Az Epic egy feltétellel lemondana az exkluzivitásról

Szerző: xoki | 2019. April 25. | hír | 39 hozzászólás

Az Epic Games még mindig arra törekszik, hogy ők legyenek a középpontban, ezért szinte minden napra jut valami érdekesség, amelyet érdemes kiemelni. Ezúttal a cég vezérigazgatója, Tim Sweeney szolgált némi információval az exkluzívokkal kapcsolatban, aki Twitteren válaszolgatott felhasználói kérdésekre.

Az utóbbi néhány hónap során az Epic Games több játék exkluzivitását is megszerezte, amelynek köszönhetően néhány játék már a megjelenés előtt hasznot hozott a fejlesztőknek. Természetesen ez a stratégia csak ideiglenes, tehát ha már sokan ismerni fogják az áruházukat, valószínűleg felhagynak vele. Tim Sweeney egyik válaszából pedig kiderült, hogy akár már most azonnal lemondanának az exkluzívokról, ha a Valve szintén csak a bevétel 12%-át csippentené le a jelenlegi 30% helyett. Ha így történne, vagyis ha a fejlesztők és kiadók minden esetben 88%-ot tehetnének zsebre, akkor még akár a saját játékaikat is eljuttatnák a platformra.

Jelenleg csak a legkelendőbb játékok esetében hajlandó a Valve lecsökkenteni a részesedését. Ez azt jelenti, hogy a kevésbé ismert szériák, illetve indie játékok esetében mindig a bevétel 30%-át teszik zsebre. Epic Games Store ide vagy oda, nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre nem is terveznek változtatni ezen.

Hozzászólások: 38
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
sean avatar
Az Epic tojáshéjjal a valagán majd biztos letaszítja a trónról a lassan 20 éve a pályán lévő Steam-et pár 'exluzív' címmel 😃 Szerintem ezt maguk sem hiszik el, főleg a torrentezés virágkorában 😃 Álszent banda, csak fáj nekik hogy kevesebb a részesedés. Ha az Epic beindulna elég hamar mennének feljebb azok a bizonyos %-ok 😃
0
0
0
0
Bokorfelugyelo avatar
Epic Games Store.... kb 1 napot volt a gépen aztán repült is akkora hulladék az egész, labdába sem rúghat a steam mellett. 😊
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Azért nem ártana nekik egy ütős kliens is.
0
0
0
0
Arthur Morgan avatar
Legjobb ha lesz##ja az ember az EPIC STORE-t. Továbbá a felhasználók 45%-a kb úgyis ha akarja beszerzi virágbolti verzióba az adott "epic store exkluzív pc játékot" vagy megveszi konzolra ha éppen rendelkezik vele.
0
0
0
0
no avatar
Egyre undorítóbb ez dolog amit csinálnak
0
0
0
0
csuz-li avatar
Szép dolog az álszentség, csak kicsit visszatetsző. Egyrészt a kínaiak pénzével a hátunk mögött nem nagy durranás árversenybe kezdeni. A Tencent akkor sem érezné meg a hiányt, ha az egész bevételt visszaadnák a fejlesztőknek. Másrészt ezeknek a boltoknak a költsége elsősorban az ott található játékok számától és az elérhető szolgáltatásoktól függ. Így persze, hogy elég kevesebb bevétel is. Bár lehet, hogy csak engem zavar az ilyen marketingduma...
Annak idején a steam volt az, aki egyáltalán látott fantáziát az indie játékokban, és lehetőséget adott nekik is arra, hogy tömegeket érjenek el. Most meg pont az indie kiadók lázadnak legjobban, vagy épp csupán az kínaiak hivatkoznak rájuk, hogy úgy tűnjön, mintha jó fejek lennének és nem a pénzünkre hajtanának? Nekem legalább is elég fura, hogy egy nagy kiadó rájuk hivatkozik, mármint azokra a fejlesztőkre, akik pont az ilyen nagy kiadók miatt, vagy épp ellenére jöttek létre.
0
0
0
0
19ati93 avatar
Miért is fáj az nekik mennyit kap a Valve?
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Amióta van ez az Epic Games azóta mindenki megvan őrülve amúgy, igazán eltűnhetne a videojáték piacról...
0
0
0
0
💬 2
AMDMonsteR avatar
@TRACERHD: Inkább az Epic Games Store - ra gondoltál ugye?
Csak nem akarsz egy már több mint 30 éves stúdiót, hogy megszűnjön.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
@AMDMonsteR: Ezek után amik történtek már azt is kívánom...
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
"Tim Sweeney egyik válaszából pedig kiderült, hogy akár már most azonnal lemondanának az exkluzívokról, ha a Valve szintén csak a bevétel 12%-át csippentené le a jelenlegi 30% helyett."
Kicsit álszentnek érzem ezt a megnyilvánulást. Biztos nem a pénz miatt tolják az exkluzívokat, meg azért hogy odacsalogassák a népet, ők csak a fejlesztőknek akarnak jót. Nyilván.
0
0
0
0
susguy avatar
"Meglepő" módon erről nem kerül ki cikk:
[LINK]
Persze, ha nem Tim Swine szájából folyik a hazugság mint a híg fos akkor már nem is érdemes megemlíteni.
0
0
0
0
💬 8
gigazte avatar
@susguy: Nagyon adom... Csak a szokásos! Negatív dolgot nem hoz le az oldal sose, ami az Epiccel kapcsolatos! Szerintem ez az egyoldalú elbírálás röhejes, és a laikusoknak abszolút félrevezető...
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
@gigazte: Lehet, hogy csak én látok rémeket, de szerintem az egész azért van, hogy legyen min csámcsognunk. Pár naponként jönnie kell egy érdektelen, de megosztó hírnek, hadd füstölögjön mindenki. A kismillió komment meg csak ezt a hozzáállást igazolja.
0
0
0
0
xoki avatar
@Tyrion Lannister: Kicsit nehéz mindenkinek megfelelni abból a szempontból, hogy az épp aktuális dolgokból mi érdekelné legjobban az embereket. Lehet, hogy pont abba a hibába estem, hogy próbálok megfelelni az oldal 99%-ának azzal, hogy például az utóbbi napokban kerültem az Epic Game Store-os cikkeket is, viszont most épp felbukkant egy olyan amely elég felkapott lett minden oldalon ezért ide is kikerült.
Ha nem lenne olvasott valami illetve ha olyan dolgokról lenne szó, amelyhez nem lehet hozzászólni akkor elvesztené az egész az értelmét szvsz, hiszen ez egy közösségi oldal és nem egy száraz híroldal.
Néhány kikötéssel, de szinte teljes egészében rajtam múlik a cikkek kiválasztása és én a fentit tartom elsődleges szempontnak + a lehető legegyszerűbb fogalmazást, hogy az oldal fiatalabb látogatói is tiszta képet kapjanak valamiről. A második szempont pedig az, hogy mindig a legfrissebb hírt próbálom kiválasztani, ez pedig sajnos néha ahhoz vezet, hogy valami amit sokan lehet fontosnak tartanak kimarad. (például a fent linkelt cikk)
szóval a lényeg, hogy nem arról van szó, hogy vitatkozás gerjesztés céljából készül valami még ha ez néha úgy is jön le valakinek
0
0
0
0
Tyrion Lannister avatar
@xoki: Köszönöm, hogy reagáltál, és tisztáztad a helyzetet.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
@xoki: Nem kell kerülni szerintem semmilyen témát. Bár az AC, meg store-hírektől már én is homloklebenypéniszt kapok, de ha éppen nincs hozzá türelmem, továbbgörgetem és kész.
@gigazte: ha ez itt egyoldalú elbírálás, akkor pl egy prohardver mi? 😂
0
0
0
0
susguy avatar
@xoki: El tudom hinni hogy nem szándékos, de ez esetben minimum egy disclaimert illene bebiggyeszteni arról valahova az oldalon, hogy a hírek miért és mi alapján vannak szelektálva.
A válogatás szándéktől függetlenül válogatás, amit a médiában mindenhol szoktak manipulatív jelleggel használni többek között. Elhiszem hogy itt nem ez a szándék, de nézd az olvasók szemszögéből (mint írtad, kiskorú látogatók is vannak); ők csak annyit tudnak amit elolvasnak. Ha külön nem olvasnak utána a teljes történetnek, jogosan hihetnék hogy csak arról van szó amit itt elolvastak. Ez így nem csak manipulációnak tűnik, de (bár akaratlanul) az is.
Lehet hogy ez egy közösségi oldalnak számít, de ettől függetlenül (elméletben) erősen foglalkozik hardverekkel, játékokkal és ezekhez kapcsolódó dolgokkal, merem feltételezni hogy a felhasználók egy kisebb de jelentős része ezekért van jelen, és akik a híreket is tájékozódás miatt (is) olvassák, nem szórakozás céljából. Elvégre ezek a cikkek "hír" címszó alatt jelennek meg.
A híreken az elmúlt időben nagyon érezni hogy, akaratlanul vagy sem, nagyon egy oldalúan lettek szortírozva. Az általad említett magyarázat mellett persze ezzel ég világon semmi baj sem lenne, de ez kétlem hogy mindenkinek egyértelmű lenne. Legroszabb esetben ezzel most csak az van tisztában aki éppen erre tévedett és elolvasta a válaszod. Egy erre kihelyezett disclaimer mellett az ég világon semmi értelmét nem látnám panaszkodni hogy valamiről miért csak ez vagy az jelenik meg.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@gigazte: Csakhogy ez nem hír. Minden egyes nagy kiadónál, fejlesztőcégnél ugyan ez megy. A hír az lenne, ha valamelyik informatikai nagyvállalat nem így dolgoztatná a programozóit. Ahogy a médiatanárom mondta: a hír nem az, ha egy póstást megharap egy kutya, hanem az, ha a póstás harapja meg a kutyát.
0
0
0
0
susguy avatar
@csuz-li: Ne csináljunk úgy mintha nem lehetne elmondani jó pár cikkről (főleg Epic Store-osról) hogy nem számít hírnek. Nem rég arról volt cikk hogy a Borderlandsben kijött egy TPS mod át lehet írni pár szót egy ini fájlban, amire már több mint kilenc éve rájöttek. Tim Swine hülyeségei folyton megjelennek. Legalább két másik cég már le volt húzva ugyanazért amit a linkelt cikkben írtak, de volt hogy kevesebbért is.
Persze, szerintem se meglepő, ahogy azt már az egyik említett cikknél is írtam, de ezek után miért számítana itt ez kevésbé hírnek?
0
0
0
0
no avatar
Érdekes. Nem tudom mi a szörnyűbb:
- ha csak teszi a hülyét és reméli hogy majd ő megszabhatja a konkurencia pénzügyi döntéseit
- ha tényleg azt hiszi magáról hogy ezt megteheti

Plusz a felhasználó érdekeiről még mindig nem esett egy szó sem. Csak a boltok-kiadók-fejlesztők szentháromság számít ezek szerint.
Pedig nem biztos hogy olyan ördögtől való lenne ha a 60€-s ár helyett mondjuk 53€-ba kerülne egy játék...így a bolt csökkentett részesedését nem a kiadó-fejlesztő tenné el hanem a vásárló.

Valamint ha esetleg teljesülne ez a feltételük - véleményem szerint akkor sem mondanának le az exkluzivitásokról, nem lenne akkor sem okuk hogy megtegyék.
0
0
0
0
💬 1
patrikkkk avatar
@Palanova: Igen! Megteheti 😀
0
0
0
0
Balu_kapitany avatar
Szerintem ez a kényszer a valve-ra nem olyan rossz, mert ha belegondolnák abba hogy egy játékomért 7000Ft helyett 8800Ft-ot kapnák az tényleg jobban esne. Viszont az hogy az epic games-hez köthető a fortnite, így már visszataszító az "ajánlat".
0
0
0
0
Memento Mori avatar
Ez a fickó komolyan nem normális. Már akkora kutyának hiszi magát meg a kis boltocskáját, hogy azt hiszi, van abban a pozícióban, hogy a steam-et bármire is kényszerítse. Már majdnem zsarolás szaga van a dolognak. Most már szó szerint remélem, hogy az epic store-ból nem lesz semmi (Vagy ha igen, akkor mindenképp Sweeney nélkül, 180-as fordulatot véve a Sweeney csapásról.), mert ha ez a hülye egy kicsit több befolyással lesz a dolgokra, még úgy beakaszt a játékszakmának, hogy csak pislogunk majd.
Valamiért én ezt az egész epic store projektet egy ex alkalmazott dacos kis bosszúhadjáratának érzem. Mint egy elkényeztetett kisgyerek a boltban az anyukájával, mikor nem kap csokit és a földön toporzékol, hogy cserébe legalább az anyját olyan kellemetlen helyzetbe hozza amilyenbe csak lehet. Biztos nem jött ki a harmadik nyaraló Bora bora-n a végkielégítésből. 😂
0
0
0
0
💬 5
TRACERHD avatar
@Memento Mori: Pontosan 😆
0
0
0
0
teljesenrandomuser avatar
@Memento Mori: Úgy is lesz akik megveszik, és feltőltik valami torrent oldalra (Pirate Bay, IGG-Games és társai) nekünk meg csak seedelni kell azt cső, mivel a Torrent ingyen van, ezért elég csak egy embernek megvennie, pár kódot át írni és már mehet fel, az meg viszont csődbe viheti a EGS-t, elég példának venni a régi Youtube MP3 Converter oldalt, azzal mi lett? jól ment az oldal készítőjének amíg be nem záratta a Zenei ipar, ennyit erről, ha nagy mákunk lesz akkor Epic bácsival is ez lesz.
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@teljesenrandomuser: Lesz aki vásárol tőlük természetesen, de ez a hozzáállás előbb vagy utóbb a többségből ellenérzéseket fog kiváltani. A tencentnek pedig lehet nem kottyan meg néhány év veszteséges üzem, de nem fogják a végtelenségig lapátolni a pénz Tim bácsi bosszúhadjáratába. A tencent annál jobban szereti a pénzt, minthogy az ablakon dobálja ki. Ha nem fog jól működni a store nem üzemeltetik sokáig. Nyereségért dolgoznak, ahogy mindenki. Sweeney is. A tencent is. Ezt az álszent mindent a játékfejlesztőkért hozzáállást nem szabad csak úgy benyelni...
0
0
0
0
susguy avatar
@Memento Mori: Az a baj hogy jelenleg a Tencent is menstruál amiért a Steam elkezdett kínában is próbálkozni a terjszekedéssel, szóval nekik pont tökéletes hogy egy ilyen pénzes hisztigombócon keresztül vissza tudnak vágni a Steam hazai pályályán. Tekintve a kultúrájukat ez nekik legalább annyira lehet egy személyes hadjárat mint Timmykének, ha nem jobban.
0
0
0
0
Memento Mori avatar
@susguy: Az az igazi baj, baj hogy rémisztően valóságközeli amit mondasz. Ráadásul a tízcent tényleg elég elvetemült banda. Abból kiindulva amit a wow üzemeltetéséért is lerendeztek. Nem sok jónak nézünk elébe. 50 millió dolláros biznisz volt a wow ázsia üzemeltetése. (Egyébkén 12% a blizzardból is az övék) 5 millió játékost szívattak az ázsia kormánnyal karöltve hónapokon keresztül. El lehet képzelni mire lennének képesek átlag emberek is 50 millió dolcsiért. És ezt még meg kell szorozni ázsiával. Ráadásul itt valószínűleg most nem "szaros" 50 millió dollárral számolnak. Kína másfél milliárd lakosának nagyon sok játékot el lehet ám adni.
Én próbálok pozitív maradni, és reménykedem hogy nem lesz ebből valami hatalmas baromság. Nem hiszem, hogy ebből a gamertársadalom valamit is profitálni tudna. Épp ellenkezőleg gondolom.
0
0
0
0
no avatar
20%-kot vesz nem 30-at de mindegy
0
0
0
0
Twist avatar
Csak egy újabb idiótaság, hogy a hírekben maradjanak. Soha nem fognak lemondani az exkluzív címekről.
Azért a belinkelt twitter bejegyzés alatti kommentek is megérnek egy misét 😆 Twitteren nem lehet kommenteket töröltetni?
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
Engem az érdekel miért utálja szegény timike a steamet? Mi van az originnal és a többi store-al ami mind mind 30%-ot von le részesedésként? Vagy akár a discord storeal ami meg csak 10-et?
Amúgy meg persze hogy már le akar mondani az exkluzivitásról, lehet kezdenek kifogyni az erre félre rakott milliókból. Aztán kell valami indok is. Még a végén kitalálják hogy a steam miatt mentek tönkre. 😀
0
0
0
0
💬 6
Balu_kapitany avatar
@Warlordcommander: Az origin az a EA-é és ha feltünt csak EA-s játékok vannak benne mintahogy a uplay is a ubisofté és csak ubis játékok vannak benne.
0
0
0
0
no avatar
@Balu_kapitany: Hm, AC Odyssey és AC Origins is ott virít az EA Origin első oldalán a játékok között a Far Cry New Dawn mellett.
0
0
0
0
Balu_kapitany avatar
@Palanova: Én nem látom a trending-nél
0
0
0
0
Mizushio avatar
@Balu_kapitany: Az origin store-on nem csak EA játékot lehet venni. Csak mondom az elsők között ott volt. 😆 10mp alatt meglehet találni.

https://i.imgur.com/mo75B0i.jpg
0
0
0
0
Mizushio avatar
@Balu_kapitany: Nem tudom. Nem mintha annyira érdekelne. Nem veszek semmit soha az originen. 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció