Befutott a No Man's Sky legújabb frissítése, a Prisms

Szerző: Pafry | 2021. June 04. | hír | 5 hozzászólás

A No Man's Sky-t a katasztrofális indulása óta ma már úgy ismerik, mint a játék, amely gyakorlatilag a sírból küzdötte vissza magát, és vált azzá, amilyennek anno a fejlesztői ígérték. A játék rengeteg változáson és fejlődésen esett át az utóbbi szűk öt év során, jól mutatja ezt, hogy idén már a harmadik, alcímmel ellátott nagyobb frissítést kapja meg, amely ezúttal a Prisms névre hallgat.

A patch leginkább grafikai ráncfelvarrásokat tartalmaz, ám azokat minden mennyiségben. Újfajta időjárási effektek kerültek be, eső esetén a talaj sokkal realisztikusabban veri vissza a fényt, így keltve nedves, csúszós benyomást a játékosokban. A barlangok dinamikusabb bevilágítást kaptak, valamint sokkal részletesebb élővilág lesz ezentúl bennük. Javítottak a környezeti elemeken, és az égboltok kinézetén is egy-egy bolygó felszínén állva, valamint a tükröződések is alapos fejlesztésen mentek keresztül.

Játékmeneti újdonság, hogy ezentúl a nemrég bekerülő Pet System továbbfejlesztéseként most már meg tudunk szelidíteni repülő teremtményeket is, és ha elég nagyok hozzá, a hátukon repülve barangolhatunk az adott bolygó felszínén. A petek is kaptak egy kis vizuális fejlesztést, a textúráik javítása mellett mostantól egyes lényeken szőr is megjelenik.

A patch teljes tartalmát a játék hivatalos oldalán tudjátok végigböngészni.

No Man's Sky
No Man's Sky
No Man's Sky
Megjelenés: 2016. August 12. (PC)
Műfaj: Kaland, Túlélő
Fejlesztő: Hello Games
Hozzászólások: 5
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Mivel tényleges tartalmi frissítés nem érkezett hozzá már egy ideje, lehet ideje lenne továbblépnie a készítőknek és más módon megoldani, hogy a játékosok bent maradjanak. Az Expeditionst nem nevezném tartalmi frissítésnek, hiszen az kb a meglévő tartalom irányított újrajátszása amit ismét el tudtak hitetni hogy mekkora nagy fícsőr...
Viszont mivel bele rakták még ha nem is játszhatóként a ME 1 legendás hajóját a Normandy-t, érdemes lenne ebbe az irányba elindulniuk. Vagyis, megállapodások lévén ismert scifi világokat létrehozni egy-egy külön generált galaxisban, akár fizetős DLC formájában.
Lehetne egy galaxis ami a ME világa - lehet tágabb lenne, mint a ME1-3 alatt bejárt világok összessége -, ME hajók, frakciók, űrállomások, játékoshubként a Citadella, random hyperwarp ugrások helyett fix ugrókapuk, és akár egy új sztorit belerakni, vagy a ME 3 után továbbvinni...vagy az egészet a ME 1 elöttre tenni. A lényeg, hogy a galaxis adott, az alapmechanikáék maradhatnának a NMS mechanikái, fegyver töltés, hajóenergia és felszerelés, felszíni járművek, bázisépítés, kereskedelem, flottamenedzsment, stb...reskinnezve ME világra. Na persze össze kellene kalapálni kézzel legalább egy pár ikonikus bolygót, de ha a treailerekre meg tudják csinálni akkor erre is meg lehetne.
És akkor ott van még kismillió scifi világ aminek hiányzik egy ilyen jellegű szabadon bejárható galaxis: Star Trek, Star Wars, Homeworld, Warhammer 40k...

Picit olyan lehetne mint anno a Sword Art Online végén a World Seed.


De persze ez is scifi 😃
0
0
0
0
💬 4
no avatar
@Palanova: Ezzel az lenne a baj hogy annyi licenc díjat kellene kifizetniük, amit nem tudnának miből visszatermelni.
0
0
0
0
no avatar
@hikadam: Bőven lenne lehetőség:
- fizetős DLC ára
- akivel szerződnek annak a játékai is reneszánszukat élnék

Simán elképzelhető egy minden résztvevő - kivéve a játékos - számára előnyös biznisz egy ilyen esetben. Akár fordított eset is: az IP tulaj fizet a Hello Games-nek a a világuk egy másolatának átszabhatóságáért.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Palanova: Nekem nagyon nem hiányoznábak belőle a scifi világok, ha me-et akarok játszok azzal, ha star treket, akkor azzal, nem kell ebbe semmi ilyen. Ha ilyen irányba mennének el tuti abbahagynám és nem vennék dlc-t sem. Bővítsék még jobban a mostanit. Legyenek városok, esetleg még jobban kidolgozott űrállomások, stb, na meg persze még több single tartalom. Multi nekem nem kell 😉
0
0
0
0
no avatar
@Warlordcommander: De látod hogy nem bővítik tartalmilag az NMS-t. A másik meg kérdés mikor fogják abbahagyni a munkát vele, mert egy 2016-os 60 €-s címről beszélünk emiatt meg szerintem örülhetünk ha egyáltalán foglalkoznak vele így 5 év után is, még ha csak parasztvakítás is volt az utolsó 1-2 "tartalmi" patch...

A multi így is szét van szabdalva, talán max 40 ember b*szhat ki egymással egyszerre. A más világ nem kötelező lenne, hanem opcionális. Aki akar maradjon a vanilla NMS-ben aki akar és mondjuk megvette a DLC-t mehetne ME galaxisba szabadon repkedni vagy a warhammer 40k-ba.

És igen elő lehet venni a ME 1-et és van benne mennyi, 20-0 bolygó ahová leszállhatsz, ME 2-ben még ennyi sincs, STO-t meg hagyjuk, teljesen ráálltak az extrémebbnél extrémebb hajókra az elmúlt 4 évben és érdemi tartalom meg 2-6 óra max ami új és nem farmolás, Star Warsból meg mi is van? vagy Warhammer 40kból...de persze megértem ha nem tetszik ez a felvetés, és ezzel semmi baj nincsen.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció