Köszönöm, köszönöm😃😆, még teszek nektek 1et estére😃😆
Nelly Butler szelleme
1799 egyik augusztusi napján különös fantomhang szólalt meg
Abner Blaisdel otthonában. A hang George Butler kapitány nemrég elhunyt feleségének mondta magát, és személyes jelleg?
információkat közölt azonosságának bizonyítására.
A Blaisdel család szerfelett csodálkozott, a fantomhangon,
és alaposan megrémültek, mikor Nelly néhány hónappal kés?bb megjelent, és sok mindent elmondott arról, hogy miket csinált földi életében.
1800 januárjában Nelly szelleme elég gyakran megjelent
Blaisdel otthonában, és látogatásának célja az volt, hogy
meggy?z?djön róla, elvette-e férje Lidia Blaisdelt feleségül.
Az elözvegyült Butler kapitány már udvarolt Lidiának, és tényleg összeházasodtak. Az elbeszélések szerint Nelly szelleme azt mondta Butler kapitánynak, hogy Lidiát szeret?en kezelje, mert egy éven
belül bele fog halni a gyerekszülésbe.
Ez a jövendölése is helyesnek bizonyult.
Abraham Cumming tiszteletes nem hitt benne, hogy bárki is látta
volna Nelly szellemét. Azonban egy napon, Nelly kizárólag a tiszteletesnek jelent meg, mikor az a mez?n sétálgatott.
Nelly sugárzó szellemének látványa tökéletes bámulatba ejtette Cumming tiszteletest. Ily módon visszavonhatatlan bizonyítékot
nyert arra vonatkozóan, hogy az ember lelke tovább él testének
halála után is.
Cumming tiszteletes írásban számolt be az esetr?l, amelynek
másolata ma is látható a Brown Egyetemen.
Az angol Suffolk grófság Sutbury városkája közelében lév?
Borley plébánia arról híres, hogy számos földhöz kötött szellem
és fantom volt megfigyelhet? benne és körülötte.
Ezt a plébániát 1863-ban Henry Bull tiszteletes építette.
Ezt követ?en 1939-ben t?z pusztította el, de egyébként is arról volt híres, hogy Angliában a legtöbb kísértet itt jelenik meg.
A hírek szerint számos kísértetfigura bukkant fel ezen a helyen, például az alapító tiszteletes Harry nev? fia, aki még életében megígérte, hogy visszatér erre a helyre, bizonyítván a halál utáni
életet.
Ezen a plébánián az egyik leghátborzongatóbb és leggyakrabban megfigyelt fantomjelenség egy szellemszekér két lóval.
Ez a szekér és a lovak gyakran láthatóak voltak amint átvágtattak
a templom melletti mez?n, és minden akadályon áthaladtak.
Egy W.H.Greekson nev? kapitány elmondta, hogy két alkalommal
is bement a mez?re a lábnyomokat megvizsgálni.
Egy alkalommal a kutyája is követte, aki hirtelen megállt a
lábnyomok mellett, majd szörny? vonítással elrohant és soha
többé nem látta senki.
Felmerül a kérdés, hogy ez a plébánia miért volt annyira kedvenc gyülekez? helye a különféle kísérteteknek. Erre a válasz senki sem tudja. A szakért?k szerint a dolog arra vezethet? vissza, hogy ezt a plébániát, egy régi plébánia helyére építették.
A legenda szerint még korábban ugyanazon a helyen egy kolostor
is m?ködött. Néhány kutató úgy véli, hogy a hajdani épületekhez kapcsolódó szellemek a régi emlékek alapján kísértenek, és ezért látogatták az új plébániát.
Peter Knights esete
Peter Knights aki üzlettársával 1971-ben egy tönkrement tulajdont vásárolt, amely egy sarki üzlet volt meséli:
A terv az volt, hogy felújítjuk a régi épületet, bérházzá illetve üzlethelyiséggé.
Mivel a bels? dekorációt magam végeztem gyakran el?fordult,
hogy a helyszínen aludtam az egyik második emeleti szobában.
Egy alkalommal hajnali két órakor üvegcsörömpölésre ébredtem.
Els? gondolatom az volt, hogy egy autó karambolozott a f?úton. Lenéztem hát az útra, de ott nyoma sem volt semmiféle balesetnek. Aztán arra gondoltam, hogy egy arra járó részeg törhette be az üzlet kirakatát, így hát lementem a földszintre.
Az üzlet el?z? tulajdonosai akik újságokkal és csemegeárúval kereskedtek, amikor elmentek mindent otthagytak.
Az üzlet hátsó részében egy félig üvegezett ajtó nyílt, ezen
mentem be, ugyanis biztosra vettem, hogy a nagy kirakatüveget
zúzták be. Azonnal felt?nt, hogy az üzletben valami megváltozott.
A számlázó gépek és újságos rekeszek helyett az egyik falon magas tükrök sorakoztak, el?ttük mosdókagyló és egy régimódi
borbélyszék. Ósdi gázlámpa függött alá a mennyezetr?l, és az üzletet olcsó parfüm illata lengte be.
A t?lem távolabb es? székben egy roskatag alak ült el?reborulva és körülötte üvegcserepek. Els? benyomásom az volt, hogy részeg alak tört be az üzletbe, és elaludt a széken.
Az üzletalaki változásait agyam sehogyan sem tudta befogadni. Csendben kinyitottam az ajtót, és a villanykapcsoló után nyúltam, menekülésre készen, arra az esetre, ha az alak nekem ugrik.
Meggyújtottam a villanyt. Az üzlet nyomban visszanyerte
régi képét, a vén számlázó gépek, pultok stb. ismét a régi helyükön voltak. Elt?nt a borbélyszék is görnyed? alakkal együtt.
Semmi jel sem volt betörési kísérletnek, sehol sem voltak törött üvegek.A következ? reggel betértem egy helyi vaskereskedésbe vásárlás végett.
Elmeséltem a tulajdonosnak a múlt éjszakai élményemet.
Azt válaszolta, hogy az apja egyszer elmondta neki, hogy a század elején az üzlet borbélym?hely volt, és amikor a tulajdonos visszatért
az els? világháborúból 1918-ban rájött, hogy a felesége h?tlen lett hozzá. Egyenesen az üzletbe rohant, és borotvával elmetszette saját torkát.
Teste el?rebukott, és fejével összetörte az egyik falitükröt.
Egykori jelentés szerint halálának id?pontja hajnali két óra volt. Megborzongtam és visszatérve az üzletbe elhatároztam, hogy ott
soha többé nem éjszakázom.
LoL a WC-böl 😂😂 Kifért??? Én Vérfarkasokkal szoktam álmodni meg Vámpirokról😆 Vérfarkas vs Vámpir 😆 mellesleg én mindig Vérfarkas vagyok és olyan mint a Prototype csak nekem nem alakúl át a mancsom 😆
az ilyen álmok mindig a legszebbek😆 én egyszer azt álmodtam hogy bekötik a netet mégegyszer s ajándékba adnak egy laptopot, nagyon kemény vassal. Amikor reggel felébrettem akkor nagyon elszomorodtam😆
Azjóó😃 énmeg mikor el?ször láttam a kört aznap Samara-val álmodtam h bekapcsol a TV, és hihetetlenül elkezdett zúgni..ebbe csak azvolt a meglep? h mikor felébrettem nyitva volt a TV😀 sztem arra ébrettem fel h bekapcsolt..😆
Bútort pakoltunk a hét közepén, és csúnyán meghúztam a hátamat.
Aztán éjjel meg azt álmodtam, hogy Freddy üldöz egy kis utcában, utánam nyúl és megmarja a hátamat.
Valahogy álmomban összehoztam a két dolgot.😆
De jó volt felébredni!😆
Az a megmagyarázhatatlan hogy mér kezdtem el simogatni a gépet? meg egyszer azt mondtam neki szia szivem😆
Mer nem is igazán a gépet szeretem bár attól még imádom hanem a péénzt szeretem. vajon kezdek meg?rülni vagy valami pénzéhes szellem megszállt?😆
ezt tessék megnézni, ezen röhögni fogtok, naon poén😆!
[movie=youtube]<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/QfZItov1BUo&hl=en&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/QfZItov1BUo&hl=en&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>[/movie]
am az autósat láttam, a többi meg sztem gyenge!
Nelly Butler szelleme
1799 egyik augusztusi napján különös fantomhang szólalt meg
Abner Blaisdel otthonában. A hang George Butler kapitány nemrég elhunyt feleségének mondta magát, és személyes jelleg?
információkat közölt azonosságának bizonyítására.
A Blaisdel család szerfelett csodálkozott, a fantomhangon,
és alaposan megrémültek, mikor Nelly néhány hónappal kés?bb megjelent, és sok mindent elmondott arról, hogy miket csinált földi életében.
1800 januárjában Nelly szelleme elég gyakran megjelent
Blaisdel otthonában, és látogatásának célja az volt, hogy
meggy?z?djön róla, elvette-e férje Lidia Blaisdelt feleségül.
Az elözvegyült Butler kapitány már udvarolt Lidiának, és tényleg összeházasodtak. Az elbeszélések szerint Nelly szelleme azt mondta Butler kapitánynak, hogy Lidiát szeret?en kezelje, mert egy éven
belül bele fog halni a gyerekszülésbe.
Ez a jövendölése is helyesnek bizonyult.
Abraham Cumming tiszteletes nem hitt benne, hogy bárki is látta
volna Nelly szellemét. Azonban egy napon, Nelly kizárólag a tiszteletesnek jelent meg, mikor az a mez?n sétálgatott.
Nelly sugárzó szellemének látványa tökéletes bámulatba ejtette Cumming tiszteletest. Ily módon visszavonhatatlan bizonyítékot
nyert arra vonatkozóan, hogy az ember lelke tovább él testének
halála után is.
Cumming tiszteletes írásban számolt be az esetr?l, amelynek
másolata ma is látható a Brown Egyetemen.
Az angol Suffolk grófság Sutbury városkája közelében lév?
Borley plébánia arról híres, hogy számos földhöz kötött szellem
és fantom volt megfigyelhet? benne és körülötte.
Ezt a plébániát 1863-ban Henry Bull tiszteletes építette.
Ezt követ?en 1939-ben t?z pusztította el, de egyébként is arról volt híres, hogy Angliában a legtöbb kísértet itt jelenik meg.
A hírek szerint számos kísértetfigura bukkant fel ezen a helyen, például az alapító tiszteletes Harry nev? fia, aki még életében megígérte, hogy visszatér erre a helyre, bizonyítván a halál utáni
életet.
Ezen a plébánián az egyik leghátborzongatóbb és leggyakrabban megfigyelt fantomjelenség egy szellemszekér két lóval.
Ez a szekér és a lovak gyakran láthatóak voltak amint átvágtattak
a templom melletti mez?n, és minden akadályon áthaladtak.
Egy W.H.Greekson nev? kapitány elmondta, hogy két alkalommal
is bement a mez?re a lábnyomokat megvizsgálni.
Egy alkalommal a kutyája is követte, aki hirtelen megállt a
lábnyomok mellett, majd szörny? vonítással elrohant és soha
többé nem látta senki.
Felmerül a kérdés, hogy ez a plébánia miért volt annyira kedvenc gyülekez? helye a különféle kísérteteknek. Erre a válasz senki sem tudja. A szakért?k szerint a dolog arra vezethet? vissza, hogy ezt a plébániát, egy régi plébánia helyére építették.
A legenda szerint még korábban ugyanazon a helyen egy kolostor
is m?ködött. Néhány kutató úgy véli, hogy a hajdani épületekhez kapcsolódó szellemek a régi emlékek alapján kísértenek, és ezért látogatták az új plébániát.
Peter Knights aki üzlettársával 1971-ben egy tönkrement tulajdont vásárolt, amely egy sarki üzlet volt meséli:
A terv az volt, hogy felújítjuk a régi épületet, bérházzá illetve üzlethelyiséggé.
Mivel a bels? dekorációt magam végeztem gyakran el?fordult,
hogy a helyszínen aludtam az egyik második emeleti szobában.
Egy alkalommal hajnali két órakor üvegcsörömpölésre ébredtem.
Els? gondolatom az volt, hogy egy autó karambolozott a f?úton. Lenéztem hát az útra, de ott nyoma sem volt semmiféle balesetnek. Aztán arra gondoltam, hogy egy arra járó részeg törhette be az üzlet kirakatát, így hát lementem a földszintre.
Az üzlet el?z? tulajdonosai akik újságokkal és csemegeárúval kereskedtek, amikor elmentek mindent otthagytak.
Az üzlet hátsó részében egy félig üvegezett ajtó nyílt, ezen
mentem be, ugyanis biztosra vettem, hogy a nagy kirakatüveget
zúzták be. Azonnal felt?nt, hogy az üzletben valami megváltozott.
A számlázó gépek és újságos rekeszek helyett az egyik falon magas tükrök sorakoztak, el?ttük mosdókagyló és egy régimódi
borbélyszék. Ósdi gázlámpa függött alá a mennyezetr?l, és az üzletet olcsó parfüm illata lengte be.
A t?lem távolabb es? székben egy roskatag alak ült el?reborulva és körülötte üvegcserepek. Els? benyomásom az volt, hogy részeg alak tört be az üzletbe, és elaludt a széken.
Az üzletalaki változásait agyam sehogyan sem tudta befogadni. Csendben kinyitottam az ajtót, és a villanykapcsoló után nyúltam, menekülésre készen, arra az esetre, ha az alak nekem ugrik.
Meggyújtottam a villanyt. Az üzlet nyomban visszanyerte
régi képét, a vén számlázó gépek, pultok stb. ismét a régi helyükön voltak. Elt?nt a borbélyszék is görnyed? alakkal együtt.
Semmi jel sem volt betörési kísérletnek, sehol sem voltak törött üvegek.A következ? reggel betértem egy helyi vaskereskedésbe vásárlás végett.
Elmeséltem a tulajdonosnak a múlt éjszakai élményemet.
Azt válaszolta, hogy az apja egyszer elmondta neki, hogy a század elején az üzlet borbélym?hely volt, és amikor a tulajdonos visszatért
az els? világháborúból 1918-ban rájött, hogy a felesége h?tlen lett hozzá. Egyenesen az üzletbe rohant, és borotvával elmetszette saját torkát.
Teste el?rebukott, és fejével összetörte az egyik falitükröt.
Egykori jelentés szerint halálának id?pontja hajnali két óra volt. Megborzongtam és visszatérve az üzletbe elhatároztam, hogy ott
soha többé nem éjszakázom.
(amd athlon 2200+
abit radeon 9200 se
fél giga ddr 1 ram)
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Aztán éjjel meg azt álmodtam, hogy Freddy üldöz egy kis utcában, utánam nyúl és megmarja a hátamat.
Valahogy álmomban összehoztam a két dolgot.😆
De jó volt felébredni!😆
ki nem ezt álmodja?😆
Hát én három napja Freddy Kruegerrel álmodtam, de még mindig élek!😆
lol😆durva lehet😃
ki nem ezt álmodja?😆
Hát én három napja Freddy Kruegerrel álmodtam, de még mindig élek!😆
akkor ti most bíztos ilyeneket álmodoztok
Mer nem is igazán a gépet szeretem bár attól még imádom hanem a péénzt szeretem. vajon kezdek meg?rülni vagy valami pénzéhes szellem megszállt?😆
Még jó, hogy anyósék közel laknak. Most ott alszik.
De térjünk vissza az eredeti témához!
A vécepapírt meg a fürd?kádat😆 a számítógépet😆 és a mem óriát😆
Én meg künönös er?kkel rendelkezem😆
[movie=youtube]<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/D48BYHnIREM&hl=en&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/D48BYHnIREM&hl=en&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>[/movie]