Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

A Metro 2033 2010-ben jelent meg az azonos című sikerregény alapján. A fejlesztőcsapat, a 4A Games úgy döntött, hogy felújított formában is kiadja munkáját, így 2014-ben megszületett a Redux változat. Engedjük, hogy a játék magával ragadjon minket a posztapokaliptikus Moszkva gigászi metróhálózatának harcai, és nehéz mindennapjai közé!

Manapság a legtöbb ember torkig van a remasterekkel. Ez nem csoda, hiszen az utóbbi időben eredeti cím alig jelent meg, és ahol nem folytatásokba, ott különböző újrakiadásokba futottunk bele lépten-nyomon. Legyen szó grafikai felújításról, HD kiadásról, rendezői változatról, speciális kiadásról, gyűjteményről, remasterről, reduxról, ezek a címek csak ömlöttek, miközben valódi új tartalmat nem igazán kaptunk velük. Félreértés ne essék, néha nagyon is jól jön egy-egy régi klasszikus renoválása, például az első, 1994-es System Shock enélkül játszhatatlan volt számomra (végül is csak hét évvel idősebb, mint én), és egyébként egy jó tíz év után indokolt is, hogy vessünk rá egy pillantást, hogyan is mutatna egy-egy kedvencünk mai grafikával. Azonban inkább az jellemző, hogy a kiadók akár egy év után is lazán újra a piacra dobják az adott terméket. Ennek persze a legtöbbször egy generációváltás az oka, hiszen a készítők szeretnék a legújabb konzolokon is látni játékukat, amely nem mellesleg nem kis pénzt termel. Pont ezért ezen kiadások leggyakoribb célközönsége a konzolos játékosok, de rajtuk kívül nem igazán éri meg a vétel senkinek, maximum annak, aki az alapanyaggal nem nagyon találkozott. Nos, a Metro 2033 Redux nem ilyen, hiszen ha csak a grafikai újítást nézzük, már akkor is el kell ismernünk 4A Games munkáját.
De itt adódik a következő kérdés: egy remaster címet mi alapján értékeljünk? Csak a javításokat, újdonságokat vegyük figyelembe? Ekkor egy nagyon rossz játék újra kiadását kell dicsérnünk, ha sikerült elviselhető tartományba tolni azt? Vagy hagyjuk magunkat, és váljunk elfogulttá egy nagy klasszikus miatt, és hunyjunk szemet a felújítás kisebb hibái felett? Érdekes kérdések ezek, viszont én személy szerint, mivel csak a Redux verzióval játszottam, a játék teljes tartalmára próbálok fókuszálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy néha nem említem majd meg, mi fejlődött a 2010-es változathoz képest, de a hangsúly nem itt lesz, hanem a Metro 2033 Reduxnak, mint teljes értékű produktumnak a bemutatásán.

Atomkatasztrófa után

Dmitry Glukhovsky 2002-ben megjelent könyve, a Metro 2033 egy igencsak érdekes jövőképet festett meg. Az alapszituáció szerint a földet egy atomkatasztrófa rázta meg, és nagyon sokan elpusztultak, vagy mutánssá változtak. A túlélők egy része a moszkvai metróba fészkelte be magát, itt alakítva ki posztapokaliptikus társadalmukat. A moszkvai föld alatti vasúthálózat erre tökéletes helyszín a maga több mint 300 km hosszú rendszerével, 12 vonalával, és több mint 200 állmásával. Persze az emberek itt nemcsak popcorn-eszegetéssel vannak elfoglalva: egyrészt a mutánsok folyamatos támadásai, és a készletek szűkössége miatt sem egyszerű itt az élet, de a különböző állomásokon keletkezett városok emellett ideológiák hívó szavára frakciókba is tömörülnek, és egymás torkának is gyakran nekiesnek.
Ilyen körülmények között él a független Exhbition állomáson főszereplőnk, Artyom is, aki az állomásfőnök nevelt fia. Az állomás környezetében egyre gyakoribbá válnak a Feketék, egy különös mutánsfaj támadásai, akik úgy tűnik, képesek az emberek agyának manipulálására. A Spártai Rend egy elitkatonája, Hunter is rossz híreket hoz, és mielőtt továbbállna, megbízza Artyomot, hogy keresse fel a társait, és vigyen hírt a spártaiaknak: meg kell cselekedni, amit megkövetel a haza, illetve figyelmeztesse a többi állomást a veszélyről. Hunter, mint várható, nem tér vissza küldetéséről, így Artyom nekivág a metró sötét rengetegének, hogy teljesítse a feladatot, amelyen talán az összes túlélő élete múlik.

Artyom a rengetegben

Artyom útja során kénytelen lesz többféle fegyver szolgálatát is igénybe venni. Lehet revolvere, egy nagy szórású karabélya, amely a fattyúpuska névre hallgat, többféle sörétes puskája, köztük egy automata szörnnyel, de választhatunk többféle gépkarabély, illetve pneumatikus fegyver közül, sőt akár nyílvetőnk és lángszórónk is lehet. Ezek közül egyszerre csak hármat vihetünk magunkkal, viszont cserébe kisegíthetjük magunkat gránátokkal és Molotov-koktéllal is. A fegyverek kifejezetten jól lettek kidolgozva, kellően visszarúgnak, szórnak, és van egy jóleső ütése a puskáknak, abszolút nincs olyan érzése az embernek, mintha műanyag fegyverekkel lőne.
Persze a fegyvereknek nincs sok értelmük, ha nem kell használni őket, de aggodalomra semmi ok, bőven el leszünk látva rosszakarókkal és ránk leső fenevadakkal. A harcokat két nagyobb csoportra lehet osztani. Az első kategóriába tartoznak a mutánsok elleni összecsapások. Találkozhatunk kutyaszerű lényekkel, a felszíneken vonyító Őrzőkkel, kisebb lyukakból kifutó, csapdákat állító dögökkel, illetve hanghullámokkal támadó szörnyekkel is. Ellenük nem kifejezetten kellemes harcolni, mivel gyorsak, és sokan vannak, cserébe nem is igényelnek sok taktikázást, egyszerűen mozgásban kell maradni, és cafatokra kell lőni őket, már ha nincs ott egy NPC, hogy elvégezze helyettünk a piszkos munkát. Persze vannak sokkal félelmetesebb lények is, például a Könyvtárosok, vagy a felszínen repkedő Démonok már nem győzhetőek le egykönnyen, velük tanácsos kerülni a konfliktust, mégis talán ők a legérdekesebb elemei az állatseregletnek.
Jóval izgalmasabb lesz a helyzet, ha emberek ellen próbáljuk ki magunkat. Ők a szimpla banditáktól, a páncélozott elitcsapatokig elég széles skálán mozoghatnak, különösen, hogy a játékban használható majdnem összes fegyver felbukkan majd egy-egy ellenség kezében. Az emberei ellenfeleknél már megéri taktikázni, hiszen ha egyszerre két emberre támadunk rá szemből, ebben a játékban nagyon hamar alulról szagoljuk majd az ibolyát. Szerencsére a pályák felépítése remek, hiába játszódik egy metróban a cselekmény, számos kiváló csatateret kapunk. Az alagutakban kommandózni, metrókocsikban lövöldözni soha nem volt még ilyen szórakoztató, és a kihívás-szórakozás arány tökéletes. Néha kicsit darabosnak érződhet a harcrendszer a kevés újítás és a hosszú újratöltési idők, na meg néhány idejétmúlt megoldás miatt, de bőven jól fogjuk érezni magunkat, miközben néha a fejünket is használni kell a siker érdekében. Azért persze nem kell nagyon megerőltetni magunkat, mert bár a mesterséges intelligencia egyáltalán nem rossz, elég könnyen ki lehet használni néhány gyengeségét. Míg néha egészen ügyesen kerítenek be, vagy nem hagynak élni, addig máskor elég kiszámíthatóan és behatároltan tudnak viselkedni, amit néha érdemes is kihasználni, ugyanis a Metro 2033 nem olyan egyszerű játék, ha végig torkolattüzek fényében szeretnénk vonulni.

Csendes éj

Van azonban más út is, a lopakodás. Ehhez többféle eszköz is a rendelkezésünkre áll: kicsavarhatjuk a lámpák égőjét, hogy jótékony sötétség lepjen be minket, hangtompítós fegyverek garmadáját vethetjük be, használhatunk dobókéseket, és persze a jó öreg hátulról elkapós módszer is működik. Utóbbinál némi morális jó pontért cserébe ki is üthetjük a becserkészett prédát. Ez egészen jól hangzik, nem? És valóban, játékelemek szintjén jól működik a lopkodós rendszer. Ellenben ha a pályák felépítését figyeljük, azok már nem annyira támogatják az árnyak közt osonást. Valahogy olyan érzésem volt végig, mintha a lopakodást csak utólag szuszakolták volna bele (ebben az is közrejátszhat, hogy például a kiütés lehetősége is csak a Redux verzióba került bele), egy párszor például nyílt terepeken, vagy éppen egy egyenes alagútban kéne hatékonyan levadászni áldozatainkat, amely nemcsak nem egyszerű, de egy lopkodós játéknak nem is a nyílt folyosón fénypászták elől való előre-hátra sasszézásból kéne állnia. Persze néhol vannak alternatív útvonalak, kerülő lehetőségek, de általában nem éreztem sok késztetést a csendes gyilkolásra, és a tűzijátékot választottam inkább.
Pedig érdemes lenne takarékoskodni, mert a Metro 2033 egyik alapvetése, hogy nyersanyagokkal és lőszerekkel igen fukar módon bánik. Ennek megfelelően érdemes mindent összeszedni, amit út közben találunk. A lelőtt ellenfelek kifosztásán kívül tanácsos minden mellékfolyosót, opcionális szakaszt átkutatni lőszerért, elsősegélycsomagért, gázmaszk-filterekért. Ez különösen a játék elején fontos, ahol sok mutánssal találkozunk ahhoz képest, hogy mennyi az utánpótlás. Cserébe gyakran van segítőtársunk, akire takarékosság céljából érdemes rábízni a munka oroszlánrészét, és csak azokat lelőni, akik közvetlen veszélyt jelentenek ránk. Ezen kívül a játék fontos része, hogy a gépfegyvereinkkel kilőhető egyik tölténytípus fizetőeszközként is szolgál, úgyhogy érdemes csak mértékkel ellődözni ezeket, hiába sokkal több a sebzésük, mint a normál lőszernek. Ez szerintem egy kifejezetten érdekes része a játéknak, és további döntéshelyzeteket eredményez. Ha már döntéshelyzetek, a játék kereskedelmi rendszeréről is ejtek pár szót. A baráti állomásokon találhatunk árusokat, akiknél új fegyvereket vehetünk, vagy felturbózhatjuk válltámasszal, távcsővel, nagyobb tárral, stb. a meglévő flintákat. Akinek nem marad sok pénze, az egészen jó fegyvereket vehet el a lelőtt ellenségektől is akár, úgyhogy a vásárlás fontosabb része a muníció felhalmozása lesz, ez az, amire sose kár költeni. Összességében bár nem egy nagy durranás ez a része a Metro 2033-nak, de nem is lett rossz.

Csontig hatoló atmoszféra

Ami viszont igazán elviszi a hátán ezt a címet, az a hangulat és atmoszféra. Egyszerűen a metróban töltött idő minden másodperce egy zsigeri élmény, egy hátborzongató pillanat, amely egyszerűen beszippant magába. Különösen úgy, hogy a beltéri részek fel is értékelődnek bennünk, amikor néha a felszín fölé merészkedünk. Szinte érezni a metsző hideget, és komolyan félelmetes tud lenni egy ilyen kirándulás, miközben fogynak a szűrők, törik be a gázmaszkunk, és legyőzhetetlen lények lesnek ránk, közben csak távoli vonyítás és a zihálásunk hallatszik. Inkább visszaereszkedünk a föld alá, a kellemes sötétbe, ahol néha egy kis fény is igazi hangulatbombává varázsol egy romos folyosót, és ahol a pusztulásnak is megvan a maga méltósága.
Emellett igazán izgalmas helyszíneket is találhatunk a felszín alatt és felett: lesz itt elhagyott könyvtár, szellemalagút, mutáns növényekkel benőtt katonai bázis, de néha csak az ámulatba tudott ejteni, hogyan jelenik meg a sok hétköznapi tevékenység és az életösztön az állandó életveszély közepette. Együtt izgultam az elhagyatott állomás utolsó hőseiért, és érdeklődve néztem, hogy egy másik városban a disznókat etetik az ötvenéves kék szovjet metrókocsik árnyékában. Olyannyira bele tudtam élni magam, hogy a 2-es metrón utazva komolyan elgondolkoztam, vajon hány ember tudna elférni mondjuk a Kossuth téren vészhelyzet esetén. De a környezeten kívül próbálták a játékmenetet is feldobni a szimpla lövöldözéshez és mászkáláshoz képest, így unatkozni abszolút nem fogunk, és igazán izgalmas utazástörténetet élhetünk át. A cselekmény gördülékenységével sincs baj, részben a Reduxba beletett néhány extra jelenet miatt.

Írói válság

A játék háttértörténete is hasonlóan erős. Számos apró részletet, sorsot, élettörténetet hallgathatunk meg, ha odafigyelünk. Rengetg mellékszereplő van, rengeteg érdekes szöveggel, és mindemellett Artyom is kommentálja az eseményeket naplóbejegyzések formájában, amelyek szépen árnyalják a történteket. Az is tetszett, hogy a játékbeli döntéseinken keresztül alakul az amúgy kifejezetten jól sikerült finálé. Emellett az alapszituáció, pár epikus jelenettel karöltve eltereli a figyelmünket néhány olyan elemről, amelyről érződik, hogy már lassan 8 éves az alapjáték. Ez mind szép és jó, kár, hogy a történet úgy egyébként nem jó. A legkevésbé sem. A cselekménnyel nincs nagy gond, de sablonos, és nincsenek benne fordulatok, a játék alig vet fel kérdéseket, és nem is válaszol a meglévőekre sem, és nem feszegeti a múltat, pedig néha érdemes lenne. A szövegek között bár sok az érdekes, de még több a totál felesleges, pocsékul megírt sor, és ez a sztori fővonalán sincs másként. Egy-két kivételtől eltekintve életidegen, unalmas, egydimenziós karakterek beszélgetnek unalmasan, már ha egyáltalán beszélgetnek. Artyom például néma, és ez sokat kivesz az élményből, mert egy erős belső monológ sokat hozzáadott volna az élményhez. De legalább annyit megtehettek volna az írók, hogy unalmas óráikat nem azzal töltik, hogy tökön szurkálják magukat, és a főszereplőt egyértelmű beszédhelyzetekbe kényszerítik, úgy, hogy minden egyes kifogás, hogy miért is nem szólalunk meg, kínosabb az előzőeknél. Komolyan ezt majdnem mindenhol máshol meg tudták oldani, itt miért nem ment? Emellett az sem segít, hogy képtelenség azonosulni a karakterekkel, a segítőinket például gyakrabban cserélgetjük, mint Gábor Zsazsa a férjeit.

A metró szépségei

De sebaj, mert technikailag már sokkal jobb a Metro 2033 Redux. A grafika gyönyörű, a textúrák élesek, a modellek kidolgozottak, a bevilágítások remekek, a színvilág megunhatatlan, és a látványtervezők is kitettek magukért. A hatás akkor igazán sokkoló, ha összehasonlítjuk a Reduxot a 2010-es verzióval, egyszerűen ég és föld a különbség, ez az a grafikai felújítás, ami megéri a pénzét, még annak is, aki játszott az alapjátékkal. A mai napig az egyik legszebb lövölde, amivel találkoztam, már ha az összhatást vizsgáljuk. Az intró és a főmenü pedig kifejezetten kreatívra és látványosra sikerült, ami persze apróság, de ritkán lehet látni, hogy munkát fektetnek ilyesmibe.
Persze egy-két kisebb probléma azért van, például gyakoriak a grafikai anomáliák, a falakon átvilágító lámpák, egyéb kisebb bugok. Még össze is omlott egyszer a játék, persze ez lehet csupán szerencsétlenség is, az már kevésbé, hogy egy szakaszon az irányítás sem az igazi. Nem tudom ki volt az, aki kitalálta, hogy majd WASD-gombokkal fogok egy lövegtoronnyal célozni, de egy párszor biztosan kívántam neki, hogy a meteor vessen rá árnyékot, olyan idegesítő volt ez a rész. Persze ez nem olyan nagy baj, de ilyen apróságokon is elcsúszhat az élmény.

A hangoknál is kissé felemás a helyzet. A zörejekkel önmagukban nincsen baj, kellően élethűek, és a zene is tökéletesen festi alá nyugtalanító dallamaival a földalatti barangolást. De például a hangkeverésnél valami nagyon félrecsúszhatott, mert sokszor egy különálló lépésél ugyanaz a caplató hang hallatszik, mintha jóval többet léptünk volna. Menet közben ez nem zavaró, de csak feltűnik, és akár figyelmetlenség, akár lustaság, de ilyeneknek nem kéne előfordulni, szerencsére nem jellemző ez a jelenség. És egyébként is, nem ezek a kisebb problémák azok, amik meghatározzák a Metro 2033-at, hanem a hangulat, és ezért egy nagyon is jó játék a 4A Games ezen munkája.

Összességében a Metro 2033 egy nagyon hangulatos, magába szippantó, izgalmas, néhol taktikus lövölde, amely határozottan élvezetes, és maradandó élményt nyújt. Sajnos a történet az alapszituáción és a lezáráson kívül elég lapos, és jó néhány kidolgozatlan elem is maradt. Szerencsére ezt kompenzálja a bámulatos megjelenés, és a mindent betöltő atmoszféra, úgyhogy a Metro 2033 Redux mindenestül jó vétel lehet, bárki számára.

Értékelések
Grafika/látványvilág: 95%
Hangok/zene: 80%
Játékélmény: 85%
Összességében: 85%