Felbukkant egy prezentációban a GeForce GTX 1660

Szerző: xoki | 2019. January 23. | hír | 74 hozzászólás

Az utóbbi időben szinte minden napra jutott valami újdonság az Nvidia következő kártyáival kapcsolatban. Eddig úgy tudtuk, hogy hamarosan előállnak majd a GTX 1100-as szériával, viszont nemrégiben a GTX 1660 is felbukkant, mint a cég lehetséges új kártyája. Egyelőre, amíg hivatalos bejelentés nem érkezik, mindkét széria megjelenésére van esély, viszont az új információkat alapul véve a GTX 1660 megjelenése a legvalószínűbb.

A GTX 1660 megjelenése tehát lehet közelebb van, mint gondolnánk, ugyanis egy érdekes kép került fel a világhálóra. A kép egy prezentáción készült, és amint láthatjátok, a háttérben felfedezhető a GTX 1660 felirat, vagyis a GTX Turing kártya. Ha minden igaz, akkor két kártya fog megjelenni, azaz a GTX 1660, illetve a GTX 1660 Ti. A Ti variáns valószínűleg GDDR6 memóriát kap majd, a sima GTX 1660 pedig GDDR5 memóriát. Utóbbi esetében 6 GB-os modell és 3 GB-os modell is várható.

Ahogy azt már valószínűleg tudjátok, ezek a kártyák mindenféle ray tracing funkció nélkül kerülnek majd a boltok polcaira, ezért várhatóan sokkal pénztárcabarátabb kártyák lesznek.

Hozzászólások: 74
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Arthur Morgan avatar
Szerencsére egyre több helyen látni 1070-es kártyákat használtan garanciával 80-90 között extrém esetekbe még 85-ért is.
Én ott is szétnéznék mielőtt VGA-t vennék. Persze megbízható eladótól vennék csak. És szerintem jó darabig még bőven elég lesz az ereje annak is. Max idővel picit lentebb kell venni a grafikából 😀
0
0
0
0
carl18x avatar
RTX 2060 350 dollár ez se lesz olcsóbb 300 dolcsinál szerintem. Amúgy tegnap voltam havernál akinek a GTX 1070-es gépét raktam össze. Az Odyssey 1080P max grafikán 40-50 ps között ment, azért elég durva hogy ez a kártya ez alatt a játék alatt még full hd alatt se képes megtartani a 60 fps-t. Persze pár beállítást vissza véve már meg volt a 55-60 fps. itt az a gond hiába jönnek jobb hardverek, közbe a játékok gépigénye is növekszik elég szépen. De a Mafia 3 is 1080P max grafikán egy GTX 1060 se tudja tartani az átlag 60 fps-t, bár megértem én hogy nő a gépigény de akkor a játék képi világa is javuljon már. Akkor az ember az állát ejtse le, de inkább csak az optimalizálás hiánya a gond nagy részt.
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@carl18x: Nincs akkora + a 1060 hoz képest hogy megérje a felárat 1080p felbontásra..[LINK] inkább egy 1080 [LINK]
Ugyan úgy ahogy a 1050 sem éri meg 1060 hoz vagy rx 570 hez viszonyítva...
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@carl18x: Ezt mondom mindenhol a 1070-ről. Lemaradt kb 1 éve ez a kártya, és nagyon hirtelen. 1440p ultráról kellett azonnal visszalépni 1080p high-ra, és hiába vagyok kész a kompromisszumokra, ekkora váltás után gyakorlatilag annyira mosottnak látom az egészet, hgy nem látom az ellenfeleket ha 30 méternél messzebb vannak. Végső megoldásként 4K low-on játszok, úgy legalább látok.
Végfelhasználói szempontból meg tök mindegy hogy a hanyag optimalizáció miatt van, úgy löknek a konzol karjaiba mint a disznó.
0
0
0
0
carl18x avatar
@kolbaszkarika: Hát igen én is csodálkoztam mert egy 1070 idáig 1440P gamer kártya volt nagy részt. Most meg a full hd-ra se mindehol elég csutkán. És ez elég nagy teljesítmény esés, bár most is brutál kártya de na.
Mafia 3-at próbáltam ki rajta maxon, igaz csak 1080P volt de ultrán nagyon jól nézett ki. Csak az a baj hogy a RTX kártyákon meg akkora a felár.
A GTX 1070 389 dolcsiért jelent meg, erre itt a RTX 2060 350 dolcsiért.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Egy ideig szerintem még felesleges lesz a váltás az 1060 tulajoknak.
0
0
0
0
💬 2
carl18x avatar
@SuperPuma: 1-2-3 év még lazán van abba a kártyába, bár ez számít az optimalizálástól is .
0
0
0
0
19ati93 avatar
@carl18x: meg attól is hogy az ember hajlandó e pl mediumon is eljátszani egy két igényesebb játékot
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
"várhatóan sokkal pénztárcabarátabb kártyák lesznek"
na erre befizetek, Ngreedia, it's meant to be payed.
Bírom, ahogy mindenki azt várja, hogy majd jönnek a megváltó NAVI kártyák, meg GTX ek fillérekért. Aztán majd jön a nagy pofára esés. Nem fejlődik már olyan szinten a technológia, hogy elavulttá tegye egy-két éven belül a korábbi generációt. A gyártástechnológia sem lett olcsóbb. Az AMD nem szeretetszolgálat, az Nvidia meg durván tolja az RTX et, miért szúrná tökön magát egy sikeres non-RTX szériával? Az az igazság, hogy ha jót akar az ember, bele kell nyúlni a pénztárcába és kész. Persze a 3rd gen Ryzent meg a Navit érdemes megvárni, de arra se számítson senki hogy majd "olcsó" lesz. Pont annyit fognak kérni érte, amiért jól el tudják adni. És nem a felét.
0
0
0
0
💬 22
Andor1997 avatar
@Mesterlovesz: Itt a fő gond,hogy a játékgyártók egyenesen arányosan növelik a játékok gépigényét az épp piacon lévő gépek igényeihez,vagy még feljebb akár.Ez az egy gond és olykor még az optimalizálás is pocsék.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Andor1997: Az első gondolatod az természetes dolog, nyilván adott X hardver, azon fognak játszani, arra írok játékot. Az már probléma, hogy hanyagok a fejlesztők és ha nem sikerül az adott hardver teljesítményének arányos igényt elérni, akkor is kiadják a játékot, mert úgy is megveszik. Az optimizálás pedig a legnagyobb gond. Sok AAA cím nemes egyszerűséggel semmin sem fut el normálisan megjelenéskor. Aztán a 66. patch után már játszható lesz kis szerencsével.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@Andor1997: Az új PS5 is és Xbox Új Generációig nem tudnak emelni gépigényt sem 😉 Ez itt a nagy böki !
0
0
0
0
enslaved avatar
@Mesterlovesz: Ez teljesen nyilvánvaló és egyértelmű, a technológiának nem visszafele kell haladni. Attól még hogy vannak akiknek az 1050 Ti jelenti a csúcsot a játékok nem ragadhatnak le ezen a szinten. Procik terén kicsit más a helyzet, bár ott sem nagyon van értelme már egy I7 6700 alá menni.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@enslaved: Az nem technológiai fejlődés, ha egy nagyobb igényt drágábban kielégítek. A technológiai fejlődés az, amikor ugyanabból az erőforrásból többet hozok ki, mint az előző modellben. Az pedig, hogy a csúcsmodell micsoda, nem egyenlő az aktuális "maximummal", csupán arra van még reális kereslet. Ha az amerikai hadsereg azt mondaná, hogy kell egy kétszer erősebb kártya, egy hónapon belül az asztalukon lenne. Lehet, hogy kétszer akkora lenne mint a mostani és kétszer annyit enne, de ott lenne. A szoftveres igényről pedig annyit, hogy szépen megy felfele, a hardveres oldal pedig nem tudja technológiai fejlődéssel lekövetni. Ergó hogy kielégítsék az igényeket egyre drágábban és drágábban tudnak csak kiadni egy arra megfelelő kártyát. Ebből az következik, hogy egyre szűkebb felső réteg tudja csak megengedni magának, hogy a legújabb trendeket kövesse, a többiek pedig egyre inkább lemaradnak róla/kiamaradnak belőle.
Egyszerűbben mondva, ha ma veszek egy kiló krumplit 200Ft ért, holnap pedig 1.5 kilót 400 ért, azt hiába próbálják beállítani a mezőgazdasági fejlődés sikertörténeteként, azért látjuk, hogy nem az.
0
0
0
0
H-ECTOR avatar
@Mesterlovesz: 960-60k
1060-100k
2060-150k
az envidia jobban teljesít😆
0
0
0
0
xCube avatar
@Mesterlovesz: No offense, de ez nagyon leegyszerűsített és kicsit összeesküvés elmélet szagú így.

A PC hardver piac mindig is egy érdekes pontja volt a játékfejlesztésnek, de manapság már közel sem annyira fontos, mint korábban. Ennek több oka is van, amik közül én a következő ötöt tartom a legmeghatározóbbnak:

1. A konzolok egyre nagyobb térnyerése és ezek limitáló ereje.
Erről sokat nem kell beszélni, mindenki tudja mit jelent ez különösen a hetedik generációs konzolok óta.

2. A játékok mindennapunkban betöltött szerepének drasztikus megnövekedése.
Mára a játék nem csak valami hóbortként van számon tartva. A mai 30 -as generáció tetemes része rengeteget játszott gyerekként és játszik a mai napig is, ami komolyan befolyásolj a piacot és eltolja az árakat / értékeket. Ma már nam "szégyen" a gémerség vagy a geek mivolt, sőt... . Többek között ezért is lehet ma mikrotranzakciókkal és félkész játékokkal (amik csak DLC -kkel tehetők teljessé) rengeteg pénzt keresni, mert a piac hatalmas és képes felvenni ezt ilyen formában.

3. A technológia határainak rapide közeledése.
Manapság már nem tudunk egyik évről a másikra csíkszélességet csökkenteni, illetve az eddig elért csíkszélesség gyártási költségei sem összevethetők a korábbi időkkel. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elektronikában is vannak fizikai korlátok, amiket már nagyon megközelítettünk és egyelőre nincs direkt alternatíva a váltásra. Ahhoz, hogy továbbfejlődjünk először szemléletváltásra van szükség mind hardver mind szoftver fejlesztői szinten.
Amit az amerikai hadsereges példáddal írtál az megint részben igaz, de túlságosan sarkos és a példaválasztás is tipikus. A hidegháborús titkolózás óta még mindig sokakban benne van, hogy a hadsereg levetett dolgaival dolgozunk a mindennapokban. Ez mára annyira nem igaz, hogy sok esetben a haditechnológia vesz fel dolgokat a mindennapi eszközeinkből. A technológia egyébként nem is igazán egyezik, mert a hadászatban többszörösen redundáns rendszerekkel kell dolgozni, amik nagyon egyszerűek és célorientáltak azért, hogy kiküszöbölhetők legyenek még az előre nem látható hibák is.
Igen, ha valamiért pont a hadseregnek kéne letennének egy kétszeres teljesítményű chipet az asztalra, de nem egy hónap alatt. Egy architektúra kifejlesztése éveket vesz igénybe és még a módosítása is legalább hónapokat. Egy hónap alatt letennének egy működő kétchipes megoldást, de nem többet.

4. A játékok gépigényének természetes drasztikus növekedése.
A játékoknál is elértünk egy bizonyos szintet, ahol a hagyományos technológiákkal már nem lehet drasztikus erőforrásigény növekedés nélkül lényeges előrelépést elérni. Régebben évente megduplázódott a polygonszám, a textúrák felbontása is sebesen emelkedett, de ez az egész nem lineáris, hanem négyzetes folyamat. Minden egyes lépés egyre több erőforrást igényel. Ilyen szempontból igaz a kijelentésed, hogy "A szoftveres igényről pedig annyit, hogy szépen megy felfele, a hardveres oldal pedig nem tudja technológiai fejlődéssel lekövetni.", de ez nem egy az egyben mesterséges igénykeltés.

5. Az előzőből és a megnövekedett sztenderdből következő hatalmas fejlesztési költségek.
Manapság egy AA / AAA játék fejlesztése horribilis összegekbe kerül a korábbi időkhöz képest. Aki ezt nem érti meg, annak javaslom, hogy nézzen meg pár werkfilmet arról, hogy hogyan készülnek a modern játékok, hányan dolgoznak rajtuk és mennyi mindent kell mozgósítani ahhoz, hogy egy komoly projekt elkészüljön.

Ezzel nem a PC hardverek fejlődésének szükségességét akartam megkérdőjelezni, hiszen az viszi előre az iparágat. Az új generációs konzolok már nem olyan speciális rendszereket kapnak mint korábban, PC fejlesztés alapó az összes.
0
0
0
0
no avatar
@xCube: +1 Spoiler!
ügyes másolás
0
0
0
0
tamas98765 avatar
@xCube: Ne haragudj xcube de ellenpéldának ott a witcher 3
sztem az is aaa-s cim és még sem volt olyan rossz megjelenéskor
És erre viszont azt mondom legyen kevesebb de minőségi és bug mentes játék
0
0
0
0
xCube avatar
@tamas98765: Én egy szóval nem mondtam, hogy nem készülnek jó AAA játékok 😕 .
0
0
0
0
tamas98765 avatar
@xCube: Akkor khm.. bocsánat félre értettem 😲
0
0
0
0
no avatar
@xCube: Fotózd már le hány AAA játékot vettél meg 😂
0
0
0
0
xCube avatar
@rhPhoto: Tessék haver:

https://img.picshare.at/1548705330_IMG_6444.JPG

Ez csak egy része a gyűjteményemnek.

Plusz sok mindent manapság már digitálisan veszek meg.
0
0
0
0
no avatar
@xCube: Nem 2010 ben kiadottakra gondoltam
Még mindig nem vagyunk barátok.
0
0
0
0
xCube avatar
@rhPhoto: Hála istennek nem vagyunk!
https://media.giphy.com/media/xThtawEn7cK7g3qOl2/giphy.gif
De nem is állítottam ilyet...

Ha kicsit ránagyítasz találsz párat 😉 .
0
0
0
0
FoLey avatar
@xCube: Ez az újra kiadott Playtation 1 lenne?
Szép kis játékgyűjteményed van.
0
0
0
0
xCube avatar
@FoLey: Igen, az a PlayStation Classic Mini. Elég rossz kritikákat kapott, viszont relatíve egyszerű hackelni (BleemSync + RetroArch), ami viszont egy elég jól használható retro rendszerré teszi.

Van eredeti PS -em és játékaim is, ez a hordozhatóság és a hobbymodding miatt lett megvásárolva 😀 .

Ha már a mindig kukacoskodó kolléga fotót csináltatott velem töltök majd fel új képeket a profilomba a gyűjtemény aktuális állapotáról.
0
0
0
0
FoLey avatar
@xCube: Egyszer lehet beszerzek ilyet nem voltak rosszak a maga idejében.
Nekem ps2 van még Xbox 360 arcade szekrényben vannak.
A kollégával meg ne foglalkozz tipikus troll.
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@xCube: Ez aztán a gyűjtemény!!!

Nem kevés imádott klasszikust látok, és micsoda dísz dobozok!

Gratulálok hozzá, és sok sikert a bővítéshez!
0
0
0
0
no avatar
@Mesterlovesz: Ingyen nem adnak semmit..A jó Magyar piacért meg nem a fejlesztö felelös.A 9 es gtx szériánál is ez volt..ó nem jobb az a 10 es széria..elég a 970 hasonló szinten van az új 1080 al..S amikor kijött..pofára estek ,a kicsi 1060 verte a 970 et tesztekben.Az árfolyamokat nem egy ember vagy cég mozgatja hanem a mi igényeink.
0
0
0
0
enslaved avatar
Az 1660 Ti - nek lehet értelme egyedül az alsó-közép kategóriában.
0
0
0
0
💬 42
carl18x avatar
@enslaved: Alsó Kategória Inkább a GT 1030, a 1660Ti inkább egy erős középkategória....
0
0
0
0
TheXperia1 avatar
@enslaved: Ezt a hülyeséget honnan szedted már megint....
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: AoTS benchmark alapján ez egy GTX 1070 lesz
0
0
0
0
enslaved avatar
@Zero Skill: Oké, kicsit túloztam, legyen középkategória. Az 1070 is az.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Igen, bár azt én nem értem, hogy mi értelmi kiadni ezeket, talán ha nem lesz drágább a 1060-nál akkor megérheti 😕
0
0
0
0
enslaved avatar
@Zero Skill: Az Nvidia bármit megtehet, annyira nincs ellenfele kártya fronton, és hiába zengenek megint ódákat a következő AMD kártyáról, szerintem most is nagyobb a füstje mint a lángja. Viszont az Nvidia is hibázott most memóriák terén az RTX szériával, de talán már az új kártyák mind samsungosak lesznek, és nem kell félni attól hogy egy 400 ezres kártya mehet gariba egy hónapon belül.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Sajnos igaz, az AMD max közép-felsőkategóriáig tudja felvenni a versenyt. Amit a 2080Ti-al csinálnak az meg elég gáz az nvidiának meg a Micronnak is.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Zero Skill: Nekem a fő bajom az AMD kártyáival az a hőtermelés, szinte mindegyiknél állítgatni kell a feszültséget hogy ne melegedjenek annyira. Nem tudom ezt miért nem tudják a gyárban beállítani normálisan.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Most rád mennek a Vöröskék mert megírtad a valóságot GPU fronton
0
0
0
0
enslaved avatar
@rhPhoto: Én nem vagyok AMD ellenes, ahogy azt látom hogy valami veri az Intelt vagy az Nvidiát máris cserélek😀
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Pontosan. Biztos vagyok benne, hogy tudnának RTX2080Ti szintű kártyát csinálni csak fogyasztana kb 500 wattot. Még egy (nyomorult) RX 580 is legalább annyit fogyaszt mint egy GTX 1080, mondom ezt úgy, hogy amúgy AMD-t jobban szeretem. A magas fogyasztás a sok Shader miatt is van és fejlettebbek is mint az nvidia kártyák csak a játékok ezt nem használják ki, pl ezért bányásztak AMD kártyákkal mert egy RX580 hozza a GTX1080 teljesítményét csak játékban meg nem jön a nagy teljesítmény csak a fogyasztás.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@enslaved: Szerintem túl nagy % ban lennének instabilak a kártyák. Ugye nem mindegyik tudja ugyanazt a teljesítményt ugyanazon a feszen kipréselni magából (lásd: silicon lottery). Így beállítják egy magasabb, stabilabb értékre, ahol meg sajnos sokat fogyaszt, és ebből fakadóan pedig arányosan több hőt is termel. Megoldás: architektúraváltás (lásd FX ->Ryzen). Probléma: az nagyon drága. Viszont a Navi pont ezért lesz érdekes.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Mesterlovesz: Ez oké, de a fesz. állítható könnyen pl. Z - s alaplapok esetében, simán lehet akár 10-15 fokot prociknál is nyerni ha csökkentjük a vcore - t, ettől még nem lesz instabil a gép, főleg ha utána lazán lemegy egy 20 perces Intel Burn teszt a maximális órajelen. Megfordult már pár Z - s lap nálam, és elmondhatom mind túl sok feszt ad egy alap, nem k - s procinak, de sokszor még egy k - snak is ha nincs tuningolva. Kártyák esetében viszont nem ilyen egyszerű hogy lejjebb veszed a vcore - t és minden ***a.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@enslaved: Nyugodj meg, ez nem csak Intel oldalon probléma, az én B350 es lapomon is simán felnyomja a feszt 1.4 V fölé 3.4 Ghz alapórajelen, ami durva overkill ahoz képest, hogy ha felnyomom a frekit 3.7re 1.3 Volton teljesen stabilan megy. Mondjuk melegedési problémái egyik esetben sincsenek.
0
0
0
0
cseszka avatar
@Mesterlovesz: Az alaplap gyártók,vagy aki a Biost késziti,igy állitja be alapértelmezettnek,hogy biztos dolgozzon vele a proci.Nem minden proci egyforma,10böl egy lehet nem birja a tuningot,mig a másik 9 gond nélkül.Megadnak egy alap feszt,amivel tuti megy.Ugy vannak vele,aki ért hozzá az lejjeb veszi,mig aki kevésbé annak gondnélkül mennyen.
0
0
0
0
enslaved avatar
@cseszka: A vcore lejjebb vételéhez nem kell semmit állítani azon kívül hogy mondjuk a gyári 1,3 helyett beírod hogy 1.125, olyan 4 GHZ - ig ennyi bőven elég. Nem véletlen hogy a B360 - as lapok többségénél 1.1-1.195 a fesz. gyárilag, mégis viszi normálisan a 8700 - at is.
0
0
0
0
cseszka avatar
@enslaved: Igen,értelek,csak hidd el sokan vannak akik a Biosba se nagyon mernek belépni,nemhogy a feszt áligatni...
0
0
0
0
enslaved avatar
@cseszka: Ez mondjuk igaz, nekem nem gond, másnak valóban lehet az. Sokan félnek a bios frissítéstől is, pedig csak akkor lehet gond ha kikapcsol közben a gép.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Mesterlovesz: A navi nem lesz drasztikusan mas mint a Polaris, mert GCN alapú lesz az is. Viszont a GCN is rengeteget fejlődött már mondjuk a 200-as vagy 300-as sorozathoz kepes. En azt gondolom ha kepes 10%-ot elorelepni pusztán architektúrából, akkor már örülnék. Plusz ott van meg a GDDR6 és a 30%-al megnövelt órajel. Így a Polaris-al szembe már nagy lenne az előre lépés. Konkrétan egy 1792SP/112TMU/32ROP-os kártya hozná egy 580 szintjét.
0
0
0
0
Puffin avatar
@enslaved: Nekem volt Sapphire Fury Nitro kártyám, az nem melegedett annyira. Pedig volt 300W a TDP-je. Megállt max 62 foknál gyári beállításokkal.
Szerintem inkább normális hűtést kellene tervezni a kártyákra.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Puffin: Gondolom azért volt hangja. Vagy vízzel hűtötted?😆
0
0
0
0
Puffin avatar
@enslaved: Hangja az nem volt zavaró. A proci vízhűtésén a ventilátorok hangosabbak voltak.
Eddigi legjobb léghűtéses kártyám volt.
0
0
0
0
xCube avatar
@enslaved: A Radeon VII -el kapcsolatban nekem sincsenek jó előérzeteim. Valószínűleg egy szükségkártya lesz a játékos piacon. De ne legyen igazam és hozzon jó teljesítményt.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: Aki Sima HD ban játszik 😃 annak nem alsó kategória 😉 Inkább 4K hoz képest közép alsó ! full HD ba bőven elég !
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@MaximumGame: Jó hát ezen a vonalon elindulva az Intel HD is űrtechnológia, mert valaki meg tetrisen játszik 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: Ez igaz, csak minek 1070 sima HD - ra?😀
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: 144Hz es monitorhoz ? 😃 ahoz a 1070 es a minimum szerintem 😃 2080Ti is alig hajtja ki sok mindenben 😃
Én sem értem miért a felbontást kergetik az emberek... 60hz en tolja inkább 3K meg 4K ba... amikor 2K ba tolhatná 144hz en 😉
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: Teljesen felesleges single játékok esetében a 144HZ, ha már 60 vagy afelett van bőven elég, és igen, inkább legyen minél magasabb a felbontás😆
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: Hát én egy Hardweraprós vásárlás során, egy eladó gépéhez leültem.. megmutatta a 144hz et.... 1hónap és mentem a boltba lecserélni a 60hz et 😉 Sokkal nagyobb élmény a 144hz en a játék single be is mint 60hz en.... felbontás 2K ba is csoda szép ! A Grafika is éles bőven ! Ajánlom nézd meg valahol és nem ezt fogod állítani utána !
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: Amikor az ember valamit szeretne nagyon elhinni akkor általában az agy meg is teszi. Nálunk pl. a placebo hatás ilyen, gyógyszervizsgálatok szép számmal alátámasztják. Nem véletlen az hogy sokszor majdnem annyian lesznek jobban a semmitől mint mások a gyógyszertől egy adott csoportban. Ráadásul maga a placebo is okozhat mellékhatásokat amennyiben a beteg már eleve attól fél hogy neki biztosan lesz, még akkor is ha nem igazi gyógyszert kapott. Fura ám az agyunk😉
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@enslaved: 😃 Vald be attól félsz hogy ha te cserélsz 144hz -re és gyerekeidnek is megtetszik akkor rohanni kell nekik is venni új monitort 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: 10 évesen ők még annak örülnek hogy játszhatnak, még azt sem vették észre amikor valamiért kisebb felbontáson indult egy játék😀
0
0
0
0
xCube avatar
@enslaved: Anno még a CRT időkben 100Hz -en játszottam a Quake 3 Arena -t. Azután már szinte mindent, a single játékokat is, már amit meg tudott hajtani annyira a gépem. Mikor váltottam TFT -re majdnem elsírtam magam. Ez nem placebo csak mindenkinek más az ingerküszöbe. Éveken keresztül szuperül eljátszottam 60Hz -en én is a váltás után, de amint tehettem visszatéertem a 100Hz -re. Mindkét otthoni gépemen nagyobb teljesítményű monitorok vannak (100 / 144 Hz), nekem jobban esik az ilyen szinten folyamatos látvány és sokkal simábbak a reakciók.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@xCube: Már 60 és 75hz között is ég és föld van az az érdekes 😀
0
0
0
0
enslaved avatar
@MaximumGame: Ne túlozzunk már ennyire😲
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@enslaved: mozgásoknál nagyon durván érződik a magas képfrissítés! nekem karácsony óta van 144 Hz es monitorom, amit ki se hajt a mostani gépem teljesen, de ha Euro Truck Simulator 2 ben például elmegyek egy tábla mellett 100 fps el (annyi szokott kb lenni) akkor simán el tudom olvasni márközepes távolságból hogy mondjuk 60 van ráírva, 60 fps mellett meg teljesen elmosódott az egész. Amikor forgatom a kamerát jobbra-balra és nézem az utat, szintén sokkal valósághűbb érzetet ad, sokkal folytonosabb az egész. És ez csak 100 Hz, nem is 144. Windowsban is nagyon érződik, ahogy tekerem az emailjeimet tekerés közben tudom olvasni a betűket, 60 Hz en meg elmosódott volt az egész. Az irányítást is sokkal jobban érzékelik a játékok, jobban, pontosabban beadják a dolgokat, ha magas az FPS. Nemcsak shooterekben (ott a legfontosabb persze) de pl Monster Hunterben is észrevettem, ohgy egyszercsak valalmitől mágikusan felugrott az fps em 100 ra (ne kérdezzétek hogy) és onnan vettem észre, hogy hirtelen mindent lekaszaboltam meg tök "ügyes" lett a karakterem. Aztán néztem rá a felső sarokban a számlálóra és hoppá... Ez nem lehet placebo, meg az agy bemagyarázása, mivel előbb jött az észlelés, mint hogy tudomásomra jutott volna maga a változás ami kiváltotta.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Mesterlovesz: Legyen. Lehet nekem csak azért nem fekszik az ilyen 144HZ - es dolog mert akkor lehet vízhűtésben gondolkodni (amit nem szeretnék, viszont így meg a kártyák jobban melegszenek), ill. én még nem találkoztam olyan kártyával ami magas fps mellett ne cicergett volna. Számomra elrettentő az a hang, én a totális csend híve vagyok még játék közben is, nem minden játéknál nyomja el a hang a gép zaját.
0
0
0
0
enslaved avatar
@xCube: Vannak akiket még a 60 fps alatti frame sem zavar, amikor azt mondom szaggat alatta csak hüledeznek hogy miket beszélek. Nekem nem kell 60 feletti fps, nem kis konzolos múltam is van, azok meg nem mentek 30 - nál többet, mégis jókat játszottunk. A srácok monitorjain a max. 75 HZ, meg is néztem, de semmit nem vettem észre.
0
0
0
0
xCube avatar
@enslaved: Nem kell hozzá magas frissítés és FPS, hogy jót játsszon az ember. Gyerekkoromban 386 - Pentium 133 -al nem is volt más lehetőség. De mondjuk a legújabb DOOM és Wolfenstein is egészen máshogy hat 100Hz -en, mint 60Hz -en. Ahogy írtam is ez egyén függő. Én meglehetősen későn kapcsolódtam be a konzolos játékvilágba, 2013 -ban vettem meg az első konzolt amivel sokat játszottam (volt már előtte is egy PSOne -om, de az gyakorlatilag csak porosotott, majd megadta magát egy rosszul sikerült viráglocsolástól), azt viszont tényleg nyüstöltem rendesen. TV előtt kontrollerrel nem kergetem az FPS mutatót (mondjuk amúgy sem).
0
0
0
0
enslaved avatar
@xCube: TV esetében egyébként is más minden mint számítógéppel monitor előtt. Amikor én a DOOM - ot végig toltam számomra olyan gyors volt 60 fps mellett is hogy néha a hányinger kerülgetett. Azt hiszem akkor ültem le kicsit nosztalgiázni az Amiga 1200 - asomhoz (bizony!!!) egy kicsit Golden Axe - ezni😀
[LINK]
Mekkora játék volt ez, a mai gyerekek már elborzadnak egy ilyentől.
0
0
0
0
xCube avatar
@enslaved: Tényleg nagyon gyors. Én ezért szeretem 😀 . Ez a rip n tear szinte már olyan érzés, mint anno a Q3A csaták. Régi szép idők... .

A Golden Axe nekem is nagy kedvencem volt. Életemben először az iskola könyvtári gépén játszottam vele 😃 .
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@xCube: Most azok baxtak rá akiknek Nvidia GTX1070Ti vagy 1080Ti mellé TV vel rendelkeznek 😃 és az új driver előnyei nem fognak menni a TV-n csak monitoron 😃 De tény ember függő kinek kell a nagy Hz-es monitor... pl valakinek a hangkártya se kell, mert bot füle van. Nekem az egér meg a bill amiből nem kell mindig a legjobb ! A VGA Cicergésről meg annyit, hogy ez nem csak vga függő 😉 hanem táp is ! Nekem amióta ez a táp van 1 kártya se cicergett 😉 Corsair tápokkal nekem mindegyik kártya eddig cicergett !
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció