A széria legjobb rajtját produkálta a DOOM Eternal

Szerző: xoki | 2020. March 27. | hír | 57 hozzászólás

A DOOM Eternal március 20-án jelent meg, amely elég gyorsan lekörözte a Bethesda többi játékát, ha figyelembe vesszük Steamen az egyidejű játékosok számát. Kiderült az is, hogy a játék a széria eddigi legjobb startján van túl, ugyanis ráduplázott a 2016-os DOOM eladásaira.

A DOOM (2016) és a DOOM Eternal is egy pénteki napon vált elérhetővé, ezért könnyen összehasonlítható, hogyan is teljesített a két játék az első hétvégén. Ilyen rövid idő alatt mindenképpen kiemelkedő teljesítményről van szó, hiszen az előző rész is elég népszerű volt.

A bevétel mellett nem meglepő módon az egyidejű játékosok száma is megugrott, ugyanis meghaladta a százezret a Steamen, ahol a megjelenést követő első héten a platform legkelendőbb játéka is volt. Bár a 2016-os DOOM eladási adatairól keveset tudunk, 2017-ben annyit azért felfedtek, hogy csak a PC-s verzióból 2 millió példány talált gazdára. A DOOM Eternal kétségtelenül egy remek rajton van túl, ezért érdekes lesz látni, hogy összeladásban mikor körözi majd le az elődjét.

DOOM Eternal
DOOM Eternal
DOOM Eternal
Megjelenés: 2020. March 20. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: id Software
Hozzászólások: 57
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
RaggaBone avatar
Az azért nem nagy hír hogy a legjobb startot produkálta szerintem 😃 az első doomnak esélye nem volt ekkora számokat elérnie ugye a technika elterjedésének hiánya miatt, aztán a doom3-nál szintén ez volt a gond, az meg hogy a 2016-tól jobban teljesített szerintem minimum sejthető volt 😀
0
0
0
0
KrisztianRikardo avatar
Egy rakás szart nem ér
0
0
0
0
💬 28
susguy avatar
@KrisztianRikardo: Köszönjük, ettől mindenkinek jobb lett a napja.
0
0
0
0
KrisztianRikardo avatar
@susguy: Miért szinte ugyan az mint a DOOM 2016, csak annyi a különbség hogy másabb a grafika meg egy kicsit nehezebb!!!! Szerintem ennyi
0
0
0
0
zoligaby avatar
@KrisztianRikardo: Te milyen műsort néztél? 😃
0
0
0
0
zoligaby avatar
@KrisztianRikardo: no comment..lényeg hogy szar a DOOM Eternal igaz? -.-'
0
0
0
0
KrisztianRikardo avatar
@zoligaby: Hát szarnak nem mondanám,de lehetett volna jobb is. A fenyegetőséget meg hátráljuk.
0
0
0
0
zoligaby avatar
@KrisztianRikardo: Nem fenyegetett senki sem. Kettő, az első kommentedben rakás szarnak nevezted.
0
0
0
0
no avatar
@zoligaby: Nem is tudtam, hogy a "no comment" már komoly fenyegetésnek számít, ma is tanultam valamit 😶
0
0
0
0
zoligaby avatar
@LordSzalko: Én sem tudtam barátom. Tényleg igaz, hogy az ember élete végéig tanul 😃 .
0
0
0
0
zoligaby avatar
@Techthomas: De most őszintén, első komment hogy egy rakás szar,a második hogy Ő aztán nem nevezte szarnak....olyan mintha Győrfi Úr a TV-ben azt mondaná: maradj a valagadon otthon, a youtube-os reklámba meg azt, hogy nyalogass körbe mindenkit akivel a TESCO-ban találkozol 😆 😆
0
0
0
0
Techthomas avatar
@zoligaby: Hát na... 😆 Én nem bántom, bántja az ilyeneket az élet eléggé 😃
0
0
0
0
zoligaby avatar
@Techthomas: Én sem bántásból mondtam, dehát a tény, az tény. Neki nem tetszik a játék,van ez igy, de attól még közel sem ér egy rakás sz...rt szerintem 😃
0
0
0
0
KrisztianRikardo avatar
@zoligaby: Látom sikerült megbeszélni a dolgokat. Így tovább. Én elmondtam a véleményem, erre te milyen műsort néztél.? Milyez most komolyan ha nektek meg ilyenre van idő akkor gondolom mindenhova oda tapostok egy kicsit. Játszotattok már igazi videó játékkal most komolyan. Én még mindig ugyan azt mondom hogy ugyan mint a doom 2016 csak egy pár efektel jobb,na meg grafikailag is jobb valamennyivel. De ez a játék énekem semmi nem ragasztott a székbe de a 2016-os igen. Ennyi nyugodtan kommenteljetek tovább és élvezzétek mert szerintem nektek élvezet.
0
0
0
0
zoligaby avatar
@KrisztianRikardo: Na látom meg érkeztél...Mi is a véleményünk mondtuk el arról, milyen mikor valami neked nem tetszik, és az egyszerre szarkupac. De itt zárjuk le a vitánkat légyszives. Értelmetlen ezen vitatkozni....
0
0
0
0
Techthomas avatar
@zoligaby: Tény persze. Értem én 😃 De ahogy látod a kommentelő partner is hogy nyilvánult meg egy ilyen hír alatt?! Ilyenekkel kár vitázni mert amilyen szinten vannak ott nekik van előnyük. Látszik a megnyilvánulásán is. "TAPS"

Csak kíváncsivá tett hogy vajon mi lehet neki igazi videó játék??? Battle Royal? Az a karaj?
0
0
0
0
zoligaby avatar
@Techthomas: Előfordulhat, hogy azt szereti. Én speciel utálom azt a stílust, mégsem irtam be mondjuk a PUBG gépigénye alá, hogy egy rakás szar 😉. Ő tudja, én tuti le nem állok vele vitázni. Majd ha helyesen tud írni 😃
0
0
0
0
Techthomas avatar
@zoligaby: Hát így van ahogy mondod meg én is vagyok vele. Nem vagyunk egyformák kinek mi.. De Doom is ahhoz képest hogy egy rakat szar elég jó rajtot produkált. Meg hát igen én se írok be olyan játék alá ami nem tetszik. Lehetne sorolni meg sorolták is hogy mi ugyan az nyilván a név alapján lehet tudni mire számítson az ember.. Lol 😂
0
0
0
0
zoligaby avatar
@Techthomas: 😃 😃 😃 😃 😃 😃 jogos 😃
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@KrisztianRikardo: pár játék ami ugyan az mint az előző
call of duty
need for speed
forza
battlefield
Halo
Gears of war

és ide lehetne minden olyan játékot sorolni amiből több rész készült
mit vártál hogy stratégiai játék lesz?
mi ez hogy ugyan az?
hát egy doom milyen legyen?
0
0
0
0
zoligaby avatar
@MC MaRcI: Reméljük a jövőben kiadnak egy DOOM társasjátékot is, hogy ne lehessen ujra megvádolni azzal, hogy ugyan az. 😃 Mondjuk, azt nem értem, hogy hogy lehet rá ezt mondani, amikor az álatlad felhozott példákban pl. a COD teljesen jól megmutatja, hogy mit is jelent az, ha nem csak a húst rágjuk le a csontról, hanem a porcot is 😃 .
0
0
0
0
no avatar
@zoligaby: Létezik 😃
https://i.imgur.com/ICBHEN5.jpg
0
0
0
0
zoligaby avatar
@LordSzalko: És nekem nincs ilyenem...eredendő bűn... 😃 Akkor kiadnak parfümöt vagy tejet. Star Wars-os tejet is ittam, ezt miért ne? 😃 Ma még valaki felránt, nekiülök és szerkesztek PS-al egy dobozt 😃
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@zoligaby: Van a 2004 (Doom3) és 2016 (Doom2016) kiadás.
0
0
0
0
no avatar
@zoligaby: WC papír esetleg? 😆
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@LordSzalko: Doom WC papír: Minden hónapra más démon. 😀
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Másképp nem is kéne 😎
0
0
0
0
zoligaby avatar
@LordSzalko: ja igazatok van 😃 Marauder szarvaival igazi orgia lenne segget törölni 😆 el is képzelem a reklámát: "Légy igazi démon gyilkos, irtsd ki a pokol seregeit! Prémium DOOM egészségügyi papir, nem csak Slayer-eknek. Elérhető a promóció időtartama alatt" 😆 😆 😆 😆
0
0
0
0
no avatar
Nem fejeztem még be a játékot,de számomra egy kellemes csalódás az Eternal.Nagyon sok olyan elem van benne,ami a gyerekkorom játékaira volt jellemző.A pályák tele vannak eldugott titkos helyekkel,akárcsak a régi Doomban.
A parkour talán az egyetlen ami időnként elég idegesítő benne.
0
0
0
0
nagyattila94 avatar
Úgy nem hozott lázba úgy mint a 16-os, de azért ki vittem kb 8-10 óra alatt a törtet,de egy próbát mindenkinek meg ér nagyon pörgős és k*rva szép is és szerintem nehezebb is,csak ajánlani tudom!
0
0
0
0
Maros avatar
Minden esetre egész jó játék lett, de azért annyira nem jó mint amekkora dobra verik! (Ezzel nem a játékot akarom leminősíteni!)
0
0
0
0
💬 1
zoligaby avatar
@Maros: Na.. ez egy igazi vélemény. Mi értjük, hogy nem akarod elhordani mindennek, Te igy látod, ez igy van rendjén. És nem mondtad el mindenféle szarnak, azért mert Neked nem igazán jött be. Szépvolt, igy kell ezt csinálni 😉 😃
0
0
0
0
tivike avatar
Persze, mert a 2016-os sikerén előrendelték sokan. Vagy aznap megvették. (Mindegy) De az jobb volt.
0
0
0
0
💬 6
Mizushio avatar
@tivike: Számomra minden téren az eternal jobb, mint a 2016-os és pedig abba is van 100+ órám legalább..
0
0
0
0
santakigyo avatar
@tivike: Azért megnéztem volna a reakciókat ha kiadnak egy olyan részt ami kb ugyan az mint a DOOM 2016. Nem újítanak hanem COD meg FarCry módra copy-paste.Gondolom akkor meg az lett volna a probléma.Még így is kevésnek érzem a változást de még megbocsátható,de ha lesz harmadik akkor már ez kevés lesz.
Szerintem FPS kategóriában ez egy hibátlan arcade lövölde.Több ilyen vagy ehhez hasonló FPS kellene.Ahol maga a játékmenet teljesen kikapcsol és elszakít a külvilágtól annyira pörgős. Fuuu de ritka az ilyen.
0
0
0
0
no avatar
@santakigyo: Alapvetően a Doom esetén mindig is két narratíva létezett.
"A Régen minden jobb vót" áll szemben a "2020-ban ez már kevés, semmi újat nem hoz" féle komment-klisékkel.
Egy biztos, nem lennék a fejlesztők helyében...
0
0
0
0
santakigyo avatar
@JackaL01: Én igen,mert sikert arattak és jól teljesít a játék.Az,hogy nem vagyunk egyformák és ami az egyiknek jó a másiknak nem az ellen nem lehet mit tenni.Annyi,hogy ez nem csak a Doom esetén igaz,ez mindenre igaz amit a nagyközönség elé tárnak.Nem lehet minden ember ízlésének megfelelni.
0
0
0
0
tivike avatar
@santakigyo: Végülis megértem amit írsz. Igazad van. Jó volt amúgy az eternal. Tényleg. Csak nekem jobban ízlett anno a 2016.
0
0
0
0
santakigyo avatar
@tivike: Mert alapjaiban az egész új volt.Egy gyors,pörgős végtelen lövölde ami korábban nem nagyon volt jellemző.Persze,hogy jobb volt,nem volt mihez hasonlítani,új volt a játék lényege,az ellenfelek,szinte minden eleme.És ezek ismeretében már nem okozott annyi újdonságot az Ethernal.Egyetlen lényeges,de tényleg egyetlen újítása az ugra bugra.Ami persze sokaknak nem tetszik.Ha meg alapjaiban változtatnak akkor visszajutnak a háromhoz ami szintén elég megosztó volt.
Egy biztos,hogy ha alkarnak folytatást és hát miért ne akarnának,akkor felkel kötni kinek a gatyát kinek a bugyogót mert ezt harmadjára eladni nem tudják ilyen sikerrel.
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
itt a példa rá hogyha jó játékot csinálnak akkor nem sokat vesztenek vele ha már első napon megcrackelik vagy ilyen bakit lőnek hogy a védelem nélküli exe fájlt benne hagyják.

amint vége a koronázásnak és megyünk melózni veszem is meg.
0
0
0
0
wgeorge85 avatar
Szép munka srácok, gratulálok, megérdemlitek a sikert. 😀
0
0
0
0
Unstoppable avatar
Hozta a szintet mindenképpen, plusz a dara mellett én külön örültem hogy azért a Lore-t is bővítették és összefűzték az előző részekkel mert egyébként néhány faék egyszerűségű tényt(mint a Slayer motivációja ami az hogy megölték a nyusziját) leszámítva egy egész jó kis sztorija van a Doomnak 😆 Szóval gg ID, doomguy approves 😎

[LINK]
0
0
0
0
💬 3
no avatar
@Unstoppable: A Bethesda továbbra is csak kiadó ebben a szerepkörben 😶
0
0
0
0
Unstoppable avatar
@LordSzalko: Este van, helyesbítek...😊 😆
0
0
0
0
no avatar
Ez nem meglepő, minden tekintetben felülmúlja elődjét 😀
0
0
0
0
zole54 avatar
Szerintem is elég jó lett 😀
0
0
0
0
Apor avatar
Összességében kiváló alkotás lett, szerintem pályázhat az év játéka címre.

Tegnap Polish Levivel hatalmasat marhultunk multiban, démonokkal nagy élmény menni a Slayer ellen 😃
0
0
0
0
💬 7
Warlordcommander avatar
@Apor: Év játéka a cyberpunk 2077 lesz, de attól még pályázhat 😀
0
0
0
0
Apor avatar
@Warlordcommander: Meglátjuk.

Feltéve ha addig nem jelenik meg egy új Final Fantasy 😆
0
0
0
0
Apor avatar
@Warlordcommander: Nem tom' majd meglátjuk 😃
0
0
0
0
enslaved avatar
@Apor: Ez lenne az idén az év játéka? Akkor milyen lesz a többi? Szerintem az év játéka messze a The Last Of Us II lesz, és nagyon várom a Resident 3 remake - et is. A 2016 - os DOOM fantasztikus volt, ez viszont csak "elmegy" kategória. Érdekes, hogy pl. a Division 2 esetében akár huszadjára is nekimegyek egy küldetésnek, itt viszont semmi lelkiismeret furdalásom nincs, ha egy arénában már harmadik nekifutásra benyomom a one hit killt (és még akkor sincsen rá garancia, hogy nem nyírnak ki).
0
0
0
0
no avatar
@enslaved: Tehát túl nehéz? vagy nem értem mi vele a bajod
Jómagam most kezdtem el a 2016-ot a legnehezebb fokozaton pedig életem első fps játéka és igyis 3-4 próbálkozásra megölök bármit szinte.
0
0
0
0
enslaved avatar
@Csakos10: A 2016 - os sétagalopp volt ehhez képest, ráadásul egy idő után átvált unfair - be is.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció