Rengeteg játékoson kifogott a Sifu második pályája

Szerző: xoki | 2022. February 14. | hír | 31 hozzászólás

A Sifu gyorsan hírhedtté vált a komoly kihívást jelentő játékmenete miatt. A játék annyira nehéz, hogy a játékosok többségének már a második pálya is gondot okozott.

A PushSquare által publikált adatokból pontosan megtudtuk, hogy a kungfu akciójáték mely részei fogtak ki legjobban a játékosokon. A bevezetőt - ahol nem lehet meghalni - 97% teljesítette, az első pályát a játékosok 82%-a, míg a másodikat már csak 34%-uk tudta sikeresen teljesíteni. A következő szint esetében ez a szám közel a felére csökkent, majd pedig 11%-ra. A végső bosst a játékosok 6%-a tudta legyőzni, és csak 1% szerezte meg a platina trófeát.

Természetesen ilyen rövid időn belül nem várhatjuk el, hogy a játékosok mind végigjátsszák a játékot, de a fenti százalékok alapján biztosan nem időhiány miatt ragadtak le ilyen sokan, és az is benne van a pakliban, hogy a nehézséget még nem sikerült kiegyensúlyozni. Mindenesetre a Sloclap társalapítója, Pierre Tarno szerint több kisegítő lehetőséget, köztük egy könnyebb nehézségi szintet - annak ellenére, hogy kezdetben nem terveztek ilyesmit - is kapni fogunk az elkövetkező frissítésekkel.

Szerintetek fontos több nehézségi szintet belerakni a játékokba?
Igen.
63%
Nem.
17%
Részemről mindegy.
19%
Sifu
Sifu
Sifu
Megjelenés: 2022. February 08. (PC)
Műfaj: Akció, Verekedős
Fejlesztő: Sloclap
Hozzászólások: 28
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
En jatszom, es nehez szamomra is de ez adja az izet igazan, szoval reszemrol mindegy a nehezsegi szintek kerdese. Masreszrol biztosan vannak akik orulnenek, ha konnyebb lenne, szoval szerintem megeri a fejlesztoknek beletenni. :)
2
0
0
0
tamas98765 avatar
Maradjunk annyiban hogy ez egy rétegjáték és a nehézség a része ha nincs nehézség csak végigszaladsz rajta és nézel, hogy ezért a szarért adtam 60 (vagy nem tom mennyi) euró-t és végigmentem rajta kb 40 perc alatt. Persze ha végigszenveded magad vért és verejtéket izzadva és látod hogy a játékosok kb 6%-a tudta csak elérni na azaz amimiatt fejlődést érzel. Szóval a sok sírós menjen máson játszani a Dark soulsban sincs nehézség még is köszöni megvan, persze ezután is lesz sírás csak senkit nem érdekel.
1
0
0
0
💬 6
santakigyo avatar
@tamas98765: Sokan úgy csinálnak mintha kötelező lenne játszani. Sose értettem az ilyet.
Mint az egyszeri munkás hétfő reggel úgy viselkednek. Pedig ez csak egy játék.
0
0
3
0
bassus16 avatar
@santakigyo: Sajnos nagyon elkényelmesedett a gamer társadalom. Se fizetni, se végigjátszani nem akarnak vagy nem tudnak egy játékot. Gyorsan végigszaladnak, szinte föl sem fogták mi volt és mikor olvasnak róla, hogy egyébként mennyi érdekesség elvolt rejtve a játékban ,akkor csak meg csodálkoznak.

Jó ideje én is rávettem magamat, hogy ha lehet akkor a legnehezebb fokozaton vagy ha más nem akkor a képességeimnek megfelelően a lehető legnehezebben játszak végig valamit. Szerintem rengeteget tud dobni rajta ha még az AI is elfogadható benne és nem kifejezetten az a csalós fajta.

Elég megnézni a legtöbb játéknál az Achievement-eket. Mikor ovlasod, hogy eladási rekordokat döntenek a népszerű játékok, de azt az achievement-et amit a sztori befejezésénél kapsz azt csak a játékosok 50-60%-a érte el, na az azért meglepő. :'(

Régen nem volt ennyi választék és mindent végig toltunk ami volt az ismerősnek. Nehéz volt? Összefutottunk és megbeszéltük, hogy mit kellene tenni. Volt, hogy egy Tomb Raider puzzle-el próbálkoztam 3-4 napot mire a suliban rájöttünk többedmagammal, hogy mi a fenét kell tenni. :"D Volt egy hangulata még ha a CoD/CoD 2-röl is volt szó csak.
3
0
0
0
santakigyo avatar
@bassus16: Én is már azok táborát erősítem akiknek nem kell egy ilyen játék. 15-20 éve fel nem álltam volna előle, de ma már le se töltöm.
A gyűjthető vackokat meg kifejezetten utáltam mindig, csak annyit ami a haladáshoz szükséges.
Olyat se gondoltam volna, hogy játékot valaha félbe hagyok.
Erre olyan címek mint a Dishonored 2 vagy Witcher 3 ott pihennek, nem köt le.
Legujabb Tomb Raider? Egy árva sírt nem kerestem meg annyira érdektelen volt már, közbe meg a régieket napokig játszottam, hogy a kapu túloldalára eljussak.
Változik a világ. Bár azért mai napig szeretem ha egy játékba van kihívás, de csak normális keretek között.
0
0
0
0
bassus16 avatar
@santakigyo: Sajnos nálam is van olyan, hogy nagyon ritka az olyan cím aminek nekiállok. Inkább hajlamos vagyok egy régebbi címet ami tetszett többször elővenni, mintsem nekiállni egy új játéknak.

Régebben megjelenés napján amit csak értem elkezdtem és ha tudtam végig is toltam. Most nagyon megválogatom mit veszek meg, különben csak ott porosodik a könyvtáramban a többi közt...

A gyűjthetőket meg hát.. ha csak a játékidő kitöltésére van akkor szinte nem is foglalkozom vele.
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
@tamas98765: Az a baj, hogy mára nagyon felgyorsult a világ. Mindent akarunk azonnal, beleértve a sikert, de ez nem az egyén hibája.Ezt neveli az emberbe a társadalom az iskolától a munkán át a sima ügyinzézéseken keresztül. 15évvel ezelőtt még én is elszórakoztam volna ezzel a játékkal, ma már nen lenne hozzá türelmem meg időm se.
2
0
0
0
tamas98765 avatar
@zsiroslangos: Mintha csak engem írtál volna le :)
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Mikor bejelentették örültem neki, hogy végre egy jó verekedős játék jön. Amint megtudtam, hogy milyen stílusú lesz abban a tempóban mondtam is le róla...
0
2
1
0
cabus26 avatar
Akkor trainert kell használni.
1
3
0
0
botmunpls avatar
Hogyha kungfu (főleg wing tsun) harcművészettel irányítható a karakterünk, akkor nem nehéz, hanem reális a játék.
0
0
0
0
kismadar avatar
Egyrészt dicsérendő, hogy a fejlesztők próbálnak a játékosoknak kedvezni, másrészt viszont elszomorító a mai játékosközösség, hogy bármi nehézség van egy játékban, akkor egyből megy a sírás!
1
0
0
1
💬 16
enslaved avatar
@kismadar: Miért is akarjon szenvedni valaki egy játékkal, amikor az egész semmi másról nem szól, mint a szórakozásról? Ezek játékok, semmi egyebek. Ugyan lerágott csont, de én már a Souls játékoknál is azt mondtam, ezek nem azért készültek, hogy egy felnőtt ember kikapcsolódhasson mondjuk este 10 után, amikor már jobban ráér család és munka mellett.
7
3
0
0
kismadar avatar
@enslaved: Arra a célra ott van ezer másik játék. Mással kell játszani ilyen egyszerű, ezt meg meg kell hagyni azoknak, akik a kihívás miatt akarnak egy játékkal játszani... Csak úgy mint az autós játékoknál az arcade, és a szimulátor vonal is megfér egymás mellett, mégsem sír egyik fél sem.
3
0
0
0
enslaved avatar
@kismadar: Dehogy sírok, csak számomra kicsit muris dolog az, ha valakinek a kihívást egy játék jelenti. Kinőttem már a gyerekkorból 3 gyerek mellett, bár elképedve nézem olykor, hogy tudnak kiabálni meg veszekedni amikor online tolják mondjuk a Payday 2 - őt vagy a Fortnite - ot, netalán a Sea Of Thieves - t. Nekem ez már valahol fura, főleg hogy ezekből egy gyerek semmit nem tanul, pontosan ezért is nagyon fontos egy szülőnek résen lenni, mert a játékok zöme inkább rossz irányba vihet egy gyereket, ha nem szabjuk meg a határokat. A nagy baklövés részemről a Secret Neighbour volt, ami után azt vettem észre, hogy idegesebbek lettek, le is töröltem egyből. Legutóbb a Sekiro is erre a sorsra jutott, mert egyszerűen az olyan játékok, amelyeknél nincs egy gyereknek sikerélménye, képes agresszívvá is tenni őket, hát még egy olyan "jópofa" játék, mint a Cuphead. Annál még nekem is majdnem elgurult a gyógyszerem.
2
1
0
0
Rodney5832 avatar
@enslaved: De halod, nem azé mondom, de ki mondta hogy gyerekeknek valo a sekiro? vagy talán ez a stifu játék? ne adj isten a payday? xd Bár nekem nincs gyerekem, de emlékeim szerint én is mikor kölyök koromban játszotam, elég sokat idegeskedtem egy egy játékon, nem let rosszabb az életem, viszont e miat, elég sokáig én is ugy voltam vele hogy, minden játékot nagyon könnyü modon viszek, egészen addig amedig megnem ismerkedtem a hotline miamival, és a dark soulsal, ezek a játékok, tesztelik az ember türelmét söt megis merem kockáztatni, hogy fejleszti is, hogy ha az ember, oda teszi magát, és probál fejlödni türelmes lenni, persze ez egy gyereknek nem fog menni.
2
1
1
0
enslaved avatar
@Rodney5832: Nagyon rövid életű volt a Sekiro, addig könyörögtek érte hogy megkapták, aztán kuka. Viszont a Cuphead akkor kinek készült? A platformok Souls játéka. Amikor először megláttam mondom ez jó lesz nekik, jópofa rajzfilmes grafika a régi korból, némi lövölde, ügyesség, reflexek, stb., aztán azt látom meg hallom, hogy semmi nincs a szobában biztonságban. Egy időre vissza a könyvtárba, majd kb. 1 év elteltével vissza, de a feltételem az volt, hogy letenni amikor már jönne az ideg. Végül végig tudták játszani, nekem nem sikerült, de én kukáztam végleg mert nem fogom már magam felidegesíteni egy hülye játék miatt. Nyilván a szülőn sok minden múlik, majd ha lesz gyereked megtapasztalod, nekem van három.
0
1
0
0
no avatar
@enslaved: Van akinek ez is kikapcsolódás.
És tény hogy egy ilyen játék nem mindenkinek készül. Ha valaki szereti az ilyet akkor annak ez is "könnyű".

Viszont az a baj hogy sokan nem ismerik a határaikat és akkor jön a rinya hogy jajj de nehéz. Hát igen, pont ez a lényege :D

Aztán ha a fejlesztők az ilyen emberekre hallgatnak akkor az lesz mint a Resident Evil esetében. Sírtak hogy túl félelmetes volt a hetedik rész ezért csináltak olyat ami kevésbé az. Egy horror játék amivel az a baj hogy túl félelmetes...... Ezt hogy gondolhatták komolyan az emberek?
3
1
0
0
enslaved avatar
@hikadam: A Resi 7 minden volt, csak nem Resi. A Village talán a 2. legjobb Resi játék a 4. rész óta, de a 2. rész remake - je is fantasztikusra sikeredett.
0
0
0
0
botmunpls avatar
@hikadam: Oké hogy nehéznek készül, de nehogymá az okozzon nehézséget a fejlesztőknek, hogy legyen több nehézségi szint is a játékban?
Ezzel a saját eladásaikat rontják. Biztos van egy szélesebb olyan réteg, aki nem a nehézség miatt kíváncsi adott játékra, és ezeket eltaszítja magától a kiadó.
3
0
0
0
Yae Miko avatar
@botmunpls:
Oké hogy nehéznek készül, de nehogymá az okozzon nehézséget a fejlesztőknek, hogy legyen több nehézségi szint is a játékban?
Nem okoz nehézséget, csak nem ezt csinálják és kész. Neked se esett volna nehezedre csöndben maradni, mégis úgy döntöttél hogy inkább megszólalsz. Kemény dolog ez a szabad akarat.
0
0
0
1
kmetovics avatar
@Yae Miko: Pedig igaza van.
0
0
0
0
Yae Miko avatar
@kmetovics: És? Nem mondtam hogy hazudik, ugyanúgy szánalmas ezen hisztizni.
0
0
0
0
kmetovics avatar
@Yae Miko: Azt nem is, de azt igen, hogy kár volt megszólalnia 😉
1
0
0
0
Yae Miko avatar
@kmetovics: Igen, és pont nem erre reagáltál.

Nem mondtam hogy kár volt megszólalnia. Szimplán szemléltettem hogy mindenki azt csinál amit akar, nem kell másnak megfelelni.
0
0
0
0
botmunpls avatar
@Yae Miko: Látom a lényeget sikerült értelmezned.
Csinálj egy vállalkozást, és lehetőleg próbáld úgy végezni a munkád, hogy minél kevesebb ügyfeled legyen, és minél kevesebb bevételed.
Az, hogy én ezt a saját meglátásomat szóvátettem régebbi tagként egy vitatémában, nehezemre esett volna magamban tartani.
2
0
0
0
Yae Miko avatar
@botmunpls: Az egészet arra alapozod hogy te nem vennéd meg, nem azt hogy mennyien vennék meg. Van aki pont amiatt veszi meg ami miatt te nem, egyértelműen van erre igény és veszik is ezeket. Tessék elfogadni hogy nem minden játék való mindenkinek.

Az, hogy én ezt a saját meglátásomat szóvátettem régebbi tagként egy vitatémában, nehezemre esett volna magamban tartani.
Teljesen megértem és jogosnak tartom. Egyedül azt szemléltettem hogy téged sem érdekel ha másnak nem tetszik, akkor is elmondod a véleményed, lesz aki egyet ért veled. Ahogy ők is leszarják ha páran hisztiznek ezen, akkor is ilyen játékot fejlesztenek, lesz aki megveszi.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
enslaved avatar
Értem én amit mondasz, és igazad is van. Nyilván a mai világban nem lehet megkerülni a digitális dolgokat, nem is akarom, főleg hogy én is benne élek. Az a fontos, hogy a videójáték ne menjen a tanulás, mozgás, személyes kontaktusok (fel tudok robbanni, amikor valaki a Face - en köszönti fel már a rokonát is születésnapján) stb. rovására, és itt van a szülőnek óriási felelőssége, mert sok helyen inkább azt látom, hogy leültetik fél napra is a gyereket a gép elé, addig sem kell vele foglalkozni.
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció