A bor nem válik vérré - Blood and Wine DLC

A The Witcher 3 utolsó kiegészítője, a Blood and Wine DLC 2016. május 31-én jelent meg. Ez a küldetéscsomag a festői Toussaint borvidékeire csábít minket, hogy egy ősi, veszélyes szörnyeteget kutassunk fel, és egyben egyengessük Ríviai Geralt utolsó játékbeli szereplését.

Manapság elég érdekesen alakul a játékok szavatossága. Míg egy jó 10 éve egy-egy AAA-játék hossza még a lineáris címek esetén is 10 óra fölé volt bekalibrálva, addig manapság inkább 8-9 óra a norma. Ezen felül a multiplayer fókuszú játékok ennek jó, ha felét kapják, és azt sem megsüvegelendő minőségben. Persze ennek megvan a maga magyarázata: az utóbbi időben jelentősen nőtt a játékok gyártási költsége, míg ez részben a kínálat folyamatos bővülése miatt az eladásokra nem mondható el. Azonban az árak sem növekedtek drasztikusan, így a helyzetet kénytelenek máshogy orvosolni: rövidebb, félkész termékeket adnak ki, amit majd egyszer kijavítanak. Ehhez hozzácsapnak alapvető funkciókat tartalmazó kiegészítőket, és egy jó adag mikrotranzakciót, és ennek mindenki nyilván nagyon-nagyon örül. Pedig igazából nem is lehet a jelenségre komolyan panaszkodni, hiszen valamelyest megérthető ez a reakció a kiadóktól, és különben is, minden panaszt el lehet hárítani a torrentezőkre mutogatással.
Persze vannak kiadók, akik máshogy látják a dolgokat. Ugyanis bármilyen hihetetlen, a minőség meg fogja találni a vevőit. A CD Projekt Red úgy tudott kiváló eladásokat produkálni a Witcher 3 esetén, hogy játékuk a saját áruházukban, a Gog.com-on másolásvédelem nélkül jelent meg. Az emberek így is vitték, mint a cukrot. Ők nem is fukarkodtak a tartalommal, és ez a kiegészítőkre sem változott: a Blood and Wine DLC simán kétszer olyan hosszú, mint jó pár AAA-játék, és ez az opcionális tartalmakkal bőven meg is duplázható. Lássuk hát a kiegészítők királyát!

Udvarias invitáció

Geralt élete jóval mozgalmasabb, mint kollégáié. Fojtólidércek levadászásán, és egyéb filléres megbízásokon kívül ugyanis sokkal érdekesebb, és nagyszabásúbb feladatokkal is találkozik. Ezúttal a távoli Toussaint hercegségébe kap meghívást, méghozzá Anna Henrietta hercegasszonytól, az uralkodótól. Az udvarias, de sürgető kérést két lovagja tolmácsolja Geralt felé, akik felvázolják a helyzetet: egy titokzatos, és veszedelmes szörnyeteg gyilkolássza őfelsége lovagjait. Eddig két áldozatot követelt a bestia, azonban ahogy megérkeznek Toussaintba, ez a szám háromra duzzad. Geralt tehát kénytelen sürgősen munkához látni, és legjobb képességeit bevetve megkeresni, és levadászni az intelligens és halálos gyilkost. A witcher ekkor még nem is sejti, hogy a helyzet minden szempontból bonyolultabb, mint azt elsőre hinnénk.

Hosszas, és tekervényes nyomozás vár ránk, még szerencse, hogy megfelelő színteret kapunk hozzá. Toussaint hatalmas, és gyönyörű, konkrétan a nyílt világú játékok többsége csak szeretne ekkora és ennyire kidolgozott területeket magának. Bár nincs akkora, mint Velen, azért lesz bőven lehetőségünk mászkálni, és gyönyörködni a végtelen szőlőföldek, a keménylombú erdők, a várromok, romantikus kastélyok, napsütötte rétek és csobogó patakok sokaságában. Ez az ország nem rendelkezik sem Velen háborús légkörével, sem Skellige zordságával, hanem egy sokkal megnyerőbb külsőt mutat. Persze a tündéri felszín alatt meghúzódik a sötétség is: rengeteg bestia leselkedik az óvatlan béresekre. Felbukkannak a párducok, az óriás százlábúak, és hatalmas gyilkos növények is, amelyek nem kívánnak egy vázába kerülni. Az erdők sűrűjében banditák portyáznak, akikkel szemben erényes és hősies kóbor lovagok küzdenek. Már itt kibukik, hogy Toussaint egy egészen más lapra tartozik, mint a Witcher 3 többi része, és ez az egyedi hangulat nagyon is jól áll neki.

Színtiszta szórakozás

Persze ez a csodás táj fel is van töltve tartalommal. Mellékküldetések garmadáját végezhetjük el. Segíthetünk egy középkori természetfotósnak, modellt állhatunk egy festőnek, utánajárhatunk a mutációk történetének, részt vehetünk egy lovagi tornán, és még sorolhatnám a számtalan lehetőséget, amelyek mindegyikében ott van a kreativitás, a meglepetés ereje, és az életszerű, nehéz, és kiszámíthatatlan döntések. A valódi Witcher-esszencia érződik a levegőben minden pillanatban. Visszatérnek a witcher megbízások is, ahol ritka és veszélye szörnyetegeket vadászhatunk le. Itt egy kicsit hosszabb kutatómunkára és felkészülésre van szükség, ezek a kontraktusok igazán különleges részei a kiegészítőnek is. A kedvencem az volt, ahol hű hátasunk, Roach is megszólal, de ennél többet nem szeretnék lelőni.
És még mindig nincs vége, hiszen elképesztő mennyiségű tartalom szorult ebbe a DLC-be. Kincskeresések tucatjaiba futhatunk bele, felkutathatjuk a nagymesteri witcher felszerelések tervrajzait, de részt vehetünk bokszmeccseken is. Lehetőségünk van egy állami birtok tulajdonosáról dönteni, különböző borkereskedők számára megtisztítani területeket, a helyi próféta, Lebioda óriási szobrának felhúzásában működhetünk közre, és megtisztíthatjuk a határokat a nagyobb bűnbandáktól. Ezek mellett új gwent lapok, ellenfelek, és versenyek hosszabbítják a játékidőt az erre fogékonyaknak, és új kocsmák biztosítanak egyéb szórakozási lehetőségeket.

Otthon, édes otthon

Azonban nem csak a hegyet-völgyet szeljük át, de saját otthonunkat is tatarozhatjuk. Anna Henrietta szolgálatainkért cserébe egy kisebb földbirtokkal ajándékoz meg minket. Nagy szőlőföldek, kisebb virágkertek, cselédlakások mellett természetesen egy kisebb villa is tartozik az adományhoz, amelyet kedvünk szerint díszíthetünk ki. Egyrészt lehetőségünk van a lakás felújítására, vehetünk új ágyat, tupírozhatjuk a vendégszobát, külön kertet alakíthatunk ki a gyógynövényeknek, de beruházhatunk köszörűkőbe, új istállóba, és még messze nem értem a lista végére. Házmesterünk talál egy régi alkímiai laboratóriumot is, ahol számos hasznos bónuszt kapunk. Ezen kívül személyre is szabhatjuk a ház belsejét. Kitehetjük tróefáinkat, páncéljainkat, kardjainkat, a falra felakaszthatjuk festményeinket, és egy könyvespolc is vár minket. Végül, de nem utolsósorban, az alapjáték és a kiegészítő története alatt hozott döntéseink alapján tovább lakótársakat is kaphatunk, de erről most nem szólnék bővebben, hiszen a játék egyik legjobban eső pillanatáról van szó, amit mindenki saját maga éljen át.

Nyomozás a rém után

A fentiekben ecsetelt színvonaltól a főküldetések sem maradnak el. Bár a cselekmény kicsit lassan indul, amikor (viszonylag hamar) eljutunk oda, hogy megtudjuk, ki a gyilkos, már észveszejtő tempóban történnek az események, és változatos missziók követik egymást. A hangulatra a legkevésbé sem lehet panasz, egy művészi estély ugyanolyan hátborzongató tud lenni, mint egy nagyobb összecsapás, és mindezen pillanatok tökéletes ritmusban következnek be egymás után, a játék közepétől nincsenek elkapkodott vagy lassú szakaszok. Bár igaz, a végjáték nem arra lett kitalálva, hogy közben nagyon kibontakozzunk más irányban, de ezt bőven van alkalmunk bepótolni előtte és utána is.
A játékmenetet egyszer már bemutattam bővebben, ettől most szeretnék eltekinteni. A harcok még mindig ugyanazt a receptet követik, és továbbra is sokrétűek és szórakoztatóak, de még mindig nem érdemes nekünk keresni a bajt, inkább izgalmas kihívásként kell rájuk tekinteni (már ha nem vagyunk sokkal magasabb szintűek, mint ellenfeleink). Ha már a szinteknél tartunk, ez a kiegészítő kifejezetten egy végjátéknak van tervezve, mind történetileg, mind játékmenetileg. Persze van lehetőség teljesen tiszta lappal is indulni (ekkor a rendszer generál egy karaktert a megfelelő szintre), de ennek a DLC-nek tipikusan az alapjáték befejezése után érdemes csak nekikezdeni.

A játék továbbra is fontos része a nyomozás, amely most sem rossz, de itt nagy újdonságokkal nem találkozunk, és egyébként is sokkal inkább a célon, mintsem a folyamaton van a hangsúly. Sokkal többet változott viszont a karakterfejlesztési szekció. Ami talán a legfontosabb, hogy bekerültek a mutációk. Ezekkel komolyabb módosításokat hajthatunk végre a varázslataink, vagy a harcok terén. Ezeket egymáshoz kapcsolva fejleszthetjük ki különböző alapanyagokból, és receptek alapján, a végeredmény pedig egészen hatásos lehet, például az Aard jel nem ellöki, hanem megfagyasztja ellenfeleinket. Egyéb apróságok is változtak: bekerültek a festékek, amivel a páncélunkat pingálhatjuk ki, új kovácsok, kereskedők várnak minket, köztük egy nagymesteri fokozatú páncélkovács, aki a különböző munkáihoz sokszor újféle alapanyagokat követel meg, így a kraftolásra is érdemes odafigyelni, csakúgy, mint az alkímiára, hiszen a festékek és egyéb új anyagok általunk is kikeverhetőek. Emellett további bónuszként az ágyunkban való alváskor kapunk egyéb előnyöket, szóval abszolút nem mondható, hogy ne fektettek volna munkát ebbe a kiegészítőbe.

Legendás történetek legendás tájakon

A Blood and Wine a saját lábán is megállna gond nélkül, de a kiegészítőség előnyeit is élvezi: a teljes átjárhatóságot az alapjátékkal, azt, hogy ez is lehet a nagy egész része, ha úgy szeretnénk. Ez igaz a történetre is: egy szinte teljesen független, és kidolgozott sztorit kapunk, utalásokkal, áthallásokkal (egy-egy ilyen egészen kreatív is lehet), és egyéb tényezőkkel, amik csak hozzáadnak az élményhez. A fő történeti szál viszonylag lassan építkezik, de utána változatos keretek között ellentmondások nélkül, és fordulatok tucatjai között halad, egészen az általunk is befolyásolható fináléig.

Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, a küldetések során ugyanis komoly drámákat, hátborzongató történeteket, és elképesztő karaktereket ismerhetünk meg. Itt sokszor folyik össze a meseszerű, naiv lovagkor a sötét, rideg valósággal, és ez nagyon jól áll a játéknak. Ugyanez igaz az átvezető videókra is: talán még az alapjátéknál is jobban rendezett jelenetek várhatóak, olyan írással támogatva, hogy a Hollywoodi forgatókönyvírók egy része simán elsüllyedhetne. Egyes jelenetek alatt olyan feszültség lappang, olyan kiváló színészi játékkal ötvözve, amilyennel csak világhírű Oscar-díjas rendezők alkotásaiban találkoztam. A Blood and Wine egy mestermunka, sokszor még az alapjátéknál is egységesebbnek tűnik a színvonala.
És akkor még nem is volt szó a karakterekről. Geralt is fantasztikus sorokat kapott, de a hercegnőtől az őrkapitányon át a főgonoszig mindenki érdekes karakter, mindenkiben ott rejlik a jó és a rossz, itt nem sakk folyik, hanem valódi dráma. A személyes kedvencem a vámpír Regis, Geralt régi barátja volt, ilyen stílussal még soha nem hallottam videojátékos karaktert beszélni, a legközelebb talán a BioShock Sandor Cohen-je áll hozzá zsenialitásban. Az egyetlen aprócska szálka a szerelmi szálnál kerül az ember szemében, amely egyszerűen fölösleges, indokolatlan, és még csak nem is szimpatikus a lehetséges partner, Syanna; még szerencse, hogy ez abszolút nincsen erőltetve.

Már csak a körítés marad hátra, amelyre továbbra sincs panasz. Technikailag továbbra is brillírozik a Witcher 3 motorja, és az új környezetben talán még jobban tudja csillogtatni tudását. A látványtervezők is kiteljesedhettek, és iszonyat sok kreatív munkát pakoltak a vizuális részlegbe, csak emelni tudom a kalapomat. Egy-két bug persze továbbra is becsúszik, de messze kevesebb, mint máshol. A hangdesign is jelesre vizsgázik, az effektek, zörejek, háttérzajok kifogástalanok, a szinkronszínészek a legmagasabb színvonalon dolgoznak, és a zenék között számos szimpatikus dallamot, és egy új kedvencet találtam. Bravúros munkát végzett megint a CDPR, egy olyan kiegészítőt létrehozva, amely bátran nevezhető a legjobb DLC-nek valaha.

Lehetne még tovább ragozni, de felesleges: a Blood and Wine talán minden idők legjobb kiegséíztője. Teljes játékokat megszégyenítő, akár 40 órányi tartalommal, változatos küldetésekkel, hatalmas, gyönyörű nyílt világgal, emlékezetes dallamokkal, kiváló törénettel, és szerethető karakterekkel veszi le a lábáról a játékost, ezzel biztosítva méltó búcsút az egyik legkiválóbb játéksorozatnak. Ezzel minden Witcher 3 tulajdonosnak játszania kell, aki pedig nem az, annak itt az idő…

Értékelés
Grafika: 95%
Hangok/zene: 96%
Játékélmény: 95%
Összességében: 95%