background
avatar
dispPaP
Szint: 14
11 éve tag, offline
1K 💬
692 ☀
(Haseo)
férfi
Tokyo, Japán

Guild Wars 2 Játékteszt!

Írta: dispPaP, 2014. November 26., játékteszt
Játék: Guild Wars 2

A mai Játékteszt alanya az nem más, mint a Guild Wars 2. Nos, alapjában érdemes tudni, hogy a játék teljesen más, mint a WoW által felépített mára sablon MMORPG-k tömege ami kijön. A tesztet azoknak ajánlom, akik nem tudják, hogy meg vegyék-e a játékot.


Az FPS műfajnak a Call of Duty, az MMORPG műfajnak a World of Warcraft, a MOBA műfajnak a League of Legends, az RTS műfajnak a Total War. Mi a közös bennük? Az, hogy mindegyik műfajnak vagy egyeduralkodója, vagy nagyon magas rangú tagja, ráadásul anélkül, hogy az eredeti formulán változtatnának. De ez a játék teszt ezen felsorolt szériák közül egyikről sem szól, mert hogy a mai Játékteszt alanya az nem más, mint a Guild Wars 2. Nos, alapjában érdemes tudni, hogy a játék teljesen más, mint a WoW által felépített mára sablon MMORPG-k tömege ami kijön. Két éve játszok a játékkal, kisebb nagyobb kihagyásokkal természetesen, lényegében megjelenése után 1 hónappal vettem meg. A tesztet azoknak ajánlom, akik nem tudják, hogy meg vegyék-e a játékot. Őszintén szólva, ezt a játékot a Casual Játékosoknak ajánlom, B2P modell, tehát egyszer kell megvenni, utána nincs havidíj, illetve olyan sok időt nem is vesz el például a napi küldi, amit nagyjából 5-10 perc játékkal teljesíteni lehet. Viszont a legfontosabb dolog az az, hogy a játék tagolva van, lényegében mind a PvE, mind az sPvP, mind a WvWvW, és mind a Leveling egy külön világ. Ezen okokból én is fejezetekre bontom az írást, és hozzá teszek egy Egyéb fontos dolgokról szóló fejezetet is, amiben a legérdekesebb dolgok jönnek. Kezdeném a legalapvetőbbel, a Levelingel.

Fejlődés

Nos, le kell szögezni rögtön, hogy a játékban nincs quest/küldetés, a fejlődés ennek ellenére viszonylag gyors, illetve szórakoztató. Mivel talán ez a legjobb elem a játékban, mondjuk ember válogatja, én imádom a felfedezést. Ez ami miatt a játék szó szerint hangulatot teremt magának és bele lehet élni magunkat, persze egy nehéz nap után nem mindenkinek sikerül, viszont én ilyen kalandos felfedezős hangulatot legutóbb a WoW első Kiegészítőjében, a Burning Crusade-ben tapasztaltam. A kalandozásban egyébként segítségünkre lesznek Tasks-ok, a Skill Challeng-ek, a Waypoints-ok, a Point of Interest-ek, és a Vistas-ok. Ezekből ráadásul brutális mennyiségű van a világban, összesen a legkevesebbel a Skill Challange van 202-vel, míg a legnagyobb a Point of Interest 728-al. A Tasks egy sárga szív jelöli, ami lényegében egy kisebb zónába belépve ad bizonyos feladatokat, amikkel reputálhatod a karaktert azon kisebb zóna vagy hely egy NPC-jéhez, és ha teljesíted, vehetsz tőle Karma-ért itemeket! A Skill Challange egy általában elég könnyű ellenfél, vagy dolog megcsinálása, ilyenkor kapsz egy Skill Pontot is. A Waypoint szerintem egyértelmű, ha felfedezed az adott WP-t onnantól oda bármikor egy kattintással tudsz teleportálni, pont ebből kifolyólag, sajnos vagy sem, nincsen a játékban Mount! A Point of Interest lényegében csak egy pont ahol általában valami kisebb dolgot találsz. Míg a Vistas egy ugrálós Puzzle lényegében, később ebből vannak nehezek is. De nem csak ezzel lehet fejlődni, ott van a Crafting még, amivel a talált anyagokból csinálni tudsz valamit, gondolom ez egyértelmű, viszont minden készített dolog után a karakter fejlődik. Mondjuk nem eget rengető dolog, és brutális mennyiségű anyag kell ahhoz, hogy egy karaktert kompletten felhúzz 80-as szintre csak Craftolásból, bár videókban ilyet már láttam. Jelen lesznek még kalandozásaink során a dinamikus eventek, ami minden zónában van pár, és szintén osztja az EXP-et rendesen. Illetve ezen dinamikus eventek a játék minden szegletében ott vannak, PvE, PvP, WvWvW, felfedezés, tényleg mindenben. Ott vannak 30-tól a Dungeonok, amik jól adnak, de azt konkrétabban a PvE részben, és ott a WvWvW egyik fele, az Edge of the Mists erről pedig később a WvWvW-nél mesélek. Utoljára meg ott van a karakter személyes storyja, ami lényegében egy nagy újítás, mert saját személyre szabott történetet szabhatsz a karakterednek, amikből pár szintenként van 2-3 nehezebb küldetés lánc jó lootért és vagy egy fél szintnyi EXP-ért. A Gond a storyval csak az, hogy papíron jól néz ki, de azért annyira még sincs sok lehetőség, főleg ha személy szerint nekem csak a Human Race tetszik a legjobban. A fejlődés menete egyébként nagyon egységes, tehát nem lesz olyan mint más MMORPG-kben, hogy az első 20-40 szint nagyon könnyű, az utolsó szintek meg szenvedősen sokáig tart. Nagyon egységesen meg van oldva, egy szint teljesítése nem hosszú egyáltalán.


Player Versus Environment (PVE)

Kezdjük ott, hogy a játékban 5 faj van, Asura, Charr, Human, Norn, Sylvari. Illetve 8 Kaszt, amit a játékban Profession-nek hívnak, a Warrior, ami kissé klisés de más játékokból ismerni. A Guardian, ami lényegében egy Paladin-féle kaszt. Az Engineer, ami a nevét tükrözően rengeteg gépet tud csinálni ami nagyon hasznos. A Ranger, ami nagy vonalakban ugyanaz mint a Hunter. A Thief, ami a Rouge féleség, bár eléggé más mechanikája van mint a WoW-os Rouge-nek. A Necromancer, ami egy ilyen fekete mágus, démonokkal brutális Dotokkal. Az Elementalist, aki az elemek mestere és a játékban egyetlen kaszt/prof ami csak egyetlen szett fegyvert viselhet, cserébe viszont a négy elem közül váltogathat. Végül pedig a Mesmer, a játék legegyedibb kasztja, én is egy Mesmert kezdtem először, a kasztnak annyi a lényege, hogy másolatokat tud létrehozni magából, amivel elég szívatós kaszt tud lenne. A játék teljesen felrúgja az MMORPG Szentháromságát, a DamageDealer-Healer-Tank dolgot. A játékban van Damage, Controll és Support, minden egyes kaszt lehet bármivel, szó szerint! Amivel bővebben a PvE részt érdemes kezdeni az a Dungeon-ok, szám szerint 8 darab dungeon van a játékban, illetve a Fractal de az már más tészta. Természetesen ezek lényegében 5 fős insták, hasonlóan a WoW-os 5 főshöz, ám a játékban van minden Dungeon-jának egy story módja, amit mindig ki kell vinni a karakternek mielőtt felfedező módban beléphet. A legkisebb szintű Dungeon az Ascalonian Catacombs, amit minimálisan 30-as karakterrel lehet elkezdeni story-t teljesíteni, ezután pedig 35. szinten a felfedezőt, míg a legnagyobb a The Ruined City of Arah, amihez maximum szintűnek kell lenni még a story módhoz is. Minden dungeonba belépő karaktert akár hányas szintű a játék leszintel arra a szintre, ez egyébként a zónákkal is így van, így a játék ki van balanceolva, illetve bármikor kihívást is jelent. Hozzájön, hogy a Dungeonoknak vannak szintjei, ezek a Path-ek, és ezt a szintet ne úgy képzeljétek el, hogy ugyanaz a Dungeon csak erősebb ellenfelekkel, mert közel sem, minden Path-en a dungeon új vonalait kell bejárni, és teljesíteni. A Dungeonok Explorable azaz felfedező módban nem csak millió loot-ot, hanem pontokat is dobnak, minden dungeonban mást, amit az egyik “fő városban” be lehet váltani Gear-re. A PvE másik része pedig a World Bossok, amik elég kemények, és ugyan a játékban nincs Raid, de ami World Boss alatt van a játékban az nagyon kemény. Igaz, van egy-két nagyon könnyen megfektethető World Boss, de van olyan amit még két év alatt nagyon kevésszer láttam kiütni. Ehhez hozzájön, hogy a World Bossok nem csak úgy ott vannak, mivel random jönnek, interneten vannak appok amivel követni lehet melyik boss mikor jön, ám a Boss nem fog addig ott állni amíg meg nem patkol, mivel van egy idő ami alatt teljesíteni kell, ez általában 15-25 perc szokott lenni, és elég komoly taktikát igényel, mert hogy van a bossoknak mechanikája. Egyébként egy ilyen bossnál általában akár több száz player is jelen lehet, tehát a bosst nem 20 emberrel ütöd, viszont minél többen vagytok annál jobban skálázódik az ereje, tehát több emberrel nem lesz könnyebb. Vannak még a Fractalok, amiket komolyabban nem tudtam kipróbálni, lényegében egy külön Dungeon Level 1-80 között ami elég komoly kihívást jelent, igazából Guildeknek érdemes, de mivel nem vagyok egy Guild tagja sem ezért komolyabban nem próbáltam ki. A Gearelődésről pedig az utolsó fejezetben fogok írni.


Structured Player Versus Player (sPvP)

Az sPvP, vagy PvP lényegében egy Battlegroundnak felel meg, annyi eltéréssel, hogy az egész világ más. Mivel aki PvP-zni akar, az bármikor megteheti, szó szerint, ahhoz hogy PvP-zhess, nem kell fejlődnöd, akár azt is megteheted, hogy kiviszed az alapból fajhoz tartozó kötelező kis zónát ami kb 2 perc, utána bemész Mists-re beállítod a Trait-jeidet, és bemész PvP-zni, ahol a karaktered 80as és minden skillje megvan. Ennyire kibalanceolt PvP egyetlen játékban sincsen, és ez nem vicc, igazából soha nem leszel erősebb mint a másik, de ő sem lesz nálad erősebb. Ez azért van mert nincsenek külön PvP cuccok a játékban, ha bármilyen jó fegyverrel mész be akkor is egy másik (de általad külön beállított) fegyver lesz nálad. Igazából minden cucc ami a játékban van csak skin bővebben, ez egy nagy hátránya az egész játéknak de ez is az utolsó fejezetre hagyom mert ki kell fejteni. Vannak Ranked meccsek is jobb tudomásom szerint, és ezeket érdemes csapatban játszani, haverokkal vagy Guild-el.


World Vs.World Vs. World

Röviden WvWvW, ami annyit takar, hogy egy két hetes csatában összeengedik három szerver játékosait, és négy darab eszméletlenül brutálisan nagy mapon lehet foglalni, védeni, támadni, rusholni, assassinkodni s a többi. Ezt a részét a játéknak konkrétan semennyire nem tudtam kipróbálni, guild nélkül lényegében bementem és el sem indultam fél perc után egy kisebb csapat ki gankelt. Ám azt tudom, hogy elég komoly és intenzív csata, illetve hogy eléggé stratégiázni kell, nem véletlenül a játékot erre hegyezték ki, millió féle ostromgépet lehet venni, fejleszteni a várakat, erődöket és a többi. A játék ezen részéhez ráadásul dukál a World EXP, amivel szintet lehet lépni, ráadásban a WXP elég sokáig elkísér, mivel szó szerint több mint 9900 szint van, amiért minden szinten jár egy pont, illetve egy doboz amivel pénzhez és loothoz juthatsz. A pontokból egyébként lehet venni WvWvW-re külön képességeket, amik elég jól jönnek általában, van olyan skill aminek a fejlesztése csak 1-1 pontba kerül, ámbár van olyan is ami meg 20-30/skill szint. Az Edge of the Mists-et tudtam kipróbálni, ami egy ötödik nagy mapon játszódik, bár a másik négynek nagyjából csak a fele méretben. A lényeg az volt, hogy el kellett foglalni a másik két Szerver erődjeit és pontjait, itt ráadásul nagyon sok boss van, illetve elfoglalható pont, betörni és javítani való dolog, és ezért mind mind kapunk Expet. Igaz nem könnyű néha elkapni a mi hordánkat.


Egyéb fontos tudnivalók a játékról

Először is a játékban nem hal meg a karakter ha elfogy az életereje, ilyenkor egy Down nevű állapotba kerül, amivel egy plusz életet kap, ami folyamatosan csökken, viszont ha felsegíted magad, vagy megölöd a célpontod akkor egyből felkel a karakter és folytathatod. Ha PvP-ben a földön vagy akkor viszont az ellenfél kivégezhet, de minden karakternek van 1 sebző képessége, 1 Crowd Controll-ja, illetve 1 Dot-képessége, ezek minden kasztra mások, de van az utolsó skill mindenkinél az öngyógyítás képessége, amivel ha nem találnak el felsegíted magad. Bővebben kezdeném a gearelődéssel, lényegében a játékban minden gear csak egy skin, ami nem teljesen pontosan igaz, de egy bizonyos szint felett nem kapsz jobb statisztikájú ruhákat. A fegyverekre ez azért nem igaz mert vannak legendary fegyverek, az is jön mindjárt. Lényegében ez egyáltalán nem lenne baj, akkor ha az alapgear-t nehéz lenne megszerezni de nem az, olcsón pár goldért lehet venni a Black Lion Trading Company-nél, ami lényegében az Aukciósház, és az Itemshop is egyben. Viszont a ruhákat lehet rúnázni, amivel elviheted a karaktered egy irányba, kismillió féle rúna van a játékban, mindegyik jó valamire. Általában a Power+Prec+Fero a Berzerker rúnák, amiknek a lényege a lehető legnagyobb fizikai sebzés, de van Power+Prec+Condition Damage aminek a lényege a legjobb Damage-over-time. Ezek a Damage-re jók természetesen, vannak Healing Power-esek, boon duration-osak, és endurace-esek is. Utóbbi a Controllnak, előbbi kettő a Supportnak jó. A Boon és a Condition-t még érdemes felhoznom, egyszerű mind a kettő csak más a neve mint a megszokott, a Boon a Buffokat takarja, lényegében a Health Reg, a plusz erő, gyorsaság mind ilyen. A Condition pedig a debuffokat mint a mérgezés, égés fagyás s a többi. A fegyverek, lényegében a legendary a legnagyobb, és legjobb ezek minimálisan nem sokkal de körülbelül 50-100 damage-el többet adnak mint az egyel kisebb fegyverek, viszont elég kemény áruk van, 1-1 legendary belekerül 3-5 ezer goldba, és igazából annyira nem könnyű farmolni. Persze ha napi szinten az összes Dungeon összes Path-ét kipucolja úgy talán, amúgy nem. Viszont folytatva a Gearelődést SENKI ne adja fel itt, mert a komoly statokat adó itemek azok a gyűrűk, a fülbevalók, a palást és a nyaklánc. Ezeket Laurelből lehet kivenni, kemény áruk van, de sokkal jobbak mint a vehető bizsuk. A Lauriel-eket könnyű megszerezni, de időigényes, lényegében napi 1-et kapsz a Daily teljesítéséért, és Havi 20-at a Monthly Questek teljesítésért. Amik tulajdonképpen nem is questek, hanem Achievement-ek, és ha már feljött, érdemes róla beszélnem, nos a játékban mindenre van Achievement. Az Achievement Hunterek nagyon komolyan ellesznek, igazából a legmagasabb Achievement ponttal rendelkező player akit láttam annak 15k-ja volt körülbelül. Ha jól tudom a Maximum Achiszám az 36000, viszont az Európai legjobb is csak 26000 környékén van. (Leaderboard) Igen, és hogy mi a vicc? Az az, hogy minden bizonyos Achievement szinten jár egy láda ami plusz lootot, skint, illetve pénzt-karmát is ad. Visszatérve az AH-ra, avagy a Black Lion Trading Company-ra, van egy Itemshop része, ahol is ugyan lehet valós pénzért Gemet venni, csak goldból egyszerűbb. Igazából az Itemshop-ban csak Skinek vannak, illetve egyéb luxus dolgok, de semmi komoly, legalábbis az egyetlen játékot elősegítő dolog az az örökké jó Gather és Salvage cucc, a többi mind fun item vagy skin. Ha már feljött a Gather és a Salvage, érdemes megemlítenem, hogy van a személyes bankunkon felül egy Material Storage nevű bankunk is ami nagyon praktikus és kényelmes és hatalmas ötlet. A Lényege, hogy ha Salvage-el szétszedsz egy Itemet, esetleg Gatherrel fát vágsz, a belőle esett material anyagokat nem kell magadnál tartanod, két kattintással az invertory-ból el lehet küldeni a Material Storage-be, amihez utána a bankból bármikor hozzáférhetsz, ezzel rengeteg helyet megtakarítva. Skineken kívül lehet Outfit-eket gyűjteni, ami ugyan szintén skin, csak szettben, általában limitáltan vannak csak. Lehet ezenfelül a ruhádat festeni a meglévő dye-okkal, amikből szintén kismillió van. Vannak követők, Miniatures a nevük, egy-egy fontosabb NPC karakter mini mása ami követ, lényegében Companion. Illetve vannak Finisher-ek, amik egy bizonyos képet vetítenek az általad kivégzett ellenség fölé. Ami viszont nagyon fontos, az a szerencse képessége, a Luck lényege, hogy minél magasabb annál nagyobb eséllyel találsz sárga tárgyakat, például egy legendary darabot jóval nagyobb eséllyel találsz 300-as Luck-al mint 50-es Luck-al. A Maximális szintje 300 és a Salvagelt itemekből lehet kapni Luck-ot, illetve amit érdemes tudni hogy a Luck (és egyébként a Dye, a Finisher és a Miniature-k is) Account Wide, tehát minden karaktered megkapja. Ahogy a játékban a Pénz és a Karma és a Dungeon pontok is közös.


Hát nagy vonalakban ez volt a Guild Wars 2 Játéktesztem, vagy bemutatóm, kinek hogy tetszik. Lényegében tényleg a Casual Gamereknek ajánlom, azoknak akiknek nincs sok ideje játszani, mert a Gear szerzés nem a megszokott, hanem a lassú kimért, illetve egy esetleges Hardcoreabb gamer hamar beleun a PvE és a PvP részbe is. A WvWvW más kérdés, és ugyan arra fókuszál a játék, eddig személy szerint én megvoltam nélküle, bár hamarosan szeretném kipróbálni. Nagyjából mindent leírtam, úgyhogy köszönöm hogy elolvastad.

Értékelés:
Grafika:
█████████
90%
Hang:
██████████
80%
Játékélmény:
██████████
100%
Összességében:
█████████
90%
Guild Wars 2
Guild Wars 2
Guild Wars 2
Megjelenés: 2012. August 28. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: ArenaNet
Hozzászólások: 7
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kazuma avatar
Sokkal kevesebben játszanak vele mint eddig. Az Én példányom is eladósorban van már. Még a megjelenés előtt ígérték a kocsmai bunyót. A mai napig nem tették be. Unalmas, nem valami összetett..
0
0
0
0
dispPaP avatar
Én ezért szeretem. Ha kicsit megunom, hanyagolom de bármikor visszamehetek rá, és bár nem olyan tartalmas mint a WoW, még is B2P és rahedli lehetőség van benne.
0
0
0
0
ulver01 avatar
Jó teszt. Nekem a játék túl egyszerűnek tűnt, de a pve egész hangulatos.
0
0
0
0
Mongoosewow avatar
Pont hogy ez az a játék ami nagyon is megy! Elkérnek érte annyi pénzt ami manapság egy átlag játék, aztán hihetetlen mennyiségű tartalmat kapsz mellé. Jó sztorit/sztorikat, bő tartalmú és nagy PvE rendszert, egy erős PvP rendszert, és az egyedi WvW rendszert. A játékon látszik hogy nem az élvezetre hajt, és nagyon értelmes a játékosközösség is. Ilyen egy jó MMORPG, nem bántam meg érte a 30 eurót, mindenkinek bátran ajánlom.(Vinnie néven megtaláltok😀 )
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Nagyon is megy a játék, és észrevehetően foglalkoznak is vele. Az hogy valakinek nem fűlik a játékhoz a foga, nem azt jelenti hogy halott a játék!
A teszt maga egész jó lett ,ment is 4*
0
0
0
0
susguy avatar
"Ez is hogy fel volt Hypeolva aztán nem lett belőle semmi"
Még ma is aktívan játszanak vele, nem tudom miről beszélsz.
0
0
0
0
no avatar
Ez is hogy fel volt Hypeolva aztán nem lett belőle semmi , nekem is megvan* . Játékélményre 2 nél többet nem adnék
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
8
10 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció