Bsmarcona írta:
Nekem olyan történt hogy az osztállyal mentünk moziba, azt viccből mondtam h milyen jó lenne ha az Attila (oszt. társam) kiöntené a kólát. Majd mikor leültünk a terembe kiesett a kezéből és kifolyt 😃.
Meg olyan is volt h még vb elődöntő előtt azt álmodtam h spanyolok nyerik vb-t, majd ez is így lett. Lehet hülyén hangzik de tényleg megálmodtam. Meg egyszer olyat is álmodtam h egy családi házba voltunk, tűz volt és az emberek menekültek el és széthasadtak a házak és összedőltek. Ez az álmom így utólag hátborzongatóan hasonlít a vörösiszapos katasztrófára.
Meg gyakran történik ilyen, hogy amit álmodok ez megvalósul. Akár évekkel későb is, de megvalósul. Nem tudom hogy történik lehet csak véletlen de nagyon fura érzés.
Ezenkívül amikor még nagyon kicsi voltam (4-5 éves) rendszeresen ugyanazt álmodtam minden nap, hogy így kirepülők ágyból majd visszaesek. Meg ekkor olyan is volt, h elaludtam az ágyamban majd északa felébredtem az előszobában. Majd kijött a muterom és visszaküldött az ágyamba. Ezekre a rejtélyekre valszeg sohase kapok magyarázatot.
Olyan volt nekem is hogy ugyanazt álmodtam!!!!
Már kezdtem unni ugyan azt a sztorit😂
kisborda írta:
Akkor azt magyarázzátok meg, hogy Kainnak és Ábelnek hogyan lehettek gyerekeik mert csak az anyjuk, Éva volt az egyetlen nő?😆
A bibliát csak kitalálta valami bolond elterjed és az egész világot sikerült behülyítenie több száz éven át!
a biblia tele van logikátlanságokkal, főleg az ószövetség, az eredetileg is inkább csak arra szolgált hogy vmi keretet adjon a vallásnak, és összefoglalja az alapvető dolgokat érthetőbb formában, aki teljesen komolyan veszi, az enyhén fanatikus... tehát nem kell meglepődni rajta ha baromságok vannak benne gyerekek😃
Nekem olyan történt hogy az osztállyal mentünk moziba, azt viccből mondtam h milyen jó lenne ha az Attila (oszt. társam) kiöntené a kólát. Majd mikor leültünk a terembe kiesett a kezéből és kifolyt 😃.
Meg olyan is volt h még vb elődöntő előtt azt álmodtam h spanyolok nyerik vb-t, majd ez is így lett. Lehet hülyén hangzik de tényleg megálmodtam. Meg egyszer olyat is álmodtam h egy családi házba voltunk, tűz volt és az emberek menekültek el és széthasadtak a házak és összedőltek. Ez az álmom így utólag hátborzongatóan hasonlít a vörösiszapos katasztrófára.
Meg gyakran történik ilyen, hogy amit álmodok ez megvalósul. Akár évekkel későb is, de megvalósul. Nem tudom hogy történik lehet csak véletlen de nagyon fura érzés.
Ezenkívül amikor még nagyon kicsi voltam (4-5 éves) rendszeresen ugyanazt álmodtam minden nap, hogy így kirepülők ágyból majd visszaesek. Meg ekkor olyan is volt, h elaludtam az ágyamban majd északa felébredtem az előszobában. Majd kijött a muterom és visszaküldött az ágyamba. Ezekre a rejtélyekre valszeg sohase kapok magyarázatot.
Patrik91 írta:
Melyik volt előbb?
Tyúk------Tojás???
Hogyha visszavezetjük az eseményeket akkor a tyúk volt előbb valami kétéltű formájában akiben kialakult a tojással szaporodás!
laller88 írta:
A föld keletkezése előtt mi volt?😊
Azelőtt kőzettörtmelékek röpködtek az űrben majd nagyon lassan több millió év alatt elkezdtek összeállni majd egyre több több törtmeléket vonzva magává lassan összeállt a föld még egy izzó kőzet formájában!
Nem ez magán területen volt, be van kamerázva.
nem hiszem hogy valaki ki vette volna hogy normális helyre temesse!
és másnap ahogy jöttek a kukások megkértük öket hogy turják fel a kukát hátha ő megtalálják...
De ők sem találták.....
szerintem kajak feléledt....
bár nem igazán hiszek benne...😲
2 hete történ még a munkahelyemen, vannak kóbor macskák, volt egy fekete nagy bak macska nagy sárga szemekkel, nem tudom miért de egy nap megsérült valahogy a szeme.
Szóval elég szarul nézett ki a macska, a fél feje be volt dagadva.
Nem evett, lefogyott.
kolegám szólt hogy a macska benne fekszik egy rekeszben, és csak hörög, hát megnéztem.
Nem volt szép látvány a jobb szeméből ömlött a genny, nem nagyon kapott levegőt.
egy szürke fehér foltos kis macska mellette feküdt.
szóltak a nap folyamán hogy a macsek elpusztult, hát mit volt tennem kidobtam a kukás kontérba.
Este mutatom az a biztosnsági őrnek, a kukában a döglött macskát.
Egy órával később a a 2. számú biztonsági őrnek mutatnám a macskát a kukában, de nem volt benne!
Pedig mások szeme láttára helyeztem a hulla merev macskát a kukába.
Nem volt sok a kukába 2 zsák volt benne, de a macska seholsem volt, néztük elemlámpával ugysem láttuk!!!
Az ismerősöm erre azt válaszolta hogy Kedvencek Temetője 3!!!😲
Gondolom még volt a macseknak a 9 életéből egy pár!😲
Nekem oan volt nm rég h oan volt mintha vki kotorászott vna a kanalak között a konyhába kimeek nincs ott senki hallom h csukodik az ajtó a fűrdőbe bemeek semmi megfordulok megint becsukodott a fűrdőszóba ajtaja utánna meg leesett 1 pohár szerencsére csak műanyag volt! de akk is... lehet azt mondani h csak a huzat meg minden de szem ez elég fura!
Anyukám mesélte hogy mikor kislányvolt és albérletben laktak akkor élt allatuk egy öregember akivel jóban voltak.Nem sokkal késöbb meghalt a bácsi.Utánna nem sokkal mikor egyedül volt otthon anyukám az feküdt az ágyban és hallotta mintha valaki lépkedne a szőnyegen és érzte mintha valaki leült volna mellé az ágyra amikor megfordult nem volt ott senki.
Érdekes😃
Azért tűnt el mert jóformán másból sem álltak a hsz-ek mint hogy: "engem érdekel" és hasonlók. Nem kell a sok off. Ha van valami érdekes történeted amit meg akarsz osztani, és ebbe a kategóriába esik, akkor egyszerűen csak írd le.
akkor még azon az éjszakán olyan iss volt hogy a telefont otthagytuk a konyhai asztalon és ugye hangfelvétel utána visszajátszutuk
és az volt benne hogy + lecsuktad akartam de nem volt melletem +
vagy valami ilyesemi de már nem emléxem
de tényle így volt először nem értettem semmit belőle de utána töbször
meghallgatam és igen tényleg az volt ...
olyan is volt hogy nővérem látott egy embert a szüleim ágyan hasonfekve és vigyorgott majd felát és elkezdte feléje futni de komolyan és még el is futott én nem látam semmit gondolom mert én nem vok *még* médium
hogy lássam a szellemeket
am láttam hogy sokan írtátok hogy érdekel de most eltünt amit írtatok 😕
am még mindig történtek ilyenek még leírhatom csak írjátok meg 😜
1 este nővérem áthívta a barátnőjét és itt aludt
utána olyan 23:00-0:00 fele mind3 aludni mentünk
és 1x csak nagy koppanás haladszódott
megnéztük és egy 1 forintos volt a közlekedő-be
és nagyon forró volt utána már gondultuk mind 3 hogy szellem
utána elkezdtük füstölni a háza ilyen füstölő vel
de csak poénból 😃
utána vissza mentünk aludni
és utána meg 2x egymás utána utána meg egy 1 forintos és még egy 2 forintos is volt és az a kettő is forró volt és nem tudtunk aludni 04:00 óráig amikor a szüleim haza nem értek ..
ez elég régen történ még 2007-be ha jó emléxem
amikor s gyűjtöttem az 1 és 2 forintosokat ..
egy szekrénybe
amikor megnéztük ki volt nyitva tehát abból vett
de még sok ilyesmi történ velem ...
ha érdekel akkor írd meg és leírom a többi
történetet 😀 😶
nem kell ahhoz mindig tanulni, csak érteni kell a dolgokat, én pl 2. vh-ból full ötös voltam tanulás nélkül, mivel részben 2. vh-s filmeken és játékokon nőttem fel😂
Velem is történtek már furcsa dolgok, pl. régebben egy külvárosi erdős részen laktunk (7-8éves voltam), mindnen jó volt egészen addig míg egyszer éjszaka suttogó hangokat nem kezdtem hallani, ezek női/férfi hangok voltak és kb. az udvar irányából jöttek (udvaron persze senki sem volt) nem is foglalkoztam vele, de amikor a 3. éjszaka is halottam, akkor beszartam. Na meg egyszer tényleg szó szerint majdnem bef*stam... a szobában árnyak jelentek meg (nem vagyok hülye!), nem alakok voltak, hanem olyan mint a fa árnyéka, csak halványabb és más alakú, a falon futkostak végig, de szerencsére ez csak 1x volt.
Ja! meg volt olyan is, hogy kb. 2 héten keresztül, mindig este (8-9 évesen) pontosan éjfélkor ébredtem fel (ugye akkor még olyan 8-9óra fele feküdtem le 😃😉, nem is emlékeztem sokszor, hogy felkeltem, csak arra h a konyhában lévő órához kimentem ami hangosan kattogott, és mindig ez volt, nem tudom ez is miért volt. :/
Később amikor meghalt édesanyám (10 éves voltam [20 vagyok most], Isten nyugasztalja!!!!!😢) akkor utána megszűntek ezek, nem tudom mi volt, de őszintén nem is akarom megtudni.
_____________________
Amit leírtam az tényleg igaz, de sajna már sok mindenre nem emlékszem.
gibdj írta:
Én nem hiszek az ilyen megmagyarázhatatlan dolgokban, de egy eset nyitjára nem tudunk rájönni:
Cimboráimmal lementünk hozzánk a pincébe iszogatni. Telt az idő, szipákoltunk kicsit, beszélgettünk. Az egyik falon szerszámok vannak felakasztva. Egyszercsak egyik sráccal azt vettük észre, hogy az egyik elkezd mozogni. Mozgott egy darabig, majd leállt. Elég furcsa volt mivel a többi meg se rezzent. Azóta párszor előjön a téma, és agyalunk, de már minden eshetőséget kizártunk, és nem tudunk rájönni miért mozdult meg. Aztán berúgtunk.😃
1. Zárt helyiség volt.
2. Senki még csak a közelébe sem járt, ültünk királyba'.
3. Szögre volt minden akasztva, szóval az a szerszám is tehetetlenül lógott.
4. A többi nem mozdult.
5. Nem, nem az alkohol miatt láttuk, csak kb. 4 fél házi volt bennünk akkor még.
6. Érett emberek vagyunk, nem képzelődünk.😀
Na hajrá, aki ad elfogadható magyarázatot, annak elintézem hogy Magdi anyus visszakerüljön a Barátok Közt-be.😀
Nem tudok rá választ és nem is nézem a "Barátok közt"-t mint "sorozatot"!😆
Én nem hiszek az ilyen megmagyarázhatatlan dolgokban, de egy eset nyitjára nem tudunk rájönni:
Cimboráimmal lementünk hozzánk a pincébe iszogatni. Telt az idő, szipákoltunk kicsit, beszélgettünk. Az egyik falon szerszámok vannak felakasztva. Egyszercsak egyik sráccal azt vettük észre, hogy az egyik elkezd mozogni. Mozgott egy darabig, majd leállt. Elég furcsa volt mivel a többi meg se rezzent. Azóta párszor előjön a téma, és agyalunk, de már minden eshetőséget kizártunk, és nem tudunk rájönni miért mozdult meg. Aztán berúgtunk.😃
1. Zárt helyiség volt.
2. Senki még csak a közelébe sem járt, ültünk királyba'.
3. Szögre volt minden akasztva, szóval az a szerszám is tehetetlenül lógott.
4. A többi nem mozdult.
5. Nem, nem az alkohol miatt láttuk, csak kb. 4 fél házi volt bennünk akkor még.
6. Érett emberek vagyunk, nem képzelődünk.😀
Na hajrá, aki ad elfogadható magyarázatot, annak elintézem hogy Magdi anyus visszakerüljön a Barátok Közt-be.😀
Nekem olyan történt hogy az osztállyal mentünk moziba, azt viccből mondtam h milyen jó lenne ha az Attila (oszt. társam) kiöntené a kólát. Majd mikor leültünk a terembe kiesett a kezéből és kifolyt 😃.
Meg olyan is volt h még vb elődöntő előtt azt álmodtam h spanyolok nyerik vb-t, majd ez is így lett. Lehet hülyén hangzik de tényleg megálmodtam. Meg egyszer olyat is álmodtam h egy családi házba voltunk, tűz volt és az emberek menekültek el és széthasadtak a házak és összedőltek. Ez az álmom így utólag hátborzongatóan hasonlít a vörösiszapos katasztrófára.
Meg gyakran történik ilyen, hogy amit álmodok ez megvalósul. Akár évekkel későb is, de megvalósul. Nem tudom hogy történik lehet csak véletlen de nagyon fura érzés.
Ezenkívül amikor még nagyon kicsi voltam (4-5 éves) rendszeresen ugyanazt álmodtam minden nap, hogy így kirepülők ágyból majd visszaesek. Meg ekkor olyan is volt, h elaludtam az ágyamban majd északa felébredtem az előszobában. Majd kijött a muterom és visszaküldött az ágyamba. Ezekre a rejtélyekre valszeg sohase kapok magyarázatot.
Olyan volt nekem is hogy ugyanazt álmodtam!!!!
Már kezdtem unni ugyan azt a sztorit😂
Akkor azt magyarázzátok meg, hogy Kainnak és Ábelnek hogyan lehettek gyerekeik mert csak az anyjuk, Éva volt az egyetlen nő?😆
A bibliát csak kitalálta valami bolond elterjed és az egész világot sikerült behülyítenie több száz éven át!
Meg olyan is volt h még vb elődöntő előtt azt álmodtam h spanyolok nyerik vb-t, majd ez is így lett. Lehet hülyén hangzik de tényleg megálmodtam. Meg egyszer olyat is álmodtam h egy családi házba voltunk, tűz volt és az emberek menekültek el és széthasadtak a házak és összedőltek. Ez az álmom így utólag hátborzongatóan hasonlít a vörösiszapos katasztrófára.
Meg gyakran történik ilyen, hogy amit álmodok ez megvalósul. Akár évekkel későb is, de megvalósul. Nem tudom hogy történik lehet csak véletlen de nagyon fura érzés.
Ezenkívül amikor még nagyon kicsi voltam (4-5 éves) rendszeresen ugyanazt álmodtam minden nap, hogy így kirepülők ágyból majd visszaesek. Meg ekkor olyan is volt, h elaludtam az ágyamban majd északa felébredtem az előszobában. Majd kijött a muterom és visszaküldött az ágyamba. Ezekre a rejtélyekre valszeg sohase kapok magyarázatot.
Akkor azt magyarázzátok meg, hogy Kainnak és Ábelnek hogyan lehettek gyerekeik mert csak az anyjuk, Éva volt az egyetlen nő?😆
A bibliát csak kitalálta valami bolond elterjed és az egész világot sikerült behülyítenie több száz éven át!
Így hülyítjük a népet.....😆
kmisi:Tudom, hogy ateista vagy és azért mondod ezt, de ez így igaz!😆😆
u.i.: Na ezt jól megmondtam!😆😂
Akkor azt magyarázzátok meg, hogy Kainnak és Ábelnek hogyan lehettek gyerekeik mert csak az anyjuk, Éva volt az egyetlen nő?😆
A bibliát csak kitalálta valami bolond elterjed és az egész világot sikerült behülyítenie több száz éven át!
Melyik volt előbb?
Tyúk------Tojás???
Hogyha visszavezetjük az eseményeket akkor a tyúk volt előbb valami kétéltű formájában akiben kialakult a tojással szaporodás!
Aaaaz király lehetett.😀
Laller88: Erre a NASA biztos tudja a választ!!!!!
Melyik volt előbb?
Tyúk------Tojás???
Hogyha visszavezetjük az eseményeket akkor a tyúk volt előbb valami kétéltű formájában akiben kialakult a tojással szaporodás!
A föld keletkezése előtt mi volt?😊
Azelőtt kőzettörtmelékek röpködtek az űrben majd nagyon lassan több millió év alatt elkezdtek összeállni majd egyre több több törtmeléket vonzva magává lassan összeállt a föld még egy izzó kőzet formájában!
😆 Durva lett volna!
És még 1 kérdés Melyik volt előbb tojás sárgája vagy tojás fehéje???😂😂😆
Baromfikhoz nem értek!😆
laller: Előtte még csak a demo volt!😆
És még 1 kérdés Melyik volt előbb tojás sárgája vagy tojás fehéje???😂😂😆
Tyúk------Tojás???
nem hiszem hogy valaki ki vette volna hogy normális helyre temesse!
és másnap ahogy jöttek a kukások megkértük öket hogy turják fel a kukát hátha ő megtalálják...
De ők sem találták.....
szerintem kajak feléledt....
bár nem igazán hiszek benne...😲
Szóval elég szarul nézett ki a macska, a fél feje be volt dagadva.
Nem evett, lefogyott.
kolegám szólt hogy a macska benne fekszik egy rekeszben, és csak hörög, hát megnéztem.
Nem volt szép látvány a jobb szeméből ömlött a genny, nem nagyon kapott levegőt.
egy szürke fehér foltos kis macska mellette feküdt.
szóltak a nap folyamán hogy a macsek elpusztult, hát mit volt tennem kidobtam a kukás kontérba.
Este mutatom az a biztosnsági őrnek, a kukában a döglött macskát.
Egy órával később a a 2. számú biztonsági őrnek mutatnám a macskát a kukában, de nem volt benne!
Pedig mások szeme láttára helyeztem a hulla merev macskát a kukába.
Nem volt sok a kukába 2 zsák volt benne, de a macska seholsem volt, néztük elemlámpával ugysem láttuk!!!
Az ismerősöm erre azt válaszolta hogy Kedvencek Temetője 3!!!😲
Gondolom még volt a macseknak a 9 életéből egy pár!😲
Érdekes😃
és az volt benne hogy + lecsuktad akartam de nem volt melletem +
vagy valami ilyesemi de már nem emléxem
de tényle így volt először nem értettem semmit belőle de utána töbször
meghallgatam és igen tényleg az volt ...
olyan is volt hogy nővérem látott egy embert a szüleim ágyan hasonfekve és vigyorgott majd felát és elkezdte feléje futni de komolyan és még el is futott én nem látam semmit gondolom mert én nem vok *még* médium
hogy lássam a szellemeket
am láttam hogy sokan írtátok hogy érdekel de most eltünt amit írtatok 😕
am még mindig történtek ilyenek még leírhatom csak írjátok meg 😜
érdekes 😀
én hiszek a szellemekben de főleg azóta mióta ...
1 este nővérem áthívta a barátnőjét és itt aludt
utána olyan 23:00-0:00 fele mind3 aludni mentünk
és 1x csak nagy koppanás haladszódott
megnéztük és egy 1 forintos volt a közlekedő-be
és nagyon forró volt utána már gondultuk mind 3 hogy szellem
utána elkezdtük füstölni a háza ilyen füstölő vel
de csak poénból 😃
utána vissza mentünk aludni
és utána meg 2x egymás utána utána meg egy 1 forintos és még egy 2 forintos is volt és az a kettő is forró volt és nem tudtunk aludni 04:00 óráig amikor a szüleim haza nem értek ..
ez elég régen történ még 2007-be ha jó emléxem
amikor s gyűjtöttem az 1 és 2 forintosokat ..
egy szekrénybe
amikor megnéztük ki volt nyitva tehát abból vett
de még sok ilyesmi történ velem ...
ha érdekel akkor írd meg és leírom a többi
történetet 😀 😶
R0x0r: nekem ma történt ilyen meg álmomat hogy metak dogám 5 ös lett
és az is lett ez nagyon fura érzés volt o.o
sztem inkább az volt a nagyon fura h 5-öst kaptál, nem az hogy meg is álmodtad, mindenki álmodozik 5-ös dogáról 😆
és az is lett ez nagyon fura érzés volt o.o
Ja! meg volt olyan is, hogy kb. 2 héten keresztül, mindig este (8-9 évesen) pontosan éjfélkor ébredtem fel (ugye akkor még olyan 8-9óra fele feküdtem le 😃😉, nem is emlékeztem sokszor, hogy felkeltem, csak arra h a konyhában lévő órához kimentem ami hangosan kattogott, és mindig ez volt, nem tudom ez is miért volt. :/
Később amikor meghalt édesanyám (10 éves voltam [20 vagyok most], Isten nyugasztalja!!!!!😢) akkor utána megszűntek ezek, nem tudom mi volt, de őszintén nem is akarom megtudni.
_____________________
Amit leírtam az tényleg igaz, de sajna már sok mindenre nem emlékszem.
attól lehetett félni😞