Assassin's Creed Valhalla: hamarosan PC-n is lesznek achievementek

Szerző: xoki | 2020. November 16. | hír | 41 hozzászólás

Az achievementek szinte minden modern játéknál jelen vannak PC-n, illetve PlayStation és Xbox konzolokon is. A PC-s Assassin's Creed Valhalla játékosok felfigyeltek rá, hogy érdekes módon nem oldottak fel új achievementeket a játék során, ezért hibának könyvelték el a jelenséget.

A sok panaszra reagálva a játék hivatalos fórumán a Ubisoft Support egyik tagja azt állította, hogy azokat nem is tervezték beletenni a játékba, szóval az Assassin's Creed Valhalla PC-s verziója tényleg nem tartalmaz achivementeket. Úgy tűnik, ez hamis információ volt, ugyanis két nappal később a Ubisoft egy másik képviselője megcáfolta ezt az állítást.

Ebben a bejegyzésben elárulták, tudnak róla, hogy a PC-s AC Valhalla játékosok számára nem elérhetők az achievementek, és aktívan dolgoznak azon, hogy bekerüljenek. A korábbi állítással ellentétben úgy tűnik, mégiscsak egy hibáról van szó, vagy csak egyszerűen nem készültek el vele a megjelenésre. Mindenesetre ezek a megszerezhető trófeák hamarosan elérhetővé válnak majd a játékosok számára, és amint több információval rendelkeznek ezzel kapcsolatban, azonnal közölni fogják a játékosokkal.

Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Assassin's Creed Valhalla
Megjelenés: 2020. November 10. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Szerepjáték
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Hozzászólások: 40
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Axel19 avatar
Legalább már tudom miért is nem játszottam vele eddig, most hogy végre lesznek "teljesítmények", így már érdekel a játék...hmm
Így már megéri elcseszni vele jó sok időt 😃 (szarkazmus off)

(még mindig egy bugyuta AC...majd talán visszatérnek a régi karakterekhez és a régi sztorimódhoz, addig meg élje ki magát aki ennyire szereti az RPG-t egy eredetileg lopakodós, sunnyogós játékban.)

Assassin's Creed: Valhalla Witcher Edition 😃
0
0
0
0
💬 6
botmunpls avatar
@Axel19: Közönség: ideje lenne valami újítás az AC-ban, ugyan azt a játékot kapjuk kézhez évek óta
Ubisoft: nesztek újítás
Közönség: ideje lenne visszatérni a régi vonalhoz, ez így nem jó, a kutyát se érdekli (de azért eladási és kritikai rekordok dőlnek sorra)
0
0
0
0
csuz-li avatar
@Axel19: Még jó, hogy nem vetted meg! Én is mindig örülök, hogy nem vetem meg a legújabb BF játékot, mert nem szeretem sem az fps-t, sem az online játékokat.
0
0
0
0
no avatar
@Axel19: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Axel19 avatar
ezzel a tucat fantasyval van tele a hócipőm....mi köze van a Vikingeknek a kiba....Assassinokhoz? Egyszerűen egy teljesen külön játékot kellett volna készíteni és nem AC égisze alatt kiadni.
0
0
0
0
no avatar
@Axel19: Ne haragudj , de játssz a játékkal, az AC nem azért AC mert rejtett pengével mész és lopakodva ölsz templomosokat. Hanem a története ami azzá teszi ami, és én személy szerint untam már azt, hogy a 10. játékban is kaptam egy szomorú sorsú főshőst aki csatlakozott a rendhez és eltette lábalól a rend tagjait PONT.
Az új játékok végre kimozdultak ebből és 1. bemutaták , hogy honnét indult az egész templomos és assassin rend, 2. megmutatták végre , hogy milyen volt az isu-k világa, hogyan éltek mit tettek mit akartak és sok sok más egyéb dolog kiderült az előző két részből. Ez az amiért én jobban élveztem ezt a 2 részt és örültem neki ,hogy elmozdultak egy új irányba. Hozzáteszem ,hogy pl itt a valhalla ami eddig nyomokban sem emlékeztet engem arra amiért megszerettem az új generációs AC játékokat.
0
0
0
0
Axel19 avatar
@zsolt726: Értem...
Reagálva a véleményedre én már várom a 895-ös Honfoglaló magyarokat ahogy Assassinok lesznek...
mert kb ebből az jött le amit most mondtál. (szarkazmus off)

Teljesen be lehetett volna ezt frankón mutatni, csak nem így kellett volna, hanem hogy kapcsolódjon valamelyest hogy pl egy szekta tag megszökik és az kitanít egy skandinávot vagy felneveli, ergo kerettörténetet kellett volna készíteni hozzá. És ami elmaradhatatlan hogy az RPG szálat egy az egybe kukába kellett volna dobni, mert nem witcher és nem is skyrim.
Nekem ez a saját véleményem.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@Axel19: A honfoglalós verzióra beneveznék.
Szerintem azért a sztoriban elég jól be lett vezetve az assasin vonal. Így azért jobb, mintha a nagy benga vikingünk osonó bérgyilkossá képződik.
Az rpg stílust meg azért vezették be és azért csináltak ebből a játékból is rpg-t, mert a régi akció-kalandjáték stílus már elfáradt, ez látszott az eladásokon. Úgy tűnt, hogy még 1-2 rész és be is fejezhetik a sorozatot. Úgy döntöttek, rpg-t csinálnak a játékból, hiszen, ha nem jön be, akkor ugyan úgy vége a sorozatnak, mintha nem csinálnának semmit, ha meg bejön, akkor életben marad a fejőstehén; az eladásokon látszik, hogy jól döntöttek.
0
0
0
0
odinx avatar
Nálam az a lényeg, hogy lehessen vele normálisan játszani és ne dobáljon ki a játék Story küldetésnél (Far Cry 5). Nézegettem belőle videókat, nagyon hangulatos játék, de előbb Odyssey-t kell végigvinni utána jöhet ez. 😎
0
0
0
0
💬 17
AMDMonsteR avatar
@odinx: Én is így voltam vele... 360 óra játék után az Odyssey storit csak 70%-ig vittem, és megjelent ez... Uplay+ ban is benne volt... De nagyon szerettem volna befejezni az előzőt...
Most ott áll a dolog, hogy egyszer majd befejezem az Odyssey-t mert nem bírtam ki...
0
0
0
0
enslaved avatar
@AMDMonsteR: Nekem semmi bajom nem volt az Odyssey - el, több mint 400 óra, 99% - os végig játszás (a mai napig nem tudom, mit hagyhattam ki).
0
0
0
0
AMDMonsteR avatar
@enslaved: Akkor nem jött át amire gondoltam.

Nekem Nagyon bejött és be akartam fejezni 100%-ra, de végül magába szippantott ez, és ezért nem fejeztem be.
0
0
0
0
enslaved avatar
@AMDMonsteR: Oké, köszi, kicsit félreérthető volt , de így már világos😀
0
0
0
0
odinx avatar
@AMDMonsteR: Nekem videók alapján nagyon tetszett az Odyssey, meg ingyenes hétvégén lv15-ig el is jutottam. Majd december környékén steam leárazáskor megveszem.
0
0
0
0
no avatar
@odinx: Uplayen megveszem
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Engem még egyszer sem dobott ki, teljesen normálisan fut, ill. a Far Cry esetében sem rémlik ilyesmi. Annál inkább szaggatások voltak túl sok NPC esetében, pont mint a Horizon Zero Down - nál.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Nálam eddig a Black Flag-el voltak gondok (hajózásnál, amikor a vízbe ugrottam, átmentem a hajón és sehogy nem bírtam kiszabadulni). Meg mikor a raktár raboltam ki, akkor lassú volt kicsit és nem reagált egyből. Szóval viszonylag játszható volt, nem volt vele gond. Sajnos a Far Cry 5-nél az utolsó régióra (John Seed), megőrült a játék és szinte mindegyik küldetésnél kidobott a játék az asztalra. Fórumon olvastam olyat, hogy törölni kell a cache könyvtárat. Utána meg is javult 1-2 küldetésre, de utána megint kidobált. Szóval a végére már annyira meguntam, hogy a farkas keresés küldetést meg sem csináltam pont ez miatt.

De te konzolon játszottál vele nem? PC-n sehol nem találtam hozzá patchet. Az Ubisoft support menüje pedig borzalom volt. Egy ticket-et nem bírtam elküldeni. FPS droppok nekem is voltak, főleg ott bunker robbanás részeknél, elég durván.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Nem konzolon, PC - n vittem végig minden Far Cry - t, kivéve az első kettőt, azok nem érdekeltek. Patch dolgokra már nem emlékszem, csak arra, hogy a 3. résztől kezdve mind végig ment, és az volt a hiba nálam (főleg a 4. résznél) amit leírtam.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Érdekes, akkor valami lehet el volt nálam állítva, pedig egész jól ment. Sikerült az Admirális hal is, meg szinte az összes küldetés, amit megcsináltam. Pár küldetés kimaradt, de nem akartam keresgetni a térképen, meg wingsuit versenyek nem mentek, azok teljesen kimaradtak, olyan 32.000$ pénzem volt. Remélem majd a New Dawn-al nagyobb szerencsém lesz, mint az 5-ös résszel.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: New Dawn nálam hiba nélkül ment.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Oké, előbb szerintem Odyssey lesz, utána esetleg Far Cry New Dawn, meg még gondolkodom Evil Within 1-2-őn.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Evil Within 1 esetén készülj az infarktusra, a 2. rész már sokkal inkább akció, bár ott is van horror, de nem igazán ijesztő az atmoszféra.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Inkább a töltény miatt aggódom, hogy eleget lehet-e összeszedni a pályákon.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Ez erősen attól függ, milyen fokozaton játszod. Nem nagyon ajánlom a nehezet, mert akkor főleg menekülni fogsz.
0
0
0
0
odinx avatar
@enslaved: Többi játékba mindig normal fokozaton játszok, 1 fokozattal feljebb a minimális nehézségtől, de mivel az Evil Within túlélésre megy, ezért jó lesz nekem a casual fokozat.
0
0
0
0
enslaved avatar
@odinx: Én is azon vittem végig:-) Mondjuk szinte minden játékot úgy szoktam.
0
0
0
0
szilver avatar
Bizony...achi nélkül már nem is játék a játék.Bezzeg régen még a DOS korszakban,nah meg utána is pár évig azért ez sosem volt probléma senkinek sem.Élveztük a játékot szimplán,kikapcsolt.DOOM,WOLF 3D,Raptor...stb. Diablo I-II,GTA I-II-III,Gothic...stb.A régi szép idők mikor még egy játék az élményről szólt és nem az e-pénisz méregetésről,nah meg hogy ki játszik vele elöbb(már az első napon) nah az még egy betegség.Azt veszem észre hogy a mostani játékoknál teljesen más már a prioritás mint anno volt.Játékélmény nem nagyon van,pénzre mennek az esetek 90%-ban.Az irdatlan tárhely méret kimerül abban hogy egyes játékok tele vannak csillivilli effektekkel,grafikai ,,bravúrokkal,, és ennyi.Maga a tartalom pedig elenyésző.Persze Tisztelet a kivételnek,mert van azért pár.Úgy érzem hogy az idősebb korosztály levan sz.rval,akik valójában látják a különbséget anno és most között,a fiatal korosztály(akik nem ismerik sokan a nagyon régi címeket) és a multiplayer függők vannak előnyben.Szubjektív meglátásom,nem a bicskát szeretném nyitogatni ezekkel amiket itt most leírtam. 😀
0
0
0
0
💬 4
kolbaszkarika avatar
@szilver: Ezerszer, milliószor annyi tartalom van a játékokban most, mint akkoriban. Azért élveztük jobban azokat, mert gyerekek voltunk.
0
0
0
0
szilver avatar
@kolbaszkarika: Hmm valóban.Sosem a legegyszerűbb megoldáson agyalok.Hát erre tényleg nem gondoltam egyébként.Bár ezt leszámítva bevallom manapság igencsak rákattantam a DOOM-ra ahogy megtudtam hogy vannak egyedi wad fájlok hozzá.

Most olyan hülyén érzem magam cseppet.Mint aki nem vette észre hogy felnőtt 😃
0
0
0
0
no avatar
@kolbaszkarika: Diablo 1-2, Worms és hasonlók random pályái azért elégég sok órát adtak, és pl a diablo-ra konkrétan rá lehetett függeni ha kicsit mélyebben beleástad magad. Raptor sem 3 órás végigjátszás ha éppen nem csalsz és vered a Backspace-t a 19db Death Ray-ért, vagy a Descent 1-2. Igen, faék egyszerűségű volt, mégis bizonyos értelemben tartalmasabb és 10+ év után is etalonként emlegetett címek, míg most alig van ami kiemelkedő és 10 év múlva emlékezni fogunk rá.

Szerintem inkább azért emlékszünk ezekre jobban, mert többet játszottunk velük, mert nem volt más. Persze akkor is volt kismillió cím, de csak relatív kevéssel találkoztunk. Ma már akármelyik boltban van tucat F2P cím...
0
0
0
0
Andor1997 avatar
@szilver: Achievementek(jó pár játékban)=elfedjük előled, hogy valójában milyen monoton, bugyuta és hülye küldetéseket kell csinálnod, csak hogy ne tudd azt mondani, hogy nem volt elég hosszú és fícsörökkel telitolt izgalom halmaz.😜
0
0
0
0
Szabcsiadi avatar
Főleg Epicnél 😆 Spoiler!
bár nem tudom ki vette ott és miért
0
0
0
0
csuz-li avatar
Hát nekem a "vegyél fel 10 másik játékos által készített jomsvikinget" című kihívást 7-ig számolta, majd leállt, pedig meg volt a 10, de miután kiléptem, beadta azt is.
Szóval pontosan mi is a cikkben leírt probléma? Csak mert nekem 15 van meg a 31-ből, miközben a cikk szerint ez nincs is.
Vagy én értek valamit félre?
0
0
0
0
💬 5
Warlordcommander avatar
@csuz-li: Eddig csak kihívások voltak a játékban, de mostmár nemsokára acsívmentek is lesznek. A 2 nem ugyan az a jubiszoftnál. De hogy miért az számomra rejtély 😉
0
0
0
0
csuz-li avatar
@Warlordcommander: Eddig is azok voltak. Most ránéztem, de érdekes módon egyik játéknál sem írja, hogy mit értem el, csak a Valhallánál.
A rendszert átalakították. Eddig a kihívásokhoz járt xp és/vagy ubisoft pénz (aminek nem tudom a nevét, de azzal lehet venni skineket, meg 20% kedvezményt). Most csak xp jár érte és szintlépésenként kapsz ilyen ubis pénzt.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@csuz-li: Igen áttalakították azt tudom, de az achievement rendszer az akkor az lesz amiért se xp se semmi nem jár csak úgy vannak.
0
0
0
0
csuz-li avatar
@Warlordcommander: Ah. Az a steam... 😀
Fejlődünk, fejlődünk, csak az irány nem mindegy! Steames játéknál sosem érdekeltek ezek, de Ubisnál mindig kioldottam a lehető legtöbbet, mert járt érte "pénz" 100 "pénzért" meg 20% kedvezmény. Nem mindegy, hogy 100 EUR, vagy 80 EUR egy játék.
0
0
0
0
TrapCard avatar
@csuz-li: Ez minden ubisoft játéknál így van. Rossz ez a számláló cucc.
0
0
0
0
woodbear avatar
"már dolgoznak rajta" mert ez aztán baromi nagy meló lehet 😃
0
0
0
0
cabus26 avatar
Ezeket se képes már időbe belerakni a kedves uborkafos?
Szánalom a köbön!
0
0
0
0
💬 1
TRACERHD avatar
@cabus26: Ilyet még nem láttam játéknál 😆
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció