A széria egyik legjobbja lett a Prince of Persia: The Lost Crown

Szerző: xoki | 2024. January 15. | hír | 42 hozzászólás

Az Assassin's Creed kirobbanó népszerűségét követően a Ubisoft több régebbi szériáját is félrelökte, de a rajongók örömére újra elővették a Prince of Persia franchise-t, amelyből remake és új rész is készül.

Több mint egy évtizeddel a legutóbbi rész megjelenése után a Ubisoft előállt a Lost Crown című játékkal, amely több szempontból is eltér a legkedveltebb részektől, viszont a korai értékelések alapján ez lett a széria történetének második legjobb darabja.

A Prince of Persia: The Lost Crown január 18-ai megjelenése előtt feloldották az embargót, melynek köszönhetően a kritikusok már most publikálhatták az értékeléseiket. A Metacriticen jelenleg 86 ponton, az Opencriticen pedig 87 ponton áll, így a 2,5D-s Metroidvania rögtön toplistás lett, és szérián belül csak a klasszikus The Sands of Time körözte le.

A Prince of Persia: The Lost Crownt a Ubisoft Montpellier fejlesztette, akiket elsősorban a Raymanen végzett munkájukról ismerhettek, beleértve az egyik legnépszerűbb részt, a Rayman Legendset is. Sokat kellett várnunk a széria visszatérésére, és ha esetleg nem tudjátok eldönteni, hogy tetszene-e az új rész irányvonala, akkor vásárlás előtt egy letölthető demónak köszönhetően ki is próbálhatjátok.

Prince of Persia: The Lost Crown
Prince of Persia: The Lost Crown
Prince of Persia: The Lost Crown
Megjelenés: 2024. January 18. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Platform
Fejlesztő: Ubisoft Montpellier
Hozzászólások: 42
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
Nagyszeru, jo jatekot vele akinek bejon!

Ja, apropo. Akkor ha ez ilyen jo lett, most mar remelhetoleg sikerul egy normalis 3D-s folytatast is majd osszehozniuk...!
0
0
0
0
💬 3
raw_god93 avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Amekkora elvárás van a Remake iránt, ne csodálkozz, ha csak ez jött ki. Mint írtam sok helyen, félnek és okkal. Hatalmas falat nekik a Trilogy feltámasztása. Mondom ezt úgy, hogy nekem is a Kedvenc a WW és a SoT. Na meg a régi 2. rész.
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@raw_god93: Folytatast varnak sokan, nem remake-et. Ami meg a remake-t illeti, mar masodjara futnak neki. Ugyanis az elso probalkozasuk annyira low effor volt, hogy be kellett ismerniuk, oriasi bukta lett volna, az biztos
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@HeyJoe-PCRPG-HUN: Várhatnak sokan, ha a folytatás se lenne jó nektek. :D Mellesleg, ha ennyire PoP lázban égtek, ott vannak a régi játékok. Ez csak egy teszt, hogy meg-e éri, vagy sem, újra feltámasztani eme remek sorozatot.
0
0
0
0
bukta2 avatar
Ígéretes játéknak tűnik, ugyan teljes árat abszolút nem ér nekem, de majd egy leértékeléskor megveszem, már csak Steam Deck miatt is, azon biztos remek élmény lesz! ;)
1
0
0
0
💬 1
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@bukta2: Nem az en kedvenc stilusom DE ha nagyon leertekelik majd a kovi Karcsony kornyeki steames learazasokkor (addigra gondolom lesz majd Steamen is), akkor lehet hozzacsapom a konyvtaramhoz es kijatszom 1x... Vagy az is lehet hogy addig meg majd az Epic ingyen osztogatja...:)

Akinek bejon nagyon ez a stilus, + megvette mar, annak jo jatekot vele persze!
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Ovodasoknak remek élmény, és biztos menő!
0
3
1
3
💬 7
raw_god93 avatar
@MaximumGame: Akkor én azok közé tartozom, mert én vígan elvagyok vele. Ez nem nektek készült, hanem akik a legelső Prince of Persia-val játszottak. Sejtettem, hogy megosztó lesz. Én is húztam a szám, de nem rossz játék ez. Csak, hogy vitatkozzak is kicsit, sok 2d-s platform játék kenterbe veri a legtöbb mai címet sok esetben. :) Menőnek nem menő, hanem egy régi élményt idéző platform játék. De ahogy elnézem itt a gépigényen az elmúlt években az emberek cseppet sem változtak a jó irányba, csak a rosszba sajnos.
9
0
0
0
bitpork avatar
@raw_god93: Anno nyomtam 5,25ről a PoP-t de se akkor se most nem tudom élvezni. Még a látványát se.
0
2
0
0
enslaved avatar
@raw_god93: Ne foglalkozz az efféle kommentekkel, legfeljebb jó páran dedósok vagyunk ezen az oldalon akkor. Elég ha csak annyit mondok, N64 és Zelda összes. A mai napid kenterbe veri szinte az összes mai címet. Ja, hogy nem csillog minden pocsolyában szegény feje? Nagy tragédia.
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@enslaved: Én anno PS1-en, N64-en, Dreamcast-en játszottam sokat, azokon se volt szebb a grafika. Majd PS2-n. Na azon mikor megláttam sok játékot le esett az állam. De engem sose a grafika érdekelt. Sztori legyen jó, beszippantson a többit lesz@rom. Ne legyen annyi bug. Ha megnézed a mostani pc-s címeket, hiába portolt, bűn ami megy. DLSS/Frame Generation stb kell, hogy normálisan menjen? Minek? Ezért váltottam konzolra, mert ezt meguntam. Zelda-t én SNES emulátorral ismertem meg és azt kell mondjam, ***. Pedig a régi rajzolt grafikájú játékok voltak. Majd N64 Emuval a többit, aztán Dolphin emu és stb :D Jó játékok a Zelda-k, de nem a mai gennek. Nagyon elmentünk abba az irányba, hogy csillogjon-villogjon, de tartalom édes kevés. Kevés az olyan játék még most is ami tényleg odacsap sajnos. Azt pluszban hozzátenném, hogy még a régi 50 ft-os játékgépen is elvoltam :D Jó idők voltak.
0
0
0
0
enslaved avatar
@raw_god93: Nekem is volt mindenféle konzolom, még Amiga 1200 - asom is (ami a mai napig meg van mint ereklye), amin naponta ment a Golden Axe. Jelenleg már csak a N64 - esem van meg a konzolok közül (meg persze a PS5 és a Switch, de azok nem retrok ugye), plusz az összes játék ami megjelent rá és érdekelt, Zelda összes, Banjo összes, Conker's Bad Fur Day, Donkey Kong, Super Mario, Shadow man, Resident Evil Zero, Killer Instinct, stb. A jó játéknak nem az az alapja, hogy minden csillogjon villogjon, miközben dög unalom az egész. Persze, legyen szép meg minden, elvégre 2024 van, de szerintem a mai napig szükségtelen szebb játék mint a Resident Evil 4 remake. Abban minden meg van, tartalom, izgalmas játék menet, csoda szép grafika, és tökéletes optimalizáltság. Ezek együtt nem akarnak valahogy ma már összejönni.
0
0
1
0
kismadar avatar
@MaximumGame: Ilyen kijelentés után te gondolom azok közé is tartozol, akik az animét rajzfilmnek mondják, és gyerekesnek.
0
0
0
0
enslaved avatar
@kismadar: Azért egy óvodás jó eséllyel a falhoz vágná a kontrollert igen hamar, de szerintem én is így leszek majd vele.....Ínhüvelygyulladás garantált, frontin a játékhoz kötelező. Hétvégén majd elkezdem, de belenéztem videókba, hát mint mondjak.....Remélem a nehézség teljes körű testreszabása tényleg a játék része, mert így olyan érzésem van hogy ez nem egy POP, hanem egy Dark Souls kegyetlen platform elemekkel megspékelve.
1
0
0
0
Petraaa avatar
Nekem az utolsó értékelhető Prince Of Persia a Warrior Within volt. De lehet csak a nosztalgia faktor miatt érzem igy. De emlékszem amikor elsőnek inditottam el, még a hideg is kirázott az intro-tól. :D
Engem nem nagyon nyert meg, bár lehet, ha az ember játszik vele és nem csak videót néz róla akkor jobban beszippantja, de annyit költöttem most játékra, hogy nem kockáztatot.
0
0
0
0
💬 5
downuser avatar
@Petraaa: Azok a PoP-részek valóban zseniálisan jók voltak.
Ez meg inkább a "cash grab" kategória, bár, ízlések és pofonok...
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@downuser: Ez a játék letudható annak, hogy vissza nyúltak az eredeti 2d-s Prince of Persia-hoz. Meg ami kijött később Shadow of Flame és társai. Nem nektek készült, hanem tényleg azoknak akik a 2d-s PoP-pal tolták és nem a Trilogy idején jöttek ki. Mellesleg te szerintem falra másznál a 3d-s PoP kiadáson ami a Sands of Time előtt jött ki. :)
0
0
0
0
downuser avatar
@raw_god93: Láttam már NDK-ás pornót, szóval azt is tudom, milyenek voltak a régi PoP-ok, amikkel szintén játszottam. Ettől függetlenül ez egy "cash grab".

Egy biztos; nem "nekem" készült ez a játék, hanem "nektek". Hát, vegyétek és toljátok.
1
0
0
0
raw_god93 avatar
@downuser: Nem kell megvenni, mert az Ubisoft+ban hozzád dobják. PS-re meg ott volt a demo, majd beruházok rá, de nem most. Rengeteg más játék van ami leköt most. Én értem, hogy nem ezt vártad, de ez egy szimpla teszt a Ubisoft részéről. Félnek kiadni a Trilogy Remake-t, mert ami volt a trailer miatt, az már kissé nevetséges. Bevallom azt a Remake-t inkább ne. Ismétlem, ez amolyan teszt a részükről. Kell PoP vagy se. Bár elég hülyeség pont egy ilyennel kijönni, mert rengetegen, köztük te is, élből rávágod, hogy menjetek a fenébe. :D Pedig rengeteg 2d-s game van ami hangulatilag tényleg kajakra ***. Inside és társai. Tekints rá úgy, hiába a neve, hogy nem PoP, hátha belevágsz. Mellesleg én egyetértek és elfogadom a te álláspontodat. Pacsi.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@downuser: ,,láttam már NDK-ás pornót" ezen felnevettem...😅🤣🤣
1
0
0
0
asdfas avatar
Remélem megjelenik idővel steamre is, jó lenne kijátszani.
0
0
0
0
💬 7
enslaved avatar
@asdfas: Ubisoft miért jelent problémát?
0
0
0
0
asdfas avatar
@enslaved: Steamre gyűjtöm a játékokat, máshol nem szoktam venni, csak ha fix hogy nem jön ki steamre. Szerencsére az Ubi csúszással ugyan, de kiszokta adni steamre is a játékait, szóval várok rá.
0
0
0
0
enslaved avatar
@asdfas: Értem. Nekem elég lesz a Ubisoft+ - on belül végig vinnem azt hiszem, úgyis játszom még az Avatart is rajta. 10 óránál nem lesz több ahogy nézem, sőt nehézség beállításoktól függően még annyi sem.
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@asdfas: De tudtommal Steam-es játéknál, ami Ubisoftos kell a kliens nem? :D Szóval ugyanott vagy. De én is azt javallom, hogy egy havi UBI+ nem nagy kunszt. De azt hiszem van demo is már.
0
0
0
0
asdfas avatar
@raw_god93: Kell sajnos olyankor is az Ubi cucca, viszont steamre adja akkor az achievmenteket :D
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@asdfas: Jaa, vagy úgy. Reméljük idővel oda is ellátogat akkor.
0
0
0
0
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
@asdfas: En kivarom majd, amig az Epic ingyen adja! :D :)

Nekem nem a kedvenc stilusom ez a mostani PoP, igy penzt nem fogok kiadni erte de ha hozzam vagjak ingyen, lehet kijatszom majd 1x
0
0
0
0
downuser avatar
A grafikájához képest indokolatlanul nagy a gépigénye.
0
0
0
0
💬 4
enslaved avatar
@downuser: A mai világban ez tényleg marha nagy gépigény:
CPU:
Intel Core i7-6700 3.4 GHz, AMD Ryzen 5 1600 3.2 GHz
RAM:
8 GB (Dual-channel setup)
GPU:
NVIDIA GeForce GTX 960 (4GB VRAM) or AMD Radeon RX 5500 XT (4GB VRAM)
DX:
DirectX 11
OS:
Windows 10/11 (64-bit only)
STO:
30 GB
RES:
2560x1440 [2K], minimum 60 FPS, Graphics Quality High
0
0
0
0
downuser avatar
@enslaved: Androidos telefonokon néznek így az ilyen típusú játékok.
Nekem annyira mindegy, ha neked tetszik, nyomassad.
0
0
0
0
enslaved avatar
@downuser: Sokszor hiába csillog meg villog egy játék, ha tartalmilag semmit nem ér, de gondolom ezzel te is egyetértesz. Egy Zelda pl. ma is köröket ver N64 - en a legtöbb mai modern játékra. Nyilván én sem ezt vártam egy POP játéktól, de 5000 ft - ot azért megér egy Ubisoft+ keretein belül, egyszer meg csak megkapjuk a trilógia újragondolását (vagy nem).
0
0
2
0
raw_god93 avatar
@enslaved: Maximális 100+. Én is várom a Trilogy Remake-t, de tekintve azt, hogy mi volt a trailer alapján, nem csodálom, ha csak ezt adták ki. Hatalmas az elvárás a Trilogy Remake iránt. Ez meg egy szimpla teszt.
0
0
0
0
Mizushio avatar
Kár hogy a 2,5D nem az én világom, szóval felejtős számomra.
0
0
2
0
Liptik avatar
Kivittem a demót nekem tetszik, jó én is inkább 3d-s kalandra vártam, meg a SOT remake, de nelem tetszik a térkép rendszer, a csapdák nem maradtak ki, falrol falra ugrálás, és rudról rudra.
0
0
0
0
💬 7
DoggyDog avatar
@Liptik: Micsoda összeszedett mondat tőled! :) 2024-re upgradelted a nyelvi tudásod?
0
1
0
0
TheMenkuPocok avatar
@DoggyDog: Powered by ChatGPT 😂
0
0
0
0
DoggyDog avatar
@TheMenkuPocok: Igen látszik, hogy még nem tökéletes a szavak sorrendje, de alakul az a lényeg . Ha mesterséges intelligencia vagy sem :D
0
0
0
0
Mizushio avatar
@DoggyDog: Ilyen ez az engine váltás.
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@Liptik: Látom az évek alatt nem sikerült változtatni ezen a mondat szerkezeten amit sok helyen tolsz. Egysorosok hada. Plusz tagolatlan mondat kialakítás. Kb a fenti mondatot 3 külön részre is szedhetted volna és a napi toljunk be egy HSZ-t ide megvolt. Nem piszkállak, csak már nevetséges. 🤣
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
@raw_god93: Szerintem jó ez, miért nem ? Csak, mert jobb nem ? Mármint régebben, volt, hogy nem volt jó, de most jobb, mint azelőtt, tehát ez fejlődött és nem vissza, hanem előre volt meg a fejlődés és ez jelentheti azt, hogy jobb nem ? 😅
0
1
0
0
raw_god93 avatar
@Legendrush27: Ezzel nem tudok vetekezni, mert már most leoffoltál. 🤣🤣
0
1
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció