Késni fog az Elden Ring

Szerző: xoki | 2021. October 18. | hír | 33 hozzászólás

A Bandai Namco bejelentette, hogy a fejlesztőknek egy kicsivel több időre van szükségük az Elden Ring véglegesítéséhez, ezért a játékra csak egy hónappal később számíthatunk.

A FromSoftware már több éve dolgozik az eddigi legambiciózusabb játékán, az Elden Ringen, amely eredetileg 2022. január 21-én jelent volna meg. A frissen bejelentett halasztás után február 25-én számíthatunk rá, ami szerencsére egy teljesen elfogadható késés.

A csúszás mellett a játék Closed Network tesztjét is bejelentették, amely sajnos csak a konzolos játékosok számára lesz elérhető, azaz PC-n nem lehet majd kipróbálni. Ettől függetlenül a tesztidőszak környékén biztosan kapni fogunk játékmenetet bemutató videókat, így ha kipróbálni nem is, de mozgás közben mindenki láthatja majd.

A meghívásos teszt lesz az első alkalom, amikor a játékosok végre saját maguk is átélhetik a kaland egy kis darabkáját. Elsősorban a különböző többjátékos funkciók együttes működését fogják ellenőrizni, hogy a megjelenésre minden rendben legyen.

Elden Ring
Elden Ring
Elden Ring
Megjelenés: 2022. February 25. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, Souls-like
Fejlesztő: FromSoftware
Hozzászólások: 33
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
boymester avatar
A legjobban várt játék részemről.
1
0
0
0
kmetovics avatar
Nem is baj, h késik. Valahogy gondoltamj is, h fog, mert még gépigény sincs, na meg még gameplay videó sem. Csak ne nagyon halasztgassák továbbra.
Én azért türelemmel várom. Addig is ottvan a DS3, Bloodborne, na meg a Nioh 1-2.
0
0
0
0
💬 2
Payphoner avatar
@kmetovics: Szerintem ha se gépigény, se játékmenet videó akkor az az 1 hónap csúszás semmit nemfog jelenti. Talán addigra lesz gépigény de nem tartom kizártnak hogy akár még fél évet csússzon
0
0
0
0
kmetovics avatar
@Payphoner: Hát remélem, h nem lesz igazad :D
0
0
0
0
Flynian avatar
Van egy youtuber, aki minden nap kapott ütés nélkül megöl egy sárkányt a DS-ben, amíg ki nem jön az Elden Ring. Nem irígylem a srácot.
0
0
0
0
💬 5
enslaved avatar
@Flynian: Vajon a való életben is ennyire profi a srác ha munkáról van szó, vagy csak a játékokban? Mert ezek "csak" játékok.
0
0
0
1
susguy avatar
@enslaved: Nem illik irigykedni.
4
0
0
0
enslaved avatar
@susguy: Nekem nincs okom irigykedni senkire, főleg nem egy Youtube - erre.
0
1
0
0
Warlordcommander avatar
@enslaved: Na pont ilyeneket mond valaki amikor irigykedik ;)
0
0
0
0
enslaved avatar
@Warlordcommander: Te már csak tudod🙂
0
1
0
0
TRACERHD avatar
@susguy: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ XXXXDDDD
1
0
0
0
enslaved avatar
FromSoftware, akár ki se adják. Megint egy szadomazo Dark Souls 3 klón lesz, ahol majd 10 ezer km - t kell visszamenni halál esetén, hogy újra kezdjük a gurulgatós harcainkat. Fantasztikus.
0
0
0
9
💬 19
Kelori avatar
@enslaved: Mi azért örülnénk neki ha kiadnák, de csak ha nem bánt téged nagyon a játék létezése. Amennyiben mégis mélyen beleszántana a lelki világodba, úgy én személy szerint hajlandó leszek lemondani róla, és szólok a bandai namco-nak meg a from software-nek is hogy ne fáradjanak feleslegesen tovább a fejlesztéssel, megjelentetéssel, mert gepigeny.hu-n enslaved kollegának nem tetszenek a soulslike játékok.

Nem tudom miért ennyire nehéz feldolgozni hogy nem minden játék a te ízlésedet próbálja maradéktalanul kiszolgálni
3
0
7
0
enslaved avatar
@Kelori: Semmi bajom nem lenne ezekkel a játékokkal, sőt maga a stílus nem is áll annyira távol tőlem ami a harcok nagy részét illeti, egyedül a mentés rendszeren változtathattak volna, legalább annyit hogy a főellenfelek elé kerüljön egy bonfire. Kétlem, hogy ezzel akkorát veszített volna a nehézségéből, amikor még egy mezei ellenfél is képes egy ütéssel a halálba küldeni. Nagy kérés? A nehézségi szintekről már nem is beszélve, aki akarta volna az úgyis nyomathatta volna hardcore - on (vagy akkor a sok hős vitéz lejjebb csavarta volna mondjuk mediumra, csak a szájuk nagy miszerint ez így a jó)? Őszintén szólva nézni nem volt rossz a 3. részt játék közben, ha csak egy kicsit is lehetett volna barátságosabbra állítani a nehézségi szintet biztosan nem refundolom vissza annak idején az első bossnál. Egyébként marha jól néz ki az Elden Ring az előzetes alapján, az embernek meg is jönne hozzá a kedve, de nagy eséllyel oda is lesz sokunknak amikor belefogunk. A Sekiro is egy nagyszerű játék lehetett volna, de ott még a Souls 3 - at is felülmúlták nehézségben. Jó nekem az Aragami 2 helyette.
0
0
0
3
Kelori avatar
@enslaved: Hát, ez ilyen. Kinek mi tetszik. Én örülök neki hogy nem könnyítenek rajta. Minél nagyobb a kihívás annál jobb érzés utána a győzelem. Pedig alapból amúgy én sem szeretem a nehéz játékokat, de a from software címek mindig le tudtak kötni.
1
0
0
0
Legendrush27 avatar
@Kelori: Részben mindkettőnknek igaza van, de én nem értem a soulslike? játékokban miért nincs csak egy "Movie","Story" mód, hogy az is végig tudja magát verekedni az enemyn akitől távol áll ez a fajta játékmód.

Ring of paint kezdtem el ami talán rougelike?
És nagyon nehéz, de legalább tudom, hogy minden menet után nagyobb esélyem van. + van szerencse faktor is.

Játszottam pl Sekiro, Bloodborne, de túl nehezek voltak én meg hamar feladtam. Ez persze nem von le az értékükből mert nagyon szép és hangulatos játékok.
0
2
0
0
susguy avatar
@Legendrush27:
nem értem a soulslike? játékokban miért nincs csak egy "Movie","Story" mód
Mert akkor nem soulslike lenne. Ha nem felel meg egy definíciónak egy játék akkor nem lehet annak nevezni. Ha egy kocsinak csak két kereke van és utastere helyett csak egy nyílt terű ülés van, akkor az már nem kocsi hanem motor.

Persze lehetne vitatni hogy nincs hivatalos definíciója, és ha lenne sem kéne mindig 100%-ig követni, de egyértelműen az erre épült rajongótábornak ezek az elég erős igényeik. Léteznek a leírásodnak megfelelő játékok, csak senki sem hívja ezeket soulslike-nak (kivéve a médiát aminek minden létező játék a világon soulslike).
0
0
0
0
enslaved avatar
@susguy: "Ha egy kocsinak csak két kereke van és utastere helyett csak egy nyílt terű ülés van, akkor az már nem kocsi hanem motor."
Ebben teljesen igazad van, viszont egy motorból nem fogsz autót csinálni, míg egy játék esetében tudsz fokozatokat állítani. Akinek az a vágya hogy kikapcsolódásként késő este/éjszaka pár órát kínozza magát egy játékkal annak ott lenne a hardcore fokozat, aki meg csak "játszani" szeretne annak ott volna az easy vagy a normal. Továbbra sem világos, mi is ezzel a gond.
0
1
0
0
gigazte avatar
@Legendrush27: Esetleg a FIFA-ba ne rakjanak fegyvereket, ha a játékos nem tud érvényesülni? Vagy a szimulátoros autós játékokba ne legyen a játékos autója gyorsabb? Multis játékoknál meg vezessék már be, hogy a 0,5 alatti kd-el rendelkező embereket bot szerverre rakja be a játék! Amilyen változásokat ti vártok ettől a játéktól pont azzal vesztené el az identitását...
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@gigazte: Életszerű példák.....
0
0
0
0
gigazte avatar
@Legendrush27: Kb annyira abszurd, mint a Souls-like stílushoz a sztori mód! 😬 Van a piacon elég casual játék, nem kell ezt a stílust is el***.
1
0
0
0
Legendrush27 avatar
@gigazte: Emo után jött a Skin vagy Rock, Metál, Punk ellentétek. Ez csak egy sz@ros játék ! Egy termék. Nem kell ideológiai alapokra helyezni. Konkrétan vak vagy aki színskálát lapozgat.
0
0
0
0
kmetovics avatar
@enslaved: Van olyan boss, aminél konkrétan előtte van a bonfire, csak az éppen nagyon nehéz boss. Csak ilyen esetekben szokott ott lenni. Amúgy nincs mindegyik 10k km-re, mert ugye vannak shortcutok, amiket érdemes megnyitni, nem pedig mindjárt berohanni a bosshoz. Ha véletlenül téved be az ember egyhez, az más kérdés(pl egy ajtó kinyitás után), de ha van egy nagy nyitott tér, ami gyanús, akkor az ember inkább visszarohan, vagy keres valami rövidítést. Sok halál esetén a bossrun közben legalább farmolja az ember a soult, ha megöl a bossig mindig mindent, ami útba esik. Igazából a NG maga a normál mód, a NG+ meg a nehezítés(már akinek). Az ilyen fajta gamekben semmi értelme nincs a nehézségnek. Az a lényeg, h milyen fegyverrel nyomod, meg hogy hogy osztod el a pontokat. A kezdők általában mindenre szoktak tenni, mert még nem tudják, h milyen buildet akarnak építeni, meg hogy mikre érdemes tenni, meg hogy egyáltalán mivel menjen. Meg mindegyik azt hiszi, h a legdagadtabb, legnagyobb armorban majd mindenkit le fog verni elsőre, aztán meg még dodgeolni sem bír benne normálisan XD
Jólvan nem tetszhet mindenkinek ez a fajta stílus, ezt elismerem. Tőlem távol állnak mondjuk a stratégiai játékok NA!
0
0
0
0
enslaved avatar
@kmetovics: Valahol ez is egy stratégiai játék, hiszen erősen fejlődni kell benne, szinteket lépni. Nekem este az jelenti a kikapcsolódást egy játéknál, amikor megyek egy cső pályán mondjuk egy platform vagy egy akció játékban, de ha már át kell szelnem a fél világot akkor teleport, amikor meg farmolni is kell közben nem keveset akkor mikrotranzakció bevetése🙂 A Dark Souls 3 esetében (vagy a Sekiro - nál) éreztem az első bossnál hogy kizárólag örök energiával tudnám végig vinni, annak meg semmi értelme. Amúgy meg pont azt írtam, hogy maga a harc nagyon is tetszik, a Sekiro lopakodós harcrendszere meg pláne, csak nem ebben a formában.
0
0
0
0
kmetovics avatar
@enslaved: Ez nem számít stratégiai gamenek. Akkor ezzel az erővel a Witcher is lehetne az, mert abban is fejlődni kell. Konkrétan a stratégiaiakra gondoltam(pl age of empires meg hasonlók), ez meg rétegjáték. Magyarán nem csak mész, azt püfölsz mindenkit ész nélkül, hanem taktikázol. Meg keresed a gyengéjüket. Ezekben is lehet teleportálni 2 bonfire között oda vissza. Sőt még itemek is vannak, amikkel lehet.
amikor meg farmolni is kell közben nem keveset akkor mikrotranzakció bevetése
Na ez lenne a legszánalmasabb húzás tőlük. Ezért tart ott a gaming világ, ahol. A lopakodást hagyjuk. Ez nem az a game. Van egy pár olyan, amiben van haszna a lopakodásnak, de ez nem az.
éreztem az első bossnál hogy kizárólag örök energiával tudnám végig vinni
Itt nem értem, h mire gondolsz. A játékban az energiára(stamina) vagy magadra?
0
0
0
0
enslaved avatar
@kmetovics: Konkrétan hogy ne sebződjek, csak úgy meg nincs értelme. A Witcher 3 - at sem szerettem. Minek túlbonyolítani egy játékot? Nekem ez olyan mint a zene, csak ki kell kapcsoljon. A mikrotranzakcióknak meg mindig is a híve voltam, és élek is velük gyakran, nem szeretek és időm sincs napokat pepecselni egy-egy játékkal, legalábbis ahol állandóan lootolni kell. Nem véletlen örültem amikor az AC utolsó 3 részében meg lehetett venni a nyersanyagokat, és főleg a lopakodásra, harcokra kellett csak koncentrálni, illetve voltak benne a játékban nem megszerezhető remek fegyverek is. Most pedig lehet nem tetszikelni, fentebb már kaptam hatot, akinek ennyi az öröme, csak rajta🙂
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@enslaved: Ezek a típusú játékok igen is fantasztikusak
Nem való mindenkinek de ha egyszer raerez az ember nagyon nehéz letenni
2
0
0
0
downuser avatar
@enslaved: Játsszál mással. Gondolom van mivel.
0
0
0
0
enslaved avatar
@downuser: Nyilván van bőven, egy hete minden éjszaka a Far Cry 6 megy jelenleg, csak mindig szívesen játszottam volna a Dark Souls 3 - mal, ezért is sajnálom meg elégedetlenkedek mindig a hasonló játékokon, hogy miért nem tettek bele emberbarátibb fokozatot is. Az Elden Ring - et is olyan jó nézni, miközben tudom hogy nem lesz nekem való a nehézsége miatt. Nem érek rá egész nap játszani mint a sok tízen-huszonéves, azok az idők már elmúltak.
1
2
0
0
no avatar
Ez lesz az a játék amit fix, hogy megveszek konzolra. Bloodborne, DS széria is megvett kilóra, szeretem az ilyen játékokat amikben van kihívás, csodálatos atmoszférájuk van változó helyszínekkel. Ráadásul ez már egy nyíltabb világú játék is lesz, mint az előző DS játékaik. Én kíváncsian várom, 1hónapot azért még ki lehet bírni, csak nehogy tovább csúsztassák.
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció