Call of Duty: Warzone - már több mint 6 millióan próbálták ki

Szerző: xoki | 2020. March 12. | hír | 33 hozzászólás

Úgy tűnik, a játékosokat még mindig felvillanyozza a battle royale műfaj, ugyanis 24 óra leforgása alatt a Call of Duty: Warzone játékosainak száma átlépte a 6 milliót. Igazából annyira nem is meglepő ez a szám, hiszen az egyik legnépszerűbb széria ingyenes módjáról van szó, de mindenképpen fontos kiemelni, hogy ezzel az eredménnyel a korábbi csúcstartókat is lekörözte.

A battle royale játékok megjelenését követő napokban szert tett népszerűség alapján a Warzone sikere volt a leggyorsabb. Az Apex Legends játékosainak száma az első napon elérte a 2,5 milliót, a 10 millióhoz pedig 3 napra volt szükség. A Fortnite ezzel szemben csak két hét után érte el a 10 millió játékost. Szóval egy nap leforgása után mindenképpen hatalmas sikernek számít ez a 6 millió játékos, és az Activision valószínűleg a 10 milliós mérföldkőnél is szólni fog. Ha ilyen ütemben növekszik a felhasználók száma, akkor erre akár már a mai napon is sor kerülhet.

A cég azt egyelőre nem árulta el, hogy ez a szám milyen arányban oszlik el a platformok között, illetve az sem derült ki, hogy ebből hányan rendelkeznek az ingyenes, különálló verzióval, és hányan indították azt el a Modern Warfare játékmódjaként.

Call of Duty: Warzone
Call of Duty: Warzone
Call of Duty: Warzone
Megjelenés: 2020. March 10. (PC)
Műfaj: Akció, FPS, Battle Royale
Fejlesztő: Infinity Ward
Hozzászólások: 32
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
pinkyke avatar
Jó játék lenne ha nem dobálna ki a meccsből szerver hibára hivatkozva.
Egyébként ez nem 1 teljes játék? mert nagyon be figyel a Béta felirat bent a játékban.
1x megérte ki próbálni maradjunk ennyiben.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Kipróbáltam, de sajna ebben is csak egy mozgó céltábla vagyok mint a pubg-ben. 😆 Felnőttként, munkahely mellett nehéz érvényesülni sajnos az online játékokban.
15 éve én lőttem halomra mindenkit COD 2-ben, most már tudom mit érezhettek. 😞😃
0
0
0
0
💬 2
Apor avatar
@kolbaszkarika: Quake 3-ban voltak hasonló tapasztalataim.
0
0
0
0
vzsoltie95 avatar
@kolbaszkarika: Más taktikával kell nyomni, én 24 vagyok egész életemben játszottam ilyenekkel, most hogy dolgozom, még inkább van igényem a játékra kikapcsolódásképp. Az ilyen játékoknál többet kell campelni, mint egy CS:GO-ban. Az első pár kill után rájössz az ízére.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
no avatar
A gúlacsöcs 1v1 szerintem is fun 😃 attól függetlenül, hogy mi inkább a plunder-t preferáljuk.
0
0
0
0
enslaved avatar
Majd ha lesz egy új rész story móddal, addig hanyagolós a széria.
0
0
0
0
no avatar
Jól sikerült, bár mi a BR részét hanyagoljuk ismerősökkel, inkább a Plunder-t szoktuk játszani, jól ellehet vele lenni 😀
0
0
0
0
💬 3
gamerINSANEdad avatar
@LordSzalko: Plunder mi fán terem? A lóvét amit összegyűjtesz kell eljuttatni valahová? + egymástól is lehet pénzt szerezni, nem?
0
0
0
0
no avatar
@gamerINSANEdad: Lényegében igen arról szól, az a csapat nyer amelyik hamarabb össze gyűjti az 1 milliót, vagy pedig az idő lejártáig a legtöbb pénzt birtokolja. Bankolás csupán azért kell, hogy ha megölnek ne tudják elvenni tőled. Ha top 3-ba benne vagy(tok) akkor folyamatosan jelezve vagytok a térképen és vadásznak rátok. Izgalmas menetek szoktak kialakulni, amikor már a farmoláson felül még védenetek is kell magatokat a folyamatosan érkező csapatoktól.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Laggos buggos szar.. megáll a kép... Meg idegesitő az egész hogy börtönbe mész halál után... küzdeni... vicc
Házi Karanténom alatt biztos nem ezzel fogok játszani 😃
0
0
0
0
💬 19
NemAzaSrac avatar
@MaximumGame: Laggos, bugos ? 😂😂😂😂 vicc, en nem tudom te meik reszet vagy milyen jatekot jatszottal de tevedsz szerintem nalad van a baj, lehet frissitened kell 1-2 drivert es menni fog rendesen, vagy gyenge az interneted, egyszeruen semmi hibat nem eszleltem eddig, nem laggol, es nem bugos 😀
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@NemAzaSrac: Minden megy jól de pont ehez kevés a netem ? 😃 ahaaaa Miért kéne ehez jobb Internet mint a többi játékhoz ?
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@NemAzaSrac: Apex Legends teljesen tökéletesen megy... Codnál meg van hogy megáll a kép 2 másodpercre is !
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@MaximumGame: Nem azért, de szerintem az MW-nek nagyobb igénye van, mint egy Apex-nek. Nem csak grafikára, textúrákra stb.-re értve, lehet a pálya is illetve nem hiszem, hogy Apexnél is 150-en vannak.
Mint láthatod sokaknak megy hibátlanul. Én is olvastam gebaszokat, de ezek nagyon sok embernél nem jelentkeznek. Amik vannak meg könnyen lehet, hogy pár héten belül már nem lesznek.
0
0
0
0
NemAzaSrac avatar
@yugiohyugiohzebuyug: akkor nem tudom mi lehet a baj, vagy hogy mitol van igen lehet, hogy kell meg par het neki
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@yugiohyugiohzebuyug: Szerinted ha itt az én gépemen akad valami ? az nem buggos szar ? 😀 Gépigénye nagyobb ? És ez egy negyed milliós kártyát megfektetne szerinted ?
0
0
0
0
santakigyo avatar
@MaximumGame: Valami driver nyavalya baja lehet.
Ha másnak(sokaknak) rosszabb gépen jó akkor a hiba nálad keresendő.Van valami a gépeden telepítve ami problémát okoz neki.
Ezért is jó a PC világa mert néha olyan dolgokat tud produkálni,hogy az ember csak pislog.
0
0
0
0
Neuralink_2022 avatar
@MaximumGame: Látom megint kibukott pénzért nem árulnak agyat, pedig akkor vehettél volna!

Spoiler!
[LINK]
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@Neuralink_2022: És az törvényszerű, hogy az általad linkelt oldalt megtalálja az akinek problémája van? Egyébként, köszi. Ezeket Én is kipróbálom. Már csak az a kérdés, hogy a Warzone-on kivül az alap multit is rendbe teszi e, mert Én inkább azzal tolom.
// Kipróbáltam és még szarabb lett. Ugyanúgy dobja az a telibe*** 996-os pinget. Méghozzá sűrűbben. Tolom is rá a scan and repairt.
0
0
0
0
yugiohyugiohzebuyug avatar
@MaximumGame: Csak azt mondtam, hogy nem volt releváns az Apex-hez hasonlítani, mert más világ. 😀
0
0
0
0
NemAzaSrac avatar
@MaximumGame: aham ertem, hat durva ki tudja h miert .
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@MaximumGame: Ugyanez Nálam is. Eggyel lejjebb írtam complete kollégának. Ott van egy gameplay linkem. Lesd meg, hogy Nálad is az e a probléma.
0
0
0
0
NemAzaSrac avatar
@gamerINSANEdad: Hello, megneztem mind a 2 videot, es igen tenleg igaz eleg durva minden esetre sajnos nekem sincs semmi otletem, de ha megtudok valamit akkor mindenkepp szolok .
0
0
0
0
gamerINSANEdad avatar
@NemAzaSrac: Nálam azt csinálja, hogy néha beakad a kép. Megfigyeltem, hogy a pingem felugrik 50-ről, pontosan 996-ra. Elég sűrűn. Pedig a netem és gépem is bőven megvan a játékhoz. Hozzáteszem feltettem PS-re is és ott nincs semmi probléma. Ráadásul az nem közvetlenül vezetékről hanem wifiről kapja a netet. + elképzelhetetlen, hogy fogja valami a netet és attól ugrik meg a pingem. Driverek frissek, Windows is felupdate-elve. Háttérben futó progik leállítva és a torrentek sem futnak. Az az érdekes, hogy mindig arra a 996-os értékre ugrik fel. Lesd meg, ha gondolod. Ja, már a wint is újrahúztam, mindent kipróbáltam és a probléma állandó. Az egyik 2:37-nél, a másik olyan 4:12-nél.
Ja.. 3:28-nál is leledzik egy nagyon durva. Amúgy 1 informatikus cimborámmal, már átrágtam a témát, de nem jutottam előrébb. A net szolgáltató pedig csak annyit mond, hogyha a netkapcsolatom állandó, illetve a le/feltöltési sebességemmel sincs probléma, Ők nem tudnak mit tenni. Ugyanis ők a pinget nem garantálják. Csináltam amúgy pingteszteket is. A speedtest-en kívül egy cmd-set is ahol még a Blizzard IP-jét is néztem. Állandó alacsony pinget mért. Tegnap pedig toltam 1 olyan meccset ahol folyamatosan 100 körüli volt a latency-m, ment alatta a shadowplay és mégsem akadt be egyetlen1szer sem.
Na erre mondjon valaki Nekem megoldást. Supportnak pedig nem írtam, mert a problémámra már tettek javaslatokat a COD hivatalos oldalán is. Nem tudom, hogy Nálatok csutkára van e frissítve a win, mert mintha valamelyik utolsó update-el lettek volna problémák. Megköszönném, ha valamelyikőtök mondana 1 buildszámot. Nekem a 18363.720 van fent. Lehet, hogy ott van a probléma. 😕
0
0
0
0
no avatar
@MaximumGame: Nálam és társaimnál sem jelentkeznek ilyen gondok, pedig release óta pörög 😶
0
0
0
0
NemAzaSrac avatar
@LordSzalko: En szerintem nala van a baj, mert ilyen problemat meg senkinel nem halottam, meghogy "laggos es bugos " , durva , amugy en is a megjelenes ota tolom 😉
0
0
0
0
no avatar
@NemAzaSrac: Tegnapi update után pl. várólistán voltunk mert tele voltak a szerverek, aztán még úgy sem volt semmi lag miután bejutottunk 😀
0
0
0
0
NemAzaSrac avatar
@LordSzalko: igen mert tele volt, en is tapasztaltam de nekem se volt semmi sot meg jobb lett .
0
0
0
0
NemAzaSrac avatar
@LordSzalko: igen mert tele volt, en is tapasztaltam de nekem se volt semmi sot meg jobb lett .
0
0
0
0
PC GAMER avatar
Ja tán nem zártak be az iskolák? Call of duty-t a népnek minden évben!!!
0
0
0
0
💬 1
TheMenkuPocok avatar
@PC GAMER: Ez amúgy egy jó lehetőség volt, lehet ezért is tették ingyenessé.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció