A Szent Fa kalózai
Játék: Rayman Adventures (Android)
A játékélmény a játék legfontosabb része. Mondhatnánk úgy is, hogy a játékipar maga is a játékélményért létezik. Hiszen izgalom és szórakoztatás nélkül a legszebb játék is csak egy techdemo, és a legjobb történettel rendelkező címet elrontja az, ha összeszorított foggal kell várni a következő átvezető videót, mert a játékmenet olyan rossz.

Az alapok
A játék alaphelyzetét az adja, hogy gonosz kalózok elviszik a Szent Fa gyökerétől az incrediball nevezetű labdaszerű lényeket rejtő tojásokat. Mi Raymant irányítjuk, aki hajójával arra jár, és egy a kalózok hajójából kiesett tojást talál. Az abból kikelő lény felvázolja a szituációt, nekünk pedig nincs is más dolgunk, mint hogy lökött kapitányunk és matróztársaink segítségével visszaszerezzük a tojásokat, és egyesítsük az incrediball - családokat.
A pályákon a fő feladat teljesítése mellett gyűjthetünk érméket, illetve belefuthatunk ránk vadászó nyulakba is (bár ez a húsvéti eventnek köszönhető). A tojás megszerzésén kívül lehetőségünk van helyszínenként egy nehezített pálya végigjátszására is, amik az útvonaltól való leágazásként jelennek meg.
Eszköztár és játékmenet
Ezekhez a pályákhoz egy nem túl bő eszköztár áll rendelkezésünkre: mivel karakterünk állandóan mozgásban van, csak ugrásra, irányváltoztatásra és támadásra van lehetőségünk, ám ezekkel is lehet ügyeskedni. Erre szükség is lesz, hiszen a pályák nem mindig könnyűek. Felépítésük kifejezetten jó, ötletes megoldással jó párral találkozhatunk. A pályák végén a szerzett pontok alapján kapunk jutalmat, ami a szokásos csillagrendszer alapján történik. Amíg az adott helyszínen vesztegelünk, addig a pályák akárhányszor újrajátszhatóak, de amint újabb tojás után nézünk, már nem térhetünk vissza korábbi kalandjaink színhelyére.
A játékélmény
A játékmenet nincs túlbonyolítva, a sztori sem túl nagy durranás, hiszen az expozíción kívül gyakorlatilag semmit sem tartalmaz. Még szerencse, hogy élvezetes játszani a játékkal. Hihetetlen élményt nyújt elmerülni ebben a fergeteges kalandban. A játékmenet végtelenül leköti a felhasználót, van kihívás a játékban, de bőven teljesíthetőek (bár a nehezített pályákon párszor fel tudtam húzni magam).
Amire azért szükség is lesz, mert bár abszolút szórakoztató a játékmenet, de nem túl sokrétű. Bár az ötletesség nem hiányzik a pályákból, egy idő után bele lehet botlani ismétlődő pályaszakaszokba, megoldásokba. Ez egy idő után unalmassá teheti a játékot, hiszen a sztori hiányából fakadó céltalanságot nem tudja teljesen feledtetni a játék, és ráadásul túlságosan hosszú is, ami miatt elveszik a motiváció. Nincs semmi, ami útközben arra biztatna, hogy szerezd meg mind a 132 incrediballt. Sőt, a játék lényegét egy ismerősök előtti öncélú villogássá alacsonyítja a játék azzal, hogy összemérhetjük másokkal, hogy milyen magasra növesztettük a Szent Fánkat.
A hangok és a látványvilág
Szerencsére a hangulat gondoskodik arról, hogy a pillanat, amikor megunjuk a játékot, minél később következzen be. A látványvilág zseniális, mesés és művészi egyszerre, még akkor is, ha a Rayman Legends óta egy szalmaszálat nem tettek keresztbe a fejlesztők ez ügyben. Persze ez a grafika sem váltja meg a világot, de ennél több nem kell ebben a műfajban. Bár azért azt túlzásnak éreztem, hogy a játék néha udvariasan beszaggatott, de nem lehet minden tökéletes.A háttérzene is nagyban segíti a hangulatteremtést, jó párat akár magában is elhallgatnék. Sajnos azonban a játék hátterét betöltő fülsiketítő csipogás, és az idióta kapitány száját elhagyó hangok arra késztettek, hogy gyorsan lenémítsam a játék hangjait, pedig a zörejek nem lennének rosszak.

A körítés
A játékban csak egy pénznem van, a gyémánt, de ennek ellenére mikrotranzakciós rendszer helyet kapott, néhány csinos, pár ezer forintért vesztegetett csomagok formájában. A gyémántokért vehetünk kaparós sorsjegyeket, más karaktereket, vagy különböző ruhákat a számukra. De vehetünk belőlük különböző löttyöket is, a kiszabadított tojások számára. Van olyan ital, amely felgyorsítja a tojás kikelését, ami kelleni is fog, hiszen két óra lazán beletelik, amíg az illető incrediball méltóztatik kikelni.A tojások értéküknek megfelelően lehetnek bronzból, ezüstből és rézből, vagy kristályból, így arra is van itóka, hogy ezüst-, vagy éppen aranytojást varázsoljunk a meglévőből. És mivel az új tojás nem garancia az újfajta lényre (a klónokért külön kapunk jutalmat), arra is létezik stimuláló szer, hogy a kikelő gombóc garantáltan még ne szerepeljen a fán.

Az egész játékban az az egyetlen nagy hiba, hogy mobilra adták ki. Lett volna a Legendshez hasonlóan nagykonzolos cím, és akkor nem kellett volna a mobilos viszonyokhoz igazítani. Mert sajnos a fejlesztők szeretik a telefonos/tabletes játékosokat egy kombájn értelmi színvonalával rendelkező egyéneknek nézni…
- Pozitívumok:
- szép látványvilág
- jó zene
- élvezetes játékmenet
- sok, és szórakozató tartalom
- Negatívumok:
- idegesítő hangok
- céltalanság
- mikrotarnzakció
- ismétlődő tartalmak
Összegzés
A Rayman Adventures nem egy rossz játék. Bár története csak alibi-szinten létezik, játékmenete egyszerű, mint egy bot, a kreatív pályatervezéssel és a jó látványvilággal egy elképesztően szórakoztató játék jön létre. Bátran ajánlom mindenkinek, bár jobban örültem volna, ha mondjuk PC-re jelenik meg, és kis változtatásokkal, illetve a tartalom keretek közé szorításával minden szinten elképesztő cím jöhetett volna létre, így csak szimplán megragad a jónál.
Értékelés
Grafika: 86%
Hangok/zene: 78%
Játékélmény: 88%
Összességében: 82%
Ez hihetetlen, a szöveg hossza pont jó, lényegre törő, tartalmas, nagyon jó, képek aránya is kiváló. Az egész teszt nagyon jó, az értékelésem 10+,ilyen tesztek méltóan megálják a helyüket az oldalon, csak így tovább!
😀