Fuss, Lara, Fuss!

A sorozat azóta számtalan játék, és két film is kijött Lara Croft főszereplésével, a széria mégsem döglött be, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a nemrégiben megjelent Rise of the Tomb Raider. De a telefonon játszóknak sincs okuk panaszra, hiszen 2015-ben megjelent a Lara Croft GO és a Lara Croft: Relic Run. Lássuk hát az utóbbit!
Amikor elkezdtem játszani a Relic Runnal, nem tudtam túl sokat róla, mindössze annyit, hogy endless runner típusú játék, tehát mutatni fog pár rokon vonást a Temple Runnal, a műfajt ismertté tevő játékkal. Ebben nem is csalódtam, bár a Relic Run jóval többet tud felmutatni, mint az ihlet forrása.

Az alaphelyzet

Nagy meglepetés: a játék folyamán Lara Croftot, a szexi régésznőt fogjuk irányítani. Célunk, hogy minél tovább jussunk az egyes pályákon, közben pénzt gyűjtsünk, ellenségeket öljünk, és értékes relikviákat szedjünk össze. Ez alapján egy teljesen átlagos játék lehetne a műfaján belül, azonban ez nem teljesen igaz, ugyanis bár végtelen mód is van a játékban, alapvetően random generált pályákból áll össze a játék egésze. Ezekből összesen 120 db van, mindhárom helyszínen 40: Kambodzsa őserdeiben, a Szahara homokviharai közt, és Tibet magas hegyvidékében. Ebből azért látszik, hogy tartalomból nincs hiány a játékban, jó hosszú ideig elegendő futkorászást kapunk.
Az összes pálya két nagy csoportba osztható. Az első fajtában bizonyos számú kulcsot/nagyítót kell összeszedni, majd egy ereklyét bezsebelni, míg a másik fajtában legalább egy csillagra teljesíteni kell a pályát a háromból. Utóbbi esetben egy-egy csillagot bizonyos táv megtétele után, bizonyos számú pénz összeszedés után, vagy bizonyos számú ellenség likvidálása után kapunk. Az első típusban a relikvia megszerzése után, a másodikban a harmadik csillag megkaparintása után véget ér a pálya, de amíg a relikviát kötelezően meg kell szerezni a továbbjutáshoz, addig a csillagok közül elég egyet megszerezni.
Itt jön ki a játék egyik nagy hibája, a kiegyensúlyozatlanság. Míg a csillagok vadászása (a boss fight-októl eltekintve) gyerekjáték- számba megy, addig a relikviák felkutatása elég kemény dió tud lenni, pláne, ha már több mint 20 kulcsot kell összegyűjteni. Nem kevéssé frusztráló tud lenni, ha az ember sok küszködés árán összeszedi az összes kulcsot, és elhasal az értékes műkincs előtt. Annyi mindenben meg lehet halni, és olyan hosszú folyamat összekuporgatni a kellő kulcsmennyiséget, hogy igencsak idegesítő szituációk tudnak kibontakozni.
Ezen kívül, mint már említettem, van egy végtelen mód is a játékban. Ettől nagy meglepetésre nem kell számítani, azt kínálja, aminek hangzik, az addig elsajátított elemek végtelen egymás mögé tapasztása.

Az elemek

Ha már szóba kerültek az elemek, itt jóval több lehetőségünk van, minta műfaj többi képviselője esetén. Ugyanis itt a klasszikus le-fel, jobbra-balra mozgáson kívül van lehetőség pl. parkour-mozdulatra, falon futásra, lövöldözésre, gépjárművezetésre és egy szikla oldalán való mászásra.
A parkourok az ugráshoz hasonlóan működnek, csak kapunk róluk egy látványos slow motiont. A lövöldözős részeknél az ellenségek az egyik oldalon elterülő térben helyezkednek el, és bőszen lövöldöznek ránk. A mi feladatunk lelőni őket, ehhez pedig elsődleges és másodlagos fegyver áll rendelkezésünkre. Az elsődleges fegyverünk egy dupla pisztoly, ami már szinte Lara védjegyévé vált. Ez bár nem sebez nagyot, végtelen töltény van hozzá. A másodlagos fegyverek hatékonyabbak, de kapacitásuk véges. Ezek lehetnek: számszeríj, shotgun, géppisztoly, gépfegyver, minigun, stb.
Az ellenfeleken kívül robbanószeres hordók és különféle ládák találhatóak a harctereken. A robbanószeres hordókba belelőve egyszerre több ellenséggel is elbánhatunk, míg a ládák plusz életet, pénzt, vagy a másodlagos fegyverünkhöz lőszert rejtenek.
Az ellenfelek távolsági fegyverekkel bocsátkoznak harcba velünk: az őserdő gyíkemberei dárdával és íjjal, a sivatagok életre kelt szobrai dobókarikákkal, a hegyvidékek jetijei pedig kődarabokkal esnek nekünk. Minden egyes, minket eltaláló lövés levesz az életcsíkunkból (ami csak a harcok alatt funkcionál, a játék többi részében ha hibázunk, akkor vége), de ha elég ügyesek vagyunk, akkor lelőhetjük a felénk záporozó lövedékeket.

Ezek a harcok amúgy nem rosszak, de egy idő után fölöslegesen nehezek, és szinte egyáltalán nem szórakoztatóak. Mintha csak arra készültek volna, hogy nehezítse a dolgunkat az amúgy sem egyszerű pályákon. Itt még egy probléma felbukkan, mégpedig az, hogy a harcok közben csak egyféle látószögünk lehet, emiatt azonban sokszor maga Lara takar ki egy-egy ellenfelet. Az sem ártott volna, ha lenne lehetőségünk visszanézni, ugyanis az adott pályaszakasz végén jól jönne egy elsősegélydoboz, amire az elején semmi szükség nem volt. Persze ezek nem rontják el az egészet, de frusztrálóak.
Szó volt még a járművekről. Sajnos ezeket nem lehet fejleszteni, és nincs túl sok lehetőségünk velük, de elképesztő mód megdobják a játékélményt, hiszen a sebesség mellett a menőség is megnő ezeken a szakaszokon. Az őserdőben egy quad, a sivatagban egy motorbicikli, a hegyekben pedig egy hómobil segítségével száguldhatunk.
A sziklamászós, lejtőn csúszós részek sem rosszak, gyakorlatilag a mozgások ugyanazok, mit a futós részeknél, csak minden 90°-kal el van forgatva.
Ezeken kívül a játékmenet a klasszikus runner elemekre épül. Lehet mágnest, a kulcsok értékét duplázó boostert, plusz tárat, stb. felvenni, na meg persze pénzt. A pálya a szokásos lineáris, háromsávos megoldást követi, útközben pedig akadályok nehezítik a dolgunkat, amik a kőoszlopoktól kezdve a leomló falakon át a mindenféle csapdákig bármik lehetnek. Itt leginkább a pályatervezést lehetne kiemelni, szerintem igen ötletes pályaelemeket sikerült a játékba tenni. A játék képes hosszú idő után is meglepetést okozni, bár ebben nyilvánvalóan a véletlenszerűség és az aljnövényzet is tehet. Utóbbi például úgy elburjánzott néhol, hogy a kilátást teljesen elfedte. Az is nehezíti a dolgot, hogy a pálya kanyarog, így nagyobb sebesség mellett nem mindig egyértelmű, hogy melyik „sávban” van az elkerülendő tereptárgy.

A grafika

És most hadd térjek rá a játék legerősebb részére, a grafikára. A Hungry Shark Evolutionnél azt mondtam, annál szebb grafikájú telefonos játékot még nem láttam. Hát, ezt most gyorsan visszavonnám, hiszen épp itt látható az, ami bőven túltesz rajta. A játék grafikailag gyönyörű, a textúrák kellően élesek, az effektek több mint korrektek, a színvilág magával ragadó, a modellekben szinte semmi szögletesség nincs, és a design varázslatos. A megjelenés művészi, legyen szó a dzsungelben található óriási kőarcokról, az ókori oszlopokról, a hegyek közötti Buddha-szoborról, jégbarlangokról, a fejlesztők elképesztő munkát öltek a játék megjelenésébe, szerintem a régi generációs játékok közül egy pár elszégyellhetné magát mellette (és itt nyílván nem egy Crysis 3-ra vagy egy The Last of Us-ra gondolok).
Ami tetszett még, az az, hogy Lara interakcióba lép a környezetével. Nyílván nem kell egy Rainbow Six Siege-féle rombolható környezetre gondolni, de Lara belerúg a lába elé kerülő tárgyakba, felborítja a csonthalmokat, ha belefut, a golyók lyukat ütnek a falba, stb. Lara is egész szépen ki van vitelezve, az ábrázolás stílusa kissé a régi, klasszikus, kissé szexista ábrázolást követi, de ez nem nagyon zavaró.
Ha már a grafika ilyen jó, gondolták, rátesznek egy lapáttal a slow motion –ekkel. Nos, sikerült. A parkour- mozdulatoknál, autóval való ugratásnál, abból való kiugrásnál, de sokszor egy-egy szimpla ugrás helyett igen látványos átvezető-szerű részt kapunk, amiktől elsőre tuti leesik az ember álla. Ezekkel csak az a baj, hogy ezek kizökkentik az embert a ritmusból. Ennek ellenére ezek olyan badassé teszik a játékot, ami sok mindenért a kárpótol.

A problémák

És sajnos van miért. kezdve a már említett kiegyensúlyozatlansággal, a túl hosszú és nehéz küldetésekről jelenlétével (nem baj, ha ezek célt adnak a játékba, csak ez ne menjen a játékélmény rovására). A lövöldözős részek - mint már említettem - fölöslegesen hosszúak. Az is probléma, hogy a felszedhető elemek mindegyike passzív, egyik sem dob a játékélményen. A számtalan slow motion nem csak az aktuális ritmusból zökkent ki, hanem a pálya egészét tördeli. Sajnos így messze nem olyan adrenalin-bomba a játék, még akkor sem, ha a végtelen móddal játszunk, így a pályák problémáitól eltekintünk. Ráadásul az endless mode teljes mértékben háttérbe van szorítva, az ember nincs kapacitálva a vele való játékra. Ráadásul itt kijön a sótlan játékmenet, ahogy eltűnnek a frusztráló elemek. Ez gyakorlatra lefordítva: a végtelen mód unalmas, a pályák idegesítőek. Na, persze ez jóval árnyaltabb dolog, és a Relic Runt lehet élvezni, csak messze nem annyira, mint például a Subway Surferst.

Boss fightok

Itt a végén rátérnék a boss fightokra. Ezek az egyes helyszínek végén bukkannak fel, Kambodzsában T-rexek, a Szaharában óriásskorpiók, a Himalájában pedig óriási jetik lesznek az ellenfeleink. Őket sokáig tart legyőzni, mert nem csak ki akarnak csinálni minket, de a terepviszonyokat is jelentősen átrendezik. A harc magja egyébként QTE-szerű, és egészen élvezetesre sikerült. A játék ráadásul bőségesen meg is jutalmaz a legyőzésükért. Vannak még kisebb boss fightok is, ezek általában pókok, és jóval egyszerűbben legyőzhetőek, mint nagy társaik.

A menürendszer

A játékot egy nem túl bonyolult menürendszer foglalja keretbe. Itt található a térkép, ahonnan a pályák elérhetőek. Ez gyönyörűen meg van animálva, egy élő, lélegző világ képét ébreszti, nagyon ötletesen van kivitelezve. A boltban vehetünk új fegyvereket, ruhákat, illetve vehetünk egyszer használatos boostereket (pl. újraéledés, headstart, kevlár). Itt fejleszthetjük a felvehető tárgyakat is.
Ide tartozik egy közösségi funkció is, az átkok. Ezzel facebookos ismerőseinket szívathatjuk meg, az áldozat pixelesnek, neonosnak, stb. látja a játékot egy ideig. Nekem tetszett az ötlet, és bár nem célom ezzel elrontani a barátságaimat, ötletes reflektálás arra, hogy ez csak egy szoftver, a játék nem akarja komolyan venni magát. A menühöz tartozik még egy ajándékdoboz is, amely hatóránként megdob minket pénzzel, gyémánttal, stb-vel.
Természetesen mikrotranzakciós rendszer is van a játékban, hiszen gyémántokat csak – az egyébként egész ötletes- achievementekért lehet kapni, és csak ezeken tudunk újraéledést venni. Ez nem kifejezetten erőszakos rendszer, de egy párszor az embernek ingerenciája támad felhasználni jó pár gyémántot az újraéledésekért cserébe.
Végül a játék hangjairól. A hangok, zörejek nem kimondottan rosszak, de nem is átlagon felüliek, a zene pedig egész epikus, de hogy finoman fogalmazzak, a zenék száma igen limitált, így egy idő után kissé unalmas lesz. Komolyan, lassan visszasírom a Shadow Fight 2-t, abban legalább egy normális soundtrack volt,