Mafia II értékelés

Sok előnye van egy 4 éves játékkal játszani. Először is, már egész biztosan van olyan hardvere az embernek, amin a gáma elfut maximális grafikán, vagy legalábbis ahhoz közelin. Másodszor, hogy nem mindenféle demó verziók és elkapkodott tesztek alapján ítéli meg az ember a terméket (rád nézek csúnyán, kedves Eurogamer.uk teszt). A Mafia mindig is nagy kedvencem volt, így örültem, hogy végre megkaparinthattam a második részt. Nézzük, mit tudott mutatni az utód.

A történetről csak pár szót: 1943-at írunk, javában dúl az uborkaszezon (meg a Második Világháború), és mi az olasz Vito Scarletta-t alakítjuk, aki a Husky hadművelet keretein belül éppen Szicíliát szállja meg többedmagával. No, de hogy ne képzeljük azt, hogy hősünk egy jólelkű tengerészgyalogos, azt is megtudjuk, hogy azért vonult be, mert rajtakapták, amint az Államokban jó barátjával, az ökléről és puhos hasáról ismert Joe Barbaroval épp betörtek egy üzletbe. Így hát vagy a börtön, vagy a háború... a választás egyértelmű volt. Itt kezdődik a történet tehát M1 Garandok és MP40-esek kereszttüzében.

Itt kapunk először egy szeletet Empire Bay városából, ami engem teljesen lenyűgözött... hihetetlen hangulat, emberek mennek a dolguk után, egyesek bárokban iszogatnak, vannak, akik a hóban fetrengenek, az utcákon reklámok fénylenek jobbra-balra, korhű autók robognak körülöttünk sebesen. Apropó autók, én eléggé keveselltem a játékbeli autók számát, ez ugyanis csupán 36 (letölthető kiegészítővel nem játszottam, így nem tudom, azok adnak-e újabb verdákat). Nem sok. Bár szín elég sokféle van, és a hihetetlenül "cool" rendszám szisztémának köszönhetően minden autónak egyedi a száma, szóval korántsem egysíkú azért.
Az emberek reagálnak jelenlétünkre, megszólnak, ha bámulunk rájuk, vagy ha lökdössük őket, köszöntenek ha ismernek bennünket, sokukkal beszélgetni is lehet (legelső körben például az újságossal lehet diskurzust folytatni, de a közeli bárba betérve is találhatunk magunknak beszélgetőtársat). Enni és inni is lehet, rendelhetünk magunknak kólát, különböző söröket és röviditalokat, valamint ehetünk sonkás-sajtos szendvicset... ha szerencsénk van, találunk egy-egy giroszost is elvétve. A zenegépekbe szórhatjuk az aprót, amiért cserébe fantasztikus korabeli melódiákat hallgathatunk (legalábbis a 40-es években, de erről egy picit később). Szóval az interaktivitásra én adnék egy ötöst.

A későbbiek során ökölharcba is bonyolódunk, ami egészen jól működik: a bal és jobb klikk segítségével különféle ütéseket vihetünk be, ezeket kombózhatjuk is, a szóköz lenyomásával pedig védekezhetünk. Ezek a közelharci jelenetek elég sokszor előfordulnak a játék során, de elég gyorsan lezavarhatóak, így nem laposodnak el.
Ha esetleg fegyverrel garázdálkodnánk, sokféle megtalálható Empire Bay-ben: a .45-ös Colt-tól kezdve, a .357-es Magnumon át a hírhedt Tommy Gun-ig, pumpás sörétesig és repeszgránátig. Destruktív hajlamainkat tehát ki tudjuk élni. Ha autókra lövünk, az ablakok betörnek, a kerekeket ki tudjuk lőni, de felrobbanthatjuk a verdát a benzintankra tüzeléssel is. Persze a rendőrök ezt nem szeretik annyira.
Ha már rendőrök: az egyenruhások kissé megváltoztak az első Mafia óta, például már elfogadnak kenőpénzt, ami a bűntett súlyosságával egyenes arányban nő. Piros lámpáért már nem szólnak ránk, és barátságosabbak a gyorshajtással szemben is (olyan 10-15 mérföld per órás különbség után kezdenek csak üldözni minket), de ha már lőnek ránk, akkor semmi nem segít, csak az erőszak... meg egy ruhabolt vagy autószerelő műhely. A Mafia II egyik legjobb újítása a körözési rendszer kiszélesítése. A játék most már mutatja, hogy mi alapján keresnek bennünket a rend éber őrei: autót rendszámtábla és szín alapján, embert ruházata alapján keresik, amiről kapunk is információt kis ikonok segítségével, de ha bizonytalanok vagyunk, a bal Alt megnyomásával hallhatjuk, kit vagy mit keresnek éppen a zsernyákok. Ha autónkkal bevonulunk egy műhelybe, saját rendszámot adhatunk meg (betű, szám, szóköz és kötőjel, más limit nincs), különféle színre fújhatjuk a paripát, kerekeket cserélhetünk, kijavíthatjuk a sérüléseket vagy éppen felturbózhatjuk egy kicsit a motort. Remek, remek!
Ha ruhaboltba tévednénk be, bolttól függően ugyanazt a 4-5 stílust vehetjük meg különböző színekben. Az öltözékek évszaktól függenek, ezért is külön dicséret éri a készítőket.

A történet megismertet bennünket a három uralkodó családdal Empire Bay-ben, először csak piti melókat kapunk, aztán mehetünk is börtönbe. Itt a játék a közelharci tudásunkat fejleszti, ha az ember erre ráérez, a bunyók kissé sablonossá válnak, bár unalmasnak így sem mondható. Mikor kiszabadulunk, már 1951-et írnak, tavasz van, a hölgyeken rövidebbek a szoknyák, az autók formásabbak, a zene pedig rock-and-rollra és rockabillyre vált a fúvószenekarokról. És bár hatalmas érzés ebbe a színes világba visszacsöppenni, nem tudtam nem megdöbbenni azon, hogy bizony ezek a számok már nem igazán korhűek: legtöbbjüket 1954-57-ben írták, de előfordul olyan is, amit csak 1960-ban játszottak először. Ez majd' egy évtizednyi eltérés! Érthetetlen, hogy itt miért döntöttek így a készítők, én kíváncsiságból rágugliztam az 1951-es év zenéjére, és a Wikipédiás cikkből már kaptam is vagy 200 különböző melódiát. Forrás tehát volt, de valami nem tetszett a cseh programozóknak.

Ettől eltekintve a játékélmény még mindig zseniális, a sztori is rengeteg csavarral rendelkezik, itt már igazi maffiózóként ölhetjük halomra azt, aki csúnyán néz ránk. Áshatunk el hullát egy park közepén éjszaka, két holtrészeg társunk danolászását hallgatva, árulhatunk cigit a zsaruknak, jól megbérgyilkolhatunk nevesebb személyeket, felhőkarcolót robbanthatunk, bandaleszámolásban vehetünk részt, egyszóval nagyon változatos a játék. Sőt, még egy remek utalás is felbukkan a Mafia 1 szereplőire.
Éppen ezért nem értettem, mi történt amikor véget ért a történet. Vártam, hogy jöjjön az újabb misszió, de ehelyett csak a készítők listája nézett farkasszemet velem, majd a főmenü. Remélem, ez csak azért van így, mert mindjárt jön a Mafia 3... de ez a befejezés harmatgyenge volt. A kedves cseh barátaink, akik olyan részletekre is figyeltek, hogy Joe haverunk rózsaszín flamingókkal díszítse fel a házát, amikor a kor ezt megkövetelte, arra már nem gondoltak, hogy egy rendes finálét kapjunk. Az utolsó harc sem volt különb egy átlagos csetepaténál, hiányzott a "boss-fight" érzés is. Lehangoló.

Így utolsóként jegyezném meg, hogy a játékbeli karakterek mind remekül meg vannak valósítva, a színészek is jó munkát végeztek a hangjukkal, de a főhőssel valahogy nem tudtam azonosulni. A Mafia Tommy Angelo-ja szimpatikus volt, véletlenül belekeveredett az alvilágba, túl sokat akart, aztán félresiklott az élete, de a Mafia II Vito Scarlettája egy bűnöző a szó szoros értelmében. Szeret fosztogatni, könnyű pénzt keresni, lopni, csalni, hazudni, és azt sem titkolja, mennyire megveti az (egyébként alulfizetett) tisztességes munkát. Nem egy erkölcstelen karakter, mert a családja sokat számít neki, de közel sem egy jólelkű papsegéd, aki rosszkor volt rossz helyen.