Petíció indult az EA Star Wars jogainak elvétele céljából

Szerző: xoki | 2017. November 27. | hír | 76 hozzászólás

Az EA-t rengeteg kritika érte a Star Wars Battlefront 2-ben elhelyezett mikrotranzakciók miatt. Ez jelentős feszültséget keltett, amelyek továbbra sem csillapodtak.

A játék rosszabbul teljesít, mint a 2015-ös Battlefront, ráadásul most néhány rajongó petíciót indított annak érdekében, hogy elvegyék az EA-től a Star Wars-jogokat. Az említett petíció - amelyben kitérnek az első rész problémáira, valamint főként a Battlefront 2 körüli drámára - már közel 25 000 aláírásnál jár.

Több pletyka is kering, mely szerint a Disney fejesei is hasonló véleményen vannak, mint a felbőszült rajongók, főleg miután politikai irányba terelődött a botrány. Természetesen egy petíció nem egyenlő a végső döntéssel, de az előbbieket hozzácsatolva, ki tudja, milyen bonyodalmakra lehet még számítani.

Star Wars Battlefront 2 (2017)
Star Wars Battlefront 2 (2017)
Star Wars Battlefront 2 (2017)
Megjelenés: 2017. November 17. (PC)
Műfaj: Akció, FPS, TPS
Fejlesztő: DICE
Hozzászólások: 74
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
MaTpr0F avatar
Most olvastam, hogy ezzel a kis fiaskóval 3.9 milliárd dollárt buktak (a bevétel kieséssel és a tőzsdei lefelé íveléssel).
0
0
0
0
💬 4
csuz-li avatar
@MaTpr0F: Én is olvastam. POnt azon gondolkodtam, hogy azok a youtuberek, akik ezeket a negatív hype-okat indítják, mint itt, vagy pl. az andromeda-nál, azok belegondolnak-e abba, hogy az általuk okozott kár még csak arányban sem áll azzal a bevétellel, amit ezzel a módszerrel szerezni tudnak.
És itt nem csak az anyagi kárra gondolok, bár az köszönő viszonyban sincs a nyereségükkel, mert az legyen a kiadó pénzügyeseinek a gondja; hanem arra, hogy ezzel a nagy kiadókat még inkább biztonsági játékra sarkallják, ami nem tesz éppen jót a kísérletező kedvnek, az újítások elmaradnak, márpedig csak a nagy kiadóknak van több száz millió dollárja kísérletezni új dolgokkal. Lassan belefulladunk az önmagukat másoló AAA-s játékokba ezek miatt a negatív Hype-ok miatt.
Végső soron ezekkel mind minket, játékosokat károsítanak meg.
Másik hír, hogy az EA épp lefújt egy játékot, mert nem tudtak volna belőle abban a formában elég pénzt szerezni és bezártak egy fejlesztő stúdiót, hogy biztosra tudjanak menni. Azoknak a fejlesztőknek nem vigasz, hogy gipsz jakab youtuber ezen az áron növelni tudta a bevételét pár száz dollárral. Gondolom a Bioware Montreal dolgozói is köszönetet mondanak majd nekik, hiszen őket jórészt pont erre a projektre állították rá, miután a negatív hype-ban utazó youtubergyerekek kinyírták a népszerűséghajhászó videóikkal az andromédát és ezzel együtt az újabb Mass Effect lehetőségét is elvették tőlünk, játékosoktól.
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Nem a youtube-erek indítják a negatív hype-ot, hanem a cégek saját hülyesége. Attól még, hogy utálsz mindenkit aki csinált videót az életében, még lehet igazuk.
Szóval szerinted az a legjobb védekezés az undorító mt-k ellen, ha minél több pénzt költünk rájuk? Ok...
Nem azért lett szar az Androméda, mert megjelenés után szidták (teljesen jogosan). Nagyon érdekes logikád van az egyszer szent.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@susguy: A Battlefront II-vel nem játszottam, szóval arról nem tudok véleményt írni. Annyit tudok, hogy eddig minden mikrotranzakciós játékkal - A GTAV-től kezdve az Andromédán át az AC Originsig - lehetett simán játszani mikrotranzakciók nélkül is. Biztos vagyok benne, hogy a Battlefronttal is lehet.
Az andromedával viszont játszottam. Elővételben vettem meg és már a megjelenés napján játszottam vele. Kétszer kitoltam a fő szálat és egy harmadik menetben elkezdtem kimaxolni. Ez alatt pontosan 0, azaz nulla alkalommal futottam bele a youtube videókban kiemelt és megénekelt animációs problémákba (később utána néztem, hogy hogyan lehet kierőszakolni a játékból, de nem sikerült, valószínűleg nem voltam elég gyors) és egyszer sem tűnt fel az első végigjátszásnál a mimikai gond, amit csak akkor vettem észre később, mikor külön figyeltem rá. Viszont ezek miatt a videók miatt várhatóan nem lesz újabb része az egyik kedvenc játékomnak. Mégis mit kellene gondolnom azokról, akik önös pénzhajhászatuk miatt elrontották az én szórakozásomat?
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Nehéz bármennyire is komolyan venni, mikor még az animációkra is azt mondod, hogy semmi baj nem volt, mikor minden egyes átvezetőnél jelen voltak, az arcoknál minimum. Nem kellett sehogy elôidézni, ha csak a monitorra nézés nem számít annak. Egyszerűen fanatikus módon tagadod, hogy bármi baja lenne, még akkor is, ha a szemed szúrja ki, sőt még a fejlesztők is bevallják, hogy hibáztak. Meghallottad, hogy Mass Effect van a címében, és már boldogan dobtad is a pénzt EA bácsi zsebébe, mert már akkor egy tökéletes 11/10 goty játék volt neked.
0
0
0
0
no avatar
Az előbbiek után szólva nekem pont ez a bajom... a Star Wars univerzum egy végtelen lehetőségekkel teli történet. Aki ebből egy multiplayer játékot csinál második nekifutásra par óra jelentéktelen kampánnyal kiszúrva a szemünket azt nem a történet mesélés érdekli hanem szimplán a Star Wars karakterekkel ad el még egy Battlefield-et. Én már alá is irtam!
0
0
0
0
💬 3
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@gengszter97: Példának okádék ezzel az érveléssel is eggyet kell értsek, ott a pont. Nem is értem mit nem lehet ezen érteni, hogy az egész 1 ordas nagy lehúzásra épül. Az igazán szomorú, h van aki még ennek is tud örülni és meg is köszöni az EA-nak az ilyen minőségű/közel 0 tartalommal megjelenő játékokat. Most nem csak SW játékokra gondolok természetesen
0
0
0
0
susguy avatar
@gengszter97: Nem lenne multiplayer Star Warsokkal baj, ha lenne más is a választékban (RPG-k, RTS-ek, FPS-ek, RPG-k, stb. a mai helyzethez képest régen még úszkáltunk a Star Wars játékokban), és normális cég fejlesztené/adná ki. Eredeti Battlefrontok teljesen élvezhetőek voltak.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@susguy: Én egy episode one racer stílusú sw játéknak örülnék a legjobban.😉
0
0
0
0
no avatar
Akárki akármit mond, lehet h lehúzós az EA, de ez a játék minden csak nem szar. Játékélményben is maximálisan hozta azt a szintet, ami után azt mondom, hogy megérte megvennem a játékot...
0
0
0
0
💬 5
santakigyo avatar
@Gyebi: Mindig kettő tábor van.Egy aki szó nélkül fizet minden sz@rért amit elé raknak és mellé még meg is köszöni a lehetőséget.Meg van egy másik aki nem tűr szótlanul,fellázad,stb.Általában az utóbbi szokta a gesztenyét kikaparni.(De ez minden téren így van.)
Nekem is tetszett már olyan játék és év játékának is szavaztam volna olyat amit más igencsak leértékelt.
De ami e körül a játék körül megy az már nem csak egyéni vélemény.
Persze ettől tiszteletben tartandó az,hogy valakinek tetszik,mert sokaknak bejön,nem vagyunk egyformák szerencsére.
0
0
0
0
susguy avatar
@Gyebi: Szarnak nem szar, csak egy ilyen cégtől ez még egy demónak is kevés.
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@susguy: Azért ne keverd az előző részel.. 😀
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@501_DPSZ: Mintha annyira tudnád mi van az elöző részben, előbb még azt irtad nem játszottad. Amúgy nekem az sokkal jobban bejön, mert még régi klasszikus sw feelingje van. Nem elcseszett disney valami.😉
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@Warlordcommander: Az igaz, hogy nem vettem meg! De bétát s a trialt játszottam...
0
0
0
0
ors11 avatar
Simmán el tudnám képzelni, hogy a CD Projekt Red el tudna készíteni egy Jedi Academy játékot és milliószor élvezhetőbb lenne, mint ez a multiplayerbe beskatulyázott star wars világ. Értem én, hogy a muliban sok pénz van, de egy ekkora cím nehogymár ne termelne hatalmas nyereséget, ha megbízható fejlesztőkhöz kerül akik rendes sztorit nyomnak elénk és nem a pénzre hajtanak első sorban. Szerintem sokan látnánk szivesen egy új sztorit/gamet, mint a jedi academy.
0
0
0
0
no avatar
Petícióval kitörölhetik a seggüket. A Pénz beszél ebben a világban nem az emberek szava. 😀 Akinek meg nincs az játékkal is megszerezheti ennyit erről.
0
0
0
0
💬 6
Kiki4444 avatar
@KriszVideo: Jól mondod,nincs esély a sikerre.Azért aláírtam,ez is a tiltakozás egy formája.:)
0
0
0
0
MaTpr0F avatar
@KriszVideo: Azért a közvélemény nem egy figyelmen kívül hagyandó dolog. Ha már a Disney-nek meg a Lucasfilms-nek is gáz amit csinálnak, akkor ott valami gond van.
0
0
0
0
susguy avatar
@MaTpr0F: Nem mondanám hogy nem figyelmen kívül hagyható, de nagyon egyszerűen el lehet tussolni ilyeneket. Akkor van baj, ha az emberek jelentős többsége nem felejti el hosszú távon.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@KriszVideo: A pénz beszél az igaz, csakhogy a pénz az emberektől van. Szóval az, hogy mit kapunk a boltban, mit kapunk egy játékban az rajtunk múlik, hiszen mi döntjük el, hogy miért fizetünk. Ha valami nem tetszik, akkor azért nem fizetünk és az bizony egyben azt is jelenti, hogy nem is lesz később ilyen. Szóval végső soron mindig az emberek szava számít.
Persze a negatív hype-ok rendesen betesznek ennek az elvnek, hiszen sok potenciális vásárló onnan szerzi be a "saját" véleményét. Láttunk már ilyet a Mass Effect-nél is, de jó példa a másik oldalról az AC origins, amiben szintén van mikrotranzakció és lootbox, csak azt épp nem kapta fel a youtuberek lájkvadász közössége. Így ez a dolog eltorzul, hiszen pár youtuber szava sokkal erősebb tud lenni, mint akár több-százezernyi vásárlóé is.
0
0
0
0
no avatar
@csuz-li: Szerintem azért kapták fel ezt a dolgot mert nem sikerült olyan jól mint pl az AC Origins , aki megvette nem panaszkodott a játékra még szerintem.. Kivéve azok akiknek nem jól futott. De a jövőben mint olvashattátok nagyobb fórumokon Steamon pl nem lesz lehetősége értékelni csak negatívként.. Illetve a steam válogatja ki miket rak ki a kezdő oldal értékelésekre.
0
0
0
0
susguy avatar
@KriszVideo: "De a jövőben mint olvashattátok nagyobb fórumokon Steamon pl nem lesz lehetősége értékelni csak negatívként.. Illetve a steam válogatja ki miket rak ki a kezdő oldal értékelésekre."
What?
0
0
0
0
Kiki4444 avatar
Adnák oda a jogokat a Shadow Of Mordor/War készitőinek(Monolith productions).Micsoda Jedy Acedemy 2 lenne egy Shadow Of Mordoros Star Wars modból, fénykardal,rohamosztagosokkal stb. Ezek a barmok meg Multiplayer FPS-t erőltetik Star Wars világába.Szerintem pont ez a leggyengébb része Star Wars univerzumnak.Minden más Sci-fibe normális lőfegyverek vannak,pl. Alien Covenant-ba m16 szerűségekkel lőnek,Battlestar Galactficába is jól néznek ki a fegyverek,még Star Trekbe is mégis csak valami pisztoly, karabály formájuk van(kivétel kézi fézer inkább tűnik analizáló cuccnak).Egyedül Star Wars maradt meg 70-es évek szintjén, egy cső amiből kiáll mindenféle vacak és van a tetején egy bazi nagy távcső. Természetesen design az nuku.Pedig a rohamosztagosok ruhája 7-részbe megújult, kifejezetten jól sikerült.Ugyanezt kéne csinálni lőfegyverekkel.Persze Battlefront 2 nem ettől rossz játék.Leképzőre fotó realisztikus, van néhány áll leejtős effekt,de összességébe CSGO-ba jobban ki vannak dolgozva a mechanikák, akcióduósabb és látványosabb a lövöldözés(kézből kieső fegyvernek van fizikája,és a test lövedék fizika is részletesebb).Játékmenetbe meg fényéveket ver rá. Rainbow Six Siege dettó.
0
0
0
0
💬 4
susguy avatar
@Kiki4444: Egy új Jedi Knight résznek én is örülnék, de isten ments hogy abból is egy agyatlan grind game legyen. Maradjon csak meg a régi szálakon.
0
0
0
0
Kiki4444 avatar
@susguy: Igazat szóltál, szívemből szóltál.:)
Szóval ja,ne valami réten rohangáljunk ahol van néhány erőd,elég gagyi lenne.Én inkább mechanikákra gondoltam.Azért akcióba eléggé ott van a a Mordor. Képzeld el hogy levágod a rohamosztagos fejét fénykardal, az meg gurul a földön(vagy kezét, lábát,vagy csak úgy leszúrod hogy még Lucifer is elszörnyed...).Játékmenetre meg ugyanolyan lenne mint bármelyik single player játék,vagy mint anno Jedy Acedemy.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@Kiki4444: És szerinted a Disney mégis mit szólna ahhoz, hogy megkapja a Time Warner a Star Wars jogokat, amiket jelenleg ők használnak?
0
0
0
0
Kiki4444 avatar
@csuz-li: Csuz-li:Mi csupán álmodozunk. EA nyilván vaskos összeget fizetett a jogokért,szerződés garantálja hogy csak ő használhatja.Szóval tojnak a petícióra. De azért had álmodozzunk má...😎
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 9
csuz-li avatar
És, ha szerencsejátéknak minősítik, akkor mi van? Legfeljebb 18+-os lesz a játék a világ összes országában, nálunk meg nem lehet megvenni. Az úgy jobb lenne?
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Nem mintha valaha is számított volna a korhatár, de a betiltást kifejezetten megérdemelné egy-két cég.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@susguy: Mi alapján tiltanád be? Eldöntöd helyettem, hogy ÉN megvehetem-e a battlefront kettőt, mert zavarja az TE erkölcsi érzékedet? Milyen alapon? Majd azt én eldöntöm, hogy tetszik-e a dolog, vagy nem. Nagykorú, felnőtt ember vagyok, nem kell, hogy helyettem dönts. (Nem sértésből írom így, csak próbálok élesebben rávilágítani a dolog logikájában rejlő ellentmondásra.)
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Én csak a szerencsejátéknak minősítés miatti betiltásra céloztam.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@susguy: Hát én is...
0
0
0
0
no avatar
@csuz-li: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
csuz-li avatar
Igen. Szigorúbbak. Például nálunk nem is lehetne forgalomba hozni egyik járékot sem, amiben lootbox, vagy hasonló mikroptranzakció van. Így, ha vágyaid teljesülnek, mi magyarok nem játszhatunk az utóbbi egy év AAA-s játékainak 90%-val, beleértve az AC-t, a mass effect-et, és a battlefrontot is. Azért remélem, nem jön be a számításod, mert én szeretem ezeket a játékokat.
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Mindhárom említett cím csak egy tucattermék lett mára, csak a nevük miatt meg az agyon reklámozás miatt veszik, az hogy játék is legyen a hajcihő mellé csak mellékes. Kifejezetten jót tenne az iparnak, ha kicsit visszavennének magukból az ilyen cégek.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@susguy: Nem érted a probléma lényegét. Ha a PC-s játék szerencsejáték, akkor Magyarországon nem lehet forgalmazni. Nálunk ugyan is csak a Szerencsejáték Zrt. és Vajna szervezhet szerencsejátékot, más nem. Szóval nemhogy a gyereket, de a komplett fürdőszobát is kiöntenénk a fürdővízzel együtt...
Márpedig én szeretem a játékokat, szóval szeretnék továbbra is játszani. Pár hisztiző ember miatt nem szeretném elveszíteni a kedvenc szórakozásomat. Mondhatnád, hogy hát csak ez, vagy az a játék esik ebbe a kategóriába, de a törvényhozás nem így működik. Szinte minden játékban van lootbox, hiszen a játékok jelentős részében lootolunk folyamatosan. Maradna a farming simulator, de már bukna a skyrim, a Fallout, és még sorolhatnám.
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Mi meg pár hisztiző ember miatt nem szeretnénk, ha még ennél is tovább süllyedne a játékipar, mert ez már minden csak nem szórakozás. Mondanám hogy ennél lejjebb már úgy sincs, de EA bácsi úgy is mindig kitalál valami zseniálisat, idáig is eljutottunk valahogy. Arról nem is beszélve, hogy most milyen könnyű dolga van/lesz az amcsi cégeknek ezerrel szopatni a népet, lásd a mostani net neutrality balhét.
Tetszik hogy a végére megint két olyan címet írtál, amik tökéletes példákat arra hogy mi a baj a mai játékiparral.
0
0
0
0
csuz-li avatar
Persze! Vegyük el! (Mintha a két kiadót érdekelné pár gyerek petíciója, amikor épp millió dollárokról tárgyalnak egymással...)
Mondjuk megkapja az Ubi. (Pwersze nem, mert már megszerezte volna, ha sikerül) Akkor sem lesz jó a dolog, mert ugye azok is csak pénzt akarnak látni a játékból, ha már a horribilis licencdíjat kifizetik a SW licencért, meg ugye a fejlesztők is csak pénzért dolgoznak, no meg a tulajok is szeretnének valami hasznot látni...
Lehet itt sírni, lehet petíciózni, de a probléma gyökere nem az, hogy melyik kiadó csinálja a játékot, hanem az, hogy a kiadó a fejlesztőkkel közösen rosszul implementálta a pénzbeszedő részt, amire viszont kiadótól függetlenül szükség van. Az SW licenc sem olcsó, erre már a filmesek is panaszkodtak anno; a fejlesztés sem ingyen van, meg a reklámra is költeni kell függetlenül attól, hogy épp ki a kiadó.
0
0
0
0
💬 3
susguy avatar
@csuz-li: "amire viszont kiadótól függetlenül szükség van"
Na, itt a baj. Az égvilágon semmi szükség rá, egyszerűen csak rájöttek, hogy ezt el tudják hitetni a néppel, és így egy nagyon olcsó pénzforrást bele tudnak tenni akármilyen játékba.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@susguy: Márpedig a pénzre szükségük van. Megcsinálják a játékot 2-300 millióból. Ezen meg kell termelni a következő játék árát (fizetni a fejlesztést és a marketinget + az egyéb költségeket is fedezni a rezsitől a takarításig előre, amíg készül a játék), hogy legyen mit abba is befektetni, meg legalább egy bukás árát is, mert ugye nem mindegyik teljesít jól az eladásokon, adót is kell fizetni, plusz ugye a haszonra is csak szükség van, főleg a tőzsdei cégeknél. Szóval azért ugyan nem fogok egy könnycseppet elmorzsolni a kiadók bevételei miatt, de azt sem mondhatjuk, hogy erre semmi szükségük...
Viszont elhitetni úgymond nem tudják senkivel, mivel nem kötelező megvenni a játékot, szóval ha elrontják az árazást és a pénzbeszedést, akkor nem veszik meg az emberek és buknak a mutatványon, ami bukást persze a következő játék árába kell majd beépíteniük, csak már okosabban.
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Mondanám, hogy nagyon alulértékeled, mennyit keresnek, de már unom magamat ismételgetni. Ott van a google, rengeteg példával, hogy miért nincs szükség ilyen gusztustalan lehúzásokra, és hogy mennyit nő évente szegény EA bácsi.
0
0
0
0
KalmarErik avatar
Abba nem gondoltak bele, hogy utána kinek adják a jogokat? A Valve-nek? 😃
0
0
0
0
💬 3
501_DPSZ avatar
@KalmarErik: Úgy gondolom a legjobb az lenne, ha senkinek se adnák, hanem bárki fejleszthetne Star Wars játékot. 😃 Mert például egy jó stratégia hiányzik már...
0
0
0
0
Kiki4444 avatar
@501_DPSZ: 501_PDSZ: Igazat szóltál, szívemből szóltál.😀😀😀
Jedy Acedemy 2-őt is el tudnék képzelni Shadow Of Mordor/War mintájára,vagy valami Star Wars RPG-t Witcher 3 hoz hasonlót.
0
0
0
0
susguy avatar
@KalmarErik: Ja, még a végén egy minőségi játékot csinálnának belőle... várj, nem pont ezt akarjuk?
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
Látom, sokan nincsenek is tisztában azzal milyen is VALÓJÁBAN a játék... csak megy az utálat, úgy hogy azt se tudják mi hogy hány méter... az a baj emberek, hogy alapból mindenki utálni akarja a játékot..
0
0
0
0
💬 12
MaTpr0F avatar
@501_DPSZ: Nem a játékkal van a baj, hanem azzal amit vele együtt megpróbáltak lenyomni a torkunkon tekintve, hogy full áras AAA játékról van szó.

És nem a játékot útáljuk, hanem az EA barom üzletpolitikáját. Az, hogy ez most éppen a Battlefornton és a DICE-on csattan, köszönd meg nekik.

De, ha neked ez a fajta fejlődési menet bejön, akkor hajrá, nyomjad meg fizess még rá vagy 40 ezret a 17 ezres (19-24e konzolon) játékra.
0
0
0
0
susguy avatar
@501_DPSZ: Olvastad egyáltalán, min háborodtak föl a játékosok? Meg tudod őket cáfolni?
Vagy csak annyira elvakult vagy, hogy már a játék bejelentésekor eldöntötted, ez lesz a következő ötszáz év legjobb játéka? Persze amíg be nem jelentik a következő részt.
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@susguy: Hogyne olvastam volna... képzeld megjelenés előtt 1-2 héttel rendeltem elő.
Játék egyáltalán nem P2W, squaddal akikkel tolom, abból az (mikor még aktív volt) vett lootboxot.. és né, nem játszik jobban, pedig elég baszó kártyái vannak... és te játszottál a játékkal? Hozzáteszem, hogy 1-2 óra játékidő után, 3E creditet simán összegyűjtesz, amiből már ládát is tudsz nyitni. Számomra ez egy elég korrekt játék lett, az elődjét meg se vettem.. 😉

üdvözlettel egy elvakult rajongó
0
0
0
0
bitpork avatar
@501_DPSZ: És azzal is tisztában vagy h a teljes iparág a P2W felé halad, nagy lendülettel? Az EA rossz időben és rossz helyen volt, megfejelte egy rossz döntéssel. Márpedig valakin be kell mutatni a vevők erejét és elvárásait.
http://index.hu/tech/godmode/2017/11/08/videojatek_lootbox_mikrotranzakcio_addikcio_szerencsejatek/
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@bitpork: Tisztában vagyok ezzel is. Index és társait nem olvasom, de azért köszönöm a linket.
0
0
0
0
bitpork avatar
@501_DPSZ: Ha téged nem zavar, legyen. De azt gondolom, mást ettől még lehet hagyni véleményt formálni és kifejezni 😀
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@bitpork: Természetesen, tisztelt bitpork. Nem írtam én ilyet, hogy xy véleménye hülyeség meg hasonlók, mindenki más. 😀
0
0
0
0
susguy avatar
@501_DPSZ: Mindez persze azután hogy kivették a mikrotranzakciókat, amik ugye visszafognak kerülni. Majd ha akkor is ilyen fényes lesz a helyzet (nem), akkor lesz mit védened, addig élvezzük a vihar előtti csendet.
Mellesleg semmit sem cáfoltál meg, pont azokról a változtatásokról írtál, amit az emberek (teljesen jogosan) elvártak. Most már nem P2W, mert a nyomásra kivették a ládákat, most már jobban lehet creditet szerezni, mert a nyomásra megváltoztatták. Mindkettőt csak ideiglenesen, elvégre megmondták, vissza fognak még kerülni a ládák.
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@susguy: Bétába se volt probléma ezzel, csak a sokaknak jajj vader és luke 40 óra játék után oldható fel... persze megértem én, hogy nem mindenkinek (ahogy nekem sincs) van ideje napi 2-3 vagy akár 4 órát játszani. De azért ez már túlzás. Nincsenek benne olyan kártyák amivel drasztikusan előnyre tudna szert tenni az ember. Úgy hiszem, elég elfogult vagy amellett, hogy a játéknak ez a része rossz, kérdem én, te hogy csinálnád meg? Profit kell (ebben szerintem egyetérthetünk😃😉, főleg egy játékipari óriásnak. Skineket nem rakhattak be, mert ugye a Disney nem engedte meg hogy rózsaszín rohamosztagosok szaladgáljanak. S persze megértem az álláspontodat, mert mégis csak egy AAA játék ami 17 ezerbe kerül. Kérdésemre nem feleltél, játszottál-e a játékkal? Nem szeretnék én vitázni, csak érdekel. Amúgy nem vagyok fanja se a EA-nek, se a SWBF2-nek, maximum a Star Warsnak.
0
0
0
0
susguy avatar
@501_DPSZ: "Nincsenek benne olyan kártyák amivel drasztikusan előnyre tudna szert tenni az ember."
Van auto-aim kártya. 'nuff said.
Hogy csinálnám? Hát biztos nem így, de nézz nyugodtan körül, tele van a piac cégekkel akik ezerszer emberibb megoldásokat találnak ki, hogy profitáljanak a játékaikból. Persze mindenki elfelejti, hogy léteznek nem AAA címek is a világon, akárhányszor felhozom ezt (de még azok között is van erre példa).
Játszottam, de megnyugtatlak, a legtöbb problémára egy perc játék nélkül is simán rá lehet jönni csak a játékról olvasva. Tudom, arra akarsz kilyukadni, hogy mindenki csak pár ember tapasztalatára épít, de itt szimplán csak tényekről van szó a játékból, amikről minden épeszű ember egyből meg tudja mondani, hogy hol miért és mi bűzlik.
0
0
0
0
501_DPSZ avatar
@susguy: "van auto-aim kártya. 'nuff said."
Nem tudom miről írsz, akárhol néztem nem találtam olyan kártyát...

Természetesen, nem azért kérdeztem hogy játszottál-e.. csak érdekelt.
Játékban nincs olyan ami bűzlene, bár nem értem hogy itt mire/mikre gondolsz pontosan?
Azért illene nem cikkekből s néhány ember véleményéből "saját" véleményt alkotni, persze lehet hogy valamibe igazuk van/volt. De én nem látok a játékban olyan drasztikus dolgot, ami miatt nem érte volna meg az árát. Gondolod, privátba megbeszélhetjűk egymás gondolatát erröl-arról, persze ha te is szeretnéd, mert én nem értelek, hogy a P2W dolgon s hogy az EA a kiadó, azokon kívül mi baj van még? Mert a szokásos dolgokon már átrágtuk magunkat úgy hiszem. 😀
0
0
0
0
susguy avatar
@501_DPSZ:

¯\_(ツ)_/¯
0
0
0
0
no avatar
Szerintem ezen még maguk a fejlesztők sem csodálkoznak, tudják, hogy selejt az egész.
0
0
0
0
💬 1
susguy avatar
@LordSzalko: A játék minősége sosem volt szempont, csak hogy mennyi pénz jön vissza arányban a költségekkel.
0
0
0
0
MaTpr0F avatar
Azért jó látni, hogy a gamer közösség hangadói nem 10 éves általános iskolások és nem birka módjára lehajtott fejjel követik a trendet, hanem felállnak és azt mondják, hogy elég ebből a szarságból. Ha pedig egy akkora cégnek mint az EA, beletörik ebbe a bicskája, az elrettentő példa lesz a többi kiadónak is, hogy nem kéne ezt a tűréshatáron túl erőltetni.

Valószínűleg, ha egy másik címmel csinálják ezt meg (vagy végül is meg is csinálták az új NFS-el), talán a szőnyeg alá söpörhették volna, de nem a Star Wars-al.

Én is aláírtam. Fejlesztés maradhat a DICE kezében, de a komoly döntéseket ne az EA hozza meg.

BTW, mint tősgyökeres Battlefield rajongó, nagyon komolyan aggódom, hogy a következő BF-et is el fogják kúrni ezzel.

szerk.: Külön öröm volt látni a fekete péntekes fotókat, hogy minden polc üres volt a boltokban, de ezt a hulladékot ott hagyták.
[LINK]
0
0
0
0
💬 1
501_DPSZ avatar
@MaTpr0F: "Külön öröm volt látni a fekete péntekes fotókat, hogy minden polc üres volt a boltokban, de ezt a hulladékot ott hagyták."

mert 12 napos? Azért egy frissen megjelent játékot nem fognak le olcsósitani drasztikusan..
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 4
Tuhajohn avatar
@Shadow044_1: Azért a pay to win nem minden játékban jelenik meg, főleg nem egy teljesárú játéknál.
Én ennél a játéknál csak a gyönyörű grafikát tudom pozitÍvumnak felhozni. Sajnos igaz lett ,hogy ahol az EA logo megjelenik az egy lehúzós nulla játék.
0
0
0
0
no avatar
@Tuhajohn: Néhány hónappal ezelőtt a kezembe akadt a régi Battlefront 1. és 2. része( az xbox classic-os változat),leültem velük játszani és 2-3 hétig le se tettem.Ennek az EA csodának kipróbáltam a nyílt bétáját és szinte semmit nem ad vissza a régi részek hangulatából.Konkrétan talán annyi lett volna a dolguk,hogy a régi részek játékmenetét átültetik a saját játékukba,de még ezt is elk*rták.
Az EA olyan a játékiparban,mint Midas király,annyi különbséggel,hogy amihez hozzányúlnak az nem arannyá,hanem szarrá változik.Elég ha megnézzük hány olyan cím jött ki az égiszük alól,ami jól kezdett,aztán addig fejték,amíg kaszálták az egész szériát(Mass Effect,Dead Space,a Need for speed már megásta a sírját...).
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Shadow044_1: Nem tudom mióta játszol.Réges régen egy messzi.......még azért jöttek a játékok,hogy kikapcsoljanak.Olyan élményt adott némely játék,hogy a végigvitele után rendesen hiányzott az eléd tárt világ.
Most meg már természetes az ha haladni akarsz akkor költsél pénzt ,ha esetleg a multiban meg versenyben akarsz maradni szintén fizess.
És ez csak a kezdet és ha ez ellen nem tesz senki semmit megnézheted majd mit kapsz a pénzedért.Vagy inkább mit nem.....
0
0
0
0
Mordi avatar
@Shadow044_1: Azért nem minden játékban jelenik meg a p2w. De tény hogy rengetegben. Igaz azok ellen nem lázad a nép. Ez egyszerű felbujtás az EA ellen. Sok nem kellett belobbantani a lángot, de semmivel sem történt nagyobb dolog mint eddig fél/egy évente. Csak most valakinek nagyon érdekel felfújatni az egészet. A tömeg meg halad vele.

Régi strat játéknál oldották meg tök jól a rendszert. Ha fizettél ingame vackokért akkor átcsaptak egy másik szerverre ahol csak fizetős emberek voltak. Mindenki más maradt a sima szerveren ahol kifarmoltad magadnak a fejlesztéseket.
Mindenki boldog volt. A fejlesztő zsebelt, a lusta fullosan indulhatott 3 perc alatt, a normál játékos meg játszhatott rendeltetésszerűen.

De amíg ekkora bevétel van a microkból nem fogják kinyírni a rendszert. Ha veszed a 4. kocsid és cserébe 1 kontinenssel arrébb valaki utál érte te sem alszol rosszul miatta.
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Aláírva, hátha egyszer végre ismét értelmes játékokat láthatunk Star Wars témában is majd! 😀 Tartalmasakat + korrekt áron, nem ilyen lehúzós üzletpolitikával, mint amit az EA képvisel nem gyengén. A BioWarenek kellene még kiválni valahogyan az EA-ból, aztán úgy ők lehet tudnának ismét 1 faxántos SW játékot ismét összerakni. Mondjuk közösségi támogatással, v. tudom is én de EA nélkül, az fix
0
0
0
0
norbi6 avatar
A Star Warsokban szerintem sokkal több van mint csak egy multis lövölde. Sajnos az EA ellőtte az esélyeit. Ideje lenne egy olyan cégnek a kezébe venni aki pl. egy storis játékot is össze tud dobni.
Az hogy megy p2w-es a játék az már csak a hab a tortán.
0
0
0
0
susguy avatar
Zavart érzek az erőben... az Ubisoftnak akarják átadni a jogokat 😆
0
0
0
0
no avatar
Én is aláírtam pár órája. Pedig anno gondolkodtam, hogy adok ennek a résznek egy esélyt, ígéretesnek tűnt, de a béta után hagytam a fenébe.
Tényleg szép, meg gördülékeny a multi, pure fun is lehetne, ha nem lenne pay to win-re kihegyezve az egész. Tudom, jelenleg ki van kapcsolva az összes microtransaction, de az valamikor vissza lesz kapcsolva sanszosan. És azt is megértem, hogy AAA játékot fejleszteni nem 2 dollár, de akkor lehetne az EA-ben annyi tartás, hogy nem ilyen sunyi módon akarja kizsebelni a közösséget... játékmenetet befolyásoló elemeket adni pénzért.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Simán nem kell venni a jövőbeni játékukat és kész.Többet érne az bármennyi aláírástól.Na de az nem lesz még. 😀
0
0
0
0
djsiegfried avatar
Aláírtam. Vegyék is el tőlük! 1313-at vagy Ragtag-ot, de gyorsan!
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció