Hamarosan bejelenthetik a Crysis remastert

Szerző: xoki | 2020. April 14. | hír | 98 hozzászólás

Lassan 13 éve már, hogy megjelent az első Crysis, amely még a legizmosabb gépeket is megizzasztotta mindamellett, hogy a legjobb sandbox FPS játékok egyike is lett. Azóta két újabb rész is készült, és úgy tűnik, többéves kihagyás után, hamarosan egy újabb játékkal vagy egy felújított verzióval bővül majd a széria.

A crysis.com oldalon áprilisi tréfaként közzétettek egy képet, amely a széria visszatérése utalt. Ekkor minden jel azt mutatta, hogy tényleg csak viccnek szánták, de most ismét felbukkant az eredeti játék főszereplője az említett oldalon, ráadásul a hivatalos Twitter fiókon közzétett „RECEIVING DATA” tweet is a széria visszatérése utal.

Márciusban egyébként egy, a CryEngine motorhoz kapcsolódó, az évtized játékait bemutató videó is felbukkant, amelyben helyet kapott egy rövid kis részlet a Crysis első részéből. Néhány játékosnak feltűnt, hogy az itt látottak nem egyeznek az eredeti játék látványvilágával, amely szintén arra enged következtetni, hogy készül a remaster.

Crysis Remastered
Crysis Remastered
Crysis Remastered
Megjelenés: 2020. September 18. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Crytek
Hozzászólások: 96
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
SuperPuma avatar
Remélem itt is fel lehet tenni a karabélyra a mesterlövész távcsövet
0
0
0
0
gyuri191 avatar
na tessék itt látszik az hogy az új játékok már nem annyira jók ezért mindenki a régieket turbózza fel mert régen minden jobb volt 😃
0
0
0
0
💬 4
Techthomas avatar
@gyuri191: Úgy ahogy mondod! Azokban még volt tartalom, újítások stb.. Ma meg csak az üres futó szalag szerű játékok jönnek! 😀 Itt is látszik nem minden a grafika, de ezeket a játékokat nagyon szívesen játszom a mostani motorokkal szó ami szó 😆
0
0
0
0
gyuri191 avatar
@Techthomas: ja ráadásul a grafikárol beszélve még mai napig gyönyörü a crysis 1
0
0
0
0
Techthomas avatar
@gyuri191: Épp most fogok neki vágni 😂 Lordszalko-nak köszönhetően kedvet kaptam én is a trilogy-hez 😆
0
0
0
0
no avatar
Tényleg, és rendes 8 órásba ? 😆
0
0
0
0
💬 1
xCube avatar
@Tomaka: Szerintem kivágják a felét és eladják három DLC -ben. /irónia
0
0
0
0
blastwave avatar
Hmmm. Télen fogom kijátszani és nem kell majd bekapcsolnom a fűtést az olvadó gép mellé 😂
Amúgy nagyon jó! Várom!
0
0
0
0
gigazte avatar
Nintendo Switch-re is jön! 😂
0
0
0
0
💬 4
vyne avatar
@gigazte: Red dead 2 is jon ra, szerintem csak megoldjak, hogy menjen. 😜
0
0
0
0
gigazte avatar
@vyne: Nem az optimalizálásról voltak híresek eddig, azt meg kell hagyni! 😃
0
0
0
0
vyne avatar
@gigazte: Hat igen.. 😃
Majd kiderul mivan, meg azt is el tudom kepzelni, hogy lassan majd jon valami switch pro es azon mar azert jobban futnanak a dolgok. En adnam. 😃
0
0
0
0
xCube avatar
@gigazte: Az első részt leszámítva azért elég jól optimalizáltak. Konzolokra mindenképpen 😃 . Persze ott volt a “tenger a város alatt” fiaskó a második résznél, a harmadikhoz pedig teljes pompájában erőgép kellett, de közel sem voltak annyira optimalizálazlanok, mint az első.

Plusz a Metro Switch pontja után én már semmiben sem kételkedek 😆 .
0
0
0
0
santakigyo avatar
Lehet gépgyilkos volt, de 13 év után is sok mai játékot leköröz sok apró dologban. A grafikája meg még mindig egyszerűen jó.
Ennyi idő után is megállja a helyét szerintem, és nem sok játék mondhatja el ezt magáról.
0
0
0
0
💬 2
foley951 avatar
@santakigyo: Egyet értek. Ha most adnák ki az első részt azt mondanám, hogy indie fejlesztette játék 2019-ből.
0
0
0
0
nOmAd6 avatar
@foley951: Több mint 10 év távlatából még mindig megállja a helyét úgy grafikailag mint játékmenetileg. Bár én elfogult vagyok mert mondhatni, hogy a Crysis játékokon nőttem fel, több mint 10 éve játszottam először az első résszel. 😃 Azóta is újra-újra szoktam játszani a szériát, egy remasternek örülnék. 😀
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 2
MaximumGame avatar
Te miről beszélsz ¿ 1 évvel rà jött ki a 4870 es VGA. Megjelenés utàn.. és high ot is alig bírta 1280x1024-ban
0
0
0
0
no avatar
@MaximumGame: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Nekem 4850 en sem ment 1280x1024 be very high on jól annyira főleg nem élsimitàssal
Még Talan 5870 en màr eldöcögött. De 40fps mondjuk élsimitas nélkül elhiszem hogy volt 4870 el.
De nekem az a max beàllítas ha a 8xAA t is benyomod amit lehet 😂 Az meg még 5870 en is épp hogy ment 4x es en.
0
0
0
0
carl18x avatar
Na végre a gépgyilkos alkotás visszatér 😃 RTX 3080TI killer 😃
0
0
0
0
sudosu avatar
A Crysis-nak volt története? Mert annyira emlékszek belőle, hogy van a CryEngine és annak egy játszható tech demója. A grafika akkoriban tényleg elég durva volt, meg hatalmas gépigénye volt neki. Szép-szép, de játékmenetben átlagos vagy inkább az alatti volt számomra.
Szóval nekem kb mindegy, hogy most remasterelik vagy kiadnak egy negyedik részt.
Ha már CryEngine based játékokat nézzük, szerintem a Far Cry sorozat élménybe jobb mint a Crysis. Bár nem olyan szép, de legalább nem csak egy tech demó.
0
0
0
0
💬 7
MC MaRcI avatar
@sudosu: a crysis egyáltalán nem egy techdemo volt
játékélmény és nagyon ott volt a szeren
sokan azért húzták rá a szájukat mert nem ment a gépükön ezért divat volt techdemónak titulálni holott ez egyszerűen nem igaz
0
0
0
0
sudosu avatar
@MC MaRcI: Ez is egy vélemény, nekem se volt akkor PC-m hozzá amikor az első rész megjelent, utána néhány évvel később bepótoltam és nem voltam elájulva tőle. Nem azt mondom, hogy életem legrosszabb játéka volt, de túl is volt/van hájpolva.
0
0
0
0
Edven avatar
@sudosu: Csak a Far Cry első része használ CryEngine-t, a többi Dunia Engine-t ha jól tudom.
0
0
0
0
sudosu avatar
@Edven: Igazad van, Dunia Engine-es a többi Far Cry, de elvileg az a CryEngine 1 Ubisoft által továbbfejlesztett változtata.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@sudosu: Alaptörténete kb annyi volt mint a Doom-nak.
Plusz jól nézett ki, meg lehetett benne lőni. Ha ez kimeríti a tech demo fogalmát, akkor az volt.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@sudosu: A Far Cry 1 et elkészítették "2003 ban 2004" ben ki is adtàk, és az akkori legszebb jatekot "2002" Splinter Cell-t le is verte. Utana jött a Doom 3 ami szép volt meg jó de a Far Cry-t nem verte le làtvànyban. Főleg mint kiderült kézikönyvből, olyan motort kapott a Far Cry 1 hogy tuningolható a grafika az egekig.. mert olyat is bele raktak, amit ki kellett kapcsolniuk. Mert akkori legjobb gépek sem bírtàk volna. Közben "2004" ben megjelent a Splinter Cell 2 ami nagy durranàs volt màr akkor is.. de nem volt szebb még mindig mint a Far Cry 1.

Utàna mindenki arra gyúrt hogy a Crytech et leverjék... "2005" ben meg is történt a Splinter Cell 3 om al.. ami akkoràt durrant akkoriban hogy azt hitték évekig nem lesz jobb, és szebb game. Ez így is volt mert Splinter Cell 4 "2006" is nem volt ami, szebb lett volna akkoriban. És akkor megnyugodtak hogy 2x egymàs utàn a legjobbak lettek lenyomva a Hitman 4 et is. Elérkezett a 2007 es év a Crysis névvel a régi Far Cry 1 es banda szétvàlt 2 részre. Ekkor a S.T.A.L.K.E.R jàték is megjelent, igaz nem volt egy Crysis, de a jàték élménye jobb volt bàrmelyik eddigi jàtéknàl.

A màsik része azon dolgozott hogy, 1évre rà leverjék az uralkodót. Far Cry 2 vel "2008"-ba. Ami csúnya bukàs lett.. Mert szép és jó lett.. de bugos és rondàbb lett. Ekkor javított motorral oda basztàk a Crysis Warhead et a placra, amitől mindenki elàjult kb. És mindenkit vissza kergetett a tervező asztal mögé. És 3évig elég nagy csend volt, amikor egyszer csak a S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky berobbant.. "2008"ban. És megrengette a Crysis Warhead alatt a lécet. 1évvel rà megjelent a S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat legujabb grafikàval ami Crysis Warhead et le is verte làtvànyban. 2010 ben próbàlkozott az Ubisoft a Splinter Cell 5.

De akkoriban megjelenő Metro 2033 lesöpörte a Crysis és a Stalker grafikàt is. 2011 ben bejelentették a Crysis 2 töt.. amit én elő is rendeltem azonnal, mint legnagyobb fan. 😊 És 1évet kellet vàrni amig jött a Far Cry 3 om.. amit szinten megrendeltem, igaz sajnos feltörtek amig hazanjöttem a cd-vel a kezembe. Még az online része is ment. 😕 De végre a régi 2 nagy csapat küzdött egymàs ellen. A régi Crytech csapat.

Far Cry 3 hozta a Crysis 2 nek a Grafikàjàt, legtöbb helyen. Profi munka lett.. Hozzà kell tenni azert írom így le a storyt. Mert a Stalker eredeti csapata a első rész utàn ketté vàlt.. Egyik fejlesztette a Clear Skyt a masik meg a Metro 2033 at. Ez ugyan olyan eset mint a Crytech csapata kettévàlt, egyik a Far Cry 2 ön dolgozott a Màsik a Crysis on. 😆

Szóval ott tartottunk hogy a stalkerek kilőtték magukat sajnos, pénz hiàny miatt. Így maradt versenyben a Crysis, Metro és Far Cry.
2013 ig talàn ez is sajàt vélemény de Metro 2033 volt a legszebb jàték amihez a Metro: Last Light kieg is hozzà jött. "2013"ban. De sajnos mindennek egyszer vége van. Így a Crysis 3 om berobbant sok év utàn a Vilàgba.. Első élmény volt hogy az Ncore elő alkalommal konkrétan az egész oldal a terheltség miatt kifagyott..

A Crysis 3 miatt 😂 És teltek az évek 6év kellett mire a Crysis 3 megszorongató jàték kijött.. persze jött közbe Far Cry 4, meg Far Cry Primal de sehol semmi.
2019- ben a Metro Exodus megtudta szorongatni kizàrolagosan az RTX làtvàny miatt a Crysis 3 mat. 😎 Amit most 2020 ban éreztek is a Crytech csapatban. Mert jön a Crysis 1 Remastered csak e miatt 😜

Köszi aki végig olvasta, hibàkat nézzétek el nekem. 😊
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
@MaximumGame: Végig olvastam, és félig meddig egyet értek veled, de amiket te leírtál csakis akció játékok. Voltak ott még más játékok is, például a Witcher 3, most a Red Dead Redemption 2, és sok más. De igen, akkoriban a Crysis játékok mindig groundbreaking grafikával érkeztek 😀
0
0
0
0
Unstoppable avatar
A napokban játszottam ki a második részt és pont azt néztem hogy igazából a grafika egyetlen "baja" az hogy a textúrák felbontása mai szemmel nézve nevetségesen alacsony, és hogy ezt nem is lenne olyan nehéz felturbozni egy remasterben 😆
A segghülye AI már egy másik történet lenne...😊
0
0
0
0
Edven avatar
But can it run Crysis Remastered?
0
0
0
0
gigazte avatar
Ez az a játék, ami annak ellenére, hogy a játékmenet nem egy nagy durranás, mégis hányszor visszahívott játszani az atmoszférája miatt! Az a fizika, amit 2007-ben csináltak a mai napig megállja a helyét! Nagy kár, hogy a 2., és 3. részre már minden kikopott!
0
0
0
0
💬 1
Arthur Morgan avatar
@gigazte: +1

Techdemó jellegű a gépizzasztó 😆 Én mindenesetre élveztem a kampányát. Pedig annak idején ha jól emlékszem egy core 2 duo + Sapphire HD 3850 AGP-s VGA-val toltam ki.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 3
Twist avatar
Így kell minimális munkával sokat keresni 😀
0
0
0
0
cseszka avatar
Én sok remastert kipróbálnék.Ott a Return To Castle Wolfenstein (Nekem a legjobb rész a sorozatban,valameik nap pörgettem ki.Játékélmény most is jó,csak felbontást nem lehet 1080p-re se nyomni,meg ujabb graf kellene alá),NFS U1,U2,2005 MW,Star Wars Force Unleashed 1-2,meg még lehetne találni párat.Nemhinném hogy ezeket olyan nagy ráforditással lehetne megoldani.Mégis sokan megvennék.
0
0
0
0
Twist avatar
@cseszka: A SW:FU 1-2-t a hetekben játszottam végig, miután hozzám került egy SW bundle keretében az összes kiadott SW játék 😀
0
0
0
0
Twist avatar
Nálam ez a játék (meg a komplett HL) valahogy kimaradt. Talán tíz percet játszottam vele összesen, de sosem fogott meg. 😊
0
0
0
0
mortou4 avatar
Optimalizált Crysis?
YEAH!!! 😆
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@mortou4: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Twist avatar
Az optimalizálatlanságot szerintem sokan arra értik, hogy még ma sem igazán vannak meg azok az adott hardverek. És emellett az ajánlott gépigénye, ha jól emlékszem valahol a 8800 GTS körül mozgott 13 éve.
0
0
0
0
bukta2 avatar
Nem csípem mikor remastered-ekkel dobálóznak de amelyik játék anno tarolt azt nem bánom ha kap egy remake-et, na ez is egy ilyen játék! Az ilyen call of duty remake ektől hányni tudnék...egy cod 1-2 remake et imádnék... nem is értem miért nem azokkal kezdték...
0
0
0
0
darkstreet89 avatar
Hagyni kéne nyugodni az egész részt a picsába. Az első még mai napig jól nézki, a többi meg elmegy egy du lefoglaltságnak. Nem igazán értem ezt a felújítás lázat amúgy, ennyire nincs ötlet vagy még 1x le kell dugni az ember torkán a kész játékot. Crysis 4 meg tök felesleges lenne ,ha ezzel a remasterel akarják köztudatba hozzni és felvezetni marketing fogásként. A 3. rész is csapni való sz** lett az első rész után.
0
0
0
0
💬 1
tivike avatar
@darkstreet89: De jól mondod!
0
0
0
0
Maros avatar
A gépigényre kíváncsi leszek! 😆
0
0
0
0
Anthern avatar
Huhu várom 😃 Örök kedvenc ^^
0
0
0
0
gyuri191 avatar
Elörendelve 😃 😃 Gold Edition most azonnal
0
0
0
0
gaborw avatar
Nagyon jó lenne. Mindig megfordul a fejemben, elő kéne vennem, újra kipörgetni. De így vàrok vele. Hàtha tényleg igaz a hír. Örök kedvenc.
0
0
0
0
gerikember avatar
Biztos jól fog kinézni.
0
0
0
0
Graffiti2 avatar
Milyen kellemes hír ez nekem! Ha tényleg ismét előkerül a széria, még az is lehet hogy befosok. 😃 Emlékszem rá hogy az első rész volt a legelső "lövöldözős" játékom (2012-13 körül így neveztem mindent amiben fegyver volt). Csak úgy hasra ütés szerűen vettem meg a szülinapi, névnapi, ötösért, vagy már fene tudja miért kapott 2000 forintomból 😃 Életem talán legjobban elköltött 2000 forintja volt az biztos 😃

Szóval hajrá Crytek, tessék csak ügyesen, okosan megpiszkálni a dolgot! 😃
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
Nem tudom láttátok-e ezt a trailer-t az engine-ről még augusztusban. Az utolsó jelenetnél nem írnak hozzá semmi konkrétumot, csak hogy mennyire szép. Illetve amit látni lehet az utolsó jeleneten:
- Trópusi környezet, mint az első rész.
- A háttérben könnyűszerkezetű házak, mint az első részben.
- Az elején teknősbéka. Emlékezetes, hogy a 3. résznél is szerettek használni állatot trailerben, amikor a motort mutatták hozzá, akkor épp béka volt.
- A jelenet végén nanoruha hang (legalábbis én arra asszociálok).
- S a zene is nagyon Crysis 1-es, csak lassítva.

Egyébként nagyon nagyon szép. Azóta pedig itt vannak ezek a tweet-ek is. Így, ezzel a grafikával megnéznék egy Nomad-os új részt, ebben a környezetben (02:16-):


Szerk.: Twitteren van egy bejegyzés - amit persze bárki írhatott - ami szerint a régi játékok felújított verziói ( 1 és Warhead?), valamint egy új játék is jön. Elvileg a Crytek-től vannak az infók, de nem hinném hogy hiteles. Az eddigi infókat mondjuk megmagyarázná... eddig két videót anyagot kaptunk: Cryis 1-eset és a fent linkeltet, ami egyértelműen ha játékot mutat, akkor új rész. Mindenesetre jó lenne ha mindkettő jönne. 😆 Viszont nem tudom a Cryteknek jelen állásukban lenne-e erre kapacitása... 😀 még akkor is, hogyha emberkeresésben vannak.
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Igazából már a videó óta megy ez, hogy az első részt átültetik a legújabb motorra, csak nem volt alátámasztva fejlesztői oldalról. De az Április elsejei poénnal igazából csak megerősítették a dolgot, még ha sokan köcsögnek is gondolták őket, sejthető volt igazából, pláne aki látta korábbról a fenti videót.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@LordSzalko: Igen-igen ez már megy egy ideje. De én úgy vettem észre, hogy a márciusi videó volt talán jobban felkapva, amikor ugye konkrétan mutatták a Crysis 1. részét a végén. Örülnék a remasternek is, de most hogy megláttam a fenti, korábbi videó végét... talán jobban örülnék egy új résznek Nomad történetével, a videóban lévő graffal és helyszínnel. Új gen meg minden. Ütne.
0
0
0
0
no avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Na ja, bár én azért preferálom az első rész átültetését, mert valószínűleg egy 4. rész ugyan úgy lineáris szálat kapna csak, ami nekem nem volt túl megnyerő az első rész után, persze valakinek meg lehet pont az tetszett. Viszont az első rész a gaming érában mondhatni legendás, így abszolút megértem a fejlesztőket, hogy e mellett döntöttek.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@LordSzalko: Mondjuk ha a videóban lévő környezet jelentené a folytatást vagy akármit, új részt, akkor aligha lenne lineáris szerintem. 😀
0
0
0
0
zole54 avatar
Kijátszottam mind 3 részét nagyon jó játékok voltak. Remélem a következő is ilyen jól fog sikerülni.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Egyszer ki kéne próbálnom ezt a játékot.
0
0
0
0
💬 6
Apor avatar
@TRACERHD: Nem próbálni kell, hanem végigvinni. Aztán jöhet a Warhead - szigorúan magyar szinkronnal.
0
0
0
0
odinx avatar
@TRACERHD: Nem rossz játék, én a Crysis 2-őt vittem végig PS3-on, de nekem eléggé szokatlan volt. Nem nagyon tudtam időzíteni a páncélt, hogy látható vagy láthatatlan legyek és elég sokszor meghaltam. 😆
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@odinx: A kettőt azt kiakasztottam olyan 7 éve. A három régen nagyon szarul futott ezzel meg 10 percet játszottam csak.
0
0
0
0
odinx avatar
@TRACERHD: Hát sok sikert hozzá, ha kipróbálod én maradok inkább a Far Cry-nál.😀
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@odinx: Azt én is imádom főleg a hármat meg a kettőt.
0
0
0
0
odinx avatar
@TRACERHD: Hát végigvittem az 1,2,3,4-et, most majd az 5-ös és New Dawn lesz soron.
0
0
0
0
vyne avatar
Egy remake-et jobban adnek.
0
0
0
0
💬 4
ToMiHuN95 avatar
@vyne: A remake és a remaster között mi a különbség? [no offense]
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@ToMiHuN95: A remaster-nél nem nyúlnak a játékhoz nagyon, csak felújítják a grafikát.
A remake újradolgozza kicsit a játékot is a grafika felújítás mellett mondjuk ( lásd Resident Evil 2-3 )
0
0
0
0
ToMiHuN95 avatar
@yugiohyugiohzebuyug:

Köszi! 😀

-Gifet miért nem tudok küldeni? :/
#LordSzalko megidézlek! Mit rontok el? Miért nem tudok úgy gifet küldeni/ ide ágyazni mint te? 😜
0
0
0
0
no avatar
@ToMiHuN95: Nem mindenhonnan fogad el .gif-et az oldal, legalábbis régebben ahányszor reddit-ről linkeltem csak nekem játszotta le őket, másoknak meg nem. Gfycat-ről és GIPHY-ről szoktam linkelni 😀
https://media.giphy.com/media/3oeSAz6FqXCKuNFX6o/giphy.gif
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
Azóta egyébként ezt is kiírták a Twitterre: "Hey Nomad, you're still with us?"

Szerintem legvalószínűbb a Crysis 1 Remaster (én ennek örülnél a legjobban) vagy egy folytatás Nomáddal.
De a Remaster ne olyan legyen, mint a Crysis 3 vagy 2. Maradjon olyan, mint az eredeti csak szebb és ami fontosabb: legyen normálisan optimalizálva! Hihetetlen, hogy a gépemen 1440p-ben teljesen maxon nics meg a 60 fps.
Azon kívül örülnék neki, ha beletennél a take down és a felkapaszkodást.
Ha folytatás jön akkor is ugyanezt remélem, hogy Crysis 1 szerű játékot kapunk.
Épp most jászom a 2-est és hihetelen, hogy mekkora visszalépés az elsőhöz képest.
0
0
0
0
💬 24
yugiohyugiohzebuyug avatar
@Tuhajohn: Én valamiért egy Crysisnak eltudnám nézni az optimalizálatlanságot. 😀 A remaster pedig nem azt jelenti, hogy átdolgozzák, hanem grafikában újítanak csak, így nem lesz olyan mint a 2 vagy a 3.
Egyébként igen, a Nomad-os mondat azokra utalhat. Szívesen néznék egy remastert, de egy Nomad-os folytatást/kitekintést, Crysis 1 hangulatban, új generáción, b_szó grafikával is adná.
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Szerintem meg 1 is sok volt hogy optimalizálatlan legyen, főleg mostanában h semmit se csinálnak meg rendesen (nem a crytek hanem őgy a cégek összeségében) már a régi grafikának is örülnék ha futna rendesen 😃
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Remaster, remake, reistentudjami, mindegy. Legyen bár mi is, csak az számít, hogy legyen jó. De én már a Cryengine tech demo-nál éreztem, hogy lesz valami a Crysis 1-gyel.
0
0
0
0
Apor avatar
@Tuhajohn: Mondok Neked jobbat:

Nekem is beesik 30fps alá teljes grafikán, ha éppen olyan kedve van 😆 😆 😆
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Apor: A hajón, mikor a minigunnal tüzeltem nekem is 30 fps-em volt.
0
0
0
0
Apor avatar
@Tuhajohn: Akkor mit fog produkálni a "remastered" ?

3950X + 2080ti + 32 Gb 3200Mhz ram 1080p-ben medium - 30 fps 😆 😆 😆 😆
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Apor: Bízzunk benne, hogy legalább a 1080p-ben mediumon a 60 fps meglesz. 😃
Majd ha jön a 3080Ti tuti befizetek egyre már csak ezért is (ha persze jön a remaster, még semmi se hivatalos).
Látom 2070-ed van. Jó dolog az a sugárkövetés és a dlss?
0
0
0
0
Apor avatar
@Tuhajohn: Arra jó, hogy játékok közben letornázza az fps-est.
Őszintén szólva egyenlőre nem használok olyan programot amiben nagy szükségem volna rá.
Anno jó árérték arányban tudtam hozzájutni, és úgy voltam vele, hogy a 4K felbontás nem motivál, ezért tettem le a 2070 mellett a voksom.
Egyébként nyár óta 2060S nem 2070 😃

Majd valamikor 3-4 év múlva veszek egy másik 70-es szériájú nv kártyát, amit rá 3 hónapra 60S-re minősítenek 😆
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Tényleg csak a 4k miatt van szükség egy 2080 Ti - re is, de az RTX ON annál is felejtős. FHD esetében használható esetleg, csak oda meg kicsit luxus emiatt egy fél millió közeli kártya.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Megnéztem egyébként Battlefield5 alatt FHD alatt bekapcsolva, komolyan mondom, semmi időm nem volt az árnyékokra figyelni😀
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: A Bf-ekben lehet turistáskodni a pályán, csak nem érdemes, mert ledarálnak 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Egy olyan kártya kellene végre, amin nem az RTX lenne a lényeg, hanem a nyers erő, ami porig alázná a jelenlegi csúcskártyát is, de én ebben kevésbé hiszek. A 3080 Ti lesz jó ideig az utolsó remény erre, de ki tudja mi valósul meg belőle.
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Az a kártya biztosan erős lesz. Ha valóban 40%-ot ráver a 2080ti-ra, az azért...
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Az már igen, de azt még meg is kell élni. Most minden felborult, és ki tudja meddig tart még. Hiába a sok munka, vakcina kizárt hogy egy éven belül elérhető legyen a lakosság számára, de még így is sokkal rövidebb ez az idő mint általában. Addig meg csak lassítani lehet, és élni az új rend szerint. Akkor lesznek majd gondok, amikor csökkenni kezdenek a megbetegedések, és megindul a lazítás, a vírus pedig új erőre kap. Nagyon óvatosnak kell lenni, az idős, beteg emberek nem kizárt, hogy az idén jobb, ha otthon maradnak.
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Az USA augusztusra biztos szérumot ígér, a németek következő hónapban már tesztelnek embereken.

Nem lesz gond, én azt a nyomort szeretném, hogy mindenkinek jusson 700 dolláros laptop, RTX-es videochip-el meg 6/12-es CPU-val ellátva.

Tudod,
ha éppen rossz idő van a balatoni nyaralás közben 😉 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Az egy dolog, hogy tesztelnek, mindenki tesztel aki ezzel foglalkozik, csak tudod a tesztelés is egy hosszú procedúra, hát még az engedélyeztetés. Hiába lenne kész a vakcina mondjuk októberre, még legalább fél év lesz mire minden engedélyt megkaphat, és ez még nem is hosszú idő. Balatoni nyaralás meg max. jövő nyáron lesz lehetséges, legalábbis remélem.
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Kínát kihagytam a számításból, ők rendesen ráfeküdtek a témára, az is lehet hogy beelőz mindenkit és októberre kész oltóanyaggal állnak elő.

Ott is van erőforrás bőven..no'...tesztalany is akad...
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Kína odapörkölt a világnak azzal, hogy vadállat kereskedelmet folytatnak, de ennek részleteibe nem mennék bele. Sajnos ők azok, akik miatt most itt tartunk, most próbálják menteni a menthetőt.
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Az én részemről "elhiszem" a tobzoska/denevér/mérgeskígyó teóriát.

Simán bevettem elsőre ezt a magyarázatot,
mindent elhiszek amit a mainstream media sugároz felém.

Csak így tartható meg a lelki nyugalma az átlag embernek.

Spoiler!
😆


Komolyra fordítva a szót, minden rendben lesz,
szépen lecseng ez az egész, jövő év elejére minden normalizálódni fog. 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Lehet, csak teória, de lehet nem az. Talán eltűnik úgy ahogyan jött, mint a SARS. Bármi megtörténhet. Ami biztos, hogy nem mesterségesen lett előállítva laboratóriumi körülmények között, amit sokan szeretnének elhinni.
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Neked hiszek. 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: A jelenlegi vizsgálatok nem támasztják elő ez utóbbi elméletet. Priviben esetleg szívesen társalgok majd veled erről, itt a fórumon már nem akarom többet előhozni. Most pedig jó éjt, holnap (ma) megint munka, gyerek "digitalizálás", meg minden ami jön😀
0
0
0
0
Apor avatar
@enslaved: Rendben, megértem, minden rendben.

😉
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció