Anti Való Világ 6

Szerző: Northgate, 2011. February 19., téma
Fórum » Film, sorozat
Aki nem szereti a VV5-öt, mert szerinte egy manipulatív megjátszott műsor annak itt a helye!:)
Hozzászólások: 242
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
susguy avatar
Mort2195:
Szóval aki látta, az nem utálhatja, mert nézte, aki meg nem látott belőle semmit, az meg oktalanul utálja. Most akkor mi van?
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Jó mind1! 😃

Nekem nem tetszik, így nem fogom nézni. Akinek teszik, az úgyis nézni fogja. 😀
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Nem az első 3-at láttam, hanem randomba egy párat. 2 hetente láttam kb. 2 részt. Megnéztem, mert a nagymamámnál voltam. Csak azért nem vonulok félre, mert igazából beszélgettem vel akkor is, ha éppen ez a műsor ment.

Az nem számít, hogy bent volt az a szatír, meg a Győzike. Ők nem befolyásoltak semmit se.
0
0
0
0
spleenszuru avatar
de azt tudod igazán útálni, amit ismersz, még ha kicsit is..
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Sajnálattal kell közölnöm, de én úgy mondok róla véleményt, hogy láttam pár részt belőle.
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
én is ezért utálom az egész ország erröl a szarról beszél hogy óóóó segglyukkapitány(vagy mittom én milyen nevük van) kiesett pedig úgy imádtam még rá is szavaztam. Rohadt irritáló. Volt olyan oszt társam hogy óra közben megkérdezte a tanárt hogy kinek szurkol aztán kb 5 percig az osztály 80%+a tanár is a vv ról beszélt
0
0
0
0
Tesla GoD avatar
Nekem az a bajom ezzel az egész VVvel, hogy engem hiába nem érdekel, ha az ember állandó társaságában (iskola, munkahely, ahol hallgatnod kell), egyfolytában erről beszélnek a primitívebbe közé tartozó ismerőseid, egyfolytában emlegetik a béna, vagy egyáltalán nem eredeti poénokat, és a többi, hozzájuk hasonló primitív történést. Persze tisztelet a kivételnek, de ez szerintem intelligens embert nem szórakoztat, még csak nem is annyira szánalmas, hogy azét nézd.
0
0
0
0
Gerdzso avatar
Superlompos: szerintem még nem... bár franc se tudja 😃 én is csak F1 és a jobb FOCIMECCSEK miatt kapcsolom be a tv-t... de utóbbi meg a TV2-n megy 😃 ja meg persze nézem az HBO és társait 😃 viszont haveromnál elcsíptem az X-Faktor(remélem jól írtam 😆😉 reklámjának végét...
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
amúgy már reklámozzák a tv-ben, hogy lesz? 😆

Tudom hülye kérdés, csak nem nézek tv-t, így a "híreket" se tudom.
0
0
0
0
susguy avatar
Szerintem semilyen hangulat nem lesz itt, lévén igazából nincs semmi, amiről beszélni lehetne. Esetleg fölírják, hogy ki nem szereti, és kész 😆 Ha csak nem lesz olyan mint a BF vs COD
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Nem nagy dolog. Mert eddig se néztem nagyon a tv-t, így ezután se fogom. Max az f1 miatt van bekapcsolva a TV.

Amúgy az egész rTL, sőt az egész magyar média egy nagy színház, ahol a színészek, a "sztárok" a bábok, míg meg az érem másik fele...

Na de mind1, remélem normális hangulat lesz itt.
0
0
0
0
Toma97 avatar
Szeptemberbe 😶 én nemfogom kibírni
0
0
0
0
Gerdzso avatar
amúgy a VV is csak egy celeb gyártó...
0
0
0
0
apetit1989 avatar
Ó, én ide nem vitázni jöttem. Őszintén szólva ebben a témában nem nagyon érdekel más véleménye... fütyülök rá ki szereti, ki nem szereti a vévét. 😊
0
0
0
0
Gerdzso avatar
spleenszuru: végülis ja... állandóan csak ismételnek... erre van ott az HBO On Demand 😃
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Azt hiszem ez is oylan kategóriájú téma lesz, mint a Cod vs Battlefield. remélem azért mindenki megőrzi a hidegvérét.

Majd gonodlom lesz egy külön topik arra az anyósos műsorra is, amit a tv2-őn lesz.
0
0
0
0
apetit1989 avatar
Manipulatív igen, de a baj nem a valóvilággal van. Az RTL KLUB, a TV2, meg a többi szennyadó már önmagában egy agymosó, tényferdítő adók. Lehet szó a tények-ről, napló-ról, hírek-ről, akármiről.
De igen, tudom, én egy paranoiás, összeesküvés-elmélet gyártó, csúnya náci gárdista vagyok.
0
0
0
0
KogeruKiller avatar
Én nagyon régen néztem a bigbrother legelső "évadját" az még ha jól emlékszem jó volt, de ez a való világ..mintha bármi is valós lenne...
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
a valótlan világ 5 nem most lesz?
0
0
0
0
spleenszuru avatar
Gerdzso írta:
😀 nem mind1 mert akár normális filmeket is adhatnának helyette 😃


normális filmek ? nincs itt pénz semmire. 😃
folyton ugyanazokat adják le, néha-néha vesznek 1 zsír filmet azt annyi 😃
0
0
0
0
susguy avatar
Én se szeretem. Nem nézem. Ügyi vagyok?
0
0
0
0
gigazte avatar
A témát átírtam Anti VV 5-re. Ugyanis Szeptemberben rajtol!
0
0
0
0
Bear Grylls avatar
Állítólag az egész megvolt rendezve...
0
0
0
0
Toma97 avatar
Vasárnap általában Heti hetes előtt filmet szoktak adni most meg még valami baromságot adnak
0
0
0
0
Gerdzso avatar
😀 nem mind1 mert akár normális filmeket is adhatnának helyette 😃 így kénytelen vagyok filmet tölteni.. bár... ha tv-t nézek akkor is max HBO1-2 - COMEDY vagy CINEMAX 1-2 😃 na meg persze COMEDY CENTRAL 😀
0
0
0
0
gigazte avatar
Most akkor nyugodtan tudsz aludni? Különben is nem nézed azt annyi! Nem mindegy, hogy mit ad a tv?😂
0
0
0
0
Gerdzso avatar
végre vége 😀 de most meg a sz.r alkoholista műsora megy -.-"
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Nemsokára vége van, és akkor már nem kell elviselni ezt a színházat. Bár én nem szokam nézni, csak néhány részt láttam, de nem fogott meg. Valahogy nem tudom itenként kezelni Alekoszt, bár ő keveri legjobban a lapokat.

Bár az nem tetszik, hogy a Facebookon is mindenki ezt nyomatja...
0
0
0
0
Toma97 avatar
Szinte minden eggyes adásba bőgnek.Szerintem megvan játszva
0
0
0
0
NaVi avatar
Kmisi99 írta:
Gaboo7 írta:
Sajnos sok ökör van az országban és ebből a rétegből vastagon megélnek a kereskedelmi tv-k, az emberi butaság sok pénzt hoz össze nekik, lassan kenyérre nincs pénze a parasztnak de az sms-t küldi! No meg a sok fiatal gyerek akik anya + apa nehezen minimálbérből összespórolt telefonjáról küldik az sms-t hogy "vajon Józsi vagy Béla marad benn..." hogy aztán legyen miről beszélni a suliban a többi hasonló "értelmes" kis társával ha már valóban értelmes dolgokról úgysem tudnak beszélni.

Nem Józsi meg Béla! Ezek tovább süllyedtek ilyen szerencsétlen szánalmas neveket találnak ki hogy leonidász meg alekosz meg tökömtudja és ezzel vagánynak gondolják magukat! Aztán azt se tudja ki volt Leonidász csak látta a 300 at azt örül magának!


hát ez az. én nagyrészt ezért utálom az ilyen műsorokat hogy 1. kitalált neveket használnak becenévnek amik egyáltalán nem vonatkoznak az emberre 2. meg annak szerintem semmi értelme nincs hogy most ilyen műsor miatt csináljanak ekkora felhajtást. én eddig sem értettem a TV-seket hogy miket ki nem tudnak találni, de ahogy látom egyre rosszab műsorokat fognak addni.
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
Gaboo7 írta:
Sajnos sok ökör van az országban és ebből a rétegből vastagon megélnek a kereskedelmi tv-k, az emberi butaság sok pénzt hoz össze nekik, lassan kenyérre nincs pénze a parasztnak de az sms-t küldi! No meg a sok fiatal gyerek akik anya + apa nehezen minimálbérből összespórolt telefonjáról küldik az sms-t hogy "vajon Józsi vagy Béla marad benn..." hogy aztán legyen miről beszélni a suliban a többi hasonló "értelmes" kis társával ha már valóban értelmes dolgokról úgysem tudnak beszélni.

Nem Józsi meg Béla! Ezek tovább süllyedtek ilyen szerencsétlen szánalmas neveket találnak ki hogy leonidász meg alekosz meg tökömtudja és ezzel vagánynak gondolják magukat! Aztán azt se tudja ki volt Leonidász csak látta a 300 at azt örül magának!
0
0
0
0
no avatar
SwitcX írta:
...és neked ebből mi szűrődött le? Mert ettől aztán okosabb lettem.

Ez egy nagy butaság. Ezért is furcsálltam mindig ezt a dolgot. Van kb. 2500 fő az országban, akinek a tévéjéhez a távkapcsoló úgy van megoldva, hogy minden egyes egyénnek otthon van saját gombja, és ezt tartják számon. Ezt átlagolják. De most attól hogy egy 6 éves kisgyerek, akinek a kedvenc meséje a pokemon, és egész nap azt nézi, netán reggel 7-kor kel hétvégén hogy lesse, még nem minden ugyanilyen kisgyerek teszi ezt. Magyarul ha van 3 millió ilyen kisgyerek (csak mondtam egy számot), akkor ebből a pokemont nézik kb. másfél millióan. Ez csak szimpla statisztika, mert most ezt szereti mindenki.

De akkor hol itt a precíz nézettség felmérés? Attól hogy egy ugyanolyan kölök mint én, nézi otthon épp a való világot, én lehet épp hustlert lesek.

Majd ha a 10 milliós országból 7 milliónál lesz ilyen rendszer, akkor elhiszem ezeket az adatokat. Ilyen kis számnál viszont csak fölösleges számhalmaz. Egyébként a wikipédia szabadon szerkeszthető netlexikon, amire én beírom hogy kispista egy csicskalángos, már másik 20 gyerek elhiszi.


Hülyeség, hülyeség hátán, nem tudjátok felfogni, hogy a TV CSATORNA ! ha oda kapcsold érzékeli, és kijelzi nekik, hogy hoppá + 1 néző!😃
MIT NEM LEHET ezen felfogni?:S
0
0
0
0
no avatar
Gaboo7 írta:
Sajnos sok ökör van az országban és ebből a rétegből vastagon megélnek a kereskedelmi tv-k, az emberi butaság sok pénzt hoz össze nekik, lassan kenyérre nincs pénze a parasztnak de az sms-t küldi! No meg a sok fiatal gyerek akik anya + apa nehezen minimálbérből összespórolt telefonjáról küldik az sms-t hogy "vajon Józsi vagy Béla marad benn..." hogy aztán legyen miről beszélni a suliban a többi hasonló "értelmes" kis társával ha már valóban értelmes dolgokról úgysem tudnak beszélni.


Miért aki a VV-t nézni, az már értelmetlen f?😃
0
0
0
0
NaVi avatar
ez így van. a VV-ve rengetek pénz húz be a Tv és közbe meg tiszta hülyeség az egész. én sose értettem mi értelme van az ilyen valóságsóknak, mert én néha belenézek a VV-be de hát max 5-6 perc aztán elnyomom mert vagy tök unalmas vagy olyan nagy hülyeségeket dumálnak benne hogy az ember esze megáll. Főleg amit a győzike szokott művelni, az kész.
0
0
0
0
Gaboo7 avatar
Sajnos sok ökör van az országban és ebből a rétegből vastagon megélnek a kereskedelmi tv-k, az emberi butaság sok pénzt hoz össze nekik, lassan kenyérre nincs pénze a parasztnak de az sms-t küldi! No meg a sok fiatal gyerek akik anya + apa nehezen minimálbérből összespórolt telefonjáról küldik az sms-t hogy "vajon Józsi vagy Béla marad benn..." hogy aztán legyen miről beszélni a suliban a többi hasonló "értelmes" kis társával ha már valóban értelmes dolgokról úgysem tudnak beszélni.
0
0
0
0
no avatar
én még egy részét se láttam 😆 mivel vagy nyomom a gépet vagy tv2 😃😜
0
0
0
0
NaVi avatar
én nem utálom de nem is imádom a VV-t. csak néha szoktam belenézni mikor épp oda van kapcsolva a Tv😃 De csak alekoszt bírom benne, a többieket jóformán utálom. főleg azt a nagyképű Bécit.
0
0
0
0
nemkrisz11 avatar
laci503 írta:
nemkrisz11 írta:
Legalább nem csak szerintem ennyire ****os *******tt sz***** ez a műsor!

Am a nagyapám testvérének a férjének a testvérének az unokája Alekosz 😆 bár erre egyáltalán nem vagyok büszke, inkább szégyenlem...


az igen 😃 akkor találkoztál is vele élőben már? 😃


Nem, és nem is vágyom rá

XFXFORCE: igen, hidd el...ugye milyen kicsi a világ? Am olvasd el...nagyon távoli rokon...még talán rokonnak se nevezhető
0
0
0
0
no avatar
nemkrisz11 írta:
Legalább nem csak szerintem ennyire ****os *******tt sz***** ez a műsor!

Am a nagyapám testvérének a férjének a testvérének az unokája Alekosz 😆 bár erre egyáltalán nem vagyok büszke, inkább szégyenlem...


És ezt most el kéne hinnünk?:S
Ennyi erővel BUCI az apám! 😆

Na, meg annyit ehhez a TV-s dologhoz, hogy onnan tudják, hogy ennyien nézik hogy, gondolom van egy kis monitoruk, ami számlálja a tv adatait, mióta megy, mikor volt az utolsó leállás, mikor mennyien nézik STB, ehhez nincs köze a TV-dhez, maximum annyiból hogy nézed az adást, és ezt ők látják... ezen nincs mit tovább magyarázni, mert ez így van.
0
0
0
0
laci503 avatar
nemkrisz11 írta:
Legalább nem csak szerintem ennyire ****os *******tt sz***** ez a műsor!

Am a nagyapám testvérének a férjének a testvérének az unokája Alekosz 😆 bár erre egyáltalán nem vagyok büszke, inkább szégyenlem...


az igen 😃 akkor találkoztál is vele élőben már? 😃
0
0
0
0
nemkrisz11 avatar
Legalább nem csak szerintem ennyire ****os *******tt sz***** ez a műsor!

Am a nagyapám testvérének a férjének a testvérének az unokája Alekosz 😆 bár erre egyáltalán nem vagyok büszke, inkább szégyenlem...
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Jaja a VV az egy viperafészek. 😆
0
0
0
0
villamdavid avatar
Inkább nézem Pákót, és röhögök , jól érzem magam egy óráig, mint azt a lepratelepet, pfejj,de utálom...!
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
A másik pedig az, hogy lehet, hogy megy a tv de nem ül előtte senki vagy pedog 1 tv előtt 10-en ülnek tehát nem biztos, hogy pontos az a nézettségi adat. 😆
0
0
0
0
Feki1991 avatar
Sehonnan sem tudják, vagyis nem tudhatják! Nincs joguk hozzá.
Én még azt is kétlem hogy meg tudják állapítani hányan nézték az adott időben az adott műsort! vagyis megáálapítani biztos tudják gondolom kapnak valamiféle jelet, viszont mi számít nézésnek? minden eggyes oda kapcsolás? vagy az egész végig nézés reklámmal együtt, esetleg ha a reklámkor átkapcsolok még az is nézésnek számít?!
már egy jópár éve rágódok ezen a kérdésen, de még senki nem tudta megválaszolni...
0
0
0
0
kisborda avatar
Még jó hogy nem szoktam tv-t nézni...

gigazte írta:
A múlt héten sem akadt olyan nap, amikor ne a piacvezető RTL Klubra kapcsolt volna a 18-49 éves korosztály többsége főműsoridőben: átlagosan 35,6 százalékos közönségarányt ért el a csatorna a kiemelt korcsoportban. Ezután a tv2 (17,6% SHR), a Viasat3 (4,3% SHR), a Cool (4,1% SHR), illetve a Film+ és az M1 (4-4% SHR) következik a nézettségi listán. Az RTL Klub december 25-e óta őrzi veretlenségét a 18-49 éves korosztályt vizsgálva.
A legnézettebb műsor a 18-49-es korosztályban és a teljes lakosság körében is a szombati ValóVilág4 Párbaj volt, több, mint kétmillióan nézték, Olivér vagy Béci folytathatja-e a mesés fődíjért a versenyt. A 18-49-es korcsoportban 43,1 százalékos, a teljes lakosság körében 40,5 százalékos közönségarányt ért el a műsor.

Ennyi!😆


Honnan tudják, hogy ez a korosztály nézi? Kémkednek az emberek után, vagy mi?!
0
0
0
0
twoKgames avatar
Utálom az ilyen hülyeségeket!
0
0
0
0
hassi avatar
én is így fogalmaztam vicces kedvemben, de így olyan mintha azt a ...t utánoznám 😃
0
0
0
0
hassi avatar
szerintem is 😀

én se vagyok Alekosz ellenes, egy szintig még énis röhögtem rajta, de már unalmas, és/mert folyton a beszólásait hallom
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció