A legjobb battle royale játékok

Szerző: Pafry, 2021. July 25., cikk

A battle royale műfaja 2017-től kezdődően úgy tarolta le az egész játékipart, mint korábban tette azt a League of Legends és a DOTA megjelenésével a MOBA stílusa, vagy még korábbra tekintve a szintén forradalminak mondható World of Warcraft által uralt MMORPG-k.

Az alapkoncepció Koushun Takami 1999-es, hasonló című regényén alapszik, amelyből egy évvel később mozifilm is készült, mely mára kultikus státuszba emelkedett. Később aztán, 2012 környékén vált ismét népszerűvé, amikor bemutatták Az éhezők viadala című filmet, ezután kezdett a műfaj átszivárogni a játékokba is, elsők között például a Minecraftban lehetett találkozni vele.

A battle royale zsáner receptje egészen egyszerű. Adott egy többnyire hatalmas játéktér, amelyen összeeresztenek számos játékost, akik vagy egyedül, vagy csapatba verődve próbálnak utolsóként életben maradni. Ehhez a térképen található helyszíneket kell átkutatniuk fegyverek, és más életbevágóan fontos tárgyak után. Természetesen nem bújkálhatnak örökké egymás elől, hiszen a játéktér folyamatosan szűkül, ezzel egyre inkább összeterelve a még életben maradt játékosokat.

Amennyire egyszerűnek hangzik a játék lényege, legalább annyira nehéznek is bizonyult az évek alatt szórakoztató battle royale címeket összerakni. Most pedig összeszedtük, melyek voltak az elmúlt pár év legjobb, és leginkább meghatározó címei a zsánerből. Olyan játékokat vettünk alapul, melyek önmagukban is megállják a helyüket, nem pedig egy single player cím egy játékmódját képviselik.

PLAYERUNKNOWN'S BATTLEGROUNDS

A kissé hosszú nevű, éppen ezért leginkább csak PUBG-ként elterjedő játék volt az a cím, amely igazán nagy lendületet adott a battle royale műfajának 2017 tavaszától kezdve, bár előtte is voltak már hasonló próbálkozások, például a DayZ és a H1Z1 erre kihegyezett játékmódjai. A PUBG azonban teljesen új szintre emelte az élményt, és minden eddiginél több játékost vonzott be szinte robbanásszerűen. A Steam Charts adatai szerint a mai napig a PUBG tartja az egy időben egyszerre játszó játékosok számának rekordját Steamen. Az egészen elképesztő, 2018. januári 3 236 027-es játékosszámot azóta sem tudta egy játék még csak megközelíteni sem a platformon.

Sikerének titka elsősorban az időzítésnek tudható be, hiszen egészen addig kifejezetten battle royale-ra épülő játék nem igazán volt a piacon, maximum olyan, amelyben mellékesen benne volt ez a játékmód is. De jó élményt adott benne a lövöldözés, a fosztogatás, és maga a végjáték izgalma, hiszen a győzelemmel járó „csirkevacsit” nem viheti akárki csak úgy haza, mind a mai napig keményen meg kell érte küzdeni.

A kezdeti alaptérkép mellé azóta több másfajta is érkezett, valamint maga a PUBG is rengeteg változáson esett át az évek során, mindig egy kicsit jobbá téve a játékélményt új hangokkal, fegyverekkel, tematikus szezonokkal. Sajnos a játék mind a mai napig sok bugot hordoz magában, amelyek csak nem akarnak eltűnni a játékmenetből, ám ennek ellenére továbbra is rengetegen játszanak vele napi szinten.

A rajongóknak pedig jó hír, hogy a háttérben már gőzerővel készül a második rész, a mobilokra szánt New State, valamint a szintén a játék univerzumában játszódó horrorra hajazó élmény, a jövőre megjelenő The Callisto Protocol is formálódik, így a franchise még biztosan hosszú évekig velünk fog maradni.

Fortnite

A lista szereplői közül valószínűleg a Fortnite-ot kell a legkevésbé bemutatni. Talán éppen ezért ez a játék a felsorolás legmegosztóbb darabja is egyben, rengetegen szeretik és függőjévé váltak, de legalább ugyanennyien gyűlölik is, ki ilyen, ki olyan okból kifolyólag. Popkulturális jelentősége mindenesetre mára már megkérdőjelezhetetlen, a kollaborációk sokasága, a közösségi események által többször is befolyásolható, csavaros háttértörténet, valamint a látványos eventek miatt bőven túlmutat egy egyszerű játékon. De említhetnénk példának azt is, hogy a 2019-ben bemutatott új Star Wars-film, a Skywalker kora megjelenése előtt a Fortnite-ban láthattak először belőle a játékosok egy rövid, exkluzív jelenetet.

A játéknak tavaly májusi adatok szerint 320 millió (!) játékosa volt, amely szám feltehetően azóta csak még tovább emelkedett. Eredetileg a fejlesztő Epic Games nem battle royale játéknak szánta a Fortnite-ot, először még csak a Save the World nevű PvE kampánnyal rendelkezett, amely mérsékelt sikert aratott a játékosok körében. Igen ám, de jött 2017 tavasza, és a PUBG mindent a feje tetejére állított a játékiparban, így az Epicnél is úgy gondolták, az elsők között szállnak be az akkor még felfelé ívelő battle royale trendjébe.

Mindössze két hónap alatt dobták össze a Fortnite Battle Royale-t, amely még abban az évben szeptemberben meg is jelenhetett korai hozzáférésben. A többi pedig már csak történelem. A játék elképesztő siker lett, meseszerű grafikájával és családbarát hozzáállásával a fiatalabb generációt is jobban be tudta vonzani, valamint az sem keveset számított, hogy az egész addigi hagyományos játékmenetet megbolygatta az építkezés mechanikájával, amely azóta a játék egyik legnagyobb védjegye lett.

A Fortnite immáron a 16. szezonját tapossa, és lehet, hogy sokak szerint már túl van a fénykorán, ám még mindig a világ egyik legnépszerűbb játékának számít, az Epicnek pedig még mindig innen származik a legtöbb bevétele, így egyhamar nem is fogják elengedni a valaha volt legnagyobb aranybányájuk kezét.

Apex Legends

2019 februárjában a Respawn csapata, akik addig leginkább a Titanfall szériáról voltak híresek, váratlanul kiadtak egy, az utóbbi játékok univerzumában játszódó címet, amely az Apex Legends névre hallgatott. Azért is a váratlan kifejezés, mivel a fejlesztést valóban csend övezte, nem igazán reklámozták a játékot annak előtte.

Ám mikor kijött, egy csapásra sokak kedvencévé vált, mivel több olyan kulcsfontosságú játékmechanikát hozott magával, amelyek aztán megreformálták a battle royale műfaját. Ilyen volt például a továbbfejlesztett ping rendszer, a gördülékenyebb, pörgősebb játékmenet, valamint a halálból való visszatérés esélye azután is, miután a társad nem tudott időben feléleszteni a csata hevében. Ekkor fel tudott venni az elesett játékostól egy kártyát, melyet a pálya különböző meghatározott részein lehet aktiválni, így pedig vissza lehetett térni a halál után is.

Sokan egyből az akkoriban csúcsra járatott Fortnite gyilkosának kezdték el nevezni, és való igaz, az Epic Games több játékmechanikát is átemelt úgymond a saját játékába, ekkor jelentek meg náluk az újraélesztő furgonok, valamint a pingelés lehetősége is.

Az Apex is lassan már eléri a bűvös tízes határt a szezonjait tekintve, és két évvel a megjelenése után immáron 100 millió játékossal büszkélkedhetnek, így joggal emlegethetjük napjaink legnépszerűbb battle royale címei között.

Call of Duty: Warzone

A Call of Duty franchise-t aligha kell bemutatni annak, aki valaha is játszott már videojátékkal életében, hiszen a háborús lövölde minden idők legmeghatározóbb címei között szerepel. Fejlesztője, az Activision évente jelentkezik újabb és újabb felvonásokkal, amelyek rendre az eladási toplisták élmezőnyében végeznek, és nem látszik csökkenni az emberek érdeklődése a sorozat iránt.

Aztán 2020-ban a játékot egy eddig sosem látott perspektívájából ismerhettük meg. Ugyanis az év első felében megérkezett a Warzone alcímmel illetett, önálló battle royale felvonás, amely egy csapásra népszerű lett, és már az első hónapjában több mint 15 millióan letöltötték. Ebben az is nagy szerepet játszhatott, hogy a játék free-to-play volt, így az emberek ingyen juthattak hozzá prémium kategóriás Call of Duty élményhez. A játékmenet pörgős, akciódús, számos lehetőségünk van legyőzni az éppen utunkba tévedő ellenfeleket, a térkép pedig változatos, és több helyen a nosztalgiára is épít, hiszen a játékosok felismerhettek korábbi régi játékhelyszíneket is.

Mára már a Warzone is elhagyta a 100 milliós játékosbázist jelentő mérföldkövet, amelyre az is rásegített, hogy mostanra számos streamernek vált kedvenc játékává, és napi szinten a Twitchen is rengetegen követik.

Fall Guys: Ultimate Knockout

A Mediatonic 2020-as slágerjátéka, a Fall Guys egy merőben más koncepciót képvisel a többi, listán felsorolt FPS/TPS lövöldékkel szemben. A játék alaphelyzete leginkább a most kirobbanó népszerűségnek örvendő Ninja Warriorhoz hasonlítható.

Adott egy hosszabb, csavarosabb akadálypálya, amelyen 59 további társunkkal hasonlóan nekünk is végig kell küzdenünk magunkat. Ám a következő fordulóba már csak 40-en juthatnak be, és így tovább, a játékosok folyamatosan morzsolódnak le a változatos akadálypályák és feladatok miatt, amelyeket első nekifutásra nem is olyan egyszerű elvégezni, mint amilyennek tűnnek.

A játékmenet rendkívül addiktív, és emellett családbarát is, így érthető, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt nyújt önfeledt szórakozást. A kezdeti szűkös skin választék mára már jelentősen kibővült, így mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, feltéve ha hajlandó valamennyire a zsebébe nyúlni.

Eredetileg a fejlesztés hajnalán, 2018 januárjában a csapat fejei egy, az amerikai Total Wipeout műsorhoz hasonlatos, 100 fős battle royale-t képzeltek el, amelyet később aztán 60 fősre módosítottak a hely szűkössége miatt. Miután a Devolver Digital rábólintott a fejlesztésre, egy néhány embert számláló csapat kezdte azt meg, amely a folyamatok végére 30 fősre duzzadt. A túlméretezett kosztümök ötletét egy It's a Knockout nevű brit showműsorból merítették, amelyet először még a 60-as években vetítettek, és amelyben a résztvevők szintén ezekhez hasonlatos, méretes jelmezeket viseltek.

A játék jogait nemrég vásárolta meg az Epic Games, így még egyelőre kérdéses, milyen irányba tervezik vinni a játék jövőjét, ám ez egy olyan alapanyagnak bizonyul jelenleg, amelyet nehezen lehetne elrontani.

Hyper Scape

Mikor már látszódott, hogy a battle royale játékok visszafordíthatatlanul megváltoztatják a játékipart és hatalmas trenddé váltak, természetesen az egyik legnagyobb játékkiadó, a Ubisoft sem akart kimaradni a buliból. Ezért létrehozták a saját kis battle royale világukat, amely végül a Hyper Scape nevet kapta a keresztségben.

A játék 2020 augusztusában jelent meg minden addig elérhető platformra, később pedig az új konzolokra is a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően. A történet szerint 2054-ben járunk, Neo Arcadia városában, amely egy metaverzum része. Az emberek ebben a metaverzumban játszanak egy sportot, amelynek Crown Rush a neve, a koncepció nagyjából a Ready Player One „The Oasis” nevű gigantikus játékterére hasonlít. A valódi világ egyre inkább válik élhetetlenné, így az emberek ebbe a virtuális valóságba menekülnek, hogy játszanak, és elfelejtsék egy kis időre a gondjaikat.

A játéknak több eltérő eleme is van a hagyományos társaihoz képest, például a kör nem szabályosan szűkül a játéktér körül, hanem szektorok válnak folyamatosan elérhetetlenné, ahogy telik az idő. A végjátékban, az utolsó megmaradt szektorban pedig megjelenik egy korona, amelyet ha egy játékos 60 másodpercen át visel, automatikusan megnyerte a játszmát, tehát lehet nyerni gyilkosság nélkül is. Fellelhetőek még különféle „hackek” pályaszerte, amelyek különleges képességekkel ruházzák fel birtokosát, például egy hatalmas labdává változtatják a játékost, amely össze-vissza pattog, vagy épp láthatatlanná teszik egy kis időre. Ezek rendkívül színessé teszik a játékmenetet, a játéktéren pedig gyorsan kell mozogni, köszönhetően annak, hogy nem csak széltében, de horizontálisan is eléggé ki lehet használni a térkép adottságait.

A játék megjelenésekor a legnézettebb volt a Twitchen, ám sokáig nem tudta fenntartani az érdeklődést, októberben pedig a Ubisoft bejelentette, hogy alaposan átdolgozzák, és jobbá teszik a játékmenetet. A Hyper Scape egy pörgős, alapvetően élvezetes alkotás, amelyre azonban az emberek annyira nem voltak kíváncsiak egyelőre a free-to-play modell ellenére sem, ám ez a jövőben még változhat, hiszen a kiadó továbbra sem engedte el a játék kezét.

Ring of Elysium

Érdekes koncepció, szép, havas tájegység, élvezetes játékmenet. Ezek a tulajdonságok jellemezték a 2018-ban megjelent Ring of Elysiumot, amely mindezek ellenére nem tudott igazán klasszikussá válni, és ennek talán egyetlen oka volt: az időzítés.

A játék pont akkor érkezett a piacra, amikor a battle royale őrületben épp a két gigacím vívta egymással párharcát, a Fortnite és a PUBG pedig ekkoriban minden hasonló játék felett uralkodott. Mégis a RoE ki tudta magának alakítani az ugyan nem olyan méretes, ámde kitartó játékosbázisát, ami mind a mai napig elvan a játékkal, amelyhez szezonokon keresztül érkeztek a különféle új tartalmak.

A játékmenet érdekessége volt a különböző havas tájakra szánt járművek használata, mint amilyen a snbowboard is, és amellyel gyorsan le lehetett siklani egy-egy magasabb hegycsúcsról, hogy meglepjük vele a célpontunkat. A játéktér itt sem szabályosan szűkül, hanem zónák válnak elérhetetlenné, mivel a játék története szerint egy természeti katasztrófák által sújtott területen estünk csapdába 99 másik társunkkal együtt, a területen pedig fokozatosan szabadul el a pokol. A végjátékban egy helikopter vár a menekülőkre, azonban azzal csak négy játékos menekülhet meg a szigetről, épp ezért keményen meg kell küzdeni azokért a helyekért.

A Ring of Elysium 2018 decemberében volt a csúcson, ekkor több mint 63 ezer egyidejű játékossal büszkélkedhetett Steamen, mára már azonban sajnos ez a szám lecsökkent 1000 játékosra. A fejlesztők ettől függetlenül töretlenül fejlesztik és gyártják hozzá az újabb tartalmakat.

Spellbreak

A Spellbreak az amerikai Proletariat fejlesztése, free-to-play modellt követ, és mint a listán szereplő többi cím esetében, itt is egy hatalmas arénában kell szembenéznünk 99 másik társunkkal, hogy elnyerjük a legjobbnak járó díjat.

Azonban a játék érdekessége, hogy lőfegyverek vagy közelharci eszközök használata helyett itt varázslatokkal kell operálnunk. A játékosok hat osztály közül választhatnak, melyek a levegő, tűz, jég, villám, szikla, illetve a méreg, ezek fogják meghatározni a birtokunkban lévő varázslatainkat. Ezek egy elsődleges, illetve egy másodlagos támadásban nyilvánulnak majd meg, melyeken belül számos ige közül válogathatunk karakterosztályonként.

A játék szerepjáték, illetve rouge-like elemeket is tartalmaz, a játékmenetet olyan klasszikus címekről mintázták, mint az Unreal Tournament vagy a Quake, míg a vizuális megvalósítás az Akira, A vadon hercegnője és az Avatar – Aang legendája tévésorozatok alapján készült. Továbbá ötleteket merítettek még a League of Legendsből és a Breath of the Wildból is, így mindenképpen egy érdekes, sokfajta elemből álló elegyet sikerült összehozniuk a fejlesztőknek.

Sajnos a Spellbreak sem kapja meg azt az érdeklődést, amelyet élvezetessége alapján megérdemelne, 2020-as megjelenése óta jelenleg csupán 300 körüli átlag játékosszámmal bír a Steamen, januárban ez a szám még 5000 körül mozgott. Nem hiába mondják, a battle royale játékok piacán jelenleg már szinte lehetetlen egy teljesen új szereplő számára megragadni.

Realm Royale

A meglepően nagy sikernek örvendő Paladins, valamint a Smite stúdiója, a Hi-Rez is úgy döntött, beszáll a battle royale játékok elsöprő áradatába 2018-ban, és ennek eredményeképp született meg a nagyon hasonló köntösbe bújtatott Realm Royale, amely kezdetben hatalmas számokat volt képes produkálni a Steamen. Gyakori volt, hogy 100 ezer fölé emelkedett az egyidejű játékosok száma, ez pedig elsősorban az élvezetes játékmenetnek volt köszönhető.

A játékban 90 játékos feszül egymásnak egy egyre szűkülő területen, amelynek végén csak a legjobb maradhat életben, a recept ugyebár már ismerős lehet így a cikk végére, ám a Realm Royale több egyedi funkciót is belevitt a nagy egészbe. Többek között szerepet kapott egy kraftolási rendszer, amelynek segítségével anyagaira bonthatunk le egy-egy nemkívánatos felszerelést, hogy aztán a pályán különféle helyeken fellelhető forge-ok valamelyikében egy hasznosabbat kovácsoljunk magunknak. Továbbá ha valaki meghal, először csirkévé változik, és ha túlél bizonyos ideig ebben a formában, akkor új esélyt kap a játéktól, hogy javítsa a hibáját, és megbosszulja a knockolást.

A kezdetekben nagyon hamar felkúszott a játékosok száma, és a Realm Royale gyorsan elérte az egymillió, majd a 4 millió játékost. 2019 júliusában már 10 millióan játszottak vele, ekkor már elkezdték a Fortnite-hoz, valamint a World of Warcrafthoz is méregetni a játékot, utóbbinak főként a grafikai hasonlósága miatt.

Mára már itt szintén elfogyott a lendület, hiszen az egykori számok töredékét sem képes produkálni a játék, Steamen 1000 körül van az egyidejű játékosok száma, ám az vitathatatlan, hogy az elmúlt évek egyik legjobb játékélményét nyújtotta a maga mesés grafikájú, kevésbé realisztikus kategóriájában.

Összességében elmondható, hogy a battle royale műfaj piaca mára már teljesen betelt, aligha elképzelhető, hogy egy nagyobb név még a jelenleg legnépszerűbb címek nyomdokaiba lépne egyhamar, vagy ha meg is történik, sokáig valószínűleg képtelen lesz megtartani a játékosokat, ahogyan a listán szereplő legtöbb címmel is megtörtént. A lista mint mindig, ezúttal is szubjektív, így biztosan akadt olyan játék, amely most lemaradt, pedig ugyanilyen élvezetet tud okozni mások számára.

Nektek melyik a kedvenc battle royale játékotok?

Hozzászólások: 64
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Axel19 avatar
Nekem egyik cím sem tetszik, sose fogott meg ez a Battle Royal játék stílus. Maradok a 80-as 90-es évek játékainál. :)
1
0
0
0
💬 6
no avatar
@Axel19: Mint a Deus Ex 1? :)
0
0
0
1
Axel19 avatar
@Palanova: Pontosan és szigóruan az első rész! :)
1
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Palanova: Az 2000 júniusában jelent meg, szóval az már nem 90-es évekbeli.
0
1
0
0
no avatar
@Tuhajohn: Igaz, de az semmit nem von le az értékéből :)
0
1
0
0
Tuhajohn avatar
@Palanova: Ez igaz. Nálam is nagy kedvenc.
0
0
0
1
TripOnTheMoon avatar
@Axel19: Én is nagy retro fan vagyok, folyamat fent a gépen a Red Alert 1, de van sok más visszatérő újrajátszandó őskövület is ennek ellenére engem spec az Apex rohadtul megfogott a maga kis világával a karakterek interakcióival, fegyók stb., a többi valahogy nem jött át.
0
1
0
0
no avatar
A legnépszerűbbek egyenlők a legjobbakal? Szerintem nem. Fortnite-nak semmi keresnivalója a legjobbak között. Attól, hogy rengeteg könnyen befolyásolható 8-12 évest hülyítenek be vele még nem lesz jó valami.
0
0
1
0
💬 6
no avatar
@sany-e: Nem attól lesz jó, mert sokan játszanak vele. De a nagy játékoslétszám miatt kerül be az ilyen listákba, különben a sok játékos a*nyázna hogy miért maradt ki a legjobb BR cím :)
0
1
0
0
no avatar
@Palanova: Csak akkor nem "legjobb"-nak kéne hívni őket hanem inkább "lenépszerűbb"-nek és úgy már inkokolt lenne mért van köztük egy dedósoknak való sz@r.
Ezért kezdtem azzal, hogy a legnépszerűbb az nem jelent legjobbat.
0
0
1
0
no avatar
@sany-e: Attól, hogy neked nem tetszik, más még tarthatja jónak. És ha az a más kellően nagy létszámban van, ami kb egyenes következménye a népszerűségnek, akkor...a többit a fantáziádra bízom.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Nem nagyon látom értelmét veled vitázni. Szerintem nem több mint egy agyon hypeolt sz@r amivel hülyítik a dedósokat ez nálam nem messze nem meríti ki a "jó" fogalmát de tőlem nyugodtam éltesd ha neked az esik jól. De hidd el a, hogy "jó" és a "népszerű" messze nem ugyanaz, ha így lenne akkor folyton a Marvel filmek kapnák a lejobb film oscar díját, de nem így van (szerencsére)

Amivel a legjobban tudnám jellemezni miért is egy komolyanvehetetlen vacak a Fortnite az egy stream-ből idézet (nem szó szerint):

"Ez egy olyan shooter játék amiben, ha rád lőnek akkor nem visszalősz, hanem építesz"

szerintem ehhez nem nagyon kell hozzáfűzni semmit :)
1
0
0
1
no avatar
@sany-e: Még egy utolsó gondolatcsokor és elengedem én is.

Nincs itt semmiféle vita, csak beszélgetünk.
Te elmondtad szerinted miért rossz, én felvázoltam hogy ezek ellenére mégis miért került bele. De ebből nem jön az, hogy éltetem is, ezt nem tudom honnan vetted, de nem is érdekel.

Oscar-díj már régen nem mérvadó, kb semmilyen téren, amióta pl most a Gyűrűk Ura trilógia egy darabot sem kaphatna, sőt nem is lehetne nevezni semmilyen kategóriában és a BenHur is csak azért indulhatna mert volt benne egy színes bőrű színész. Ezek azok a filmek amik a megjelenésükkor letarolták ez egész filmes világot.

Én értem hogy mi a különbség a jó és a népszerű között, de akkor értsd meg te is, hogy ami neked/szerinted nem jó az attól még lehet tetszhet másnak. A népszerűség egy szám ami mérhető. A jó sehol sem mérhető. Az mindenkinek a saját döntése, hogy mit tart jónak. Ezt kellene elfogadnod és akkor ez az egész eszmecsere megspórolható lett volna, mert kb erre ment ki az egész az én olvasatomban: ha Te nem tartod jónak akkor nincs helye a listán.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Ha csak én nem tartanám jónak, akkor igazad lenne de ez azért eléggé általános vélekedés a Fortnite-al kapcsolatban (15éves kor felett).

Az oscar-díjat csak példának szántam arra hogy nem a legnépszerűbbek a legjobbak. Nem gondolom hogy emiatt érdemes lenne belemenni abba, hogy mennyire hiteles vagy nem jelenleg az Oscar. Lehetett volna említeni számos más díjat is példaként, nekem ez jutott eszembe. Kár, hogy ezt is magyarázni kell.
1
0
0
0
no avatar
Annak idején a C&C-nek is volt egy hasonló verziója: Sole Survivor címmel, igaz ott a játéktér nem szűkült, így kb egy standard deathmatchnek is elmenne:

0
0
0
1
no avatar
Battlefield V Firestorm ❤️
2
0
0
0
bukta2 avatar
A Ring of Elysium-ot nagyon szerettük! Voltunk rá páran és duo/squad ba nyomtuk, imádtuk! Aztán jött az új pálya, és az már nem volt olyan jó de ettől még nem hagytuk volna ott, a gond inkább az volt hogy nagyon sok bug volt a játékban... és ezért maradt abba... :/ kár érte! Nem volt telepakolva fölösleges dolgokkal pont annyi cucc volt amennyi kellett.
0
0
1
0
no avatar
Következő témát hol vagy kitől lehet kérni? :)

Legyen mondjuk körökre osztott stratégia.
0
0
0
0
💬 6
Legendrush27 avatar
@Palanova: Open world offline legyen :P
1
0
0
0
no avatar
@Legendrush27: Az sem rossz választás, és szerintem létező kategória, már ha viccnek / önellentmondásnak szántad.
Szívesen olvasnék a Final Fantasy 7 - 8 -ról, vagy ott a Subnautica, a kiegje a Below Zero. Ugye ezek minden tekintetben offline openworld-ök.
De talán az Ubi openworld-ök nagy része is ez a kategória...mármint coop/multi nélküli címek.
0
1
0
0
Legendrush27 avatar
@Palanova: Pontosan erre gondoltam. Witcher 1-3, AC Origins, Odysseyt,Valhalla (bár ez már annyira nem jött be) Watch Dogs 1-2 ,Jedi Falken Order. Mafia stb... de lehet nem is kellene ennyire szűkíteni, de ha van is online egy opw játékban RDR, GTA akkor sem szoktam meg ránézni se.

Pl GTA 5 kifejezetten zavar, hogy csak online rész van dlckkel tömve. Tudom abban van pénz...de minőségi offline dlckert én pl fizetnék .
0
0
0
1
no avatar
@Legendrush27: "Single player open world"
talán megfelelőbb lenne ennek a kategóriának, és abba bőven beleférnek az általad felsoroltak is. Elsősorban egyjátékos, szabadon bejárható nagy területek.
Épp kerestem a korábbi túlélős cikket és ugye abban pl a Subnautica már benne volt ahogy a No Man"s Sky is, pedig ennek a kategóriának is megfelelnének.
Más kérdés hogy pl egy WD 1 mellett van-e helye a WD 2-nek...és akkor még nem is beszéltünk a WD Legionről...

De ott ha már Ubi az Immortals Fenyx Rising is. vagy ubit hagyva ott a Genshin Impact. Bár ez utóbbit inkább a "mikrotranzakciós single player játék"ok sorába tenném, az Origins és az Odyssey után, mint fokozás :D
0
0
0
0
Axel19 avatar
@Palanova: Jagged Alliance 2 \__O__/ Nagyon szuper körökre osztott stratégia, persze van valósidejű része is! :)
0
0
0
0
no avatar
@Axel19: Hm...nekem annak idején inkább tűnt taktikai játéknak semmint körökre stratégiainak, de lehet rosszul emlékszem.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
A facebook-on kérdezte egy érdeklődő tőlem, hogy a GT 730 2GB viszi-e a CoD Warzone-t,
bár véleményem szerint és gépigény alapján még minimumon sem... 😄
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@wgeorge85: Törölt hozzászólás
1
0
0
0
wgeorge85 avatar
Na ez az abszolút helyzet és a srác vagy nem értett hozzá,
hogy ha GT a kártya, évjárat, számozás, stb... vagy csak ugratott,
de mindegy már eladtam egy másik srácnak,
ő biztos nem Warzone-hoz vette és nem is bányászik vele. 😄
0
0
0
0
no avatar
@wgeorge85: Törölt hozzászólás
1
0
0
0
wgeorge85 avatar
Én akartam használni, de aztán mégis GTX 1650-re váltottam. 😊
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Már a csapból is battle royale folyik... 😴
1
0
0
0
Morfium95 avatar
Rust lemaradt 🤔
0
0
0
0
💬 2
susguy avatar
@Morfium95: Valóban. A Skyrim sincs a listán 😱
0
5
0
1
Morfium95 avatar
@susguy: És tényleg 🤯
0
0
0
0
no avatar
Fortnite Save the worldhöz még annyit, hogy kb évekkel korábban bejelentette az epic hogy készíti és hogy ingyenes lesz. Akkor még érdekelt is - gondolom sok már játékost is, mert a koncepció érdekesnek bizonyult: 4 fős pve coop, építés, napszakváltozás adta játékmenet ritmus - nappal gyűjtés és építés, éjjel védekezés...

Ehhez képest a br láz kezdetekor még bőven (kb.: 2 éve már) bétában volt, majd az epic nemváltóműtétet hajtott végre rajta, és megjelent a br mód only verzió, míg a save the world konkrétan még további évekre bétában ragadt. Miközben a br nyomtatta a franklin bácsikat raklapszám, az epic csak nem akarta befejezni a save the worldot, majd végül nagy kegyesen, kb 3-4 évvel a tervezett megjelenés után befejezte és teleb*szta lootboxokkal.

Eddigre jöttek érdekesebb, lootbox mentes pve coop címek, plusz az epic bek*phatja hogy egy jónak induló címmel ilyen mostohán bánt, kb ahogy elintézte az UT-t is. Ezért jár az epicnek a dupla k**********t.
1
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
Én a Pubg lite-t hiányolom kicsit. ment krumplin, játszható volt, igaz x szint alatt tele botokkal.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@YourMomIsNotMale: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
Elv ingyenes lesz az is már.
0
0
0
0
Puffin avatar
A Roe-ben van 600 órám. Régebben rengeteget toltuk haverokkal. Szerintem a legjobb. 😁
A Warzone az elején még jó volt, jópár meccset nyertünk is pedig nem vagyunk olyan jó játékosok. De aztán megérkezett a rengeteg "pro" player és ott be is fejeztük. Hónapok óta nem is játszottam vele. Inkább a multi részével nyomjuk.
Az Apex nekem egyáltalán nem jön be.
PUBG - Ebben is van pár órám, de annyira nem fogott meg. A Roe megjelenése előtt toltuk vele. Utána feledésbe merült. Annyira bugos volt abban az időben, hogy nem erőltettük tovább.
A többiről nem tudok írni. 😀
0
0
0
0
santakigyo avatar
Emlékszem mikor még a BR a fasorba se volt, gondoltam rá milyen jó lenne egy játék amiben egymásra kell vadászni. Ugye elég sok film van a témában, vagy, hasonló és azokat szerettem mindig nézni.
Aztán nem tudom lehet bennem van a hiba de most, hogy, van egy rakat rájuk se nézek.
A PubG próbálgattam meg most a Warzone-t de ott is inkább csak a plunder módban játszok fél évente pár kört, a BR részével még ettől is ritkábban, pedig tetszik.
Alap ötlet jó és a fejlődés is látszik, kíváncsi vagyok hova lehet még elvinni, mit lehet kihozni belőle.
0
0
0
0
laddilove143 avatar
COD: Warzone and upcoming Tom Clancy's XDefiant hope more games on the way to uss
0
0
0
0
no avatar
Ezek közül leginkább a Warzone-t játszottuk viszonylag hosszú ideig, BO S1-ig napi szinten. Utána már különösebben nem vonzott egyikünket sem, ettől függetlenül eddig számomra ez a cím volt a legélvezhetőbb BR témában. Fall Guys-al sincs különösebb bajom, azzal is elvoltam első két szezonig 😄
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Warzone ami még elmegy.
0
0
0
0
💬 1
EchoMMM avatar
@TRACERHD: Fogjuk rá. Ha nagyon nincs mivel játszani meg nem lenne bent annyi csaló, meg a gép is bírná akkor nagy ritkán arra lehet fel néznék. De csak azért mert az összes battle royale közül ez van még grafikailag ok szinten meg hang téren. De a többiről a véleményem változik .
0
0
0
0
EchoMMM avatar
Törölt hozzászólás
1
0
0
12
💬 21
gigazte avatar
@EchoMMM: Ami a legviccesebb, hogy a Fall Guys borítókép alapján már 10 éveseknek való úgy, hogy nem láttál belőle semmit. Ennyit is ért a korosztályos besorolásod a játékoknál. 😀 Ebben a kommentben mást nem érzek, mint a "divat játékok" divat utálójának egy kommentjét.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@EchoMMM: Nem úgy volt hogy befogod a szádat, miután visszajöttél?
3
2
0
0
EchoMMM avatar
@Scorn Face: Törölt hozzászólás
0
0
0
1
susguy avatar
@EchoMMM:
Mivel le írtam hogy szerintem ezek egyáltalán nem jó játékok ezzel sok embernek a lelki világát most meg sértettem.

Nem (csak) azzal volt a gond hogy nem tetszik neked a műfaj, azzal volt a gond hogy alpári módon nyílvánitottad ki a véleményed.
Speciel én is olyan ívben kerülöm a BR-t mintha nemi beteséges okozna, és meg van a véleményem hogy mi az ami alapvetően és objektíven rossz a műfajban (de minimum jó pár címben ami a műfajt viseli), de ilyeneket normális hangnemben is le lehet írni.

Te nem így tettél. Pontosan olyan stílusban nyílvánultál meg, amit a műfajban kritizáltál.
1
0
0
0
Scorn Face avatar
@EchoMMM: Jó nagy kullancs vagy!
Akkor minek írtad az egyik gépigény tagnak, hogy csak olvasni jössz vissza és nem fogsz kommentelni?
Igazán törölhetnéd magadat megint, de azzal a különbséggel, hogy most nem fogod magadat visszahozatni az árok széléről.

ilyen reakciókat vártam

Ha neked örömet okoz, hogy savaznak, akkor hajrá írogassál csak kreténségeket.
Legalább a helyesírásod el fogja érni a 10-15 éves gyerekek szintjét...
Vagy nem.
0
0
0
0
EchoMMM avatar
@Scorn Face: igyeksek... Fo a hejes iras! Üdv ! További szép napot.
0
0
0
1
susguy avatar
@EchoMMM:
Elvárom a komolyságot
...
😂😂😂 fosnájt 😂😂😂


Érteném hogy mit akartál, de iszonyatosan felszínesen és gyerekesen álltál hozzá, miközben pont az ilyen tulajdonságok miatt nézed le a műfajt.
4
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@EchoMMM: Imádom, hogy visszatértél. +1. Írnod továbbra sem kellene. Így akkor nullán vagyunk.

Amúgy megmolesztált valami 10-15 éves, vagy mi a bajod velük?
2
1
0
0
Pinceboy13 avatar
@EchoMMM: Most hirtelen nem jut eszembe semmi, de vedd úgy hogy hülye vagy.
Téged bántott valami 10-15 éves gyerek, vagy mi ez az életkoron való rugózás?
2
1
0
0
no avatar
@EchoMMM: Te mindenhol a 10-15 éves korosztályt hozod fel, aztán te lehetsz ha jól emlékszem max 18-19!
1
0
0
0
Scorn Face avatar
@ahaaa: Teljesen igazad van, hozzáteszem az életkor mögé való bújás vagy életkor alapján való elítélés elképesztő nagy baromság. Tök mindegy ha valaki 12 vagy 45 ha kretén akkor kretén, ha intelligens akkor intelligens. Az életkor nem nyújt felmentést semmire.
Az életkor előrehaladtával tapasztalatok jönnek csak amik, formálják a jellemet és a szellemiséget pozitív vagy negatív irányba.
2
0
0
0
Warlordcommander avatar
@EchoMMM: Mi a bajod a rajzolt meseszerű grafikával? Az egész hozzászólásodban azt fikázod pedig nagyon sokszor szerintem sokkal jobbak mint egy full élethűnek tűnni akaró valami. Meg azért mégis csak játékok, nem kell hogy életszerűek legyenek.
2
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@EchoMMM: Ha alapjáraton nem szereted a battleroyal játékokat akkor minek írsz róluk értékelést? A műfajból adódik ,hogy egy battleroyal játéknak nem lehet Eredet szintű története, erre te állandóan egy story based singleplayer RPG hez hasonlítgatod (WTF). A foci is egy szar játék, mert főként a fiatal korosztályt célozza, a pálya túl egyszerű és nincs benne történet. A flippert meg hagyjuk is a mesegrafikájával. Na meg ott sincs komoly történet. Bezzeg a Witcher3 !!4!!!44!négy!

Na szóval bocs, de szerintem most fullba nyomtad a kretént, Oszkár bácsi meg nem gyütt.
0
4
0
0
no avatar
@Mesterlovesz: Képesebben szólva:
https://media1.tenor.com/images/f5b5cd7a18f6d0f681adc941dc5297fe/tenor.gifhttps://media1.tenor.com/images/360ba7a7785585298b480870eea8677e/tenor.gif
0
0
0
0
EchoMMM avatar
@Mesterlovesz: Hogy legyen valaki aki mond róluk rosszat is . Mivel ahogy feljebb is írták már a csapból is ez folyik. És az égik van dicsőítve minden egyes cím . Akkor már had legyek az aki azt mondja rájuk hogy ezek egy nagy kupac sz@ok. Nem csak én mondom ezt hogy nem jók . Más is . Csak hangot nem adnak neki, mivel a többség szereti és hát sok lúd disznót győz :D .
Nem mondanám ezt kreténségnek. Semmi köze sincs hozzá. Ez csak egyfajta köpködés ezekre a címekre. Annyit hozzá tennék, igaz azt írhattam volna akkor is hogy, úgy az erős az egész ha az idősebb korosztály játszik vele és közben még streameli is. Persze pénzért. Mert a sok nokedlinek tetszik. Aztán küldik a donést. Ezen felül üvölt a mikrofonba mint valami örült. Ugye hogy hatásosabb legyen a műsor. Na szerintem az a totál kreténség . ;)
0
0
0
0
no avatar
@EchoMMM: Szerintem, ha egy stílus nem tetszik, akkor csak ennyit kell írni:
Én nagyon ellenük vagyok. Valamint nekem maga ez a battle royale stílus egyáltalán nem tetszik.

Ennyi a lényeg. Ha valaki megkérdezi, hogy mégis mi a baj vele, akkor érdemes csak bővebben belemenni, és leírni hogy az adott stílus összességében miért nem tetszik és az általad játszott címekkel mi volt a konkrét bajod.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@EchoMMM: Kapod az áldást barátom XD
2
0
0
0
EchoMMM avatar
@TRACERHD: Túlélem. Erre számítottam is. Csak mondom nehogy már csak a dicsőítést kapják ezek a címek. Véleményem ezek után se változik. Egyik cím se több, mint egy kupac trágya . :D
Egyébként egy híres mondat jut erről eszembe : 1-2 troll van a világon, de azt túl kell élni . By Vká vlog .
0
0
0
0
WeKing avatar
@EchoMMM: A kis szösszenetednek körülbelül annyi értelme van, mintha én az F1-es játékok alá mennék írogatni, hogy de nekem a stratégiai játékok tetsznek. Nem a te stílusod, ennyi.. de ez nem jelenti, hogy ezek a játékok rosszak lennének. Mindegyikben van valami, ami miatt jobb/másabb, mint a másik. A koncepció lényegében ugyan az csak a megvalósítás más. És többségük ingyenes, senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy skineket vegyél vagy season pass-t. Az meg, hogy melyikkel milyen korosztály játszik.. nem tökmindegy? Mindenki azzal tolja, amivel akarja. Ha egy fárasztó hét után, a haverokkal Fortnite-ozni akarok egy kicsit, akkor azt toljuk, mert ahhoz van kedvünk, az kapcsol ki minket. És egyikőnk sem tini már..
Neked lehet időpazarlás, másnak nem. Mindenkinek más az értékrendje.
2
0
0
0
no avatar
@WeKing: Törölt hozzászólás
1
0
1
0
susguy avatar
+1
Bárcsak lenne egy külön gomb erre az oldalon. Szólni kéne az adminnak hogy erre kéne fejleszteni valamit, nem upvote gombokat csinálni 😡
Spoiler!
/s
0
0
0
0
misota31 avatar
@EchoMMM: Ne próbáld elhajlítani a kanalat mert az lehetetlen...
0
0
0
0
no avatar
Az!

A legjobb aszimetrikus túlélőhorrorocska, meg a Dead By Daylight 😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció