GTA 5. - Szerintem én vagyok az egyetlen, de hatalmas 0 a játékélmény meg a hangulat. Pedig a 3, San Andreas, 4 imádtam...
Megvan már 10 éve többször is nekifutottam, de a 5-6 küldetés utánn annyira nem tudott lekötni.. hihetetlen mennyire nincs hangulata a sztorinak. Az online meg nem érdekel. Más játék nem jut eszembe max régi nes-es játékok, de az nem pc.
Witcher 3. Az első 2 részt szerettem, de a 3 nekem hatalmas csalódás (vagy csak túl nagyok voltak az elvárásaim az agyonhájpoltság miatt). Többször próbáltam nekifutni, de nem bír lekötni.
@MC MaRcI: Számomra eddig igen. Tavaly karácsony előtt vettem meg, hogy az unalmas téli estéken majd legyen mit nyomni, de hatalmasat csalódtam benne. Rengeteg bugba belefutottam amik nagyon keserű szájízt hagytak bennem. Az első 2 részt végigtoltam többször is, a könyveket is elolvastam, de valahogy a 3 nekem nem jön be. Lehet még a jövőben kap majd egy esélyt és változik a véleményem (először az első rész sem jött be, aztán cudarul beszippantott a világa).
@DawnF94: Kinek mi, nekem az alapjáték szintén nem volt annyira hű de jó viszont a hearts of stone dlc az nagyon jó volt, ezerszer jobb mint az alap főküldetés.
@Warlordcommander: Ez alapvetően egy fantasy, de még így is vannak benne nagyon komoly európai középkori referenciák, a boszorkányságról, és a fekete mágiráról, ami az előző részekben nem volt jelen ennyire durván. A Ladies Of the Wood quest három boszorkánya, egy francia folklor történetre mutat vissza, és képeket is használtak fel a Velen beli Crookback Bog nevű faluban egy 15 századi francia kéziratból ; és ez az alapjátékban van benne. Persze a dlc-k alltheway királyak, a Blood and Wine-ban folytatódnak a francia középkori szimbólumok. Aztán még ott van a Bloody Baron quest, szóval hihetelenül erős az alapjáték, de főleg felfedezésben és secondary questekben, de mivel Ciri találkozik a Bloody Baron-nal ezért ezek az említett questek is a főtörténethez tartoznak. Az eggyel nem játszottam, de kettővel már igen, és ha ott befejeződött volna a franchise, akkor feledésbe merült volna.
@DawnF94: Bocsánat ha nem értetted a hozzászólásomat a viszont előtt kimaradt a vessző azt leszámítva nem tudom honnan jött az hogy nem volt hű. Én a "hű de jó" szókapcsolatot használtam így egybe. A hű egy hangutánzó szó is ;)
@Warlordcommander: hmm oké, my bad, pár órája végeztem éjszakai műszakban 😀 de ettől még nem lesz fényévekkel jobb a dlc mint fősztoriszál, én rengeteg effortot látok az alapjátékban, többet is mint a dlc-kben, a már fent említett folklor kutatások miatt; és nem lesz jobb az 1, és az Assassin's of Kings a Wild Hunthoz képest. Ha ezeket a néprajzi történeteket ismernéd, akkor nem gondolnád legitnek azt, amit @Sean felhasználó mondott. -.-
@CulturalCat: Megértem.
Kell hozzá egy lelki állapot hogy az ember ne vegye szándékos szívatásnak a második pályától kezdve az egész hátralévő "játékot".
@Palanova: El se jutottam addig, fél órát játszottam vele addig kicrashelt 2-ször. De hogy a Spintiresből hogy lett egy ilyen "szar" sorozat azt máig nem értem, az első része az kegyetlen jó volt. Meg egyszerűen valahogy szarabb a fizikai motorja.
@CulturalCat: Fél óra alatt aligha láttál komolyabb fizikát benne- max kis víz meg egy kis sár Mitchigan első területének első harmadában, és akkor a nádas, mocsár, hó, jég, átfolyások, felfagyások egész rakományt elnyelő tavak még sehol nincsenek - , így javaslom hogy a mostani patchszinten nézd meg újra, mert lehetséges hogy csak akkori verzió fagyogatott. Feltételeztem hogy komolyabban beleástad magad - höhö, beleástad - és azért vagy csalódott nem pedig azért mert nem ment a gépeden.
@CulturalCat: Crash nem tudom mért lehetett...ha haverral toltad lehet online probléma volt, viszont az hogy rosszabb nem mondanám, ez fix. Ha nem kevésbé ismert műfaj lenne ez a szimulátorosdi, akkor tuti, hogy kaphatott volna díjat....mondjuk kapott is valamit. Grafika istentelen jó, ahhoz képest, hogy nem valami big-big engine megy alatta és a fizika is elég összetett. Nagyon nem mindegy, hogy miket viszel magaddal és hogyan, de nyilván ez csak később mutatja meg magát, az eleje séta, a vége már szenvedés is lehet akár :D .
@Andor1997: Mindegy, összességében nekem ez nem Spintires, nekem az a Spintires ahol szovjet teherautókkal fát szállítok egy sárdagonyázós folyókon átvezető mapon. 😀
@CulturalCat: Ebben is van ilyen, sok mást szállíthatsz ruszki vidéken is, ruszki környezetben ruszki járművekkel is! Ráadásul ha jól tudom konzolon is modolható, PC-n fixen. Azt raksz bele amit akarsz, ha az alap szörnyek nem jönnek át.
@Andor1997: Csak éppenséggel nem létező a nevük a teherautóknak és kb. 10 órát kell játszani az elsőpályán hogy feloldjam a következő pályát. És mondtam hogy fát akarok szállítani és nem mást.
@MC MaRcI: Ugyan ez. Pár év elteltével a második nekifutásra mikor különféle retró játékokat vettem elő újra akkor magam sem értettem hogy ez elé hogy tudtam leülni anno, ráadásul végigvinni 🤣
@Andor1997: Hát igen,nekem nagyon akad. A more fps mod pedig nem működik belépek és azonnal kilép.
Többek között ezért is szeretném majd a gépem fejleszteni meg a CS:GO miatt.
Rengetek ilyen játék van sajnos ,de talán az első helyen a CS:GO áll sajnos tele van csalókkal ami ellen nem tesznek semmi komolyabb lépést,de ez csak az egyik hibája... a közössége egyszerűen szőrnyű,ha nem orosz 10 évesekkel találkozok akkor javarészt toxic játékosokkal a kezdetekben nagyszerű játék volt ,de már sajnos elég gyenge lett a színvonala és őszintén sajnálom ,hogy ez így van :/
CSGO. Egyszer egyik barátomnál próbáltam. Igaz DM volt, de sokkal rosszabb a CSGO-s community első benyomásra mint a LOL-os community... CSGO = oroszlaktanya, LOL = 9 éves lengyel kisfiúk laktanyája.
Talán kettőt ha tudnék mondani mind a kettőt egyik haveromtól kaptam aki azt mondta jó játékok (megjegyzem kilenc éves voltam) Az egyik játék egy dinoszauruszos játék volt.. talán a Segatól az irányítás nehéz volt ha vissza mentél az adott pálya részről akkor a dinoszauruszok visszatértek. A karaktereknek pedig olyan hegyes volt az orrúk hogy a monitoron keresztül is majd kiszúrták a szemem 😃. A másik pedig a Stalker Clear sky volt mivel akkor nagyon nem játszottam FPS-sekkel ezért furcsa volt és ijesztő még az első pályán sem jutottam túl. Azóta ezekkel a játékokkal nem is találkoztam.
Sziasztok én még elég kezdő vagyok játékok terén kaptam egy gépet a következő paraméterekkel:
AMD Ath II 2X3200Ghz /8GB DDR3 1TB HDD és egy 2GB VGA 128-bit GT630 és ez az alaplap neve, Foxconn RS780/880 Motherboard a kérdésem a következő lenne miért lagol a far cry 3? és milyen rocit támogat az alaplapom a válaszotokat előre is köszönöm Rebeka 7 UI: és elnézést a helyesírásért 😞 😀
- A Call of Duty széria 2013-tól napjainkig, egyszerűen undorító.
- Need For Speed (a mostani)
Jézusom, hogy mondhatja valaki, hogy a GTA V-re, hogy élete legrosszabb játéka? Szerintem csak fel akarja magára hívni a figyelmet. Az elmúlt 5 évben nem volt még olyan erős játék szerény véleményem szerint ami megingatná a vezetői posztját. Több mint valószínű, hogy nem hiába van benne itt az oldalon is mindig a TOP 3-ba, és jelzem úgy, hogy ha jön valami új mindig az van fel hypolva.
Hát, Rossz PC Játékok Sorozatból rengeteg játékot kipróbáltam, de hát ezeket nem sorolnám ide.
Need for Speedben csalódok évről évre, Rivals bejött, de utoljára a 2005-ös Most Wanteddel tudtam jól szórakozni.
Serious Sam 3-ban csalódtam még, valahogy nekem nem volt meg a feelingje, mint az első 3-nak (FE, SE, 2)
Duke Nukem Forever is csalódás volt, hiába az ergya grafika, engem az nem zavart. Sok minden más viszont igen, hamar kuka volt. Istvan1995 kollega említette az F1 2015-öt. Szintén csalódás. Az F1 2011 tudott utoljára úgy lekötni, hogy huzamosabb ideig.
A Carmageddon Reincarnation még az, ami ide sorolható, mert megjelenéskor egyszerűen pocsék volt. Most kapott egy majd 7 gigás patch-et, így már azt mondom, hogy nagyon jó játék lett. Ha eltekintünk a járművek borzalmas irányításától.
Az új Worms részek is ide sorolhatóak, a Worms Armageddon (ami nem mai darab) óta nem találtam értelmes részt belőle, amire azt mondanám, hogy na, ez jó! (Talán még a Worms World Party)
Így most 8 óra éjszakázás után hirtelen ennyi jutott eszembe 😀
Volt pár, amit nem tudtam végigvinni, de inkább csak ízlés dolga. Pl a Sims sosem jött be, az ilyen jellegűekkel nem tudok mit kezdeni.
Olvasgatva a topicot, a Skyrimon meglepődtem. Nálam a TOP5-be bőven belefér, de na, ízlés kérdése 😃
F1 2015. Ez a része nagyon gyér lett. Csalódtam benne. Optimalizálatlan, össz-vissz laggol benne az FPS. Az előző szériák sokkal jobbak voltak. Kár, hogy elcseszték. Meg a törés modellezés....Atya ég!
Értem én, hogy életetek legrosszab játéka a Syrim meg a GTAV, de akkor nektek mi tetszett? Úgy igazán? Mert ha nem érted a GTAV zseniális humorát, és a Skyrim komor, baljós hangulatát veled van baj.
Need... For... Speed SHIFT 2. Ez a játék miatt ki se próbáltam az azóta megjelent NFS-eket (Kivéve a Most Wanted 2012-t De az lehet hogy még sza*abb..) mivel ennek a játéknak az irányíthatósága, a tuningja, és szinte minden eleme (Talán a Grafika ami miatt még nem b**ztam be egyből a kukába) egy nagy rakat sz*r. Inkább nem is írok többet, mert csak felhúzom magam (Xbox-on játszottam vele, de soha többet nem veszem elő)
Ha valaki azt hiszi, hogy egy jó Limbo utánzat, az téved. Ez egy mocskos RAGE game, semmi több. A játék felétől, többször káromkodtam, mint az elmúlt 1 évbe összesen. Szerintem senki nem próbálja ki, hiába próbálja magát eladni külsőleg az egyszerűségével, belül egy fölöslegesen nehezített idegesítő baromság.
Megvan már 10 éve többször is nekifutottam, de a 5-6 küldetés utánn annyira nem tudott lekötni.. hihetetlen mennyire nincs hangulata a sztorinak. Az online meg nem érdekel. Más játék nem jut eszembe max régi nes-es játékok, de az nem pc.
Kb levegőhöz nem jutottam. Mindig megtámadott random egy vadállat vagy egy szektás nyomorék.
Kell hozzá egy lelki állapot hogy az ember ne vegye szándékos szívatásnak a második pályától kezdve az egész hátralévő "játékot".
nem tudom mi tetszhetett benne
Asszem ez volt a leghosszabbnak tűnő játékom
Többek között ezért is szeretném majd a gépem fejleszteni meg a CS:GO miatt.
AMD Ath II 2X3200Ghz /8GB DDR3 1TB HDD és egy 2GB VGA 128-bit GT630 és ez az alaplap neve, Foxconn RS780/880 Motherboard a kérdésem a következő lenne miért lagol a far cry 3? és milyen rocit támogat az alaplapom a válaszotokat előre is köszönöm Rebeka 7 UI: és elnézést a helyesírásért 😞 😀
Ben and ed.
Egyszerűen leírva; egy foss!
- Need For Speed (a mostani)
Jézusom, hogy mondhatja valaki, hogy a GTA V-re, hogy élete legrosszabb játéka? Szerintem csak fel akarja magára hívni a figyelmet. Az elmúlt 5 évben nem volt még olyan erős játék szerény véleményem szerint ami megingatná a vezetői posztját. Több mint valószínű, hogy nem hiába van benne itt az oldalon is mindig a TOP 3-ba, és jelzem úgy, hogy ha jön valami új mindig az van fel hypolva.
Egyszerűen idegesítő benne minden.
Need for Speedben csalódok évről évre, Rivals bejött, de utoljára a 2005-ös Most Wanteddel tudtam jól szórakozni.
Serious Sam 3-ban csalódtam még, valahogy nekem nem volt meg a feelingje, mint az első 3-nak (FE, SE, 2)
Duke Nukem Forever is csalódás volt, hiába az ergya grafika, engem az nem zavart. Sok minden más viszont igen, hamar kuka volt.
Istvan1995 kollega említette az F1 2015-öt. Szintén csalódás. Az F1 2011 tudott utoljára úgy lekötni, hogy huzamosabb ideig.
A Carmageddon Reincarnation még az, ami ide sorolható, mert megjelenéskor egyszerűen pocsék volt. Most kapott egy majd 7 gigás patch-et, így már azt mondom, hogy nagyon jó játék lett. Ha eltekintünk a járművek borzalmas irányításától.
Az új Worms részek is ide sorolhatóak, a Worms Armageddon (ami nem mai darab) óta nem találtam értelmes részt belőle, amire azt mondanám, hogy na, ez jó! (Talán még a Worms World Party)
Így most 8 óra éjszakázás után hirtelen ennyi jutott eszembe 😀
Olvasgatva a topicot, a Skyrimon meglepődtem. Nálam a TOP5-be bőven belefér, de na, ízlés kérdése 😃
Egyik ismerősöm azt mondta nézzek fel... Életem legrosszabb 20 perce volt.