Command & Conquer: az eredeti fejlesztőcsapat készíti a remastereket

Szerző: xoki | 2018. November 15. | hír | 24 hozzászólás

Októberben az Electronic Arts felfedte, hogy a Command & Conquer felújítását tervezi. Most kiderült, hogy hamarosan új köntösben láthatjuk majd a Tiberian Dawnt és Red Alertet, ugyanis ezek lesznek az elsők, amelyek hivatalos remastert kapnak. A hamarosan érkező remasterekkel természetesen egy csomagba kerül majd minden kiegészítő is, és az EA azt is elárulta, mely stúdió készíti a felújított verziókat.

A remastereket az egykori Westwood Studios alkalmazottai által létrehozott Petroglyph Games fogja készíteni. A Westwood az eredeti Command & Conquer megalkotója, így nem is kerülhetne jobb kezekbe a projekt. Több év elteltével az EA belátta, hogy ráfér egy felújítás ezekre a játékokra és felvette a kapcsolatot az említett stúdióval, akik szintén a rajongók tudtára adták, hogy a Command & Conquer régi csapatából még mindig sokan tartózkodnak náluk, így biztosra vehetjük, hogy elkészülhet majd a játék, amelyre a rajongók régóta várnak. A stúdió elárulta, hogy céljuk a remaster és nem egy remake elkészítése.

Az egykori fejlesztőcsapat mellett Frank Klepacki szintén visszatér, akinek a játék zenéit köszönhetjük, és a remastereknél ismét betölti majd a zeneszerzői posztot.

Command & Conquer Remastered Collection
Command & Conquer Remastered Collection
Command & Conquer Remastered Collection
Megjelenés: 2020. June 05. (PC)
Műfaj: Stratégia, RTS
Fejlesztő: Petroglyph Games
Hozzászólások: 24
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
DJ Anonymus NH4SCN avatar
Remélem a Tiberium Wars és a Kane's Wrathnak is lesz remake-je,nagyon kíváncsi lennék rá,hogy mit hoznának ki belőle 😀
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@DJ Anonymus NH4SCN: Talán a c&c 3 és kiegje még nem néz ki olyan rosszul hogy remakelni kellene.
0
0
0
0
tivike avatar
Jó volt ez, de ha már EA, meg felújítások, akkor vegyék már elő a Battle for Middle Earth-t is! Jó jó, más játék, nem ide tartozik. De nincs igazam? 😀
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@tivike: BfME 1 is nagyon hangulatosra sikerült, de abban nagy része volt a filmeknek és a hypenak is. Idén ismét végignyomtam, és már közel sem volt olyan hangulatos mint 10+ éve. Persze vannak benne jó megoldások, pl hősök és a bázisok, de vannak benne rémes megoldások is, pl kaput csak adott "fegyverrel" lehet támadni.
0
0
0
0
3az7 avatar
@tivike: Én egy Conquest 2-t is megnéznék egy For Honor harcrendszerrel megáldva.. 😜
0
0
0
0
no avatar
A hír fordításakor csak az egyik legfontosabb "két szócska" veszett el, aminek szerintem nagy jelentősége van minden EA címnél:

"We have decided to remaster Command & Conquer: Tiberian Dawn. And while this is incredibly exciting on its own, we’re also aware of how passionate the community is about the Red Alert universe. So, we will also remaster the original Command & Conquer: Red Alert™. But what about the classic expansion packs you may ask - Covert Ops, Counterstrike, and Aftermath? Well, C&C and Red Alert wouldn’t be the same without them, so all three expansion packs will be bundled with the base games into one remastered collection - without microtransactions."

Feltéve ha igaz lesz ez, bár amennyi rókabőrt és kiadásokat lehúzott az EA a C&C világáról valahol el is várható hogy ne legyen mikrotranzakció.

Petroglyph jó választás, annak ellenére hogy a Forged Battalionnal nálam melléfogtak.
Míg a Star Wars Empire at War és a Grey Goo alatt kellett és volt idő is taktikázni, az 8-bit sorozat már-már megint csak kattintós verseny lett, a Forged Battalion ezt tovább vitte és olyan szinten kattintósra sikeredett, hogy taktikára már nincs idő, sem egység tervezésre és kipróbálásra. Igaz nagy választás akkor sincs, mert kb adott hogy mit kell fejleszteni, így van egy feature ami kb felesleges, ellenben anno a Warzone2100-al ahol azért szintén megvolt a saját egység tervezés lehetősége de az irány nem volt megszabva, mehettél amerre akartál.
Remélem a C&C és RA esetében megmarad néhány hagyományos elem, esetleg kibővítik azokat valami modernebb eljárással, pl útvonalpontok megadása, egység viselkedés szabályozás (hold fire, visszavonulás).
0
0
0
0
💬 5
susguy avatar
@Palanova: Semminek sincs jelentősége amit az EA "ígér". Egy Battlefront 2 után ezt meg kéne már tanulni.
0
0
0
0
no avatar
@susguy: Ok, akkor ennek a hírnek sincs jelentősége, ahogy a mondandódnak sem, értem.
0
0
0
0
susguy avatar
@Palanova: Ezek szerint mégsem, bár túl egyértelmű de akkor külön is leírom hogy arról volt szó amit te magad külön kiemeltél.
Mikrotranzakciók.
0
0
0
0
szilver avatar
@Palanova: Elvileg ha már remaster,vagyis az eredeti játékmenetnek megkellene maradnia.Akkor hogy jönnek a képbe a mikrotranzakciós gondolatok? 😲
0
0
0
0
no avatar
@szilver: Mert EA-ról neked mi az első gondolatod ha, nem az hogy tucat studiót és IP-t vágtak tönkre csak mert annyira pénzéhesek. Innentől már csak egy lépés a ma oly divatos mikrotranzakció bevezetése olyan játékba, ahol semmi keresnivalója.

Ha megmarad az eredeti játékmenet és csak szebb grafikát, x64 támogatást kap annak csak örülni lehet. Na meg remélni hogy nem lesz borsos ára a csomagnak.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
El sem hiszem , hogy az EA tud jó döntést is hozni.
Nekem nagy kedvenc volt ez

0
0
0
0
xheynor avatar
anno sokat játszottam ezekkel, de számomra a Generals tetszett a legjobban.
0
0
0
0
💬 6
no avatar
@xheynor: Na igen, a Generalsnak is megvolt a maga varázsa és ő aztán tényleg megérett a ráncfelvarrásra. Azon kevés rts-ek egyike ahol a repülők kifutópályáról szálltak fel. Bár a haditengerészetet elhanyagolták, a többi rész jól lett kidolgozva benne.
0
0
0
0
xheynor avatar
@Palanova: egyetértek!
0
0
0
0
no avatar
@xheynor: És persze a Generals mellett kijött Act of War kiegészítőjébe bekerült a haditengerészet, de csak mert a Generals ZH-ba is volt egy picit.

Mondjuk egy Generals remaster a C&C 3 grafikájával is nagyon szépen nézne ki. Annál sokkal jobb nem hiszem hogy kellene, inkább nagyobb, összetettebb pályák, mint pl a Supreme Comamnder : Fogred Alliances kiegben voltak.
0
0
0
0
xheynor avatar
@Palanova: Az Act of War-al már nem játszottam egyáltalán a Zero Hour azzal még sokat játszottam.

igen egy kis ráncfelvarrás és összetettebb nagyobb pályák és teljesen élvezhető játék lehetne.
0
0
0
0
no avatar
@xheynor: Act of War egy különáló játék, másik studió fejlesztése, de hasonlóan a c&c alapokra épül, viszonylagy egyedi egységekkel, és elég jó átvezetőkkel. Ha a Generals közeljövős hangulata tetszett az Act of War is tetszeni fog.
0
0
0
0
botmunpls avatar
@xheynor: Nagyon adom! A zero hour rongyosra lett játszva! 😃
0
0
0
0
rambustibi78 avatar
Pár nappal ezelőtt kezdtem el megint játszani a C&C: Tiberium Warsal
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@rambustibi78: És még mindig jól néz ki. Nem öregedett annyira rosszul mint a Generals.

Amúgy ha ilyen jellegű rts kell ott a Grey Goo ha nem játszottál volna vele. Remek hangulat, eltérő oldalak, és remek átvezetővideók.
0
0
0
0
WeKing avatar
VÉGRE nem valami pár éves játékból csinálnak remastert! GG
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
Ez tényleg jó hír, és érdemes lesz megvenni.😀
0
0
0
0
bukta2 avatar
Ez nagyon jó hír! Végre lesz egy jó rts a piacon... ezek az újak közül max a Northgard ami ér valamit! De az sem hibátlan,mondjuk a Frostpunkot még sajna nem próbáltam
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció