A Mafia 4 bejelentésére készülhet a Take-Two

Szerző: xoki | 2024. April 18. | hír | 22 hozzászólás

A Hangar 13 néhány évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a következő Mafia-játékon, amelyet állítólag idén fognak hivatalosan is leleplezni.

Korábban különböző álláshirdetésekből derült ki, hogy a Hangar 13 új Mafia címet tervez készíteni Unreal Engine 5-ben, hogy kihasználhassák a legújabb technológiák által nyújtott előnyöket. Most a Kurakasis néven futó elemző szerint - aki korábban több jövőbeli játékról is valós információkat osztott meg - idén fogják bejelenteni a Mafia 4-et. Kiemelte azonban, hogy a Mafia Trilogy következő generációs frissítése, vagy ezektől teljesen eltérő Mafia-projektről is szó lehet.

A Take-Two állítólag már megkezdte a bejelentés előkészületeit, és a tervek szerint 3-4 héten belül bemutatják az új játékot. Figyelembe véve, hogy már a nyakunkon van a következő Summer Game Fest, ez nem hangzik túlságosan váratlannak.

A Mafia 4 létezéséről 2022 óta tudunk, de arról nincs információnk, hogy pontosan hány évvel ezelőtt indulhatott el a fejlesztés. Ebből kiindulva elég kevés esély van egy idei megjelenésre, de mint tudjuk, 2025 a Grand Theft Auto 6 éve lesz, és mivel mindkét játék hasonló koncepcióra épül, a Mafia 4 eladásainak biztosan nem tenne jót a Rockstar Games sikerszériájával történő verseny.

Mafia: The Old Country
Mafia: The Old Country
Mafia: The Old Country
Megjelenés: 2025. Q3 (PC)
Műfaj: Akció, Kaland
Fejlesztő: Hangar 13
Hozzászólások: 22
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Mersekelten de azert varjuk, hatha kellemesen meglepnek minket vele vegul
0
0
0
0
enslaved avatar
Megint szembe kell mennem a tömeggel, mert nekem pont a 3. rész tetszett a legjobban, leszámítva a grafikát meg az optimalizálást, ami tényleg szörnyű volt. Gondolom az akciódús mivolta miatt jött be nekem ez a leginkább, pont mint a Residentek esetében a 4. meg az 5. rész anno. Én szeretnék egy 3. részhez hasonló játékot, csak nyilván más minőségben.
0
1
0
1
💬 6
koboldozat avatar
@enslaved: Hát pedig játékélményben és sztoriban, messze az első rész a legjobb.
2
0
0
0
TikoTime avatar
@koboldozat: Mert azt még egy szenvedélyes kis stúdió készítette.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@TikoTime: Megkötések nélkül alkothattak.
Ez az ami ma már nincs meg.
0
0
0
0
enslaved avatar
@koboldozat: Egy szóval nem mondtam, hogy rossz lett volna akár az első, akár a második része, de míg a harmadik részt minden hibája ellenére is végig játszottam többször is, a másik kettőnél nem éreztem késztetést erre. Mondjuk egy játékban engem a sztori kevésbé érdekel, akkor elolvasok inkább egy könyvet vagy megnézek egy filmet.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@enslaved: Érdekes a harmadik rész,mert bár jó volt az alap felépités, hamar atment sablonos unalomba, semmi újat nem adott mert az elején úgymond kiteregette a játék a lapjait.
A közepe felé, már csak átrohantam az ellenségen és kinyirtam az aktuális területi főnököt csak haladjon már a történet.
Olyan volt számomra mint a Ghost Recon Wildlands... Az első területet kipucoltam, megöltem akit kell és megnéztem mekkora a map, menyi van hátra és belegondoltam, hogy közel 40 órán át ugyanazt ismételni.... Inkább letöröltem 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@santakigyo: Nem lehetünk egyformák. Nekem a Ghost Recon Wildlands és a Breakpoint is a kedvenceim voltak🙂 A Sniper Ghost Warriorok is, vagy a Sniper Elite minden része (az elsőt leszámítva). Jó, tudom, a küldetések zöme szinte egy és ugyanaz, de valahogy mégis......Amúgy meg a legtöbb játékban ugyanazt kell csinálni küldetésenként, csak más a körítés.
0
0
0
0
TommyVercetti0_X avatar
A harmadik rész után semmi féle elvárásom nincs ott sikerült a Hangar 13-nak elvennie minden kedvemet a sorozattól.
3
0
0
0
bukta2 avatar
Az első rész felújjításához el tudnék viselni egy minőségi szonkront,mint a god of war-hoz ami kijött! Pfúú az nagyot ütne!
0
0
0
0
💬 3
DoggyDog avatar
@bukta2: Az tényleg ütős lenne! Reviczky Gábor hangja ütne benne. Tényleg nem is tudom, miért nem azt tolták le, mert van olyan jó játék, mint a többi, amit leszinkronizáltak.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@DoggyDog: Reviczky éppen halálos àgyàn van majdnem.
0
0
0
0
DoggyDog avatar
@MaximumGame: Dolgozik még, bár tényleg beteg, de ennek ellenére szinkronizál és színházban is vannak előadásai.
1
0
0
0
DoggyDog avatar
Ideje lenne már igazán a 4. résznek! Jó lenne visszamenni a teljes kezdetekig, amikor Lucky Luciano megalapította az egész Mafia rendszert. A 3. rész annyira ötlettelen volt, hogy az szinte fájt, most nem vagyok rasszista, de pont egy négert kellett benne irányítani? Komolyan ... Az első feeling-jét kell elkapni és azon a vonalon haladni, míg a második részt sokan lehúzták én nagyon szerettem azt is, mert történet mesélésben jó lett és még legalább annak is voltak jó fő szereplői (Vito és Joe, de úgy egészében jók lettek a többi figurák is. Kicsit mondjuk "lightosabb" arcok voltak, mint az első rész szereplői). A második részt elméletileg sokkal durvábbra szánták csak a kiadó rendesen megnyírbálta, mire elfogadták a teljes részt. Én ebben a Mafia témában eléggé otthon vagyok, mert régóta nézem/olvasom és kb. a témában már mindent megismertem az évek alatt, ami fellelhető, szóval egy brutálisabb, valóságosabb sztorit kellene kovácsolni a 4. résznek, ami elvinné a játékot igazán.
0
0
0
0
💬 3
raw_god93 avatar
@DoggyDog: Ha arra fele mennének, hidd el ebben az elb@szott érzékeny világban úgy beleállnának a fejlesztőkbe és a kiadóba, hogy alig tudnák magukat kiverekedni. Ez végett félnek komolyabb témákhoz nyúlni.
Én is megnéznék egy Godfather féle véresebb, brutálisabb Mafia részt, de valljuk be, hogy csak egy szimpla álom a mostani világban. A 3. részt ne kövessék, mert arra én is azt mondom, hogy egy unalmas, önismétlődő sz@r, inkább az 1-2-t kéne sztori alapnak venni, vagy ahogy itt is írják egy jó kis előzményt írni.
2
0
0
0
kaland21 avatar
@raw_god93: Teljesen egyet értek veled ebben a mai világban ezt már nagyon nem fogadnának el az emberek! De hát ide jutottunk!
0
0
0
0
downuser avatar
@DoggyDog: Nekem nincs problémám a néger főhősökkel. Vannak játékaim amiben afro-származású a főszereplő. GTA San Andreas a mai napig TOP. Nekem inkább a sunyin bújtatott fehérellenes propagandával volt bajom.
0
0
0
0
TikoTime avatar
Ez a rész a Mafia 1 előzménye lesz, úgyhogy reménykedjünk. Csak ne essenek abba a hibába, hogy "még nagyobb város kell a játékosoknak". Nekem elég az 1-2 rész városának nagysága, csak legyenek jók a zenék, küldetések pedig változatosak, és ha jól sikerül, akkor 27 story dlc is legyen hozzá.
Sosem értettem, hogy a felújított Mafia 1-hez miért nem készítettek dlc-t, ott volt egy szép város...
1
0
0
0
💬 1
bukta2 avatar
@TikoTime: Mert manapság semmi innovatív, új megoldás nem jut senki eszébe... csak a remake,remastered,meg ha 1 valami beválik akkor azt önti magából mindenki... lásd Souls játékok...vagy battle royale...
0
0
0
0
cabus26 avatar
Na egy újabb szemét játék,mint amilyen volt a Mafia 3 is.
A felújítás is csak azért nem lett olyan vacak,mert jó volt az alapanyag,ami megmentette a játékot.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Remélem a 3. rész vonalát egy az egyben kukázzák.
Eleinte jó volt,de hamar átment unalmas ismétlődésbe.
0
0
0
0
💬 1
DarkOutlaws avatar
@santakigyo: Ez a 60as évek se jött be, az első remake és a 2 rész az kegyetlen jó volt a 3 nagyon elveszett, a 30as évek voltak a legjobbak.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció