Szabadíts meg a gonosztól

A Gray Dawn a háromfős román indie fejlesztőcsapat, az Interactive Stone játéka, amely egy vallási elemekre épülő horror. Egy ortodox pap bőrében kell igazolni ártatlanságunkat egy eltűnt gyerek ügyében, miközben belső démonainkkal és múltunkkal is meg kell küzdeni.

Manapság az emberek nem igazán beszélnek a vallásról. Míg ötszáz évvel ezelőtt a hit az identitás fontos részét képezte, és közügynek számított, addig ma az egyik legkomolyabb tabutéma. Ha egy társaságban szóba kerül, a legjobb esetben kínos csend üli meg a beszélgetést, senki sem érzi igazán jól magát. Még a vallásos emberek sem beszélnek szívesen a hitükről, sőt sajnos sok esetben szégyenlik azt.
Nem csoda, hogy a videojátékok sem sűrűn dolgozzák fel ezt a témát. Előfordulnak persze kivételek, mint például a Far Cry 5, vagy éppen a BioShock Infinite esetén, de itt is inkább háttérelemként jelenik meg, például ellenlábasaink vallási fanatikusok. De ez még így is jóval több, mint amit más címek vállalnak: egy-két történelmi korban jászódó alkotásban díszletként még találkozhatunk a vallással, de a játékok többsége úgy kerüli a témát, mint a kolerát. Ez pedig azért kár, mert a vallás kiváló alapanyag lenne drámákhoz, akár vicces jelenetekhez, vagy éppen horrorhoz. Ez utóbbira gondolhatott a román Interactive Stone is, hiszen első játékukat, a Gray Dawn-t egy görög-keleti keresztény elemekre épülő horrorként hívták életre.

Az elveszett bárány

Mi Ábrahám atya, egy angliai katolikus pap bőrébe bújunk. Látszólag mindene megvan az életben: hatalmas paplak egyedüli lakója, és egy árvaház igazgatója. A dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy arra bárki is vágyna: nem elég, hogy nemrégiben nyoma veszett Davidnak, a ministránsfiúnak, de ráadásul hét közelmúltban elhunyt kisgyerek megölésével is meggyanusítják. Nem tehet mást, minthogy megpróbálja megkeresni Davidot, ezáltal tisztázva magát, közben pedig valahogyan fényt derít a többi gyerekkel történetekre, és más nyomasztó kérdésekre. Ebben nem könnyíti meg a dolgát sem fel-felbukkanó sötét múltja, sem belső démonai, akikkel gyakran meg kell küzdenie.

A nyomozásba az első perctől kezdve beleszól a természetfeletti. Először a fejében megszólaló hangok kínozzák főszereplőnket, miközben látomások gyötrik, majd David hangja invitálja át egy különös világba, amelynek békés tájai az igazság kiderülésével kecsegtetnek. A játék ezután is két külön világban játszódik, a paplakban és környékén, illetve a többnyire Romániára hajazó, ortodox elemekkel teli álomvilágban.

Ne gyűjtsetek kincseket itt a földön!

A játékmenet ellenben sokkal földhöz ragadtabb. Mindkét helyszínen annyi lesz a dolgunk, hogy bizonyos tárgyakat összeszedjünk, majd esetleg azokat egymással kombinálva lehelyezzük őket a megfelelő helyen. Bár ez elég egyszerű recept, azért a készítők igyekeztek sokszínűre venni a figurát, és elég sokféle kompozícióban, vagy feladványokba ágyazva kell ellátni ezeket a nemes feladatokat. Ha már fejtörők, ezek is egészen változatosak lettek, és sokszor még a térbeli mozgást is igénylik (vannak azért szimpla minijátékok is), itt az csak a kár, hogy ezek mindegyike pofonegyszerű, és egy percig sem kérdés, hogyan kell nekiállni a megoldásuknak. Kicsit érdekesebbe teszi a képletet a kelet-európai helyszínen használható zenélődoboz, amellyel az évszakot változtathatjuk meg tavaszról télre, és vissza. Ez egészen érdekes mechanika, viszont többnyire csak arra fogjuk használni, hogy megközelítünk vele máskor elérhetetlen területeket (igaz, a változó zene miatt a hangulathoz némiképp hozzáad).

Ezen kívül viszont sajnos csak tárgyak körbeforgatására és ajtók, fiókok nyitogatására lesz lehetőségünk. Nem azt mondom, egy háromfős fejlesztőcsapattól nem is feltétlenül várunk többet, de azért nehéz nem észrevenni a tendeciát, amely szerint az indie horror egyre gyakran jelent egyet egy sétaszimulátorral. De legalább a felfedezés élménye nem rossz, hiszen többnyire érdekes helyszíneket járunk be. Bár az is igaz, hogy sajnos elég gyakran vagyunk teljesen behatárolva. Félreértés ne essék, nem azzal van a baj, hogy ebben a műfajban fogják a kezünket, és tudjuk, hova kell menni, hanem azzal, hogy csak oda mehetünk, pedig egy párszor örültem volna, ha nem kell láthatatlan falak klausztrofób szorításában tölteni a játékidő túlnyomó részét, és lehetőségem van elcsatangolni a kitaposott útról.

Ne félj!

Még szerencse, hogy horrorként nagyon is megállja a helyét a Gray Dawn. A megfelelő hatást többnyire nem folytonos, félelmetes atmoszférával, sokkal inkább hatékony és nem túltolt ijesztgetésekkel, és kicsit hosszabb, de intenzívebb terrorokkal érik el. Utóbbiak nem egyszer az ördög megjelenésével is együtt járnak, és itt egészen hátborzongató tud lenni ez az alkotás. Itt az élő bizonyíték, hogy nem kell egy minket üldöző szörny ahhoz, hogy effektív legyen egy horror (bár igaz, a szaksajtó egyes képviselői még mindig itt látják a titkok nyitját, de róluk talán majd egy másik alkalommal). Nem az utóbbi idő legfélelmetesebbje ez a játék, de határozottan megrázó tud lenni, és ez pont elég ahhoz, hogy a fennmaradó időben se érezzük biztonságban magunkat.

Erre pedig szükség is lesz, mert a megfelelő környezet ellenére sem stimmel igazán az atmoszféra-építés. Még az angol helyszínen csak-csak működik a dolog, de az álomvilágban egyszerűen hiába a művészi háttér, egyszerűen nincs elég jó hangulat. Nincs semmi, ami beszippantson, és egy idő után már csak a feladatok teljesítése ébresztette küldetéstudat hajtott. Nem kellemetlen játszani a Gray Dawn-nal, és vannak jó pillanatai, de azért nem egészséges, ha néha úgy játszunk egy címmel, mintha munkát végeznénk vagy házi feladatot írnánk.

Salamoni bölcsesség

Ez a laposság azért is furcsa, mert a játék háttere kifejezetten tisztességesen lett felépítve. Az egész alkotás át van itatva a keresztény hitvilág es kultúra elemeivel, és sikerült egészen mélységében építkezni ezekből, korrekten felhasználva azokat. Kicsit féltem attól, hogy vallásellenes, vagy valami áldokumentarista tényfelatáró Oscar-csali dolog fog kisülni a koncepcióból, de szerencsére nem találkozunk ítélettel vagy állásfoglalással akármelyik oldalon, és ez nem baj, hiszen a való életben sem született még konszenzus.

Az egyebkénti háttérsztorik is érdekesek lettek, mindenkinek szépen össze lehet mazsolázni a törtenetét peldául hangfelvételek vagy levelek útján. Ugyanakkor a múlt vagy éppen a konkrét fő cselekményszál utáni kutatómunka nem lesz annyira sima menet, a legtöbb általam olvasott vélemény alapján nem könnyű követni a szálakat ( mondjuk ez nekem nem okozott különösebb problémát), és azt el kell ismerni, hogy valóban kissé csapongó a történetmesélés. Gyakran rángatnak minket a helyszínek között és kronológiailag sincsenek sorrendben a jelenetek. Ami sajnos nagyobb hiba, hogy van pár jókora lyuk a törtenetben, a befejezés után például egész fejezetek létjogosultsága kérdőjeleződött meg bennem. A szálak sincsenek rendesen elvarrva, és több kérdés is megválaszolatlanul marad. Befejezésből szerencsére kettő is van (annak függvényében, hogy összeszedtük-e az összes szent ikont útközben), igaz a pozitív fináléval nem igazán tudtam mit kezdeni, a negatív pedig bár hatásos, de nagyon nem szívderítő.
Mint nyomozós, misztikus történet, a Gray Dawn egészen jól szuperál. Valami oknál fogva kicsit durvább dolgokra számítottam, de egyrészt így is sok megrendítő, hatásos jelenettel találkozhatunk, másrészt jobb is így, hogy nem annyira megviselő az egész. Személyes drámaként sem lenne rossz, de itt viszont vannak felépítésbeli problémák, és a főszereplő beleélés nélküli játéka sem segíti elő az tragédia kiteljesedését. Pedig az ő karaktere volt az egyetlen, aki rendes kidolgozást kapott, úgy tűnik, többieknek meg a jó szinkron jutott az osztozkodásnál. Minden probléma ellenére ugyanakkor a sztori még mindig egy olyan hajtóereje a játéknak, amely elviszi a hátán az egész 3-4 órás utazást.

Zengő érc, pengő cimbalom

Erre a feladatra a látványvilág is bejelentkezhet, hiszen megsüvegelendő a munka, amit a grafikával végeztek a készítők. Technikailag sem rossz, de a tervezés és művészi munka területén tettek le sokat az asztalra. Az ortodox elemek, a kis falusi környezet, a sötét temető, a túlvilági fenséges tájak, vagy éppen egy templombelső mind-mind teljes pompájában ragyog. A design egyetlen elemével, a retekül kinéző töltőképernyőkkel nem értettem egyet, mert abból a kis meglévő hangukatból is elvettek.
A hangzásvilág is jó összességében, nincs baj sem a zörejekkel, sem az atmoszférahangokkal. A nagy egészet nézve a szinkronnal és a hangkeveréssel sincs gond, a zene pedig egészen jól festi alá a jeleneteket. Legyen szó a hátborzongató román siratóról, vagy a nyugtalanító főtémáról, nem lehet panasz a dallamokra. Az egyetlen probléma a kepfrissítés akadozásával volt, illetve kifagyott egyszer a játék, de ezen kívül semmi bug vagy zavaró elem sem volt. Aki pedig szeretné, akár magyar felirattal is játszhat.

Nem rossz játék a Gray Dawn, és minden elemében van valami pozitív vagy előremutató, de majdnem minden ilyen mellé megfogalmazhatunk egy fenntartást is. Minden erénye mellett ott van egy "de", és emiatt nehéz neki felhőtlenül örülni. Szép, és érdekes, horrorként is működik, de a sztori több sebből is vérzik, és játékmenet és hangulat szintjén is elbírt volna még fejlesztést. Akinek vannak vallásos kőtődései, vagy előismeretei, annak egy nem túl maradandó, igaz megindító élményben lehet része, aki viszont nem érdeklődik a téma iránt, az nem sokat fog érteni belőle, és semmi nyomot nem fog hagyni benne.

Értékelés
Grafika: 87%
Hangok/zene: 80%
Játékélmény: 71%
Összességében: 76%