Borderlands 3: teljesítménybeli problémákra panaszkodnak a játékosok

Szerző: xoki | 2019. September 15. | hír | 38 hozzászólás

Szeptember 13-án végre hivatalosan is megjelent a Borderlands 3, de sajnos úgy tűnik, elég sok technikai/teljesítménybeli probléma is felbukkant játék közben. A játék PC-n, Xbox One-on és PS4-en érhető el, és sajnos mindhárom platformon jelentkeznek hasonló gondok.

Megjelenés előtt csak néhányan kaptak zöld utat a 2K-től játékteszt készítésére és annak publikálására. A tesztelők mondhatni teljesen a 2K által felállított feltételek mellett játszhattak a játékkal. A DirectX 12 verziót hanyagolniuk kellett, tehát DirectX 11 mellett játszottak, és úgy tűnik, most már azt is tudjuk, mi volt ennek az oka.

A megjelenést követően rengeteg PC-s játékos kezdett el panaszkodni a játék DirectX 12-es verziójára, ugyanis sok esetben a játék el sem indul, vagy nagyon sok időre van szükség hozzá. Ezenfelül rengeteg bug, ingadozó FPS és hasonló problémák szintén akadnak, amelyek már konzolok esetében is jelen vannak. Például egy Xbox One X sem képes a stabil 60 FPS-re. Állítólag a leltár rendszer sem működik megfelelően néhány szituációban, ráadásul a hivatalos fórumokon sokan elveszett mentésekre is panaszkodnak.

A Gearbox valószínűleg már tud a problémákról, és remélhetőleg hamarosan érkezik is majd egy patch ezek befoltozására. A Borderlands 3 Metacritic összértékelése jelenleg 85, és ha a fejlesztők nem lépnek gyorsan, valószínűleg tovább csökken majd.

Borderlands 3
Borderlands 3
Borderlands 3
Megjelenés: 2019. September 13. (PC)
Műfaj: Akció, Szerepjáték, FPS
Fejlesztő: Gearbox Software
Hozzászólások: 37
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
cabus26 avatar
Optimalizálatlan bughalmaz!
Majd talán 1 év múlva érdemes lesz kipróbálni.
Egy rtx 2080 szintű VGA sem elég a fix 60 FPS-hez egy alig szebb játékhoz,mint a Borderlands 2.
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
De hol panaszkodnak róla mikor még egy fórum sincs az Epic Games Store platformján? 😆
0
0
0
0
💬 2
19ati93 avatar
@TheMenkuPocok: steamen a BL2 fórumon 😂😂😂
0
0
0
0
no avatar
@TheMenkuPocok: Az autisták Steam-en, a magas IQ-val rendelkező emberek pedig a hivatalos fórumon. 😜
0
0
0
0
Kiki4444 avatar
Grafikára alig van különbség a Borderlands 2 höz képest,pedig az a játék kenyér pirítón is jól érzi magát.Hivatalos gépigény 1060GTX átlagos de látjuk a gyakorlatba mennyire valós(persze néhány Patch után tényleg jól fog futni).Sajnos a PhysX-et is kivették, írmagja se maradt,szóval erre se lehet ráfogni hogy a kompatibilitás miatt ki kellett törölni optimalizálásokat a végső változatból.Kövezzetek meg én imádtam a PhysX-et az elöző Borderlands játékokba,akciónál azok a finom részletek amiket hozzáad, megdobják az összhatást.Érdekes hogy Borderlands 2 kikapcsolt PhysX mellett még a megjelenéskor is kifejezetten baráti gépigénye volt,és ha kicsit erősebb konfigod volt élvezhetted a PhysX extráit, most még ha igaz is lesz a 1060GTX legfeljebb átlagosnak mondható, tehát jelentősen nőtt a gépigény,grafika fizika,sérülés modellezés stb-be érdemi előrelépés nem történt és a PhysX-et is kukázták.Tudnak optimalizálni a srácok na...X D
Candyland Borderlands 2 VS Borderlands 3 összehasonlitó videó(hossz:3 perc 42 sec):
[LINK]
0
0
0
0
Andor1997 avatar
Igazából kevés olyan modern játék van ,ami 100% ,vagy legalább 95% fix lenne sajnos. Ezt meg kell szokni ,ahhoz képest meg nem rossz,láttam ,hogy néha bedroppol ,de hát majd jön update aztán jó lesz.
0
0
0
0
💬 5
santakigyo avatar
@Andor1997: Persze megszokott. Csak ilyenkor felmerül a kérdés, hogy tesztelték?
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@santakigyo: Szerintem nem volt már idejük. Nyakukon volt a megjelenés, kihozták belőle amit tudtak. A többire meg ott a patch.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Tuhajohn: Ki minek nevezi, de a lényeg ugyanaz.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@santakigyo: Vannak ettől sokkal rosszabb játékok is ,ez meg néha bedroppol ,ami egy javítható dolog,azon kívül viszont király,ennyi belefér szerintem.
0
0
0
0
csibeszke37 avatar
@Tuhajohn: Közel 7 év nem volt elég összehozni egy bugmentes játékot? A The Pre-Sequel-t kihagyhagyták volna mert szerintem egy dögunalmas játék volt.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Hmmm miért nem lep meg. Biztos fogják orvosolni csak idő kérdése. Addig meg ott a dx 11 ami semmivel se ad kevesebbet.
0
0
0
0
no avatar
Még ha új keletű dolog lenne a DX12 megérteném, de hogy mai napig képtelenek dolgozni vele normálisan az vicc, hiába van zárójelben megemlítve, hogy régebbi hardverek esetén használja a DX11 opciót, de ez újabbak esetén ugyan úgy gyengélkedik. Nem mintha belehalnék a 11-be, de jó lenne a 12, ha úgy működne, ahogyan be volt mutatva, persze tudom ez az esetek 99%-ban sosincs így sehol 😆

Anno még érthető volt, mivel mikor megjelent, sok játék csak utólagos implementálással kapta meg a funkciót egy update formájában, nem alapjaiban volt megírva.

Spoiler!
A folyamatos reklám kampányok helyett, amivel próbálták elnyomni az Epic visszhangját,abból egy kis időt fordíthattak volna a kódolásra is 😜
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Lese fogom szarni ezt a játékot amíg meg nem jelenik Steam-en. A Gearbox nagyon mélyen elásta magát nálam a ***ott epic szerződésével.
0
0
0
0
💬 12
Andor1997 avatar
@TRACERHD: A Steam sok pénzt szed el és hasznot is abból ,hogy ott vannak játékok így teljesen érthető és amúgy az Epic Store sem halálos veszedelem.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Andor1997: Nem halálos veszedelem, nekem is le van töltve, de amíg lefizetéssel "versenyez" addig tőlem 1 centet se lát.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Tuhajohn: Lefizetéssel?😂 Ezt hol olvassátok ,már nem először látom,vagy volt róla cikk? Szimplán úgy tudom,hogy kevesebbet kérnek a megjelenésért ,mint steam kb ennyi.
0
0
0
0
susguy avatar
@Andor1997: És el is hiszed hogy ennyi elég lenne az exkluzivitáshoz? Pár százalékért cserébe egy teljesen új, alfa fázisban lévő platformhoz leszerződni és levenni a játékot a legnagyobbról?
Mondom, ha tényleg így működik, jövőhéttől már én fogom a garázsból árulni ezeket mert én semmit nem kérek azért hogy nálam jelenjem meg. Sőt, még a medencében is csobbanhatnak egyet a fejlesztők!
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@susguy: Steam részéről valami 30-45% hasznot tudok,amit elkér, Epicnél jóval jóval kevesebb.Valljuk be azért ez nagyon nem mindegy.Vásárlásonként az a kisebb arány jóval több pénz haszont jelent nekik addig a pár hónapig ,mintha steamen vennék és csurranna cseppenne.Nem beszélve arról,hogy akik meg letorrenteznék azokért úgy sem kapnának lóvét ugyebár,szóval így több jut el hozzájuk ugyan annyi idő alatt ,mint streamről,ez is az üzletpolitika lényege. Így is valami rekord eladással indított a játék.
Spoiler!
De ha kapnak is "pici" lóvét szerintem talán ez az a csapat ,aki meg is érdemli azt,de szimplán a kevesebb nyereség arány az árusító oldalnak is nagyon csalogató.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Andor1997: Ha nem fizetnék le a kiadókat akkor nem lenne exkluzív. Szerintem ez baromság, hogy azért mennek oda, mert kevesebbet kérnek. Majd a Metro Exodus-nál leszek kiváncsi a steam eladásokra.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Tuhajohn: Nyilván kell valami csalogatás ez egyértelmű,hiszen fel kell tölteni valamivel.
0
0
0
0
Twist avatar
@Andor1997: A Steam a 30-45 százalékért cserébe szolgáltatást is nyújt. Az epic meg a maga fene tudja hány százalékáért semmit.
Az üzleti életben senki sem jótékonykodik, az epic azért árul mindent áron alul, mert itt TE vagy az áru, akinek az adatait végső soron megveszik. És tetszik vagy sem a halálos veszedelem dolog, azért az elmond valamit, hogy az epic tulajdonosa a kínai kormány.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@Twist: Jótékonyság vagy sem el kell fogadni,valamiért megérheti nekik,hát akkor legyen így.Egyébként meg ha nem lenne valami pozitív hozata akkor a gyártók sem mennének oda ez egyértelmű.Kínai kormány figyel? Őszintén ki nem?😆
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Twist: Mondjuk én ebben nem annyira hiszek, hogy ezzel kémkedik. Nem azt állítom, hogy nem, de ez azért túlzás. Meg az is, hogy a Steam azért nem vesz el 45%-ot.
0
0
0
0
susguy avatar
@Andor1997: Az a 30-45% nyugodtan maradjon csak 30%, ami mellesleg jó eladások mellett máris csak 20%. Egy agyonreklámozott tripüléj címnek nem kell félnie hogy eléri-e azt vagy sem. Elvégre te is megmondtad hogy jók lettek az eladások (az más kérdés hogy abból mennyit írtak az Epic számlájára).

Ez még mindig nem magyarázza meg hogy miért fogadnának el egy exkluzivitást, látom nem esett le a lényeg. Ahhoz hogy érjen is valamit az a kedvezőbb arány, el is kell adni a játékot. Jól hangzó arányok ide vagy oda, ugyanúgy kizárják magukat a legnagyobb platformról hogy egy frissen indult szutykon áruljanak. Nem fognak közel sem akkora (reális) eladásokat produkálni, mintha mindkét platformon árulnák. Igen, mi is tudjuk hogy működik a matematika, a 12 valóban kisebb mint a 20, csak ez egy kicsit bonyolultabb mint egy általános iskolai alsó csoport dolgozata. Nem csak az a kérdés hogy a Steam mit tesz azért a 20%-kért, hanem hogy az Epic mit tesz azért a 12-ért. Mint mondtam, én 0%-kért árulnám a garázsból, de nyílván erről többről van szó.

Nem értem a torrenttel mit akarsz, semmi köze a dologhoz.

Persze, én is rekord eladással kezdenék, ha a szerződésben előre garantálják hogy X copy árát kifizetik Forknife és Tencent pénzből.

Spoiler!
Ne zavarjon de a kenő pénzből a fejlesztő brigád egy fillért nem lát, a 2K Games Andy Pöcsforddal karöltve pedig köszöni szépen, zsebre teszi a maradékot.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@susguy: Ez így is van,valami motivációjuk van ez nyilvánvaló és természetes.
0
0
0
0
Arnybiro avatar
A DX12-es opcióhoz oda van írva hogy teszt verzió, és lehetnek problémák vele. Így nem értem miről is kell is siránkozni. Aki aktiválja gondolom elolvassa hogy mit írtak oda a pop-up menübe, aki meg nem az nem értem minek akar bármivel is játszani.
0
0
0
0
💬 7
enslaved avatar
@Arnybiro: A DX12 a mai napig úgy szar ahogy van, függetlenül attól mit írnak oda. Talán 1 játékom van ahol jobbnak találtam mint a DX11 - es verziót.
0
0
0
0
Simon21 avatar
@enslaved: F1 2019-ban igazán jól müködik nálam DX 12 stabilabb az fps mint DX 11-ben, de igaz ami igaz mai napi nem müködik tulságosan jól.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Simon21: Azt nem tudom, azzal nem játszom, de azért az magáért beszél ha mondjuk 10 játékból egynél működik csak jól ( Sniper Elite 4).
0
0
0
0
Kelori avatar
@enslaved: Elsősorban nem az API hibája, a developerek képtelenek normálisan implementálni a játékaikba. Persze ebben benne van az is hogy ez nem egyszerű feladat.
Az lenne a legjobb ha mindenki áttérne végre vulkan-ra.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Kelori: Jogos. A Doom milyen jól fut vulkan alatt. A DX12 elég halott fejlesztés, még szerencse hogy talán csak két játék van amelyek nem futnak DX11 alatt.
0
0
0
0
Mizushio avatar
@enslaved: Nálam a Division 2 DX11-be 40fps-t alig akarja elérni. DX12-be viszont 70-80fps-t simán eléri.. Talán az egyetlen játék ahol éreztem, hogy jobb a DX12 mint a 11.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Mizushio: Nálam gond nélkül tartja DX11 - ben a 60 fps - t high - on ( FHD mellett ultrán is).
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Ezért is kevés az olyan játék, amit megveszek előre, v. a megjelenése idején... Mondjuk a Greedfall-t bevállaltam, szerencsére nálam azzal nincs is gond, nagyon király! 😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció