Egyszer öcsém szétverte az egeret, nem lehetett vele kattintani, (azóta is vert már szét párat 😆😉 olyat rácsaptam hogy máris műküdött 😆 (mármint az egérre 😃😉
egyszer még általánosban felmentünk osztálytársamékhoz hülyülni és haver olyat rávágott a monitorjára hogy lazán megfordult a tengely ekörül csak a kábel fogta meg hogy ne essen le az asztalról
A falam is csúnya volt jó hogy mondtad, de azt azóta már kijavítottam, nekem a bütykeim nyoma volt benne a falba 😆 vagy 2 napig gletteltem 😃 sőt abban az időben a fürdő ajtót is beszakítottam, és az ajtófélfában is benne van a bütyköm 😆
de leszoktam róla mert remegett a kezem nagyon, mondjuk most is, és már nem lila meg zöld volt hanem fekete és néha úgy rájött a szúrás hogy órán a padot vertem már 😃
azóta ha idegbeteg akarok lenni inkább valamivel verek valamit 😃
én csak 1-2 billentyűzetet csaptam szét és egyszer rálőttem a monitorra, és egyszer megtalpaltam a gép elejét ami hátracsúszott és a vezeték nélküli egeremnek a gépe dugott részét ketté törtem.
en egyszer kikaptam FIFA08-ban valami dontoben. Megfogtam az egeret a markomba es elkezdtem vele utni az iroasztalt.Mikor lenyugodok 2-3 utes utan mar csak alig mozgott a kurozor.Gondoltam ha verek vele meg 1et helyre jon.De utana meg sem mukkant😆 ugyanazon a napon meg a toltartomat vgagtam ki az ablakon szoszerint be a hazzal szembeni patakba 😆.Azota sem jatszottam FIFA08-al es nem volt tobb ilyen esetem 😃
hogy itt mennyi idegbeteg tag vam 😆
Na jó már néhe én is ütöttem a gépem de nem erősen...
A régi telóm képernyőjét betörtem mert rávertem 6ot izomból 😆 pedig vastag üvegből volt a kijelző
Én nem de tesóm nagyon is (mióta az új gépház van azóta nem meri rúgdosni mert mondtam neki hgy ha csak rá mer nézni akkor gufhjgifohjfohjcknhu na értitek (:
silverline007 írta:
óóó, hát haverom egyszer olyat ütött az íróasztal kiálló tartójára hogy letört 😆 nálunk meg úgy volt hogy a kábeleztem és nem toltam vissza az íróasztalt játszottam ideges lettem olyat ráütöttem a monitorra hogy beesett az íróasztal mögé, de nem lett semmi baja 😃

Én egy ujjal se szoktam a gépemhez nyúlni, ha felcsesz valami. Mert bűntudatom lenne utána ha kárt tennék benne. WoW néha ami kihoz a sodromból, főleg pvp-nél mikor egy gyengébb kari kicsap, mert neked belaggol a játék vagy full cd-s vagyok. Pár ilyen után, rám jön az 5perc mikor elszabadul a pokol. 😃 Kimegyek az udvarra és kitombolom magam, mikor vissza ülök a gép elé mint ha semmi se történt volna előtte. 😆
Én leginkább az asztalomat szoktam ütögetni, általában olyan Bud Spenceresen, hogy fentről egyenesen lefelé olyan szép ívesen. A többi cuccomat féltem, de ilyenkor mindig megijednek itthon, hogy mi volt ez, én meg mondom, hogy leesett valami.
Egyszer mondjuk az egeremre elég mérges voltam, mert nem csúszott rendesen, erre úgy izomból beleütöttem egyet. De az egeremnek semmi baja nem lett, csak a kezemmel nem tudtam egy hétig szart se csinálni 😂
Ja meg egyszer a Mediában vettünk egy xboxszerű kontrollert. Vásárlást követő harmadik napon FIFÁra ideges lettem, és lefejeltem a kontrollert, aminek a jobb analóg karja beszakadt. Mivel, hogy harmadik napon volt ez, még akkor visszavittük, mondván, hogy így vettük. Egyből ki is cserélték 😂
Én a sajátomat nem, de egyszer egy szerelni hozott gépet apróra törtem. Földhöz vágdostam, az alaplapot kinyírtam csavarhúzóval, ram foglalatokat szétbarbárkodtam...és egyből megnyugodtam. 😃
Spoiler!
P2-es gép volt és haversrác hozta, hogy retrózzunk, szereljünk, hátha jó lesz. Mi örökre meggyógyítottuk. 😃
Én már azt sem értem, hogy hogyan lehet annyira felidegesíteni magad valamin, hogy szétverd a gépet?😃 Gondolom ez játékoknál fordul inkább elő😃 De általában újra lehet próbálkozni vagy csak szimplán úgy kell hozzá állni, hogy majd legközelebb😃 Én nem verném szét az biztos😃
tdavid00 írta:
Volt, amikor régebben rugdostam a gépem oldalát (ez volt két-három éve), de mostanában ha ideges vagyok, inkább az asztalomat ütöm, vagy az egeret.
Egeret ne üsd 😆, mert nálam így szart be egy Genius egér... 😉
Nekem a görgője eltört... de az a tesóm hibája... mert ráült... 😆

Kmisi99 írta:
Úgy látom van aki még az átlagos ütögetéstől is tovább ment.
A csávó kalapáccsal verte szét egy olyan gépet ami még egy éves se volt és 200 000ft volt.
[LINK]

Én vertem már be a monitoromnak a képernyőjét, törtem már el billentyűzetet és egeret is, valamint a routernek az "antennája" már eléggé törött állapotban van, és még a hangfal is le van egy kicsit zúzva, meg 1 headsetet törtem már el idegességem közben. 😆
Én általában a billentyűzetet ütöm ,vagy az asztalt ha ideges vagyok.
Egyszer volt olyan ,hogy a GTA EFLC indításnál mindig hibát adott ki, és nem indult el... fél órat tökölés után nagyon felmérgelőtem és kezdtem rugdosni a gépház oldalat mert a földön van, és"jobblábügyben volt"... annyi baja lett, hogy a proci cooleréhez odaért egy kábel és kezdett zúgni, és az oldal egyik sarka kicsit bennébb hajlott de, azonnal leállítottam a gépet és helyrepofoztam mindent. 😃 😆
Én 1x szét törtem egy billentyűzetet a fejemen, meg a régebbi gépházam anyira rugdostam hogy az oldallap 45fokban megferdült, és leesett az előlap, és egyszer kidobtam az ablakon a székem 😆
de leszoktam róla mert remegett a kezem nagyon, mondjuk most is, és már nem lila meg zöld volt hanem fekete és néha úgy rájött a szúrás hogy órán a padot vertem már 😃
azóta ha idegbeteg akarok lenni inkább valamivel verek valamit 😃
Durva volt 😂
én a monitorom talpaltm meg 😆 a fal le is duvadt 😆 feltötök 1 képet hogy nem kamu 😆
nem a mostani monitorral, hanem egy régi ULTRA fehér nehéz csúf sz@rral 😆
pörgőrugással sikerült?😆
Viszont az egereket rendszeresen pusztítom, volt olyan év, hogy 4 ment tönkre a kezem alatt, ha nem több. 😆
nem a mostani monitorral, hanem egy régi ULTRA fehér nehéz csúf sz@rral 😆
De azóta már elhagytam az idegbetegségem. 😃
Mégsem olyan törhetetlen 😆
Na jó már néhe én is ütöttem a gépem de nem erősen...
A régi telóm képernyőjét betörtem mert rávertem 6ot izomból 😆 pedig vastag üvegből volt a kijelző
óóó, hát haverom egyszer olyat ütött az íróasztal kiálló tartójára hogy letört 😆 nálunk meg úgy volt hogy a kábeleztem és nem toltam vissza az íróasztalt játszottam ideges lettem olyat ráütöttem a monitorra hogy beesett az íróasztal mögé, de nem lett semmi baja 😃
Az szép lehetett 😃
egyszer az oldalát levertem, de annál tovább nem merek menni 😃
Haha 😃
Én a billentyűmet egyszer teljesn darabokra , de azt már csak hülyeségből , mert már egy csomó gomb nem ment rajta 😃 (belöntöttem colát véletlen ) 😃
Meg a mostani billenytyűzetemre úgy rávertem , hogy letört az egyik tartója hátul 😃
Egyszer mondjuk az egeremre elég mérges voltam, mert nem csúszott rendesen, erre úgy izomból beleütöttem egyet. De az egeremnek semmi baja nem lett, csak a kezemmel nem tudtam egy hétig szart se csinálni 😂
Ja meg egyszer a Mediában vettünk egy xboxszerű kontrollert. Vásárlást követő harmadik napon FIFÁra ideges lettem, és lefejeltem a kontrollert, aminek a jobb analóg karja beszakadt. Mivel, hogy harmadik napon volt ez, még akkor visszavittük, mondván, hogy így vettük. Egyből ki is cserélték 😂
Spoiler!
Aki szét veri a gépét vagy bármit! az egy idegbeteg és GÉP FŰGGŐ KŐCSŐG!
Akkor az vagyok 😆
Azt máris gondoltam... 😀
De azért nem vagyok "GÉP FŰGGŐ KŐCSŐG!" 😂 Idegbeteg se annyira 😊 Na m1 ez már sok off 😆
Te tudod... 😀
Aki szét veri a gépét vagy bármit! az egy idegbeteg és GÉP FŰGGŐ KŐCSŐG!
Akkor az vagyok 😆
Azt máris gondoltam... 😀
De azért nem vagyok "GÉP FŰGGŐ KŐCSŐG!" 😂 Idegbeteg se annyira 😊 Na m1 ez már sok off 😆
Aki szét veri a gépét vagy bármit! az egy idegbeteg és GÉP FŰGGŐ KŐCSŐG!
Akkor az vagyok 😆
Azt máris gondoltam... 😀
Aki szét veri a gépét vagy bármit! az egy idegbeteg és GÉP FŰGGŐ KŐCSŐG!
Akkor az vagyok 😆
Volt, amikor régebben rugdostam a gépem oldalát (ez volt két-három éve), de mostanában ha ideges vagyok, inkább az asztalomat ütöm, vagy az egeret.
Egeret ne üsd 😆, mert nálam így szart be egy Genius egér... 😉
Nekem a görgője eltört... de az a tesóm hibája... mert ráült... 😆
Volt, amikor régebben rugdostam a gépem oldalát (ez volt két-három éve), de mostanában ha ideges vagyok, inkább az asztalomat ütöm, vagy az egeret.
Egeret ne üsd 😆, mert nálam így szart be egy Genius egér... 😉
Úgy látom van aki még az átlagos ütögetéstől is tovább ment.
A csávó kalapáccsal verte szét egy olyan gépet ami még egy éves se volt és 200 000ft volt.
[LINK]
Inkább ment volna futni egyet a környéken!
A csávó kalapáccsal verte szét egy olyan gépet ami még egy éves se volt és 200 000ft volt.
[LINK]
Egyszer volt olyan ,hogy a GTA EFLC indításnál mindig hibát adott ki, és nem indult el... fél órat tökölés után nagyon felmérgelőtem és kezdtem rugdosni a gépház oldalat mert a földön van, és"jobblábügyben volt"... annyi baja lett, hogy a proci cooleréhez odaért egy kábel és kezdett zúgni, és az oldal egyik sarka kicsit bennébb hajlott de, azonnal leállítottam a gépet és helyrepofoztam mindent. 😃 😆
kiszaladt az ablakon malyd átment a szomszédhoz. 😆
eggyik ismeősöm laptopja meg valahogy így végezte!: