Melyik filmet/sorozatot nézed most?

Szerző: , 2016. January 05., téma
Fórum » Film, sorozat
Ide mindenki leírhatja hogy éppen most milyen filmet néz, kezdem én: Rocky.
Hozzászólások: 679
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
bukta2 avatar
Halálos Iramban 9 (és hát elég lol már... 😃 ezeket a halálos iramban filmeket már rég nem veszem komolyan egy jó akció filmnek elmennek) és én így szeretem őket! De amit ebbe művelnek már néha megnevettet 😃 de azért jó kis film lett ez is. Az a titka hogy nem kell komolyan venni, sokan ez miatt utálják a sorozatot már mert egy full komoly filmet várnak,de ez a ,,frencsájz" már rég nem a realitás talaján versenyzik 😃
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@bukta2: A 7. rész nekem anno nagyon bejött, azzal szerettem meg igazán a szériát. A 8. részét már moziban láttam 4 éve, és nekem csalódás volt az elődhöz képest (talán bőven is), de azért kifejezetten jól szórakoztam rajta. Bevallom nekem az 5.-6. részből nincs olyan sok meg, talán végig nem is láttam őket, viszont az emlékeim jók. 2-3-4. pedig nekem teljesen kimaradt. Most én is gondoltam rá hogy teszek ezzel a 9. résszel egy próbát, de mondta pár ember hogy ez kifejezetten unalmas leülős néhol, nos én bármit megbocsájtok egy filmnek de ha unalmas azt nem. Igazából szívesen moziznék egy jót, de sem a Démonok között 3, sem a Furious 9 nem érdekel annyira igazán, és mindkettő kapott bőven hideget meleget is. A spirált meg már láttam közben, az egész jó volt egy 1x nézősnek.

Most engem meg ilyen Godzilla Kong ellen, meg Hang nélkül 2 ezek nem érdekelnek igazából.. Sem ez Egy igazán dühös ember...

Valami olyan filmet néznék amire élvezettel ülök be, mint például az Aszfalt királyai, Hobbit trilógia, Zombieland. Most utóbbi mozizásaim is ilyen Nagypapa hadművelet volt, meg Átok háza, mondanom sem kell borzalmas filmek voltak. A staten island királya pedig aranyos mozi volt, de hát nem egy olyan film ami annyira megmaradna..
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Blade890: Hang nélkül 2 kb 30 percig bírtam, nagyon uncsi volt... az első része tetszett de ez a 2. Nagyon unalmas volt nekem, életrevalók, zöld könyv, én inkább az ilyen filmeket szeretem (élettajzi dráma) de igazából megnézek mindent.
Pl a démonok között 1 az nagyon tetszett, a 2 már kicsit uncsibb volt de még nem volt rosz viszont ez a 3... nos ez unalmas
0
0
0
0
no avatar
Száll a kakukk fészkére (1975)

Letudtam a köreimet vele, 10/9 az értékelésem, azonban nem egy olyan film ami feltétlen a szívembe zárja magát. Kicsit unalmas néhol, érdekes a zenei választás is. Egyébként valóban kiváló gyönyörű film, és az egyik legdühítőbb befejezés (és egyben legszebb?), amit valaha láttam. Azonban nem feltétlen egy olyan film amit annyiszor újraszeretnék majd nézni, ahhoz sajnos kifejezetten lassú és olykor nyomasztó, idegesítő is. Inkább a film tanulsága itt a lényeg, nem a szórakoztatási faktora.
0
0
0
0
no avatar
300 - A birodalom hajnala (2014)

Szórakoztatóbb, látványosabb mint az első. A főbb karakterek is szimpatikusak nagyon. Megérte újranézni.

Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (2005)

Gyerekkorom egyik kedvence, klasszikus Disney minőség (amikor még volt igazi minőség). Elképesztő zene és látvány, klassz történetvezetés, kiváló színészek (gyerek színészek).

Zathura - Az űrfogócska (2005)

Másik hatalmas kedvenc, régen 2006 környékén vettük fel HBO-ról még kazira, rongyosra néztem.. Kiváló a két testvér, Josh Hutchersont alapból nagyon kedvelem és a Terabithiaval nálam végleg a kedvencek közé került. Nagyon látványos, olykor feszült érzelmes a film, ha éppen történik valami ha nem, akkor is tartja a parádés szintet.

Harry Potter és a Tűz serlege (2005)

A legjobb Potter film ami valaha készült. Ez a film annyira parádésan jó, hogy alapvetően nincs mibe belekötni. A zenéje fenomenális, a próbák, az újítások. Alapvetően az első 4 Potter film a legjobb, és mindegyik bivaly erős szerintem de ez tudott a legjobban bevonzani.
0
0
0
0
Superman79 avatar
Csernobil

Azért eléggé durva, hogy mi történt ott. Embertelen.

Nekem nagyon bejött a sorozat. Ajánlom megnézésre
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@Superman79: Jól feldolgozza, ez igaz.
Érdekes volt látni az 5. részben a tárgyalást és az egész "lehetséges" magyarázatot.

De ezt nem egy szórakoztató csatornának kellett volna bemutatnia 30+ évvel később. Vagy korábban kellett volna, hogy az emberek felfogják mi is történt ténylegesen és mire számíthatnak, vagy később, amikor már nem él aki átélte ezt a hozadékát.

De a nézettségért és pénzért persze bármit.

Az egészségkárosító hatások és az azóta vele összefüggő halálesetek ma is is velünk vannak. Az a szerencsés aki akkor még nem élt és remélheti hogy a családjából nem örökölt ilyen jellegű "ajándékot".

Ezen felül az ott bemutatott tekintélyelvűség ma is is megtalálható nem kevés munkahelyen, 30 évvel később.
0
0
0
0
no avatar
Love, Death & Robots Vol.2

Automated Customer Service - Apple - Android kritikaként is felfogható fricska
Ice - a testvéri szeretetet próbálja bemutatni
Pop Squad - látványban nagyon ott van, de a téma eléggé elrugaszkodott és az end nem happy
Snow in the Desert - látványban top helyezett, témában is, talán az egyik legjobban élvezhető, még ha a világ alig is lett bemutatva - egy egész estés vagy sorozat simán jöhetne belőle
The Tall Grass - látványos, de kb egy 4-6 soros "történetecske" - lehet nem én voltam a célközönsége de kb semmit nem tett hozzá semmihez, önmagáért készült...
All Through the House - remek télapó verzió - Klaus után ebből kellene egy egész estés 😃
Life Hutch - látványos, de a jelenet mintha egy egész estés, parádés scifi filmből lenne kivágva...bővebben még jobb lenne, ez így karcsú
The Drowned Giant - mint a tall grass - látványos, de kb egy 4-6 soros "történetecske" - lehet nem én voltam a célközönsége de kb semmit nem tett hozzá semmihez, önmagáért készült...

Összességében nem érte el az első évad szintjét, semmilyen formában, közel sem volt hozzá. Kevesebb, gyengébb történetek, 8-ból kb 4 ugyanaz a látványvilág, ami nem rossz, sőt a látvány remek, de az első évad egyik lényege a különböző történetek bemutatása egyedi stílusokban. Itt a kb 4 azonos stílus azt sugallja ugyanazok készítették őket ami arányaiban gáz az első évadot figyelembe véve. Zenék felejthetők, sztorik szintén.

Persze egy Beyond the Aquila Rift-et vagy egy Sonnie's Edge-t nagyon nehéz felülmúlni...
0
0
0
0
bukta2 avatar
A halottak serege ( egész jó kis film lett, nem váltja meg a világot de simán nézhető kategória) bár batista lehetett volna benne kicsit keményebb is ha már egy volt pankrátor volt a főszerebben.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
Jóbarátok: Újra együtt
Spoiler!
Néztem volna még mondjuk egy darabig és egy kicsit bővebb is lehetett volna..meg egy két helyen volt néhány indokolatlanság. Összességében amit a szereplők is mondanak a fő gond nekem is az, hogy ez így még egyszer TV előtt tuti nem lesz, hogy mindenki ott van...szomorú. Gyorsan peregnek az évek!
0
0
0
0
bassus16 avatar
Golyó a fejben
Ajánlom mindenkinek egy igazi remekmű ez a film.
0
0
0
0
Superman79 avatar
Bűntudat nélkül
0
0
0
0
💬 10
no avatar
@Superman79: Ez a mostani film Michael B Jordan főszereplésével?
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Palanova: Igen, a Creed-es csávó. Elég jó filmekbe játszik mostanában. Creed 1,2,fekete párduc, a kegyelem ára, meg ez is.
0
0
0
0
no avatar
@Superman79: Na igen, ezzel csak az a baj hogy a címen kívül semmi köze az eredeti regényhez mégis annak az írójával és címével adják el. Személy szerint nem bírom a színészt és ezzel a hozzáállással sem lopta be magát a szívembe.

A könyv teljesen más történetet mutat be, és bár abból is lehetett volna jó filmet készíteni, valamiért mégsem az történt.

Hozzáteszem ez volt az első könyv egy olyan sorozatból aminek a része pl:
Férfias játékok
Vadászat a Vörös Októberre
Végveszélyben
A rettegés arénája
és a 10. könyv a Rainbow Six volt amiből úgye külön játéksorozat nőtte ki magát
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Palanova: Habár nem olvastam a könyvet, de attól nekem bejött a film. Mondjuk, nem értem, hogy miért nem csinálták meg azt a sztorit, ami a regényben le volt írva. Így jobb volt a marketing biztos.

Ezt nem tudtam, érdekes.
0
0
0
0
no avatar
@Superman79: A könyvben John Kelly SEAL volt és leszerelés után fúrótornyok lebontásában segédkezett mint búvár és robbantási szakértő. Várandós felesége egy autóbalesetben meghal amit egy részeg sofőr okozott aki szintén belehalt a balesetbe. Ezután visszavonul majdnem mindentől, míg fel nem vesz egy fiatal stoppos lányt, akiről később kiderül hogy egy prosti volt és a tartójától menekült el. Nem sokkal azután hogy összejöttek, a,lányt kereső marcona fickók megtalálják őket és John súlyosan megsebesül, a lányt meg elhurcolták. A kórházban felébredve tudja meg a hírt, hogy a lány hulláját Baltimore egyik szökőkútjában találták meg, megerőszakolva meg fejbelőve. John amint felépül, elkezdi járni Baltimore utcáit hogy kiderítse ki áll az egész prosti-kábszerhálózat mögött. Gyakran koldusnak öltözve kapja el a dílereket és kínzással szedi ki belőlük ki a felettesük, végül kinyírja őket. Az utcán ezután híre meg egy árnyéknak aki a dílerekre vadászik. És persze a rendőrség is nyomozni kezd, az ügyet egy bizonyos Ryan nyomozó kapja...
Pár heti vérengzés után John-t behívja a haditengerészet, konkrétan James Greer aki ekkor rmég "csak" ellentengernagy, irány észak Vietnám és ki kell menteni pár embert (közöttük egy admirális fiát).
Visszaérve ott folytatja ahol abbahagyta, sorra vadássza le a banda tagjait (az egyiket egy keszonkamrában kínozta meg, ami azért nem egy 16+ os besorolás a filmeknél). Végül elkapja a főfuttatót de a rendőrség is a nyomában van már eddigre.
A két admirális is szagot fog, hogy Kelly nyomában ott a baltimore-i rendőrség és bár eliíélendő amit tett, segítenek neki, és végül egy motorcsónakos üldözésben megrendezik Kelly halálát a Ryan nyomozó orra előtt.
Kikötve a két admirálist Ryan nyomozó kifaggatja végül elengedi őket, és bár él a gyanúval, hogy Kelly nem lehetett akárki és nem is biztos hogy meghalt, két admirális is tartja a hátát érte, plusz Baltimore kicsit tisztább lett, így nem is erőlteti a nyomozást.
És így megszületik John Clark, akit Greer beajánl a CIA-hoz, mint "problémamegoldó".

És amely szerepet olyan színészek játszottak eddig mint Willem Dafoe vagy Liev Schreiber.

Érdemes elolvasni a könyveket is, mert bár majdnem a legjobb témák lettek megfilmesítve, nagyon sok eltérés van a könyv és a filmek között, és csak ritkán a film javára.

És remélem hogy ha ezzel elindítják az egész könyvsorozat feldolgozását, akkor Jack Ryan szerepére John Krasinski vagy Chris Pine kerül és nem valaki harmadik arc, illetve végig is nyomják az egészet és nem szállnak ki 1-2 film után valamint a filmek között sem telik el 8+ év...
Érdekes lenne egy Férfias játékok vagy Vadászat a Vörös Októberre remake, amennyiben tartják magukat a könyvbeli eseményekhez (Vörös Október végén a könyvben volt még pár érdekes jelenet).
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Palanova: Tyű ha!
Hát kössz szépen az összefoglalót.
0
0
0
0
no avatar
@Superman79: Kb az volt az eredeti történet. És ahelyett...
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Palanova: Az volt a közös, hogy katona, és volt felesége kb...
0
0
0
0
no avatar
@Superman79: és a cím 😀

De nem ez az egyetlen ilyen.
A Férfias játékok az már jobban tartotta magát a könyvhöz, és konkrétan a házon belüli harc a filmben jobb volt, a vége a filmben sajnos teljesen más lett, mint a könyvben volt...

A Végveszélyben autósjelenete iskolapéldája az olyan támadásoknak és konkrétan oktatásra is használták utána. Ám a könyv és a film a közepétől szétválik és bár a sztori nagyvonalakban azonos, a körítés más és ezzel egy nagyon fontos szálat kivett a film, ami a későbbi könyvekben komolyan visszaköszön.

A Rettegés arénája film és könyv szintén ilyen. Alapsztori maradt, a körítés teljesen más. A könyvben szaudiak robbantanak, a filmben neonácik...és a vége is teljesen más, könyvben sokkalta ütősebb, mint a filmen történt, bár a film befejezése is jó a maga nemében, nem ér fel a könyvhöz.
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Palanova: Kössz az ajánlót, rálesek
0
0
0
0
Ayistion avatar
South ParQ Vakcina különkiadás
Attack the Block
0
0
0
0
Superman79 avatar
Drive to survive
Hajsza a tulelesert
0
0
0
0
19ati93 avatar
Tenet (2020)
Invázió (2007)
A szállítmány (2009)
0
0
0
0
no avatar
Száguldás a semmibe (1971)

4.5/10
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
Mortal Kombat (2021)
https://www.mafab.hu/static/2021/75/21/100173_1616011579.0148.jpg
0
0
0
0
💬 3
Dooma avatar
@Gyrger72: Feliratosan?
0
0
0
0
Gyrger72 avatar
@Dooma: Angolul, felirat nélkül.
0
0
0
0
no avatar
Elveszett - 2012

Középszerű thriller, idegesítő karakterek és logikai bakik.
Egynek elment igazából. 10/6
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Superman79: Jó kis film! Bár aki ilyen területeken hajózik ahol tudja hogy érheti meglepetés... és nem rejt el legalább 1 fegyvert egy ekkora hajón... hát magára vessen 😃
0
0
0
0
Superman79 avatar
@bukta2: Az is... Plusz még nem ertem, hogy miert nincsenek rendőrök , vagy vakami titkosszolgat egy ilyen hajon
0
0
0
0
no avatar
Éjjeliőr a hullaházban
Sweeney Todd

Mindkettő film nagyon tetszett
0
0
0
0
Superman79 avatar
Ez most komoly? Robert Downley J. Főszereplő, és kb 2 percet van benne?
Amúgy ezen kívül tök jó film. Összehívták fél Marvel cast-ot. 😆😆😆 Scarlett johansson, Jon Favou, Robert DJ.
Spoiler!
nem birtam mar szerkeszteni az elozőt
0
0
0
0
Masterthief avatar
Mostanában csak thriller-eket nézek. Imádom a horrort és a vígjátékot is, de pár éve, kevés belőle a jó. Este a Büntető ököl című filmet néztem meg. Úgy hatodjára. 😃 Megunhatatlan és brutális.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@zsiroslangos: Utána rögtön nézd meg, a második eresztés is 😆
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
@Scorn Face: Már elérhető magyar szinkronnal ?
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@zsiroslangos: Feliratosan néztem meg 5 napja.
0
0
0
0
no avatar
- Faterok motoron

Iszonyúan gyenge film, annyira erőltetett és kellemetlen hogy fogtam a fejemet már. Ami pozitívum az pár sláger, és maga a táj (megfordulnak pár szebb helyen). Összeségében senkinek sem tudom ajánlani, nagyon rosszak a színészek, borzasztóan kellemetlen az összes jelenet és párbeszéd. Utoljára a Nagypapa hadműveletnél éreztem hasonlót.
10/3
0
0
0
0
no avatar
-Cukorfalat (2005)
-Millió Dolláros Bébi (2004)

(Remek volt mindkettő film)
0
0
0
0
bukta2 avatar
Szuperagy

-Nem épp a kedvencem Melissa McCarthy de elviselhető kategória nálam, de a film az valami eszméletlenül jó volt szerintem! 😃
persze vannak benne erőltetett poénok de ezeket leszámítva van benne sok jó poén is 😆
Spoiler!
pl amikor a Tesla-nak mondja hogy ,, szív,sűrít,kipufog!"
😂😆
0
0
0
0
no avatar
Sziklák vére.. Egy jó kis filmre emlékeztem, valamikor 6-7 éve láthattam..
Sajnos minden téren rossz, persze bőven nem nézhetetlen kategória.
Egyszer bőven vállalható igazából.
0
0
0
0
Superman79 avatar
Rocky, Creed - szinte mindet legalább 2-szer néztem, de még mindig nagyon adja.
A sólyom és a tél katonána - nekem nagyon bejött az 1. rész. A Loki sorozatot talán mégjobban várom. Végre Marvel.
0
0
0
0
Superman79 avatar
Zack Snyder igazság ligája.
Ez csak nekem nem jött be? A 17-es film se, meg ez sem. Sok benne a lassitás, már tul sok az ujabb valtozatba. Szinte elviszi már drámaba a filmet, foleg a zene, meg a filmvilag, de ez nem is lenne olyan nagy baj, ha lenne egy jo story. Meg ez a talán 4:3-as képarány? Annak sok ertelme van. Az a baj, hogy nincsenek felépítve a karakterek. Lásd pl.: Marvel. Az első vasembertől mostanáig mindegyik filmjük tök jó. Fokozatosan vannak felelitve a karakterek, es az endgame-be elertek odaig, hogy 1-2 könnycseppet elmorzsolsz a végen. Dc nél ez nincs meg egyaltalan. Nem is ertem mit gondoltak. Egyből akartak egy végjatek szintu filmet, amit a Marvel tobb mint 10 évig epitett.
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@Superman79: Nos ha párhuzamot akarunk vonni a Marvel ligájával akkor a DC igencsak elhamarkodta ezt és igen, valahogy azonnal akartak egy csapatfilmet, és ez volt csak az egyik gond. A másik hogy Batmant úgy cserélgetik mintha itt lenne a világ vége. Plusz a sorozatokkal sem sokat tettek hozzá hogy pl a JL féle Flash történetéhez, mert kb totál két különböző karakter. És ugye a DC azt vallja, hogy a sorozatba nem szándékozik filmes szereplőket rakni, mert a szerep a fontos, nem a színész...szintén hiba.

Ez a JL rávilágított egy fontos eseményre: baromira lényeges a vágás.
Ez a verzió szerintem jobban összerakottabb volt, még úgy is hogy az egyik 2017-es jelenet egy az egyben kimaradt. (Spoiler!
Aquaman vallomása a batmobil motorháztetőjén ücsörögve, miközben hozzáér ww lassoja
) De ez csak fanservice volt, a sztorihoz nem tett hozzá semmit.
A sok lassítás igencsak szembetűnő volt ráadásul sok helyen szerintem indoktalan is.
Összességében érthetőbb és nézhetőbb szerintem, még ha 4 óra is. De lehet hogy két részletben kellett volna leadni: 1 rész szupi felkeltéséig tart, az kb két és fél óra, majd a második rész a többi....

Vágásról sokat volt szó és ugye egyik legjobb példa az SW 4 vége a támadás a Halálcsillag ellen. Eredetileg kb 30 percesre volt szánva, de újra lett vágva gyorsabbra, pörgősebbre, lett belőle kb 13 perc és egy Oscar.
Másik érdekes példa: készült egy YT videó a Passangers című filmről hogy azt hogyan lehetett volna a jelenetek átrendezésével sokkalta érdekesebbé tenni. (
) Oké a film nem egy nagy kaland, de nagyon jól rávilágított a vágásra.
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Palanova: Ja. Ami igaz, az igaz. Nemtom, de ők ezeket hogy nem veszik észre? Egy átlagos néző ilyeneket észrevesz, ők meg dollármilliókat áldoznak be egy projektért, és ilyenekre nem ügyelnek.
0
0
0
0
Ayistion avatar
Arról tud valaki valamit, hogy a South ParQ új része mikor lesz elérhető szinkronosan, és hogy melyik platform fogja nyomatni? Nekem kell a Magyar Cartman hang, abban úgy érződik a genyóság. 😆
0
0
0
0
💬 6
Quadgame94 avatar
@Ayistion: Ahol eddig is ment: Comedy Central. Sztem min 1 hónap, de lehet több is. Aprilis végere tippelnék.
0
0
0
0
Ayistion avatar
@Quadgame94: Nem az adót kérdeztem, hanem a platformot. 😃 HBO GO/max, netflix stb...
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Ayistion: Leírtam hol lesz látható. CC-n kívűl magyarul sehol nem lesz. Ja vagyis de: Ncore, meg egyéb "onlinefilmek.eu.net" stb oldalon.

Kövesd a CC-t és írni fogják mikor lesz látható magyarul.
0
0
0
0
Ayistion avatar
@Quadgame94: Így utólag már rájöttem hogy konkrét f*szságot írtam. 😆 Mostanában annyi minden jelenik meg streaming platformokra, hogy valamiért bennem az volt hogy a SP is jön valamelyikre. Akkor így lehet hogy SubVito marad, mert tv nincs, csak streaming előfizetés.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@Ayistion: Netflixen fent van pár évad amúgy. De természetesen eredetiben. Szóval oda nem kerül fel magyarul és eredetiben is jó sok csúszással fog.

En ma néztem meg és nagyon jó volt 😃
0
0
0
0
Ayistion avatar
@Quadgame94: A járványügyi kiadás is rohadt jó volt, szóval gondolom hogy nem kell ebben sem csalódnom majd. 😃 Az a baj a régebbi részekkel, hogy már vagy 15x láttam mindet, mert van úgy hogy néha csak úgy bekapcsolok egy random részt és akkor megnézem. 😃 Mindenképp Magyar nyelven akarom nézni, mert nekem az sokkal jobban tetszik, mint az eredeti.
0
0
0
0
no avatar
A gépész című filmet tekintettem meg.
Egész jónak mondanám, egy próbát megér szerintem bőven 😀
0
0
0
0
no avatar
Oldboy (2003) - csalódás, nem ajánlom senkinek!
A bamba kiégett semmitmondó főhős, az egész sztori értelmetlen és idegesítő, rettentően lassú az egész mindenki üvölt vagy sír, kapunk heves erotikus jeleneteket, foghúzást.

A sztori annyi hogy egy alkesz apát éppen kiengednek egy fogdából, majd megtudjuk hogy ajandékot vásárolt a lányának. Majd elrabolják egy fülke elől. 15 év börtön, semmit sem tud, valaki büntetni szeretni őt. Kiengedik 15 év után egy tetőn, majd amolyan kirakós szerűen kikell találnia kicsoda ő, miért került oda, mit tett ilyesmik.
Kiderül hogy ő valamikor fiatalon szemtanúja volt ahogy az iskolában az egyik fiú fogdossa a húgát (mármint nem a főhős húgát) majd később dolgokat terjesztett el róluk és a lány öngyilkos lesz (most itt nem megyek bele pontosan). Majd ez az ember úgy büntetni meg őt, hogy úgy alakítja a dolgokat hogy a főhős pedig a saját lányába szeressen bele, majd közösüljenek is. A végén pedig a főhős kutyát játszik fetreng a földön és könyörg csakhogy a lánya ne tudja meg az egészet. Utána a másik csávó öngyilkos lesz. Ki volt a végén az a nő aki a főhőst hipnotilzálta? Ugyanaz aki a cellában is látogatta? Mi volt az a havas táj? Hogyan került ott oda a lánya? Most akkor tulajdonképpen mi is a történet vége? Rettenetesen rossz film, de komolyan ezt aki teheti hagyja ki szerintem. De legalább pipa ez is 😀
Ja igen de azt kihagytam hogy legalább annyi lejött nekem is az egészből hogy elég egy pletyka és akár egy család életét tehetjük vele teljesen tönkre, maradandó sebek. Szóval értem én csak hát jah ez az Ázsiai helyszín, az összes karakter unalmas nemtudsz izgulni senkiert vagy kötődni egy karakterhez sem. A zene pocsék, a mészárlós jelenetek szintén nevetségesek szerintem. A vége rettentően túltúlt, amit a főhős leművel ott az kész kabaré. Nyalogatja ennek a másik fickónak a cipőjét, ugat a földön mint egy kutya.. Ez most egy primitív gyerekes fogalmazás tőlem ez az egész, sajnálom de ez nagyon unalmas film volt.
0
0
0
0
no avatar
Timetrap (2017)

[LINK]

0
0
0
0
💬 3
Warlordcommander avatar
@Palanova: Pont tegnap néztem én is, nekem bejött, szerintem jó kis film volt.
0
0
0
0
no avatar
@Warlordcommander: Jó volt, még ha lassan is indult be és nem a "megszokott" időhurkos, mint pl. a Timeline (2003) vagy a Lake House (2006), de szerintem a végére még befért volna egy 5-10 perc ami jobban elmagyarázza a befejezést, mert így nekem picit wtf 1-2 momentum.
0
0
0
0
xymano avatar
@Palanova: Én is tegnap néztem meg és nekem is a végéről hiányzott az az 5 10 perc.
Tegnap, előtte még megnéztük A karanténban-t
Egyszer nézős filmnek nem volt rossz.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
WonderWoman 84, sok rosszat írnak róla, de szerintem ugyan olyan egyszer nézhetős volt mint az összes többi dc és marvel film. 😉
0
0
0
0
💬 7
no avatar
@Warlordcommander: Énsem kedvelem ezeket a szuperhős mozikat annyira, mondjuk a Vasember 3 volt talán ilyen bűnös élvezet, meg nyilván a Végtelen háború de alapból a java tényleg idétlen unalmas bohóckodás. Számomra még a Sötét lovag is az, pedig imádom a zenéjét. A régi Marvel filmeket mint pl a Fantasztikus négyes (2005), vagy a Tobey Pókember filmek azokat viszont kedevelem, de ott is édesít azért valamennyit a nosztalgia. A Sötét lovag például volt már minden idők 3. legjobb filmje is, ami ugyebár viccnek is rossz dehát ebből látszik hogy mennyire rajonganak ezért. Wonder Woman, Justice League, Suicide Squad, Batman V Superman ezek már alapból egyáltalán nem érdekeltek sohasem
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@Blade890: Nekem még mindig a The Punisher (1989 és 2004) tetszik a legjobban ha marvelről van szó.
Abból kéne végre egy ütős részt csinálni.
Tudom van sorozat is, de nem áll szándékomban egy percet sem nézni belőle...
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Azt láttam többször is, valóban nagyon jó kis film volt 😀 Mármint a 2004 változatot láttam
0
0
0
0
BenjaminHun avatar
@Scorn Face: Pedig a netflixes jól meg van csinálva szerintem.
0
0
0
0
Superman79 avatar
@Warlordcommander: Én is megnéztem.... Ugyanaz az a véleményem, de a marvel filmek nekem nagyon bejöttek. Dc ből max az aquaman. Marvel ből asszem mindegyiket lattam már.
0
0
0
0
no avatar
@Warlordcommander: A trailer (
) alapján teljesen mást vártam mint amit kaptam, és amit kaptam az olyan rossz volt, hogy azt leírni nem lehet. Nem szoktam a valóságot belekeverni a filmekbe, mert nem az a jellemző egyik filmre sem hogy a valóságot élethűen mutatja be, de a felénél volt egy jelenetsor amit már nem bírtam elviselni (
), annyira hülyének lett nézve a néző hogy arra nincs szó, sem több szóból álló kifejezés. Mondom ezt a Marvel 10+ és az Aquaman film után. Első WW nézhető volt és még akár jónak is mondható, de ez...egy kicsi jót is róla:
- a trailer előszedett egy elfeledett, remek zenét
- legalább egy memet köszönhetünk neki, szal mégsem volt értelmetlen az egész.
https://i.imgur.com/awrf2fO.jpg
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Palanova: A "de szerintem ugyan olyan egyszer nézhetős volt mint az összes többi dc és marvel film." mondatot nem jó értelemben értettem. 😀 Inkább úgy irom akkor, hogy ugyan olyan rossz volt mint azok 😀
0
0
0
0
no avatar
The Hole (A Gödör) 2001

Ez régen megvolt nekünk lemezen, és már akkor is nagyon kedveltem.
Most jó 9 év után újra eszembe jutott, és a mai napig nagyon bejön, nagyon nyomasztó film a végén egy remek csavarral. Nem mellesleg a színészi játékok is egészen jók ha engem kérdeznek. Ezt a filmet szerintem viszonylag egészen kevesen ismerik, én mindekinek tudom ajánlani azoknak, akik szereti a nyomasztó idegborzolós pszichológiai filmeket. Rám gyerekként viszonylag nagy hatással volt az egész film. Ajánlani tudom 😀
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Tetszett, kicsit talán hosszú és van benne pár logikai bukfenc, de amúgy kellemesen elszórakoztam rajta. Bár nem valószínű hogy ezt sokszor előveszem majd..
Azért ez nem egy Pusztító vagy egy Die Hard 3
De azt megkell hagyni hogy iszonyúan látványos a korához képest és a két főszereplő is nagyon jól hozza a figurákat.
Akciófilm kategóriában nálam 7-8 körül lenne
0
0
0
0
no avatar
@Blade890: Nem ez nem egy Pusztító vagy Die Hard 3, ezt John Woo rendezte ami azért mégiscsak valami. És bár az alapötlet nem éppen általánosan elfogadott módja a beépülésnek, cgi nélkül is azért bőven vállalható a látvány. És hát a szokásos Woo kamerabeállások sem rontottak az élményen.



És Travolta sem csak az a fapofa aki szokott lenni:
https://media.giphy.com/media/l4FGyfiNfq6zuaFvG/giphy.gif
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Kedvelhető darab de azért nem magasztalnám annyira.. Nem éreztem a film egyik jelenetében sem azt hogy fúú ez most mennyire erős lenne, egyszerűen csak az összképre mondanám hogy egy korrekt akciófilm, nem szokványos történettel.
John Woo neve sokat nem igazán mond nekem, tudom hogy rengeteg akciófilmet rendezett és sokan kikiáltották a műfaj királyának, de számomra nem lesz attól jó egy akciófilm hogy elképesztő bunyós részek vannak benne és robbanások. Számomra a Con Air is ilyen vagy a Szikla.. Teljesen korrekt filmek, egyszer kiváló szórakozás de semmi több, ezek nem azok a filmek nekem amiket annyiszor elővennék. Látványosak, remekül megkoreografált akció jelentek, esetleg helyenként 1-1 beszólás de igazából ennyi. Így vagyok a John Wickel is, végig verekednek, a színeket nagyon kiemelik ott például de semmi súlya az egész filmnek, olyan mint egy 18 karikás Bud Spencer film.. Valakik imádják, én nem. Egyáltalán nemtudok azonosulni Keanuval, őt a Féktelenülben csíptem de itt teljesen közömbös ez a karakter. A Fallen trilógia például nekem fokokkal jobban tetszik, számomra köröket ver Wickre.
Igazából az a fő gond hogy ezekből a filmekből nem tudok egy jelenetet sem kiemelni hogy ezt mennyire újranézném, mert nincs ilyen. Itt csakis az összkép ad ki egy korrekt kis filmet.
0
0
0
0
no avatar
@Blade890: Azért az Álarcban van egy jelenetpár ami szerintem sokat elmond a két karakterről és nem feltétlenül a lövöldözésről szól:

és

Semmi nem "kényszerítette" őket hogy így cselekedjenek, és mégis azt tették amit.

John Woo-t azért érdemes kiemelni, mert a kamerakezelés, lassítás és a koreográfiában nem mindennapi, tucat jelenteket pakol össze.

Igen a Con Air és a The Rock mindkettő remek a maga nemében és eléggé parádés a szereposztásuk is, semmi kétség.

John Wicknek szerintem az első filmje volt ami igazából jó volt. Volt motiváció, még ha a végén a "főgonosz" nem is értette:
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Honnan van ekkora tudásod ezekről a filmekről vagy rendezőkről? Látom azért otthon mozogsz ebben valamennyire 😀
0
0
0
0
no avatar
@Blade890: Az ember utánanéz annak ami érdekli.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Ja mondjuk amit küldtél a film utolsó percei ez valóban nagyon szép jelenet ezzel a zenével, mondjuk igen..
0
0
0
0
Superman79 avatar
Money heist-ról a véleményetek? Elkezdtem, de nem jött be annyira.
0
0
0
0
💬 1
mareszinho95 avatar
@Superman79: Nekem nagyon bejött. Elég sok sorozatot néztem/nézek és nekem a személyes kedvencem. Eleje kicsit vontatott de azt inkább az első pár részre szokták mondani.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
Greenland. Szokások Gerard Butler film. Egyszer megnézhető.
0
0
0
0
19ati93 avatar
Greenland – Az utolsó menedék
0
0
0
0
no avatar
- Nincs alku
- Ollókezű Edward
0
0
0
0
no avatar
Idén elkezdtem pótolgatni olyan filmeket, amik kimaradtak az életemből.
Íme egy lista:

- Játsz/ma
- Viharsziget
- Ház a park szélén
- Angyalszív
- Top Gun - ebben nagyot csalódtam
- A kiképzés - ez is nagyon túlértékelt mozi, 1x elszenvedtem rajta.
- Péntek 13. - V. rész
- Szökés Alcatrazból
- Országúti diszkó
- Más világ

Most egyenlőre asszem ezeket láttam az elmúlt 2 hónapban, rengeteg filmet szeretnék pótolni még!
0
0
0
0
💬 5
no avatar
@Blade890:
- Top Gun - ebben nagyot csalódtam
ha nem akciófilmnek nézed hanem drámának amiben van pár felejthetetlen akció jelenet is akkor teljesen nézhető

hasonló témában ha nem láttad még:
Végső visszaszámlálás ([LINK])
Vadászpilóták ([LINK])

És ajánlom a Hatodik napon-t is ([LINK]) ha már a Játsz/ma és a Viharsziget is terítéken volt.
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Nem szeretem a vadászgépeket, illetve történetet sem kaptam. Nekem nem jött be. Tom Cruise filmeket nem szeretem, egyedül az Utolsó szamurájban bírtam őt nagyon. Ezt a filmet a nosztalgia édesíti meg, illetve a vadászgépek iránti szenvedélye sok embernek. Filmnek szerintem pocsék, talán mint videoklip.. Egyébként röpke 20 évem alatt legalább 300-350 filmet láttam már szerintem, épp ezért kezdtem most mazsolázgatni mert sok alapmű maradt ki. Mint például a Játsz/ma vagy az Angyalszív. Kaptam már listákat GYK-n is amikből majd válogatok. A fent említett listátról minden nagyon tetszett kivéve a Top Gun és A kiképzés.
UI: Ja igen persze a légi felvételek nagyon pofásak ezzel nem vitatkoznék, viszont mivel fikarcnyit sem érdekeltek sosem a vadászgépek így nem tudtam "élni" ezeket a jeleneteket sem egyáltalán 😞
0
0
0
0
no avatar
@Blade890: Na igen, ha a repülés és a gépek nem érdekelnek akkor megértem hogy nem tetszett. Más célja nem nagyon volt, mint egy toborzófilm, annak viszont tökéletes, de ennek ellenére nem nevezném alapműnek, mert bár a zene és látvány ott van, nem olyan hatásos mint mondjuk egy Játsz/ma.

Egy filmet meg nem írnék le csak mert xy a főszereplő. Ha jó az alaptörténet és látvány, nincsenek benne nagyon elb*szott logikátlanságok és túltolt, felesleges drámázás akkor annyira rossz nem lehet a film, akárki is játssza. Lehet másik színésszel jobb lett volna a film, de lehet hogy rosszabb. Lásd amerikai remake-ek...
0
0
0
0
no avatar
@Palanova: Most kicsit megrekedtem a filmezés terén, sok jó film van de egyenlőre nem tudom mit is kéne néznem..
0
0
0
0
no avatar
@Blade890: Talán ezeket érdekesek lehetnek még, ha nem láttad volna valamelyiket:
Cypher ([LINK])
Equilibrium ([LINK])
Johnny Mnemonic ([LINK])
Tron ([LINK])
Lake House ([LINK])
Serendipity ([LINK])
Harlem Nights ([LINK]) - kivételesen szinkronosan érdemes megnézni
0
0
0
0
gyuri191 avatar
viasat 3-on megy a totális star wars fanchise tegnap is azvolt este
0
0
0
0
Superman79 avatar
Harley és a Davidson fiúk
0
0
0
0
no avatar
Greenland (2020)


Spoilerbe írom a véleményt
Spoiler!

Ez az a film amire semmi szükség nem volt. 2012-t láttuk már és ez kb ugyanaz. Csak ott érdekesebben volt kidolgozva az egész.
És sajnos ennek a filmnek a negyedénél bedobott "fordulat" volt az ami teljesen hiteltelenné tette az egész film alapcselekményét, miszerint önerőből kellene eljutniuk biztonságba és ez az út az amiről a film szól. Anélkül az értelmetlen fordulat nélkül kb 20-30 perces lett volna az egész. Jön a riasztás, odamennek, felszállnak a gépre és biztonságba jutnak. Feltételezem majd valaki összevágja ezt a verziót is amolyan critical thinker's cut -ba 😃
Kb olyan mint amivel annak idején a The Martian című könyvet/filmet is vádolták: a kezdeti homokvihar nélkül semmi rendkívüli esemény nem történt volna, nem hagyták volna ott, és könyv/film sem lett volna, mert nem volt miről szóljon.
0
0
0
0
💬 4
Superman79 avatar
@Palanova: Evvel az erővel a Rocky-t is bele lehetett volna tenni egy részbe. Rocky kezdő, van benne potenciál, Apolló kihívja, leveri, és kész. Ugyanígy akár a Marvel univerzumot is. Ezért jó ha van benne fordulat. Azért nem volt annyira értelmetlen az a bizonyos fordulat. Spoiler!
a gyerek cukotbeteg, vagy olyasmi, és nem engedik be a gépre. Logikus, hogy ezutan megtesznek mindent, hogy túléljék a katasztrófát,és megpróbálnak eljutni a menedékbe.
Nekem tetszett.
0
0
0
0
no avatar
@Superman79: Nem értek egyet. Logikus és hihető fordulat az jobbá tehet, kultstátuszba vagy még feljebb emelhet egy filmet, lásd Hatodik érzék, Hatodik napon és még sok más, igaz kb csak egyszer nézős, mert a fordulat többedjére már nem üt akkorát.
Ezzel szemben a nézők totális hülyének nézése, értelmetlen dráma és fordulatnak titulált valami, aminek nulla értelme, előzménye nincs, porba küldheti az egészet, akármilyen látványos a CGI, lásd SW 8-9. SW 7-et azért veszem a nálam bukottak közé, mert bár nem volt a legjobb rész, egy kellemes bestof jelenetválogatás volt az előző 6 filmből.

Spoiler!

Telefonján spéci módon üzen a kormány - nem egy szabvány sms- vagy akármi-, nyilvántartva az egész családját. A család TV-jén, ami szintén wtf? momentum volt, megismétlik az egész családnak ugyanazt a felhívást.

Majd pont a kölyök betegségéről nem tudnak, egy olyan rendszerben ahol az ilyen kütyünek az ára átszámítva kb 1.680.000 .- és még egyszer ugyanennyi kb évente és ahol kb 10 éve komoly dilemma volt az "okos" inzulin pumpa sérülékenysége hackelés ellen.

Emiatt hasalt el nálam az egész.
0
0
0
0
no avatar
@Superman79: Kis elmélkedés:
Spoiler!

Lehet érdekesebb lett volna a film, ha egy két órás realtime roadmovie készül belőle, mondjuk két óra múlva indul az utolsó gép (a film is ugye két órás, így emiatt lenne realtime és az időpontokra is figyelnének, mint a Fülke vagy a Liberty Stand Still című filmek esetében), ha nem érnek oda itt maradnak...és az odaútról szólna az egész, pl kocsijuk lerobban/égből hulló törmelék széttöri, út szélén megtámadják őket, akik felveszik őket nem őszinték, onnan kikavarodni, másik kocsit szerezni, üzemanyagot bele, a katonai bázis előtt megpróbálják tőlük elvenni a telefonjukat, végül bejutnak, fel a gépre, ekkor törnének be a bázisra az emberek, gépük még fel tud szállni, odaút, leszállás, és ahogy az eredeti film folytatódott...
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció