Nemsokára érkezik az Assassin's Creed Valhalla következő DLC-je

Szerző: Pafry | 2021. July 27. | hír | 22 hozzászólás

A Ubisoft egyik legjobban fogyó játéka lett az Assassin's Creed Valhalla a kiadó elmúlt két évét tekintve, emiatt pedig még jelentős ideig szeretnék bővítgetni kisebb-nagyobb tartalmakat hozzáadva. Az előző DLC, a Wrath of the Druids zöldellő Írországa után most Párizsba látogathatunk majd az új kiegészítő segítségével.

Az új DLC, a The Siege of Paris már a nevével sem árul zsákbamacskát, ugyanis a korabeli Párizs ostromába vethetjük bele magunkat Eivorral és viking társaival. A kiegészítő augusztus 12-én válik letölthetővé, valamint holnap egy új patch, az 1.3.0 is érkezik majd, amely több új dolgot is hozzáad majd a játékélményhez. Ezek között szerepel többek között három új skill, valamint ezentúl beállíthatjuk azt is, milyen sűrűn vegyenek körbe minket ellenségek, ezeket öt nehézségi szint szerint állíthatjuk be a kikapcsolt állapottól egészen a beszédes nevű „Nightmarish”-ig.

A változások teljes listáját itt nézhetitek meg.

Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Megjelenés: 2020. November 10. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Szerepjáték
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Hozzászólások: 22
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Xsite avatar
A New Activitiesnél nem értem mit keres az Orlog. Az aréna is bent volt a húsvéti eventben is, csak annyi különbséggel, hogy ott puszta kézzel ment a harc és nem volt társad. 🤔
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
Az újabb RPG-sebb AC-k közül az Orginist imádtam az Odysseyt végig szenvedtem a Valhallát feladtam.

Újtítaniuk kell mert velem együtt szerintem sok rajongót vesztettek.
0
0
0
0
💬 2
RigbyTheMad avatar
@Legendrush27: Egyáltalán nem vesztettek. Ha vesztettek is csekélység. Valhalla a legsikeresebb, de ezt mindenki tudja.
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@RigbyTheMad: Ja nem veszettek. Annyi értelme volt ezt leírni mint : banán. 😂
0
0
0
0
odinx avatar
Nekem ez egy kicsit furán hangzik, hogy vikingek Párizsban, bár lehet valami jó sül ki belőle. 😀
1
0
0
0
💬 17
no avatar
@odinx: [LINK]
Ha igaz amit írnak, jártak arrafelé is...ahogy portugáliában és az olaszoknál is.
0
0
0
0
odinx avatar
@Palanova: Érdekes. Lehet, akkor tényleg jó lesz. Nekem elég lesz az alapjáték is, ha emberi áron lesz majd.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@odinx: Ubisoft Plus-t ajánlom figyelmedbe 😉 15 euro, korlátlan játék, mindegyik játék top kiadásával, megjelenés napján, az összes létező tartalommal.

Megjelenés óta előfizető vagyok, így is, egy évnyi előfizetés összege egy AC Odyssey full pack ára. Csak épp játszol mellette amivel csak akarsz a franciáktól!
0
0
0
0
no avatar
@AMDMonsteR: Szerintem Ubinál nincs annyi új játék havi szinten hogy ez megérje. Legalábbis nekem. Plusz amilyen lassan érkeznek a tartalmak az ubi címekhez, csoda hogy még nem ütötte fel a fejét az az összeesküvés elmélet hogy a a DLC-k nem csak kivágott tartalmak, de direkt jönnek ki lassan hogy a havi díj addig is ketyegjen...

És ezt el lehet játszani az EA-nál is és lassan ott vagyunk mint a streaming szolgáltatók esetében: mindegyik csak 10-12€ egy hónapban, éves szinten sem vészes: 100€ kb, de a 4-6 darab esetén már komoly összeg havi szinten.

Persze lehet játszani, hogy befizetek egy hónapra és végignyomom az akkor kijövő nagyobb címeket majd lemondom 1 hónap után az előfizut...talán ennek van értelme, mint a netflixnél is: 3-6 havonta 1 hónapra befizetni és lenyomni az addig kijött újdonságokat és annyi.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@Palanova: Szóval neked nem éri meg, nem használnád ki. Én 20€-t fizetek egy hónapban. És ez NEM streaming szolgáltatás. A Ubisoft+ 14.99€ az Xbox Game pass 3500 HUF, és ebben benne van az EA Play.

Nézzük megéri-e?

Ubisoft +
Folyamatosan játszom az AC Vallhalla, The Crew 2, Anno 1800 játékokkal. Három AAA cím melynek teljes kiadásai 130-130€-ba kerültek volna.
Ezek mellett, ha épp van rá társ, akkor Division 2 és Ghost Recon Breakpoint is előjön a tarsolyból, és nem csak havonta egyszer.

Ezek mellett előkerülnek hétről hétre a klasszikus AC2 és kiegészítői, a Black Flag, 3 Remastered, Unity és Syndicate is nálam.

Ezt havi 15€-ért.

Xbox Game pass
Folyamatos Forza H4 és Motorsport 7 játékos vagyok, valamint Gears 5 és Gears of War Remastered-del is rengeteget játszom. Ezek csak a saját pici 20K forintos címeik.
Ezek mellett a repertoárban ott a Control, Dirt 5, melyek szintén heti szinten előjönnek nálam.

EA terén pedig BF V, Star Wars BF2, Jedi LO, Squadrons, és társai rendkívül megérős játékok.

Ezt összesen havi 3500HUF-ért.

Ha valaki nagy játékos, sokat játszik, megéri. Ha eljátszol egy játékkal egy évig folyamatosan, és különben is minimális időd van játékokra, akkor nem fogja megérni.
Viszont ha többed magaddal laksz egy helyen, és játszanak körülötted, akkor is érdemes elgondolkozni.

El lehet gondolkozni, hogy megveszel valamit 60-70€-ért, és játszol vele, majd ha kicsit pihentetnéd, sajnálsz megvenni mást énnyi pénzért már, mert egy idő után ha több, ha kevesebb időre, patkolópályára fog menni, VAGY előfizetsz, és azon túl, hogy az első 3 hónap szokott sokkal olcsóbb lenni, ha nem is az, 1 játék árán, 3 hónapig játszol azzal, ami épp megtetszik a felhozatalból.
0
0
0
0
no avatar
@AMDMonsteR: Igen, nekem nem éri meg továbbra sem. Mérlegelni kell, hogy az elérhető címek alapján megéri-e az előfizetés vagy sem. Hja és ha nem fizeted tovább akkor a játékok sem elérhetők, így nem tudsz 1-1-t folytatni előfizetésen kívül, hacsak meg nem veszed külön.
Erre utaznak - állandó előfizetőkre: fizess elő és mindent megkapsz, de ahhoz hogy bármikor hozzáférj folyamatosan be kell lenned fizetve és ha elérsz egy bizonyos szintet, sajnálnád ha buknád az adott játékod mondjuk 1500+ óráját...

És értem hogy nem streaming szolgáltatás, de akkor lehet nem ment át a hasonlat.

The Crew 2-vel én is játszok, 18€ volt az übertotálmegaultimate pack és előfizetéstől függetlenül tudok vele játszani. Ha csak vele akarnék játszani egyedül akkor uplay+ban az nekem havi 15€ lenne, nem egyszer 18€. És eddig 3 hónapot nyomtam megvásárlás után, majd most újra felkerült így újabb hónap indult és lehet van benne még egy hónap, bár a mostani event nem egy nagy durranás...immáron a 4. ha előfizetéses modellben nézed. 4 x 15€ vs 1 x 18€.
Mostanában más ubi játékot hanyagolok, mert pl a div2 jó móka volt, idén uninstallra került miután a Massive beismerte hogy semmivel nem készülnek Year 3-ra és ebben az évben nem jön ki hozzá semmi épkézláb tartalom. Bár valamit ígértek év végére, de ki tudja mikor jelenik az meg. Year 2 -t ismét végigverni szerintem értelmetlen.
Anno 1800 megvan Season 1-el, de se az S2 se az S3 tartalma nem fogott meg, nem is került emiatt megvételre és játékra sem.
Breakpoint végigjátszás félbehagyva a nulla sztori miatt.

Az előfizetéses modellel nekem egyelőre a másik fenntartásom az ami a mostani streaming szolgáltatókkal: bármikor levehetnek belőle címeket értesítés nélkül és számomra érdekteleneket rakhatnak bele. Netflix is tucat jó sorozatot levett és számomra érdekteleneket kezdett az arcomba tolva reklámozni.
0
0
0
0
odinx avatar
@AMDMonsteR: Köszi az infót.😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Kicsit belefáradtam már ebbe az AC témába a Valhalla esetében. Még ez a DLC aztán delete, pedig ez nálam elég nagy szó.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Nekem kötelező rész, mert nagy északi fan vagyok. 😁
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Az alapjáték nem is volt rossz, de a DLC - k és a plusz tartalmak úgy érzem alulmúlták az Origins és az Odyssey ezen részeit. Lehet megfáradtak kicsit a készítők, pici pihenő kell most nekik:-)
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Én szerettem az Odyssey-t csak azok a hülye fejvadászok, húztak fel a végére (jelvényes küldetés spártaiak, athéniak). Meg a ködös barlang (nem tudtam merre kell menni). Nem is fejeztem be ott az Animus részt. A kultista csajt megöltem és ennyi. De tetszett nagyon. Videók alapján a Valhalla-ba is lehet 130 órám majd. Az biztos, hogy nagyon várom a leárazást. Ha decemberig nem megy le az ára, talán teszek egy próbát az Evil Within 1-2-vel (max ha kifogyok töltényből, használok csalást). Meg persze ott van még az Age of Empires IV és a Days Gone.😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Az Evil Within elég kemény, de nem fogysz ki a lőszerből ha okosan játszol, a 2. rész esetében meg pláne, az sokkal inkább lett egy akció játék, mint túlélő horror. Kétszer végig játszottam mindkét részt, bár az a fekete hajú "műkörmös" csaj nagyon brutális, főleg az első felvonásban. A Days Gone először nagyon tetszett, de belefáradtam az állandó lőszerhiányba egy idő után, így arról másként gondoskodtam, plusz a motoromat sem hagyom már hogy kifogyjon benzinből meg sérülgessen:-) Így már elég élvezetes, bár meghalni azért meglehet amikor csapatostul törnek rád az "1000 méteren döntős" futó zombik, vagy ha egy tábort kell felszámolni.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Videók alapján, ahogy láttam mindig olyan fegyverrel kell menni, ami sokat sebez, meg bombák. De szerintem, úgy fogom játszani, mint a Far Cry-t, nem legnehezebb szint, hanem +1 szint a legkönnyebb felett. Így nekem is kényelmes és nem kapok agyvérzést, ha mindig meghalok. Most a műkörmös csajnál, talán, nagyon gyorsan gyújtani kell a holtesteket, mielőtt kibújna, vagy megégeted.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Igen, csak elsőnek még nem ölöd meg, nem is az a része az idegtépő, hanem amikor egy ketrecben mászkál, és tudod, hogy nem marad ott örökké............Aztán a 2. részben is meg kell ölni még egyszer, plusz a "vödrös" fejűeket is, őszintén szólva a 2. részben ezek lettek a legnehezebbek, maga a játék többi része mint írtam inkább akció, persze nekem jobban bejött mint az első, talán pont ezért. A Days Gone esetében az állandó lőszer keresgélés frusztrálóvá válik egy idő után, nyersanyagokat általában találni lehet pl. a molotov koktélokhoz a fészkek felgyújtásához (meg benzines kannák is vannak általában), csak éppen a csordában neked rohanó zombik ellen van kevés esélyed megfelelő számú lőszer nélkül.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Hát szerintem, ha a Last of Us Remastered verziót sikerült végigvinni, akkor ez is menni fog.
0
0
0
0
Halloka avatar
@odinx: Hello!!!!!Vikingek sorozat???Megvan???Ha nincs nézz utána!!!
1
0
0
0
odinx avatar
@Halloka: Köszi. Tervben van. Most még a Dr. Csontot fejezem be idén. Régen néztem feliratos sorozatokat, de mostanában csak magyar szinkronos verziót csak. Szóval örülnék, ha az összes Vikingek rész le lenne majd fordítva, mire odaérek, hogy nézzem.😁
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció