Az Intel rekordbevétellel zárta a 2019-es évet

Szerző: xoki | 2020. January 27. | hír | 52 hozzászólás

Az Intel közzétette legújabb pénzügyi jelentését, amelyben 2019-re, illetve annak utolsó negyedévére tértek ki.

Az Intel a vártnál sokkal jobb eredményt ért el a tavalyi évben. Az eladások 8%-kal, 20,21 milliárd dollárra növekedtek, amely lekörözte az elemzők által megjósolt 19,23 milliárd dollárt is. Az adatközpontok szegmensében 19%-kal jobban teljesítettek, ugyanis 2018 utolsó negyedévében elért 6,1 milliárd dollár helyett most 7,2 milliárd dollárra tettek szert.

A PC szegmens esetében mindössze 2%-os növekedés figyelhető meg, viszont ez még mindig jobb, mint amit az elemzők jósoltak.

Az Intel jelenleg nem tudja teljesíteni a partnerei által elvárt chip mennyiséget, illetve az AMD is kezd felzárkózni, és egyre nagyobb piaci részesedésre tesznek szert, szóval mindenképpen össze kell szedniük magukat, ha a jövőben versenyképesek akarnak maradni. Az Intel 2019-ben 72 milliárd dollárra tett szert, és a 2020-ra vonatkozó elemzések alapján 73,5 milliárd dolláros bevételt várnak az idei évre.

Hozzászólások: 52
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
FoLey avatar
Szólj hozzá... 😆
[LINK]
0
0
0
0
💬 5
Puffin avatar
@FoLey: Lehet drágulni fog akkor az Intel, meg kell fizetni a biztonsági rést is... 😂
0
0
0
0
FoLey avatar
@Puffin: Szerintem meg olcsóbb lesz 😆
0
0
0
0
no avatar
@FoLey: Lassan több rajtuk a foltozás mint a magyar utakon, pedig azt nehéz überelni, már ha befoltozzák egyáltalán 😂
0
0
0
0
Apor avatar
@LordSzalko: hehe 😃
0
0
0
0
FoLey avatar
@LordSzalko: Végül is ez igaz 😃
0
0
0
0
no avatar
Feri úgy néz ki beszállt az Intel-be.
https://i.imgur.com/LiWqbgk.jpg
0
0
0
0
💬 4
Apor avatar
@LordSzalko: Már régen beszállt.

Azóta illusztris személyekkel bulizik együtt:


Spoiler!
semmi politika, de ha már a "gazdagréti betmenről" van szó... mert ugye betmen is gazdag... 😆
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Viktor kicsit zavarba van mellette 😜
0
0
0
0
Apor avatar
@LordSzalko: A gazdagréti betmen mellett nem nehéz zavarba jönni. 😆
0
0
0
0
no avatar
@Apor: Igaz, az a sárm már úgy rikít, hogy napszemüveg kell a csodálásához 😆
0
0
0
0
Neuralink_2022 avatar
Intel Core i5-9400F és i5-9600K széria biztos sokat hozott.
0
0
0
0
💬 40
TRACERHD avatar
@Neuralink_2022: Az biztos de mocskosul megérte!!!!!! Nekem az van.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Neuralink_2022: Nagyon sokan vettek 8700 - at is, annak a plusz 6 szálnak lesz még foganatja. A legjobb vétel viszont a 9700k és a 9900k, ez tény. Jó ideig nem kell kicserélni.
0
0
0
0
Kelori avatar
@enslaved: A DIY piac a legutolsó ami számít. Ezért kérdik sokan értetlenül hogy: "na hol maradt a nagy visszaesés, a ryzen mégsem fogy jól?"
De, nagyon is jól fogy a saját maguknak PC-t építők körében, de ez a piac csak egy porszem a sivatagban a prebuilt-ek mellett. Amíg az OEM partnerek foggal körömmel ragaszkodnak az intelhez addig ez nem is fog változni. Márpedig nekik sincs más választásuk ha profitot is akarnak termelni mert az átlag usernek sokkal hamarabb adnak el egy intel matricával szerelt gépet. Teljesen mindeg hogy mennyire jó vagy éppen nem, a márka és annak a kultusza az ami számít. Meg amúgy persze van még mellette rengeteg más bevétel forrásuk is, pl a modem chipek, szóval nem kell félteni őket.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Kelori: Amennyiben azt látnám, hogy az AMD tényleg leveri az Intelt, én nem ragaszkodnék feltétlenül hozzájuk, de nem ezt látom sem procik, sem videokártyák terén. Sok a gyártási hibás, feszelgetni kell, a szervizekben főleg AMD - k, a navi driver egy nagy rakás...............Így nem lehet csak azoknak eladni, akiknek döntően az ár a fontos. Jön majd állítólag a 2080 Ti verő navi, de minek, ha a driver miatt csak szív vele az ember?
0
0
0
0
Kelori avatar
@enslaved: Épp azt csinálták, majdnem minden kategóriában leverték az intelt. Az utolsó bástyája az intelnek hogy még tudják reklámozni az i9-et mint a "fastest gaming processor in the world" Kár hogy a különbség néhány százalékra csökkent a zen2 megjelenésével.

HEDT és szerver fronton viszont abszolút fölényben vannak, de attól még hogy 10 év után újra vezetnek a csúcskategóriában még nem fog az összes cég fejvesztve szaladni hogy lecseréljék az Inteles szerverparkot.
Ellenben újonnan épülő helyeken kapnak már megrendeléseket, pl az oak ridge laboratory is Epyc alapokra épít majd. Lényeg a lényeg hogy hosszútávon kell megtartania egy gyártónak az előnyét ezen a piacon hogy ha érdemi növekedést szeretne piaci részesedés tekintetében. Az intel pedig soha nem fog eltűnni a piacról, valószínüleg akkor is maradnának vevők ha a mai naptól felraknák a lábukat az asztalra és nem fejlesztenének semmit az ég világon. Van egy tudatlan vevőkör akinek teljesen mindegy hogy mit vesz, csak a megszokott logo legyen rajta és akkor biztos jó.

VGA-ról kár beszélni, nem is tudom amúgy hogy jött ide, mert CPU-ról volt szó, de lényegtelen is, a radeon részleg már évek óta csak vergődik. Időről időre kiadnak egy jó középkategóriás kártyát (RX 480, 5600XT) amivel el tudják csípni a piac egy kis szeletét, de látszik hogy igazából képtelenek összekalapálni egy normális high end GPU-t.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Kelori: Nem hiszem, hogy aki csúcs kategóriában gondolkozik az azért vesz 9900k - t mert tudatlan lenne.
0
0
0
0
Kelori avatar
@enslaved: A 9900K tudtommal még mindig a sima desktop lineup része, én pedig a szövegem annak a részénél a HEDT és a szerver vonalról beszéltem.
Egyébként a 9900K milyen szempontból képviseli a csúcskategóriát egy 3950X ellenében? 1080p-ben játékok alatt átlagban hoz + 10 FPS-t és 150 helyett 160 FPS-t fog pumpálni a VGA az átlag emberek 60Hz-es, jobb esetben 144 Hz-es monitorára? Vagy ha felbontásban megyünk feljebb akkor meg majdnem teljesen mindegy hogy milyen CPU-t raksz a konfig alá, úgyis a GPU lesz a szűk keresztmetszet még 2080 Ti-al is.

4K-ra jelenleg a GPU-k vannak lemaradva utcahosszal a processzorokhoz képest. Már elég régóta ez a helyzet egyébként.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Kelori: Az a 10 fps akkor számíthat igazán, ha éppen annyi kellene legalább a 60 fps eléréséhez, ami úgy gondolom alap. Márpedig vannak már olyan játékok, ami egy 2070 - et is képes kifektetni már 60 fps mellett is FHD - n, és ha alatta még egy gyengébb proci is van, csak rosszabb lesz a helyzet. Ami kétségtelen, hogy 4K esetében messze nem a proci a fő tényező, ezt én is tapasztalom nap mint nap, de hátha eljön még az az idő, amikor egy VGA könnyedén kifacsarja magából azt a stabil 60 fps - t minimum, addig meg (és persze utána is) segít valamelyest a g-sync.
0
0
0
0
Kelori avatar
@enslaved: Ha ki van fektetve egy kártya az gondolom azt jelenti hogy a maximumon jár és ki van sajtolva belőle minden. Ezen a ponton semmilyen CPU nem fog extra FPS-t hozni, mivel GPU limit van, a CPU meg malmozik.

Túltárgyaltuk amúgy szerintem, engedjük el a témát.

Egyébként hatékonyabb API-k fejlesztésével + ha a devek jobban odafigyelnének az optimalizálásra akkor valamennyit javulhatna a helyzet, de közel sem foglalkoznak ezzel annyit amennyit kéne.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Kelori: Elengedem, nekem jó a 9700k bőven, akinek meg nem az vegye a Ryzent. Majd ha kevés lesz váltok valamire.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved:
Amennyiben azt látnám, hogy az AMD tényleg leveri az Intelt, én nem ragaszkodnék feltétlenül hozzájuk, de nem ezt látom sem procik, sem videokártyák terén.

Ezt lényegében minden Inteles cikk alá leírod, némi változtatással. De semmi proof nincs mellette ami igazolná a hitelességet, esetünkben CPU témára különösképp igaz. Random állításokat tény ként közölni nem egy nehéz dolog, alapot keresni hozzá már más tészta. Ha annyira sok gyári hibás modell lenne, arról szállingóznának a hírek sűrű számra.

Én sajnos hivatalos tesztoldalakon másképp látom a proci témát, igaz azok hiteles források. Nagyjából az Intel jelenleg egyedül annak hoz minimális pluszt aki javarészt játékra használja a gépet és fél belépni a bios-ba. Bár a játékon belüli plusz is egyre kevésbé igaz. Szóval, hogy CPU szinten nem látod a helyzetet, az már kérdőjeles.

Navi driver-t sem atomfizika helyre pofozni, mókolni kell vele jelenleg, ez van.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@LordSzalko: 3 éve ugyanazt az 5 dolgot írja, más megfogalmazásban.
0
0
0
0
no avatar
@kolbaszkarika: A többi dolog annyira nem tűnt fel, általában elgörgetem mert javarészt alaptalan állítások. Most kedvem volt megkérdezni, hogy mégis mi ez 😜 Ha már a teljesítménnyel nem tud kötözködni, akkor jön a szervizelés, ha az se akkor a csomagolás vagy éppen a színe, majd eldől melyikhez van kedve éppen.
0
0
0
0
Puffin avatar
@LordSzalko: Sokat látott prohardveres eladó írta még hogy több Intel procit küldenek vissza gariba mint amd-t.
0
0
0
0
no avatar
@Puffin: Na mondjuk ez új 😃 Nem írta, hogy miért küldik vissza?
0
0
0
0
enslaved avatar
@LordSzalko: Leírtam én lentebb. Mondjuk amit egy prohardveres eladó, aki fene tudja honnan jut az olcsó 1 év ( vagy csak hónap) garis procijaihoz ír az hiteles forrás?
0
0
0
0
Puffin avatar
@enslaved: Teljesen új procikat árul, 3év garanciával.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Puffin: Új procik nagyon ritkán hibásodnak meg, kivéve ha túlfeszelik őket mondjuk, vagy gyári hibásak eleve.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Érdekes módon vélekedsz. Ahhoz hogy alátámaszd az állításaidat, tudtommal nem korhoz kötött. 😀 Mint lejjebb írtam, nincs jelentősége, hogy, ha xy boltnak lekéred a listáját, lutri.
aki fene tudja honnan jut az olcsó 1 év ( vagy csak hónap) garis procijaihoz ír az hiteles forrás?

Megint hasraütésszerűen próbáltál okos lenni, már csak a másik tag válaszból kiindulva. Néha kérdezz feltételezés előtt 😜

Írásaidat nehéz komolyan venni, bár látszólag nem csak nekem. Zárom a témát részemről.
0
0
0
0
enslaved avatar
@LordSzalko: Nem csak próbálok okos lenni, az is vagyok, plusz némileg több az élettapasztalatom. Vannak gyerekeid? Nem hinném. Én is zárom a témát.
0
0
0
0
Puffin avatar
@LordSzalko: Azt nem tudom. Csak valaki egyszer felvetett ilyen témát és ott írta.
0
0
0
0
Kelori avatar
@Puffin: Nem hinném amúgy hogy komoly különbség van bármelyik oldal javára is. Elég sok asztali gépet szervízelek és a CPU a legritkábban elromló alkatrész. AMD-s és Inteles konfigok esetében is rettentően kevés eset van hogy a processzor hal meg. Az alaplap szokta kilehelni a lelkét legtöbbször, bár néha még az is javítható ha csak egy kondenzátor durrant el, azt például könnyű cserélni egy kis forrasztás által.

Memória szokott még a ludas lenni néha, és így tovább az alkatrészek, de mondom, az a legritkább eset hogy a CPU a rossz, és ha mégis, akkor is előfordul hogy csak kontakt hibás. (Intelnél az alaplapi LGA aljzattal nem érintkezik rendesen mert el van deformálódva valamelyik tű, vagy AMD-nél meg van hajolva valamelyik láb)
0
0
0
0
enslaved avatar
@Kelori: Az alaplapok sem lehelnék ki a lelküket olyan könnyen, ha nem tuningolna a user feleslegesen, főleg nem olyan lapokat amelyekhez olcsón jutott hozzá mondjuk 3 évesen. A másik probléma meg az, amikor olcsóbb lapot vesz valaki tuningra, nem is ért igazán a húzáshoz, de jól odapörköl neki hagy füstöljön.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Puffin: Mondjuk ez nem csoda, hiszen ott a legtöbb ár alatti proci nem új, ki tudja mit csináltak velük előző életükben😀 Ne felejtsük el, hogy az Intel procikat jobban lehet húzni, amit sokan meg is tesznek, és van hogy már csak hálni jár beléjük a lélek amikor 1 év ( vagy inkább 1 hónap) garival eladják azok a sokat látott eladók.
0
0
0
0
enslaved avatar
@kolbaszkarika: Nem öt, hat, hat..........😀 Nézz jobban utána.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Neuralink_2022: Asztali vonalon tavaly kb. 65-35 arányban az AMD javára alakultak az eladások. A cikk nem említi de 6% vissza estek a ebben a szegmensben az eladások.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Quadgame94: Lehet, hogy arányaiban ennyi volt a különbség eladásokban, ellenben a garanciáztatásra visszaküldött prociknál, alaplapoknál is magasan nyert az AMD. Az eladások mértékét meg pontosan nem lehet így meghatározni, ugyanis arra nem tud kitérni a statisztika hogy áfa mentesen hány 8700 kelt el. Az persze nem csoda, hogy a 2700x nyerte ezt a versenyt, elvégre lassan utánad dobják már bagóért, miközben egy I5 9600k is megveri játékokban, csak annak még van ára.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
Az egész 9th genes (ami mindig skylake vagyis 6th gen) felhozatalból a 9700K éri meg játékokra, 9900K meg játék+productivity. DE! 3700X 18 ezerrel olcsóbb és ha csak nem 1080p-ben nyomja vki akkor semmivel se jobb az Intel. A 10th gen (ami még mindig skylake) kizepjategoriaba javulhat. Magyarul az Intel végre 65 ezerért adja majd a 8700K-t csak 10600K néven 😃 ehhez 3 év kellett és 3 új chipset es 1 új alaplap 😆 az egész 10th gen halott ahogy van már most. 0% IPC, es max 5% órajel emelkedés. 10 magos procijuk belenyal majd a 300W-ba 😆 kinek éri azt meg megvenni? Foleg h új lap is kell. Ahogy írtad az AMD meg kiadja a ZEN3-at 10% IPC-vel meg 10% órajel emelkedéssel és az Intelnek annyi is. Ja és a 11th gen szinten 14nm++++ lesz 😆 2022-ig itt ne szamitson semmire Intel vonalon. Golden Cove az egyetlen figyelemre melto fejlesztesuk.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Quadgame94: Lényegében normál felhasználás mellett egy I5 8400 is elég, de még egy I7 6700 is, vagy vegyük ide még akkor Ryzen oldalról a 2600 - at is. Egyik sem drága, és egy viszonylag jobb kártyával FHD - ban simán hozzák a 60-75 fps - t. Én a csúcskategóriáról beszéltem, nem erről, ahol kell a nagyon erős proci meg a nagyon erős kártya.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@enslaved: Mi az a normál használat? Persze hogy elég. nekem is sima 4 magos van és 60fps-em meg van. Amugy meg elismertem h 9700K egy jó proci, de nekem sok a nyűg sz intellel. Allandoan alaplap v chipset valtas...pl aki most akar majd egy 10600K-t és vett egy jó Z370es lapot 9600K-val megszívta. Vehet majd új lapot. De miért? Egy olyan proxiért ami már 3 éve a piacon van? (8700K). Mert igen a 10600K egy 8700K. A gond az h azt már egy 3600 is tudja. Na mindegy. Remélem jon hamara Golden cove merr ez így kevés lesz. Persze az új vásárlóknak. Neked nem. 9700K meg 9900K jó procik. Sőt. Az utolsó jó felső kategóriás procik. 10th gen meg 11th gen nevetséges. 10 mag...300W...
0
0
0
0
enslaved avatar
@Quadgame94: Kétségtelenül igazad van ebben, de legalább egy 9700k vagy 9900k helyett még jó ideig nem lesz értelme semmit venni, így alaplapot sem😉
0
0
0
0
no avatar
Kár ennyi sort pazarolni erre, nagyjából minden Intel vagy AMD cikk alá beírja ezt némileg másképp, sorra meg lettek válaszolva, de valamiért továbbra is leírja, mert egyszer nem elég (Az igazából alaptalan állítások, akár csak a fenti említés.)
0
0
0
0
enslaved avatar
@LordSzalko: Igen, leírom akár ezerszer is. Az átlag felhasználó amikor megvesz valamit, nem a feszekkel akar mókolni, főleg ha azt sem tudja mit állítson a biosban, de ugyanez igaz a kártyák esetében is. Meg akarja venni és használni. Na ez az, amit továbbra sem tud az AMD.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Akárhányszor írod le, attól még az igazságtól messze lesz, de ha linkelsz nekem hiteles forrásból ezzel kapcsolatban, hogy ezt kötelezően szükséges meglépnie a felhasználónak, elhiszem, de addig továbbra is csak a levegőbe beszélés megy. Egyáltalán nem létszükség a feszelés, hogy jól működjön legyen az CPU/GPU.

Amennyi random példát felhozol AMD ellen, hogy mit "nem" tud, Én annyit felhozok Intel-re. Eleve a kijelentés is értelmetlen.
0
0
0
0
enslaved avatar
@LordSzalko: Tavaly év végén három 5700 - as kártya ment át a kezeim között, több sem fog. Sajnos erről nem tudok linkelni neked hiteles forrást. Számtech boltos haveromtól kérhetek esetleg hiteles leírást, hány Ryzen és hány Intel procit vittek vissza eddig gariba ha ez megnyugtat (plusz alaplapot), hányszor szívtak a bios frissítésekkel, stb. Gondolom ez sem számítana, hiszen a szakemberek sem értenek hozzá, csak ti itt a gépigényen.
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Kizártnak nem mondom, hogy többet visznek vissza AMD-ből nagy általánosságban, de az általad említett "sok" mellé nem ártana egy két komolyabb úgymond globális adat ami ezt alátámasztja, mert hír még nem volt róla. Egy bolt adataiból meg nem hiszem, hogy átfogóan lehetne nyilatkozni, feljebb írták, hogy az illetőnek meg Intel-t visznek vissza többen, nagyjából ennyire lutri, ha így szűkítjük.

Szakembernek nem kell lenni ilyen dolgokhoz, némi utána olvasás és bárki képes elvégezi egy két kattos bios frissítést, vagy legyen az OC, alulfesz oly mindegy, ha érdekli. Egyik sem lételeme annak, hogy működjön az adott cucc.


csak ti itt a gépigényen.

Tudtommal más számtech alapú fórumokon is túlnyomó többségben olyanok vannak akik azért értenek a témához (vagy minimum érdekeltek), igaz nem feltétlenül szakemberek, de ez nem hiszem, hogy követelmény lenne már 😀
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Nagyon elvakult és fanatikus a kis barátotok 😂😂😂
0
0
0
0
no avatar
@kedveslehel21: Tipikus 😜
0
0
0
0
FoLey avatar
@LordSzalko: Nem értem hogy miért kell kínlódan egy két kattintásos BIOS frissítéssel. Sőt intel oldalon is ugyan az a folyamat.
Tegnap cseréltem ki 1600X-ről 2700X-re szintén BIOS default és csak pár kattintás volt újra kalibrálni. Nem értem mit kell ezen tökölni. 😃
Aki akar és van akaratja az megtanulja,aki meg lusta az így járt.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció