@LordSzalko: te is dying light bakker énis viszatérek rá a ghost recon után esküszöm annyian újra játszák mostanában 😃 persze érthetö mert hát a legjobb zombis game open world
@gyuri191: Ja, haverokkal vissza szoktunk nézni rá időnként, pláne hogy idén végre megjelenik a második rész kicsit felfrissítjük az emlékeket. Igazából nagyon szépen öregedett a játék, mai napig jónak számít sok szempontból ami a gameplay-t illeti 😃
serious sam 3-at befejeztem az utolso pályánál töröltem le mert már szó szerint csal a játék annyi ellenfél egy játékba nincsen mint azon a pályán még a doom-ba se vagy 15-ször probáltam azt a pályát de nem ment nem lehetet már mozogni és az ilyen gameket utálom ahol irdatlan az ellenség ez nem élvezet meg pálya dizájn hogy rakjunk le mindenböl 50 ellenséget azt jólvan nekem ez nemjött be de persze saját vélemény
@gyuri191: Olvastam, h elég monoton egy idő után, de szerintem nem volt az. Pont megfelelő hosszúságú lett. Nekem kb 14 órába telt kijátszani. Megcsináltam a story mellett az összes mellékküldit, amit emberek adtak, meg ami azon a "faliújságon" volt, na meg a versenyeket. Fúú azokat de utáltam, főleg, ahol 50 pontot kellett összeszedni. Az 1.mapon még elment, de a metróvárosos versenyek elég nehezek voltak. A körversenyek könnyűek voltak. Szinte mindig rájukvertem egy kört a végére, mert ebben nem spawnolta be őket a játék mögém 10m-re, h nehogy már simán nyerjek. A kocsik irányítása valami borzalom. Sajnos nem maradt elég zászlóm felfejleszteni a Fejedelem nevű járgányt, mert elköltöttem a többire, mert azt hittem, h lehet farmolni zászlót. Remélem a 2-ben jobb lesz a vezetés. Meg próbáltam felszedni a földön fekvő dolgokat, amiket épp észrevettem. De amúgy nem nagyon keresegéltem. Találtam kártyákat, meg egyéb dolgokat, de ilyen minigameket nem játszottam, max csak kipróbáltam.
Amúgy a story nekem tetszett. Olyan volt az egész, de főleg a vége, mint a Terminátor filmekben, főleg amikor a jövőt mutatják. Csak itt nem robotok(igaz voltak olyan turrettek), hanem Mass Effect armoros katonák voltak az ellenfelek.
AZ meg külön élvezet volt, h szinte minden fegyverhez volt többféle töltény. A végén, amit kaptam fegyvert(ami kb egy elektromos minigun), ahoz kaptam BFG töltényt. Na ott néztem is egy nagyot 😃 Elég durva egy fegyver lett, na jó azért nem annyira, mint a Doom-ban. A shotgunhoz is mi durva töltényt lehet venni/kraftolni??!! Robbanó. Volt egy boss, akibe kb 4-5 olyan kellett max. Úgy szedte az életét, mint az állat 😆
Na kb ennyire tetszett a game. Szerintem majd még egyszer kijátszom.
Na befejeztem a middle earth shadow of wart összeségében jóvolt 94 százalékig csináltam meg mert a játék vége után a bázis védéseket nem csináltam már meg mert idegesitett hogy csomo orkot magamhoz állitok és volt sok olyan aki ellenem fordult és elárult vagy volt 30-orkból 15 aki ilyen iron will képeségel alapbol nem lehet magamhoz állitani pedig kisebb szintü mint én érdekes
genshin impact illetve mechwarrior online, mindkettőt 4 en nyomatjuk. Plusz pár napja raktam fel a controlt, de még nem volt alkalmam kipróbálni. Remélem jó lesz. 😀
@gyuri191: Köszi meglesz remélem. Fuuu az 1.résztől kicsit kifolyik a szemem, de majd megszokom, mire kijátszom, mert úgy hallottam, h elég rövid lett.
@gyuri191: Akkor annyira nem is rövid. Én is kb minnden küldit meg akarok benne csinálni, de kapkodni fogok, h minél előbb jöjjön a 2 😃 Gondolom annyira nincs sok közük egymáshoz.
Halo 1 Xbox classicon és az első kiadású dagadt kontrollerrel......és valami zseniálisan bántja a szememet 2021-ben 😃 elvileg 30fps-el megy de inkább érződik 15-20-nak s ez a kontroller te úúúúr isten milyen rosszul vannak rajta elosztva a gombok (+ méret) de a nosztalgia miatt 10/10 :I
@gyuri191: Na grat hozzá. Nem is tudtam, h vannak hozzá DLC-k. A War nekem is tervben van már vagy úgy megjelenés óta 😆 De azóta sem sikerült elkezdeni, pedig már rég megvettem leárazás miatt PS 4-re.
@kmetovics: 3 dlc van hozzá 😃 és ja hát nézegetem a steam könyvtáramat és megpillantotam a shadow of war nevet ráadásul valami limitált kiadású szóval van hozzá 2 dlc is hát egyböl tudtam hogy most ez kell 😃
Shatterline tesztelésben részsesültem és egy kurva jó multiplayer fps játék. Wargaming új játéka még semmit nem tudni róla. Videót sem szabad közzé tenni.
@kmetovics: köszi és 32 óránál tartok plusz otvan még a 3 dlc meg fö küldiböl 2 db de az öszes cucot öszegyüjtöttem amit lehetet meg öszes melék küldit
@gyuri191: Én most kezdtem el az 1.rész felújított változatát. Hát mit ne mondjak, jó munkát végeztek a srácok 😀 Nagyon szép lett a grafikája. Az optimalizálás is 10/10. A versenyzős részig jutottam el. Játszottam vele vagy 1,5 órát, szóval még nem annyira sokat haladtam vele. De eddig nagyon adja az élmény. A zene is visszahozza az eredeti hangulatát 😃 Kicsit talán az fura vagy inkább nehéz, h jó sok gombra kell odafigyelni. Szenvedtem is az elején, mire mindent úgy be bírtam állítani, h kézreálljon 😆
@gyuri191: Na meglett elsőre a verseny. Hát tényleg sokkal könnyebb volt. Pár motor berobbant. Az tetszett. Az eredeti gameben mindig vagy 5-6-ra lett meg.
Volt, hogy kedvenc zenét hallgattam a Mortal Kombat X mellé is (ezt pl. fel is vettem videóra), de hallgattam már zenét Forza-hoz vagy Rocket League -hoz is.
Most a hétvégén kijátszottam (ÚJRA) a Resident Evil VII Biozhard-ot. Most neki vágok a Marvels Avangers-nak. Jah amugy mellékesen imádom a marvel hősöket 😆😆😆
MK 9-et rojtosra játszottuk anno a haverokkal 😆. Felállítottunk egy olyan egyéni időt amit azóta sem sikerült megdönteni. Expert tag team towert lenyomtuk haverral 15:39 alatt. Leggyorsabb meccs 39mp. Ráadásul buli végén ugrottunk át hozzám afterozni úgyhogy nem mondhatnám, hogy szomjasak voltunk. 😃
Hatalmas Respect neked én sose voltam jó ezekben a bunyós játékokban bár nemis az én világom viszont gratulálok annak és nagyra becsülöm azt aki ilyen jó egy játékban
na a deus ex human revolution kivive most jön a folytatása a mankind divided kérdezi is a menüben hogy mutason elözményt hogy mitörtént elötte há mondom magamba minek hisz most vitem ki az elözményt 😃
@Memento Mori: Még mindig húzom a számat hogy feltegyem...
Pedig vannak ismerősök akik játsszák, sőt van köztük egy, aki megszállottan amolyan mániákus szinten 😃
A GTA3 és LCS-t nyomtam ki még mielőtt eladtam a gépet. Most kocsit veszek, utána pedig amolyan "brand new low-cost challenge" féleségben összeépítünk gépet bagatel összegből, majd azzal GTA VC-VCS-SA
@DarkEvil: ja hát igen a böség zavara nálam is szokot ilyen lenni hogy néha agyalnom kell hogy mit vigyek újra de általába azzal szoktam tolni újra amit már rég vittem ki
@gyuri191: Rage nekem is sorra kerül hamarosan, utána meg jöhet a 2. rész. Na azt már nagyon várom. A képességek, meg a doom-os játékstílus miatt is nagyon bejön 😃
@kmetovics: igen a Rage-t ma kezdtem el nagyon bejön viszont van olyan beállitás hogy textura részletesség az be meg ki lehet kapcsolni na azt kapcsold ki mert nem kezeli jól a motor azon kivül minden maxra mehet csak azt az egyet kapcsold ki
Dying Light
Stubbs the Zombie in Rebel Without a Pulse
most wolfenstein 2 the new colossus a soros
Amúgy a story nekem tetszett. Olyan volt az egész, de főleg a vége, mint a Terminátor filmekben, főleg amikor a jövőt mutatják. Csak itt nem robotok(igaz voltak olyan turrettek), hanem Mass Effect armoros katonák voltak az ellenfelek.
AZ meg külön élvezet volt, h szinte minden fegyverhez volt többféle töltény. A végén, amit kaptam fegyvert(ami kb egy elektromos minigun), ahoz kaptam BFG töltényt. Na ott néztem is egy nagyot 😃 Elég durva egy fegyver lett, na jó azért nem annyira, mint a Doom-ban. A shotgunhoz is mi durva töltényt lehet venni/kraftolni??!! Robbanó. Volt egy boss, akibe kb 4-5 olyan kellett max. Úgy szedte az életét, mint az állat 😆
Na kb ennyire tetszett a game. Szerintem majd még egyszer kijátszom.
most a ghost recon wildlandset kezdtem el
Gears 5
Little Nightmares
Mortal Kombat XL
Mortal Kombat 11
Wolcen: Lords of Mayhem
Crypto: Against All Odds
Project Warlock
Anno 1404 Gold Edition
Football Manager 2019
Multi: Killing Floor 2 haverokkal, meg a Remnant (most ingyenes PS Plus-al)
Felkészül: Miles Morales
Fifa 20
Conqueror's Blade
Space Engineers
Age of Empires II: Definitive Edition
Out of Space
Factorio
Animal Crossing: New Horizons
MK 11
F1 2019
COD Warzone
wolfiba hogy álsz?
Pedig vannak ismerősök akik játsszák, sőt van köztük egy, aki megszállottan amolyan mániákus szinten 😃
The Shore
Age of Empires II: Definitive Edition
Fallout 4
Sven
az jó hosszú lesz
mafia 3
Tomb raider 2013
saints row 3 is kivive ahelyett pedig RAGE elsö része