A Xiaomi átvette a vezetést az okostelefonok európai piacán

Szerző: xoki | 2021. August 04. | hír | 26 hozzászólás

2021 mindenképpen egy remek év volt a Xiaomi számára, hiszen évről évre egyre jobb pénzügyi eredményeket értek el. A cég korábban már letaszította az Apple-t a második helyről, de ezúttal már az első helyet is sikeresen bezsebelték.

Az európai piaci részesedéssel kapcsolatos adatok szerint a cég a későbbiekben is folyamatosan törni fog előre. A Strategy Analytics jelentéséből kiderült, hogy a Xiaomi átvette a vezetést az európai piacon, lekörözve az eddigi csúcstartót, a Samsungot.

A Xiaomi 12,7 millió leszállított példánnyal szerezte meg a piac 25,3%-át 2021 második negyedévében. A Samsung 12 millió leszállított példánya igazából nem sokkal marad el ettől (24%), de ha így folytatják, később sokkal nagyobb előnyre is szert tehetnek. Fontos még kiemelni, hogy az előző évhez képest a Xiaomi 67%-kal teljesített jobban, miközben a Samsung 7%-kal rosszabbul. Az Apple jelenleg a harmadik helyen áll 9,6 millió példánnyal (19,2%), és 2020 második negyedévéhez képest 15,7%-kos növekedést értek el.

A Xiaomi ezúttal diadalmaskodni tudott, de felvetődik a kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e megtartani a vezetést, hiszen két héten belül befutnak a Samsung valószínűleg eddigi legnagyobb hype-ot kapó eszközei.

Hozzászólások: 26
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Scorn Face avatar
Sohasem az aktuális trendeket követve veszek mobiltelefont.
Így engem ez nem izgat.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@Scorn Face: Még szerencse hogy nem izgat fel, elég komoly fétis lenne 😅 Mondjuk engem overall a teljes droid-os felhozatal hidegen hagy 🦄
1
0
0
0
sean avatar
Nekem egyenlőre csalódás, a gyári alkalmazások is tele vannak reklámmal, 2 éves korára a bluetooth és mobilnet sem működik vele normálisan (Redmi note 7). Pedig ár/érték arányban nem lenne rossz annak, aki nem villogni akar a telójával.
0
2
0
0
💬 2
ichigo23619 avatar
@sean: kicsit jobban nézz szét az alkalmazások beállításaiban.
a hirdetések alapból bevannak kapcsolva, de csak opcionálisak, kitudod őket kapcsolni végleg.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
@sean: Engem is a hirdetés része zavar, meg az automatikus ellenőrzés amikor felteszek
egy alkalmazást vagy játékot, de valóban valahol ki lehet kapcsolni.
Volt Xiaomi Redmi 5A mobilom kb. 2 évig és még el is tudtam adni,
lehet hogy csak szoftver csere kellet rá vagy frissítés, mert a vége felé
a kezdőképernyő néha nem jött be, pl. ahonnan hívást tudok kezdeményezni.
Második Xiaomi mobilom a Redmi Note 9 Pro a sorban,
olcsóbb mint a Samsung megfelelője és ugyanazt tudja Qualcomm processzorral.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
Aggasztó ez a nagy kínai hódítás (minden téren). De remélem, hogy észbe kapnak és kicsit leállítják őket.
1
0
0
1
💬 3
ichigo23619 avatar
@Tuhajohn: na most ilyen erővel akkor mindenki vegyen iphone-t vagy samsungot, amiknek ha ne adj isten betörik a kijelzője majdnem a teljes telefon árába kerül a csere hozzá.
1
0
0
0
wgeorge85 avatar
@ichigo23619: Öcsém is úgy ejtette le réggebben a Samsung Galaxy S9+ mobilját,
hogy a kijelző csúnyán betört.
Bár működik, mégsem csináltatja meg olyan sokba kerülne, hogy nem éri meg,
de maga az érintő panel nem szállt el szerencsére, Gorilla Glass xy, persze...
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@Tuhajohn: Sejtem mire gondolsz és félelmetesen jól csinálják. Már joggal nevezhető nagyhatalomnak, ráadásul rettentően célorientáltak.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
Hát akkor nemsokára majd ezt is ellehetetleníti majd amerika ahogy a jó kis huawei-el is tette.
0
0
0
0
💬 1
ichigo23619 avatar
@Warlordcommander: szerintem a huawei meg is érdemelte.
voltak nálam már jópár olyan szoftverhibás huawei telóval amit bootloader nyitás nélkül nem is lehetett újraszoftverezni, és azt is csak fizetős programmal mert már nem lehet szabadon bl-t nyitni.

azért ilyen eddig még xiaomi/samsung/sony/iphone al sosem fordult elő nálam csak a hüvelyekkel és a ratyi noname telókkal.
0
0
0
0
Booker avatar
Hát igen ez várható volt. Nem csak Ár/Érték arányban jó hanem minőségileg is. Már bánom hogy eladtam a Redmi Note 8T telóm😟
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Nem meglepő. Árérzékeny közönségnek árulnak jó ár-érték arányban szép és kellően, de nem túlzóan letisztult telefont. Alapvetően utálom a kommunista kínai kormányt, de mit lehet tenni, ha ők gyártanak ilyeneket.
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
Note szériát elnézve nem is meglepő. Igaz boldogabb lenne a társadalom egy android one-s xiamoval, mint az miui-val
0
3
0
0
💬 12
botmunpls avatar
@YourMomIsNotMale: Ugye tisztában vagy vele, hogy már 3 AO-s xiaomi is volt, és mindhárom kudarcot vallott hála az AO-nak?
1
0
0
0
visor261 avatar
@botmunpls: Nekem se kellene AO, én megelégednék azzal is ha a miui 12 helyett felrakhatnám a miui 9-et. :(
2
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
@botmunpls: HP MIUI fórum,án eléggé sűrűn gyün a panasz rá, hogy frissen vettek és nem buli nekik a dolog. Nekem AO volt elötte és az órámat az MIUI elég fájdalmasan tudta kezelni. Nagyon jók ezek az akksikímélő funkciók, de az hogy ráerölteti az xy szoftver használatát az emberre az annyira nem. Pl ott a note 9 3gb rammal. Azt vettem, bízva abban hogy elég lesz. 1.2gb ram marad szabadon újraindítás után,mert a MiFit kell hogy fusson. Aztán 600mb alatt már fagy a telefon. Lényegében alig van szabad ram ami használható. Elvileg az MIUI eszik ebből sokat.
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
@YourMomIsNotMale: akkor vegyél pixel-t vagy HombárMelegDákeszek által gyártott nokia-t.
egyszer volt nokia 2-m akkor is meguntam az életem, előbb leszek iphone os minthogy mégegyszer AO-s telót vegyek.

sokkal jobb a miui, kicsit bonyolultabb kezelni mert van ezernyi beállítás, de ha szeretsz bűvészkedni a beállításokkal akkor teljes mértékben személyre tudod szabni az egészet ahogy neked tetszik.
engem még az is rohadtul idegesít hogy a global verziós telójaikban nem a gyári xiaomi hanem a sz@ros google tárcsázó/névjegyek/üzenetek van, és arra nem tudja alkalmazni a témámat a teló.
a hab a tortán hogyha visszaakarom kapni a gyári xiaomi appokat akkor meg xiaomi.eu romot kell feltennem amihez bootloadert kéne nyitnom és azzal valszeg buknám a garit, tehát görönyűek.
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
@ichigo23619: Volt AO Nokiám, ott is azt tapasztaltam mint bármelyik másik androidos telefonnál, hogy 2 év és valami meghal. Céges volt, vissza is adtam. Ez volt HTC-vel is, Asus zenfone-al is meg a a nokiával is. Most note 9 van, egyedül a kevés ram zavaró.
0
0
0
0
gigazte avatar
@YourMomIsNotMale: A baráti körömben meg pont hogy a MIUI miatt szereti mindenki a Xiaomi telefonokat, szóval a társadalom bekaphatja. 😅
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
@gigazte: Én pont az ellentétét olvastam mindenhol :D Meg az ellentétét tapasztaltam.
0
0
0
0
gigazte avatar
@YourMomIsNotMale: Igazából a legújabb patchig nem volt gondom vele, de azután több dolgot is elrontottak. Az órát megváltoztatták, befagy sokszor a lehuzósáv, a Messenger chatfejet teljesen elszúrta, Ramot sokszor indokolatlanul eszi. Az egyik ismerősömnek meg folyamatosan lecsatlakoztatja a Bluetooth eszközeit, okosórával ez miatt beszélni sem tud munka közben. Szerintem nyugodtan várhattak volna a patcheléssel a MIUI 13-ig...
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
@gigazte: No nekem is ez volt a baj. Van egy kanosszajárás amit végig kell tolni az MIUI-n ahhoz h működjön :D Nekem is lelőtte, majd eret vágtam. most már jó, és nem kell fusson a szoftvere, megtartja a kapcsolatot
0
0
0
0
gigazte avatar
@YourMomIsNotMale: Akkor úgy néz ki, hogy ez sem egy egyedi probléma. Érdekes hogy utána semmiféle javítás nem jött hozzá, pedig már nyár eleje óta ez a 12.5-ös verzió él.
0
0
0
0
YourMomIsNotMale avatar
@gigazte: Gyárilag ilyen, hogy a háttérben futó dolgokat ő x idő elteltével lekapcsolja h ne egye az akksit. És ezt a funkciót kell minden szükséges programra lekapcsolni
0
0
0
0
botmunpls avatar
@gigazte: Hasonló hibák megesnek samsungéknál is, a közép és az olcsóbb árkategóriában pláne. Főleg ha learányosítjuk globálisan az eladott és bugos készülékek arányát.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció