Film vagy játék?

A Virginia egy 2016 őszén megjelent sétaszimuátor/kalandjáték, amely a Variable State munkája. Leginkább minimális számú interaktivitásáról és zavaros történetéről ismeretes, de mindenképpen egy érdekes alkotás.

A sétaszimulátorok gyakran szembesülnek azzal a támadással, hogy a bennük megtalálható minimális interakció miatt nem is igazán tekinthetőek videojátéknak. Most ez az állítás általánosítva egyértelműen baromság, de mégis jogos a kérdés, hogy pontosan mitől tekintünk valamit játéknak, mi választja el azt a műfajt például a filmektől. Elsősorban nyilván az interakció a megoldás, egy olyan alkotás, ahol a játékosnak nem kell kölcsönhatásba lépnie a játékkal, ott már nem is játékról beszélünk. Ellenben az is egy jó kérdés, hogy pusztán a felhasználó közreműködése elég-e a videojáték címre. Például tekinthetjük-e játéknak a régi lapozgatós kalandregények modern manifesztációit? És ami jelen esetben sokkal fontosabb: pusztán az interakció megléte elégséges-e ahhoz, hogy feledtesse azt, hogy az adott cím nélkülöz minden fajta kihívást, harcot, felfedezést, vagy a történetre való befolyásgyakorlást? Mert szerintem nem egyértelműen. És hogy miért hozom fel azt a témát? Ennek az az oka, hogy mai tesztalanyom, a Virginia megítélése finoman szólva nem egyértelmű.

Furcsa figurák

A történet szerint egy középkorú nyomozónőt alakítunk, aki munkatársával együtt egy elveszett fiú, Lucas után kutat. És körülbelül ennyit is lehet elmondani teljes bizonyossággal a sztoriról, és ennek több oka is van. Az első és legfontosabb az, hogy a jelentek nemhogy fittyet hánynak a kronológiára, de azt sem lehet eldönteni sokszor, hogy valóban megtörténő, álmodott, vagy éppen a főhősnő képzeletében létező történésekről van szó. Azért persze időközben jó pár kulcsfontosságú információt megtudunk, de a Virginia nem az a játék, ahol a végén majd minden kristálytiszta lesz.

Egy másik furcsaság is szembeszökik rögtön az elején. A jelenetek ugyanis nem a szokványos módon váltják egymást, hanem hirtelen, élesen – ha ez egy film lenne, azt mondanám, hogy igen lehetetlen módon van megvágva. És bár sokszor csak a felesleges mászkálástól szabadulunk meg így, az egész ugyanúgy furcsán hat, arról már nem is beszélve, hogy sokszor az időben jobban elkülönülő epizódok között is ilyen éles a váltás. Nem azt mondom, hogy egy rossz élmény emiatt a Virginiával játszani, de az elején biztosan kapkodni fogjátok a fejeteket. Persze szép lassan meg lehet szokni, de mivel ez nem egy hosszú alkotás, ezért akkor már nagyjából mindegy is. Mindenesetre ez legalább egyfajta egyediséget kölcsönöz a Virginiának, azt pedig mindenki eldöntheti maga, hogy ezt érdekességnek, vagy zavaró tényezőnek fogja fel.

Sivár interakciók

De ez a megszokottól való elrugaszkodottság kell is, mert a játékmenetet vizsgálva már messze nem túl rózsás a helyzet. A teljes játék során, mint azt már egy pár helyen megszokhattuk, csak sétálgatni kell (néha azt sem), és kattintgatni dolgokra. Az egész körülbelül ennyire bonyolult, de láttunk már ebből az alapanyagból is jó játékot, ha a felfedezés útján, vagy egyéb módon sikerül bevonni a játékost a produktumba. Itt azonban erről szó sincs. Nem kell megkeresni semmit, vagy ha mégis, pár pillanat alatt megtaláljuk, mert a kurzor megváltozása úgyis jelzi az aktivitási pontokat. De amúgy is, egyetlen feladványt, sőt, egyetlen döntési helyzetet nem sikerült beleerőltetni a játékba, az egész olyan lineáris, amennyire csak lehet. Mindössze néhány opcionálisan felvehető tárgyat kapunk, de ezeknek az égvilágon semmi jelentőségük sincs, és nagyon kutatni se kell őket, csak oda vannak barmolva az út közepére, elágazásokat, és félreeső területeket pedig abszolút kár keresni. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a kevés interakció semmiféle játékélményt nem ad, egyszerűen nincs jelentősége, hogy az ember maga cselekszik. Még történet szempontjából sincs megtámogatva az egész, hogy néhány helyen nehezére essen a játékosnak megnyomni a gombot. Így a játékmenet egyszerűen képtelen bármit is hozzáadni a játék többi részéhez, igaz, el sem vesz belőle, ezzel az utóbbi idők egyik legsemmilyenebb játékélményét nyújtva.

Más szemszögből

De végül is az eddigi problémák többsége abból adódott, hogy a Virginiát egy játéknak tekintettük. De ha úgyis ilyen kevés és jelentéktelen az interakció, akkor legyen a Virginia egy film! Mert filmnek nem szuperálna rosszul. Alapból a vágások már ezt sejtetnék, de idevehetjük a zenét, az alig két órás játékidőt, de akár a szélesvásznú képarányt is. És ilyen módon valahogy a végeredmény is jobb lesz, hiszen egy filmben leginkább a jó történet, a megfelelő hangulat és a szép látvány számít, ezekben pedig nem szerepel rosszul tesztalanyunk.

Egy nyomozás részletei, avagy a történet

Kezdjük az első két szemponttal, amelyek itt jelentősen összefüggenek. Eddig a sztorival kapcsolatban csak annak zavarosságát emeltem ki, pedig összességében abszolút nem rossz. Először is van mondanivaló benne, számtalan érdekes témát érint a kötelességről, a barátokról, az emberi kapcsolatok és a karrier szembenállásáról, és még sorolhatnám. Emellett az írók vigyáztak arra, hogy bár a történetvezetés csapongó, az egyes epizódok, jelenetek önmagukban korrekten, élvezhetően legyenek felépítve, ezáltal létrehozva a kirakós darabkáit, amelyet majd a játékos egy teljes történetté illeszthet össze. És meg is van a bája annak, hogy nem rágják a szánkba a végső megoldást, és így a történet értelmezése részben a fantáziánkra is van bízva.
Azért azt meg kell jegyezni, hogy elég filmes a történet is, tehát kikutatható háttérsztoriról, és megkereshető feljegyzésekről szó sincs, sőt, nagyobb egybefüggő szövegek csak akkor vannak, ha a játék kifejezetten az arcunkba tolja őket. Jóval érdekesebb, hogy beszélt szóból viszont egy sem található az egész alatt, és ez a némaság eleinte szintén furcsa lehet. Cserébe sok hangulati elemmel és szimbolikával dologzik a Virginia, és ez meglehetősen jól áll neki. Ettől története kissé művészfilmes lesz, de legalább a hangulat abszolút rendben van, és a történet kibogozása is kellően lefoglal minket. Egyébként a hallgatás miatt kidolgozott karakterekről sincs szó, sokkal inkább a köztük lévő kapcsolatokat próbája kiépíteni a játék, nem is sikertelenül.

A körítés hatalma

Azonban egy filmben is fontos a megjelenés, és itt nyilván nem a grandiózus akciójelenetekről van szó, hanem a letisztult, stílusos látványvilágról. És ez meg is van itt. Igaz, technikailag nem egy nagy durranás, már csak a letisztult, rajzfilmes stílus miatt sem. De látványvilág tekintetében nincs szégyenkezni valója a Virginiának, hiszen mind színvilágát, mind formai megjelenését tekintve esztétikus végeredményt kapunk. A hangzásvilág sem rossz, és bár a hangeffektek elég semlegesek, a zenék zseniálisak. A legtöbbjüket nagyzenekarral adták elő, és nagyon filmes, epikus hangulatot teremtenek számos jelenetnél. Azért egy kis negatívumot itt is ki kell emeljek, bár ez inkább a látványnak róható fel: a grafikai stílus miatt a karakterek arca is elnagyolt lett. Ezzel csak az a baj, hogy mivel a karakterek nem beszélnek a játékban, ezért minden arcmimikával kell átadni. Valahogy nem zavart volna, ha nem kényszerülnek jó pár esetben méteres gesztusokra, csak azért, hogy átmenjen az üzenet.

Na, most akkor melyik?

Összességégben tehát így állunk: a Virginia filmként abszolút élvezhető, elgondolkodtató, de játékként értékelhetetlen. Miért nem kezeljük akkor ténylegesen egy filmként? Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy magában mindenki nyugodtan elkönyvelheti pusztán mozgóképként, talán jobb is, mert tudja majd, mire számítson, de végeredményben ez akkor is egy játék. Egyszerűen azért, mert a készítői annak szánták. A Mona Lisa is festmény, nem barlangrajz, és az Eredet is film, nem diavetítés. Mivel a Virginia hivatalosan játék, és alapvető játékos elemek szerepelnek benne, ezért egy játékként kell kezelni. Az persze más kérdés, hogy megérdemli-e ezt a címet, de ez majd a végső pontszámban is meg fog látszani. Annyit azért megjegyeznék, hogy pénzt semmiképpen sem éri meg kiadni érte, hiszen egzaktul ugyanaz az élmény vár minket, ha végignézünk ingyen és bérmentve egy kommentár nélküli végigjátszást YouTube-on.

A Virginia helyzete igencsak érdekes. Még filmnek is furcsa éles vágásaival és nehezen megfejthető történetével, de legalább viszonylag szép, hangulatos és elgondolkodtató. Kár, hogy játékként egy lyukas garast sem ér, pedig egy játéktól elvárnánk, hogy pusztán a történeténél többet nyújtson, és annyira azért nem klappol minden, hogy csupán a sztorival meg legyek elégedve. De meglesni egy végigjátszást mindenképpen érdemes, mert azért ezt nem árt egyszer látni.

Értékelés
Grafika: 78%
Hangok/zene: 87%
Játékélmény: 65%
Összességében: 70%