Menu
Az Nvidia hivatalosan is leleplezte az RTX 2060-at
Szerző: xoki, 2019. január 07., hír

Elrajtolt az idei CES, és már több nagyobb bejelentésre is sor került az eseményen, például az Nvidia végre leleplezte az RTX 2060 grafikus kártyát.

Az Nvidia hamarosan megjelenő új kártyájával kapcsolatos szivárgások és pletykák nagy része igaznak bizonyult, ugyanis, ahogy azt korábban is rebesgették, az RTX 2060 hasonló teljesítményt nyújt majd, mint a GTX 1070 Ti, és emellett sokkal pénztárcabarátabb is lesz a többi RTX szériás kártyához képest.

Az Nvidia állítása szerint az új kártyája 60%-kal nagyobb teljesítményre képes, mint az előző generációs GTX 1060 a jelenlegi címek esetében. A Turing RT és Tensor magjainak köszönhetően pedig 60 FPS mellett képes a Battlefield 5 ray tracinggel való futtatására.

Maga a kártya 240 Tensor maggal, illetve 1920 CUDA maggal rendelkezik, valamint 6 GB GDDR6 memória került rá. Az alapórajele 1365 MHz, a boost pedig 1680 MHz, a VRAM sebessége pedig 14 Gbps. A kártya kiinduló ára 349 dollár lesz, és ha a vásárlás mellett döntötök, akkor ingyenes játékot (Anthem, Battlefield 5) is kaphattok mellé. A kártyára pedig nem kell sokat várni, ugyanis január 15-étől az Nvidia több partnerénél is kapható lesz.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 47
pinkyke avatar
6 hónapja | 2019. 01. 10. 20:58:36
#
kíváncsi leszek mennyire lesz ez pénztárca barát.
19ati93 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 16:43:13
#
Szép és jó csak hát az ára..
JASON89 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 12:47:04
#
Jelen pillanatban a ray tracing a cyberkuki növelésére meg nyáladzásra tökéletes. Azon kívül nem sok értelmét látom egyelőre.
Persze aki teheti úgyis megveszi az ilyen "ficsőrrel" szerelt kártyát.
Én majd használtan egy GTX 1070-et fogok venni. Ha úgy érzem , hogy fogy a kraft a jelenlegi vga-ból. De ez csak én vagyok. És szintén nem kapok szívbajt , ha valamit tegyük fel ultra helyett mediumon tudok játszani XD Ebbe a felállásba , nem is kell mindig a legújabb dolgokat pakolni a gépbe.
enslaved avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 14:28:01
#
@JASON89: Nem feltétlen a ray tracing miatt vesz az ember RTX kártyát, mivel pl. egy 2080 Ti kikapcsolva a ray tracinget túlszárnyalja az 1080 Ti - t, ami 4K - ban nem elhanyagolandó. Én egyelőre a memóriaproblémák miatt mondtam vissza az új csúcs kártyát és maradtam az 1080 Ti mellett, sajnos még mindig jönnek hírek arról hogy elhaláloznak egyes példányok, és azért az ember egy 400 ezer feletti kártyát nem akar egy-két hónap múlva visszaküldeni gariba. A másik ami ezen kártyák mellett fog szólni majd azok a driverek lesznek, hiszen tudjuk mindig az újabb kapja a PC iparban meg a nagyobb támogatottságot.
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 17:47:48
#
@enslaved: Nem egészem értem a kikalcsolt ray tracinges dolgot. A 2080 Ti túl szárnyalja a 1080 Ti-t 35-40%al, de 70% dragabban is kezdett mint a 1080 Ti, amit a hozzá adott tensor magok miatt van.
enslaved avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 18:32:33
#
@Quadgame94: Ha bekapcsolod a Battlefield esetében ami ugye használja esik az fps kb. 60-70 - et, és ez egy 4K esetében már gondot jelenthet.
santakigyo avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 17:52:10
#
@enslaved: Jó de egy árva játék van ami kihasználja azt a funkcióját ami kiemeli a többi közül.
És az a játék is csak egy Battlefield.
Semmi értelme nincs.
enslaved avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 18:31:30
#
@santakigyo: Még csak egy, igen, de lesz több is.
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 18:51:18
#
@enslaved: "Nem feltétlen a ray tracing miatt vesz az ember RTX kártyát, mivel pl. egy 2080 Ti kikapcsolva a ray tracinget túlszárnyalja az 1080 Ti - t, ami 4K - ban nem elhanyagolandó.": Mivel nincs RTX nélküli, de hasolnó teljesítményű kártya kénytelen vagy megvenni 70%-al drágább kezdő árral, mint a 1080 Ti, amelytől max 40%-al gyorsabb.

"Még csak egy, igen, de lesz több is.": Végülis elvárható lenne, hogy, ha már kiadsz 1200 dollárt (itthon 1400) egy olyan kártyáért, amelyen a plus feature (Ray tracing) miatt legalább 300 dollárral drágább az adott termék, legalább használja is ki valami. Na most egy játék nem valami. Még három sem. Mondjuk 10-nél már azt mondanám, hogy igen ez már valami. De ugye ha van 10 ray tracinges játék az még engem nem feltétlenül érdekel, mert a BF V is alapból hidegen hagy. A lényeg, hogy ez egy jó profit szerzés most az nV-nek. Így magyarázzák meg, hogy az új 2080 Ti 1200 dolcsi nem mondjuk 899 vagy 799 esetleg 949, ami még elfogadható lenne. Sajnos, ezt nyugodtan meg tehetik, mert ebben a szegmensben ninncs konkurencia és nem is lesz, még egy jó darabig.
enslaved avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 20:25:58
#
@Quadgame94: Van pár barátom akik már bevállalták hogy vegyenek RTX kártyákat, és valahogy simábban fut rajtuk minden. Lehet, ez már csak beképzelés, mert ugye ha újabb akkor jobb is, stb., de akár el is képzelhető ez, főleg ha a driverek főleg hozzájuk igazodnak. Én a memória hiba miatt még mindenképpen várok.
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 20:39:46
#
@enslaved: Én nem vontam kétségbe azt hogy jobban futnak a jatekok az rtxeken. Maga a módszert kritizaltam ahogy ray tracinget probalja lenyomni az nV a userek torkán.
enslaved avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 21:02:09
#
@Quadgame94: A piac már csak ilyen. Konkurencia lényegében nincs, így bármit megtehetnek.
santakigyo avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 18:59:18
#
@enslaved: Mire lesz több addigra ez a kártya már kimegy a divatból.
enslaved avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 20:23:09
#
@santakigyo: Na igen, a PC ipar már csak ilyen. Most veszel egy 6 mag 12 szálas procit hogy biztonságban tudd magad, majd mire ki is használná úgy igazából egy játék már el is avul.
santakigyo avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 23:11:47
#
@enslaved: Kártyák terén ez mégjobban igaz.
blaxphoenix avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 10:24:42
#
Most szereztem be egy RX 590-est és teljesen meg vagyok vele elégedve. Ez az egész RTX fos nem ér semmit.
gaborw avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 12:38:16
#
@blaxphoenix: Jó kàrtya az az 590-es. Én is alig vàrom, Gtx 1080-ról visszatérjek Amd frontra. Remélem idén lesz alternatíva. ;)
blaxphoenix avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 13:54:37
#
@gaborw: Köszi, teljesen megérte. És bocsi véletlenül töröltem a hozzászólásod a profilomról, válaszolni akartam de félre csúszott a cursor XD
NightWolF33 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 09:18:44
#
Remélem, hogy a független tesztek majd elfogadható eredményeket produkálnak. Én is egy új konfiguráció beszerzésén gondolkodok, de ezt már mindenképpen megvárom. Ha az 1070 Ti teljesítményét nem is hozza akkor is egy 1070-es teljesítménnyel és esetleg a 140-150e Ft-os kezdeti ár csappanásával talán már megérheti. Jelenleg kb. 140-e Ft-tól kezdődnek a GTX 1070-esek. Ha az RTX 2060 teljesítményben és megbízhatóságban tényleg jól szerepel az előző generációhoz képest akkor 130e Ft alatt már megéri. De ez csak az én véleményem.
Andor1997 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 00:41:36
#
Spoiler!
Sajnos azt felejtik el az árak terén mindig,hogy bár prémium termék (akár ez akár az Intel),mégis több eladás származhatna ,ha olcsóbb volna,mint hogy venne néhány ember kevesebb cuccot drágán.Valószínű az AMD játék teljesítményi gyengesége processzor és VGA téren is abban rejlik,mert nem hozzájuk készítik teljesen a dolgokat ,persze ettől függetlenül is az NVIDIA és az Intel is biztos többet tud technológiailag ,ez tény
Mesterlovesz avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 01:29:46
#
@Andor1997: Ha jóárasítják a 20as szériát, sose fogják eladni a megmaradt 10eseket. Az optimizálás annyit számít, hogy az 580 megveri a 1070et a SOTR ban ami AMDs cím, úgy hogy mindenki tudja aki kicsit is járatos a témában, hogy más játékokban a 1060 al van párban az említett kártya. Az AMD pedig nincsen technológiai lemaradásban, sőt most ők hozzák a high tech et. Szimplán nem a gamingre koncentrálnak első sorban, hanem mivel kisebb cég mint az Intel, ott húznak bele, ahol a legnagyobb lóvé van, és az a szerverpiac.

tipikus reakciók termékmegjelenéskor az elmúlt 2 évben (szubjektív, de szerintem elég sokan így gondoljuk, és természetesen van egy-két kivétel is):

AMD: tök jó, tök szuper, alig várom, innovatív és ki is tudom fizetni.

INTEL/NVIDIA: 5% teljesítmény emelés másfélszer akkora áron, hurrá... jah nem
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 00:12:48
#
Kinek is keszült ez? Aki eddig gondolkodott egy 1070 v 1070 Ti koruli kartyaban az vagy vett egyrt vagy nem mert tul draga volt. Az RTX alapbol egy parasztvakitas foleg ezen. Ki jatszana BF V-t 40 fpsel RTX-el? MIkor nelkule sima a 60+ fps.
Ezt a nonszensz lehúzást csak az AMD állíthatja meg.
Andor1997 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 00:37:20
#
@Quadgame94: Már a sok Patch után nem épp 40 fps ,hanem több is marad.
Mesterlovesz avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 01:12:43
#
@Andor1997: Ez igaz, sőt ahogy olvasom 60 FPSt ígérnek 1080p ben, viszont ezt nem jobb algoritmusok implementálásával érik el, meg optimizálással, hanem szimplán visszabutították az egész játékot, hogy jobban fusson az RTX. Kivették az apró objektumok felét azt kész. Jah és az RTX nek is vannak szintjei, és nem hiszem hogy a high ra való a kártya, itt csak a low ról lesz szó. Szóval igen: nonszensz és parasztvakítás!
Andor1997 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 16:54:14
#
@Mesterlovesz: Valóban voltak Driver és játék patchek is ,de semmit nem láttam részlet különbség terén,hogy butítva lenne BF5-nél legalábbis.
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 17:33:36
#
@Mesterlovesz: Mediuomon volt az RTX szintje es ugye van High és Ultra is.
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 17:39:53
#
@Andor1997: Igen. Nelkule pedig 90. De egyébkent felolem lehetne 100 is, ha egyáltalán lenne valami ertelme. Nekem ez nem.ér meg plusz extra tizezreket. Az nV mocsok modon a vasarloval fizettet meg egy olyan újítást amit senki nem is kért, elonye nincs csak hátránya és meg csak 1 jatek tamogatja. Minden game utan majd ki fog jonni harom patch h fusson rendesen? Az RTX 2060 $350 helyett $279 lenne rtx nelkul. Vagyis ha ebbe az egeszbe nem.fektettek volna.
Andor1997 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 19:11:57
#
@Quadgame94: Egyébként is nyilván ez a játék készítőknek is előny készítéskor renderelésnél ,de ettől függetlenül tud ez szép dolgokat is produkálni bizonyos játékoknál majd.Nyilván most nem ér annyit,de ez kb olyan,mint a Physx ,arra is mondták ,hogy rossz ,amikor megjelent és nem ér annyit.Ha a történelem során a sok tudós ,meg egyéb ember azt mondták volna dolgokra,hogy felesleges és sz*r és ezért nem fejlesztették,csiszolták volna ,akkor a világ sem jutott volna sehova mára.Nyilván ez egy elég sarkos hasonlat ,de érthető szerintem.Nem ér annyit ,ez igaz,de ahogy hallani lehet jönni fog mindegyikből RTX nélküli is.
N9P4 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 23:13:59
#
Itthon 130k körül lehet ami szerintem sok lesz a középkategóriában, persze innentől csak az AMD-n múlik hogy mi számít drágának mert ha ők is ennyiért adják majd a hasonló teljesítményű kártyájukat akkor nincs mi tenni. Itt az RT magokat kell megfizetni, AMD-nél meg a 7nm-t de ne legyen igazam :-/
Csicso avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 23:17:15
#
@N9P4: Inkább 140k de amúgy ottan körül.
Quadgame94 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 00:14:50
#
@N9P4: Az AMD biztosan olcsóbban fogka adni hiszen nem.lesz rajta RTX mag stb és ezz egyébként Ők is elmondták, hogy nem drágítják ilyenekkel a kártyáikat. Én $330 ért várok toluk egy GTX 1080 at ami ugy bő 10% gyorsabb mint a 2060.
N9P4 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 16:23:01
#
@Quadgame94: Igen, Vega 64 teljesítményt ígértek az RX580 áráért. Ha ez igaz akkor az lesz a "népkártya"
bukta2 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 23:03:11
#
Remélem az új AMD Ryzen procikat is ilyen hamar piacra dobják hogy 1-2 hét mulva már meglehet venni őket :D
Bár azért a teszteket megvárom
Mesterlovesz avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 01:06:06
#
@bukta2: Nem akarlak lelombozni de arra még hónapokat kell majd várni, lehet csak nyáron lesznek elérhetőek. Az sem biztos hogy lesz konkrét termékbejelentés a CES en, lehet csak felvázolják hogy nagyjából mire lehet majd számítani.
DDarkness avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 22:18:53
#
Ez kb pont illene a mostani gépembe, mivel a procim max egy 1070ti-t tudna kihajtani úgy ahogyan illik. Ha teljesítményben azt hozza akkor ezzel ki tudnám maxolni a vasat.
bukta2 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 21:41:15
#
Nem fognak egy gtx 1070ti szintű kártyát olcsóbban adni ami még új technológiájú is... tehát kíváncsi leszek én arra a 98 ezer ft os induló árra :D de aztán legyen úgy!
Mesterlovesz avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 01:01:37
#
@bukta2: Simán lehet, hogy annyi lesz. Csak nem itt Mon :D Amcsiban most is 220 dollár az RX580 8 GB, 280 dollár az 590, amire sírnak hogy milyen borszasztó drága, és egy 1070 Tit már kapsz 350 körül újonnan. Szomorú, de ez van. Itt meg a 1070 Ti külföldi árából kapsz egy 580at vagy egy 1060 at azt örüjjé'.
bukta2 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 06:06:23
#
@Mesterlovesz: Pont tegnap nézegettem itt felénk is már kapni rx 580 at 60-70k közt rx 590 et meg 70k körül , igaz ilyen kfa meg armor meg ilyen hűtésűeket de akkor is
Mesterlovesz avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 08:32:24
#
@bukta2: 580 80k:
https://www.arukereso.hu/videokartya-c3142/msi/radeon-rx-580-8gb-gddr5-256bit-pcie-rx-580-armor-8g-oc-p366332105/

590 91k:
https://www.arukereso.hu/videokartya-c3142/xfx/amd-rx-590-fatboy-8gb-gddr5-rx-590p8dfd6-p442202085/

árukeresőn ezek a legolcsóbbak
bukta2 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 08. 16:31:09
#
@Mesterlovesz: Rx 590 itt is 83k, elnéztem ;) de az rx 580 az 60k körül van tenyleg a rog strix (ami nekem is van) az olyan 100k körül megy jelenleg.
CuRi avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 20:56:25
#
Majd 2-3 ev mulva elerheto lesz arban az atlag magyar gamernek is. Ezzel csak az a baj, hogy addigra mar megint uj generacio lesz. Ertem, hogy uj technologia, de azert ha megnezzuk hogy dragultak generacionkent a kozepkategorias kartyak eleg durva. Meg akkor is ha figyelembe vesszuk a 27%-os afankat. A 900-as szeria idejen 140-150-bol a felso kategoriabol valaszthatott az ember.
reszler112233 avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 22:08:51
#
@CuRi: Ez sajnos igaz. 2014-ben vettem GTX 660-at ami ugye akkor egy középszintű kártya volt kerek 50 ezerért. Rá 2 évtől picit több idő után 2016 év vége felé a GTX 1060-at ami szintén középszint már 104 ezerbe fájt, bár vételét azóta sem bánom.
CuRi avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 23:53:08
#
@reszler112233: Persze ha ez a hobbija az embernek kifizeti, hogy kikapcsolodjon, es ha van ra eleg ideje nem is banja meg. Pont ez a gusztustalan ebben az uzletben, hogy ezt hasznaljak ki, mert akarhonnan is nezem azert nem mindegy...
Mesterlovesz avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 20:32:44
#
Igen, ezzel az a baj, hogy ami Amcsiban 350 dollár, az Magyarban 500.
zelcsi avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 20:28:24
#
Nem rossz,csak az a baj hogy nálunk kb. Lesz 140-150 ezer!
no avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 22:00:57
#
@zelcsi: meg lehet venni máshol is nem csak Mo-n.
Csicso avatar
6 hónapja | 2019. 01. 07. 23:16:34
#
@zelcsi: +1


Lite versions: