán augusztusig megint semmi)
0
0
0
0
MentaLike avatar
Álomautó 😂
[img]https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/61/Seat_Leon_1.4_TSI_Start%26Stop_FR_(III)_%E2%80%93_Frontansicht,_7._September_2013,_M%C3%BCnster.jpg[/img]
0
0
0
0
hashimoto avatar
MK7-es Escort, 120 se fekszi meg a gyomrát, kicsit már húszéves, de így jó. Rozsda egy gramm se, 60 szerény paci, de húz ha kell 😃
Egyszer sem hagyott minket az útszélén, és még jó pár évig szolgálni is fog :'D XR3i-t veszek majd sajátnak, vagy a 3-as Mondeo. 😀
Az Álom ami nincs messze: 😎https://img2.indafoto.hu/8/5/9005_624567140fecc40163fed3c45a959a7c/20980375_9f169480789513aa2538bbe2551843f1_l.jpg
Ha meg a lottó összejön, akkor csakis a legjobbat :'D
0
0
0
0
sean avatar
Nekem a Zsiguli is normális, beülök, elindítom és rednááá 😃 Ha valami baja lesz útközben akkor is hazajövök vele, hacsak nem a kerék törik ki. Max okádja a füstöt és kiszipkázza a tankot, visít, hörög, csattog, durrog, de hazahoz 😃 Nem sajnálod ha nekib*sszák az oldalának az ajtót a parkolóba, a másik autón valószínűleg több kár keletkezik mint amennyit a te autód ér 😃 Te meg fogod a javítófestéket és boldog vagy. Na meg személyre szabhatod, alakítgathatod ahogy neked tetszik (és itt nem a sufnituningra gondolok).
Majd veszek újat ha muszáj lesz, de akkor meg idegeskedhetek hogy hol és mikor teszi tönkre a fényezést valami idióta aki nem tud parkolni. És ha van valami hiba akkor kivillan a lámpa és ott rohadsz meg vele az út szélén, mert nem engedi elindítani a motort a fedélzeti számítógép. Persze nem lehúzni akarom az újabbakat, mert jobbak, szebbek, kényelmesebbek, megbízhatóak (márkafüggő) de ha valami gond van akkor könnyen rákölthetsz annyit, mint amennyiért vetted. Én ha veszek akkor csak újat, a használt cuccokkal eddig mindig szívtam, legyen az akármi. Ha vennék egy használt képkeretet, leesne a falról és összetörne, ilyen az én szerencsém. 😃
0
0
0
0
FoLey avatar
Én megvettem a saját autómat majd nem másfél évig gyűjtőttem 590.000ft-ért vettem meg a Golf 4 1.4-est. Meg vagyok vele elégedve és nem kell sokat költeni.
Amiket cseréltettem:
Gyertyák,akkumulátor,olajszűrő,levegőszűrő,olajcsere,gumicsere.
Amiket vettem bele:
Hátsó tuninglámpa,alufelni

Spoiler!
Végül is aki autót vesz az tudja is,hogy mire is fogja használni.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Kinek mi számít normálisnak.
0
0
0
0
kenyerlangoss avatar
Normális autót kell venni. 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Szerinted miért nem komolyabbakat nézek?
Félre tenni váratlan helyzetekre mindig kell Spoiler!
Na meg rendesen karban tartani, hogy ne kelljen egy 20eFT-s kisjavítást becserélni komplett generálra ez miatt.
, a díjak, amiket említettél ezeket adótípustól függően negyed, fél, vagy évente kell fizetni.
Spoiler!
De most őszintén, én nem járok el sehova, nem iszok, még csak nem is cigizek, de mostanában még gépre sem költöttem egy fillért sem (Sőt, inkább konkrétan semmire), akkor már egy autót csak megengedhetek magamnak.
0
0
0
0
FoLey avatar
Nézni,venni könnyű,de ha alád kerül az autó akkor gondolj is arra,hogy kell fizetni a súly,biztosítást is vagy akár ha részletre vettem azt is. 😆
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Én jóval szerényebb modelleket nézegetek.
Ami amúgy mostanra lenne meg kb, de az élet nagy igazságtalansága miatt sajnos máig nem tartok sehol sem még az ügyben. Úgy számolom hogy április körül lesz belőle karika.
Spoiler!
Tehát már most gondolkozhatok áprilisra valami kifogáson...
0
0
0
0
hashimoto avatar
[LINK]
[LINK]

Vagy egy Mondeo, vagy egy Merci 😃
0
0
0
0
sean avatar
Nekem ott a moci is csak télen nem az igazi 😃 Télre itt a Zsigesz 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Nekem csak bérletem van 😞
0
0
0
0
getcarter avatar
nekem is egy 2107-es volt az első autóm sok-sok évvel ezelőtt, szép barna volt😎
de azóta már feltörtem, most egy f astrám van😆
0
0
0
0
schneke avatar
Sok sikert hozzá! 😃
Én szeptemberben vettem meg életem első autóját egy dízel f Astra formájában 😃
0
0
0
0
sean avatar
Ismerőstől veszem baráti áron. Ja majd pár új izomcsoport lesz a kezemen mire hazaérek vele de legalább én vezetem nem az elektronika 😃 Régen a 07-es volt a luxusmodell fényszórómosóval és társaival 😃 A 05-ös szerintem sportosabb kicsit az eleje miatt (sima hűtőrács) amúgy ugyan az szinte a 2 autó.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Pedig a zsigubiguléknak felment az áruk eléggé.
Abban majd kell rendesen dolgozni vezetés közben 😆
Amúgy nekem a 2105ös volt a kedvencem a szériából
0
0
0
0
sean avatar
Holnap megyek a 2107-es Zsiguliért. Jó öreg hátsókerekes kocka lesz az első saját autóm és jobban örülök neki mint bármi másnak 😃 Na jó talán egy Subaru WRX STI-nek jobban örülnék de majd talán öregkoromra 😃
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Gondolom ha megtörik és van rá pénzük, nem szenvednek vele, hanem tovább adják és vesznek egy újat.
0
0
0
0
FoLey avatar
nlacka136
2013. 05. 08. 16:53:25 #

Az igaz h joltolják a németek meg az osztrákok is!!!
Ahol mi dolgozunk 250k km után adják a roncstelepre majd vesznek egy zsir ujjat!!!
Bár pénze van dögivel szval(Szőlész muksi)!
Van neki 4 traktor+ hozzájuk a cucc rá!!
1 szüretelögép(50misi)
+ még van 5 kocsija (1Nagyobb kisbusz borszállitásra,1kisbusz szőlőbe,+ 3 sima (1audi,2merci)
És mondom 250 max 270k km után dobják ki meg ha már vmi kissebb baja van már akkoris! :
)

Hát ez nem úgy van ahogyan leírod,legtöbben igen,de a többi része vigyáznak is rá,ha baja van akkor elviszik egy olyan szerelőhöz vagy kereskedéshez ahol eredeti alkatrészt adnak hozzá és nem buherált alkatrészt mint itthon nálunk van.
0
0
0
0
Joker avatar
Imádom a hangját ennek a kocsinak.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Nagypapi már ~76 óta semmit sem bíz a véletlenre 😎
https://www.warreteam.com/wartburg353/2013_2/Wallpapers/353W_Tourist/353W_Tourist_HD_Black.jpg
Spoiler!
66ban kezdték a 353ast, 75től 353W-vel folytatva.


Amúgy meg az lesz majd amit a sors hoz. Csak legyen korrekt anyag.
Cél persze az A6 C5
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d9/Audi_A6_C5_rear_20081009.jpg
vagy A4 B5
https://www.opacauto.com/wp-content/uploads/2015/03/Audi-a4-reliability.jpg

"Stock" járgány, semmi tunning.
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Az élet kettesben szép......Golf kettesben 😃
0
0
0
0
pixel69 avatar
ez az álmom
https://canayda.files.wordpress.com/2010/05/aston-martin-one-77-geneva-1.jpg
de maradjunk a valóvilágban
https://pintaw.com/images/wallpapers/2007-Autodelta-Alfa-Romeo-Brera-J5-3-2-C-Front-And-Side-1920x1440-Wallpaper-1400x1050.jpg
azért a pénz is vegyük figyelembe
https://static.autoexpress.co.uk/sites/autoexpressuk/files/images/car_photo_252447.jpg
de végül.... 😃
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e8/VW_Golf_II_front_20080206.jpg
0
0
0
0
Bicike avatar
Álmaim városa és autója.
https://kepkezelo.com/images/6l3lopb32jt4ur7kh61.jpg
0
0
0
0
madchief avatar
FourdPczmage
Ami a képen van Skyline azon csak a felni szett 1millió körül van

Egyébként személyes kedvencem: Nissan Sil80
https://charlescharlescharles.com/sileighty/sileighty02.JPGhttps://charlescharlescharles.com/sileighty/sileighty01.JPG
0
0
0
0
Bronson avatar
djwarp : múltkor egy itt nálunk Szabadkán a városban állt a szemafornál, én meg a zebránál vártam, de majd összes*artam magam amikor megláttam, valahogy nem számítottam erre... 😂
0
0
0
0
Sicu33 avatar
https://www.blogcdn.com/www.autoblog.com/media/2009/10/creleanorfd_09_opt.jpg
olyan gyönyörű,a kedvencem 😀
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Tavaly, az alap GTR 26,9 m volt, ha jól emlékszem. Puccosabb 30-33 körül talán
0
0
0
0
no avatar
A legújabb 30 millió, de egy-két generációval régebbit (R33-R34) "akár" már 5-10 környékén is láttam már
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció