Száguldás fényes tájakon - Asphalt 8: Airborne

A 2013-as év elég mozgalmas volt a Gameloft számára, hiszen több fontos játékuk is ebben az évben jelent meg. Többek között a Gangstar Vegast, a Dungeon Hunter 4-et, és a Minion Rush-t is ebben az évben jelentették meg, és szintén ebben az esztendőben látott napvilágot az Asphalt 8: Airborne is.

A Gameloftot még a Six-Guns miatt kedveltem meg, hiszen az egész játék kiváló fejlesztői és kiadói hozzáállásról tanúskodott. Azóta jó pár alkotásukhoz volt szerencsém, de sajnos be kell hogy lássam: talán a Six-Guns volt az egyetlen kiemelkedő cím, amit a kezeik közül kiadtak. Mert bár a szándék megvolt egy pár esetben, hogy PC-s minőségűt alkossanak, de ezek többnyire meddő próbálkozások lettek. Az Asphalt - sorozat nem képes a megújulásra, a Dungeon Hunter – széria nem képes kinőni a mobilos közeget, a Gangstar Vegas és a Modern Combatok sem voltak nagy durranások a szememben, a Minion Rush esetében pedig meg sem próbáltak maradandót alkotni a fejlesztők. Ezek a játékok így inkább erős közepesek voltak, mint jók, és sajnos az Asphalt 8 sem lóg ki a sorból felfelé, igaz legalább lefelé sem. Vágjunk bele!

A grafika és a hangok

Megjelenésekor hamar egyértelművé vált, hogy a fejlesztők a grafikát szánják a játék legnagyobb erősségének, kár, hogy ebből az lett, hogy a grafika talán az egyetlen igazi érv mellette. Ennek megfelelően az Asphalt 8 vadítóan néz ki. Túlzás nélkül állítom, hogy annak ellenére, hogy a játék lassan három éves, még mindig az egyik legjobb androidos grafikával rendelkezik. A modelleken semmi kivetnivaló sincs, a textúrák élesek, a grafika technikai része csodálatos. És ezen még dobnak az effektek, amik szintén kiválóan sikerültek. Ritkán fordul élő, hogy ezek a szemfényvesztések hozzáadnak a játék vizuális oldalához, de itt ez abszolút igaz. A víz bámulatosan néz ki, a fények szinte tökéletesek, egy-egy megcsillanó útfelület pedig már magához a hangulathoz ad hozzá. Az összes effekten látszik, hogy munka volt benne, bár az is igaz, hogy a mennyiségük néha túlzásba lett víve. A látványtervezés már nem ennyire jó, de a kötelezőt hozza, bár igaz, hogy elég baj, ha egy a Kínai Nagy Fal mellett lévő versenyen többet látok gúlába rendezett farönkökből, mint a kínai építészet egyik leghíresebb alkotásából.
A hangok is tűrhetőre sikeredtek. A motorhangokba nem tudok belekötni, és pár alapabb zörej (törések, ütközések) is a helyén van. Sajnos ez nem igaz az SFX többi részére: a szél süvítése vállalhatatlan, a nitro hangja nevetséges, a megmagyarázhatatlan lüktető zajokkal pedig, amik néhány elektromos autónál jelentkeztek, nem tudtam mit kezdeni, hiszen ezek elvileg nem a motorhang részei, és én hallottam már egy pár elektromos járművet közlekedni, és egyik sem sokkolta a dobhártyámat ezekkel a hatásokkal. Szóval a hangsáv ezen részét javaslom, hogy mindenki némítsa le, ha nem akartok öt perc után kiábrándulni a játékból. Cserébe a játékba belerakott zenék egészen jók. Nem azt mondom, hogy mindegyiket szabadidőmben is hallgatnám, de kifejezetten stimulálóak a versenyre nézve, legalább nem Mozart Requiemje megy a háttérben.

A játék alapjai

Nem nagy meglepetés, hogy az Asphalt 8 nem tér el nagyban a sorozat előző tagjaitól. Amennyire meg tudom ítélni, nem lehet a játékot azzal vádolni, hogy meg akarná reformálni a bejáratott formulát, így ez azzal is jár, hogy sok újítás nem esett meg az előző cím óta.
A játékban, mily meglepő, versenyezni kell. A verseny alapja nitró, amely sokkal gyorsabbá teszi autónkat, és bizonyos fokú védelmet biztosít számára az ütközések idején. Nitrót többféleképpen szerezhetünk: egyrészt a pályán található kék és sárga ikonokon áthaladva töltődik a nitrócsíkunk, másrészt ellenfeleink, és egyéb tereptárgyak leütközésével is elérhetjük ezt a hatást, előbbit már csak azért is érdemes csinálni, hogy ellenfeleink hátrányba kerülve kevesebb veszélyt jelentsenek ránk. Végül azzal is zsákmányolhatunk nitrót, ha ugratunk, illetve ha ugratás közben trükköket végzünk, ez leginkább a hosszanti, illetve a függőleges tengely körüli pörgést jelenti (barrell roll és flat spin). A levegőben mindazonáltal elég sok időt fogunk eltölteni, hiszen már a játék címéből is sejthető, hogy bizony az összes pálya dugig lesz rakva rámpákkal. Azért persze a féktelen ugrálás és száguldás közepette érdemes arra is odafigyelni, nehogy összetörjük kocsinkat, hiszen ilyenkor a játék visszább dob minket, és a sebességünket is elveszítjük, azon kívül, hogy másodpercekig bámulhatjuk a „wreck” feliratot.
A futamok során általában 5 vagy 7 másik versenyzővel kell összemérni erőnket, egy, két, vagy három kör alatt. Többféle versenytípusban is kipróbálhatjuk magunkat. Van a klasszikus verseny; a kieséses futam, ahol bizonyos időközönként az utolsó kiesik; a fertőzés, vagy zombi játékmód, ahol az utolsó megfertőződik, és egy idő után felrobban, addig azonban végtelen nitrója van, és megfertőzhet másokat; a leütközés, ahol egy másik autóval kell versenyezni, hogy ki tud több civilt leütközni; a párbaj, ahol mindössze egyetlen ellenfelünk van; és a driftelés, ahol kapukon kell átfarolni egy adott idő alatt.
Pályákból nincs túl sok, igaz, kevés sem. Ezt még tovább színesíti az, hogy egyes pályáknak van két-három féle változata, például a haladás irányával és egyes kerülőutak lezárásával, illetve megnyitásával megvariálva az útvonalat. A helyszínek között találjuk többek között a Nagy Falat, Velencét, Monacót, Barcelonát, Londont, Dubait, Izlandot, Nevadát és Francia-Guyanát.
A játék fősodra alatt kilenc szezonon keresztül játszhatjuk le a versenyeket. Minden verseny meghatározott pályán és játékmódban történik, illetve van még egy kritérium, például csak adott osztályú, márkájú, típusú kocsival lehet rajta elindulni. Sokszor megadott számú csillagnak is meg kell lennie a futamon való részvételhez. Csillagot minden versenyen szerezhetünk, összesen ötöt. Három csillag jár az első, kettő a második, egy a harmadik helyért, a maradék kettőt pluszfeledatok teljesítéséért kaphatunk, például driftelj x métert, ne törd össze a járgányod, stb. A szezonok is csak adott számú csillag fejében nyílnak meg. Itt érdemes megjegyezni, hogy rengeteg verseny van szezononként, és a futamok újrajátszása is gyakori lesz, ha tökéletesre akarjuk megcsinálni őket, így tartalom van bőven a játékban, nem kevés időnket el tudja vinni az Airborne.

Irányítás és játékélmény

A játékban négyféle kameramód található. Közülük talán a kissé felülnézeti action és a hátulnézeti kameraállás a leghasznosabb, a rögzített nézet gyomorpanaszokat okoz, a negyedik,- amelyik olyan, mintha FPS-ben versenyeznénk - csak szimplán nevetséges.
Az irányítás szintén nem tökéletes, annak ellenére, hogy sokféle verziót használhatunk. Kanyarodni lehet a képernyő döntögetésével, az adott oldalra kattintással, vagy manuális kormánnyal. A nitrót vagy külön gombbal, vagy csak a képernyőre tapintva használhatjuk. A probléma ott van, hogy egy kivételével az összes irányítási módnál a gyorsulás automatikus, a végsebességre felgyorsul a kocsi, aztán úgy marad, mintha benyomta volna az ember a tempomatot. Ez pedig agyonüti a vezetési élményt, ráadásul a legtöbb esetben fékezni sem lehet, és nem hiszem, hogy bárki jó ötletnek tartaná, hogy az összes kanyart maximum sebességgel vegye be. Egy olyan irányítási formula van, ahol fékezni, és gázt adni is lehet, de itt is hiányzik a lüktetés, ami a gázadásból és annak elengedéséből származik, ráadásul a játék nem támogatja a megfontoltabb játékot, hiszen a mesterséges intelligencia végig padlógázzal fog menni.
Ha már a vezetési élmény nem működik, és a játék is a száguldásra fókuszál, akkor legalább a sebességélménynek stimmelnie kéne. Sajnos ez sem teljesül, már csak az irányítás miatt sem, hiszen a gázt vagy nem mi adjuk, vagy egyszerre kell foglalkoznunk a nitróval és a gázzal. De egyébként is, 200 km/h környékén annyira nem érezni a sebességet, hogy szerintem élvezetesebb, ha a családi autóval kinn vagyok az M7-esen… Úgy 300 környékén kezd el jönni a száguldás érzete, de fölötte már a különbséget sem nagyon lehet érezni. Bezzeg amikor egy nitrót benyom az ember, akkor az legalább kétszer akkora gyorsulásnak tűnik, mint amekkora, bár lehet, hogy ez azért van, mert ilyenkor az autó környéke tele van effektelve.
Ez a két tényező pedig igencsak lecsökkenti a játékélményt, ami kár, mert azért vannak jó pillanatai a játéknak. Az első utazás 400 fölé, egy látványos leütközés, egy óriási ugratás, mind-mind megmenti egy bizonyos szinten az élvezeti értéket. A játék emellett borzasztóan hangulatos is, és mint már mondtam, a zene is hozzáad mindehhez. Az már más kérdés, hogy az Airborne gondoskodik róla, hogy ne legyen ilyen pozitív az összkép, de erről még később.

Autók

Másik pozitívuma az alkotásnak a járgányok. Nagyjából 150 található belőlük, és igen sokfélék, a Fordtól kezdve a Ferrarin át a fejlesztés alatt lévő szuperkocsikig rengeteg márka megtalálható. Öt osztályba vannak sorolva, ezek D, C, B, A és S (érték szerint növekvő sorrendben), ez ugyebár a versenyeknél lényeges. Az egyes autók kaptak egy-egy pontszámot, hogy mennyire számítanak jó járműnek, bár sokszor rejtély, hogy e pontszámot mi alapján érdemlik ki. Megtekinthetjük a végsebességüket, gyorsulásukat, a nitró sebességét, és a kormányozhatóságot is, ezen értékeket fejleszthetjük is. Fejlesztésből két típus van: az alaptuningok, amiket például a motorra alkalmazhatunk, és amelyek bonyolultsága a Hill Climb Racing rendszerét idézi, illetve a profi fejlesztések, itt már lehetőségünk van pl. a sebességváltót upgrade-elni, még akkor is, ha sebességet nem leget váltania játékban, és ugyanúgy csak a számadatokat javítja, de erre most kár kitérni.
Az autók egyébként szépen le vannak modellezve, ezt alaposan meg is csodálhatjuk, hiszen az összes kocsit megnézegethetjük, körbe forgathatjuk a menüben, más kérdés, hogy rájuk közelíteni nem lehet, nyilván textúra-takarékosság miatt, de nem akarok szőrszálhasogató lenni. Vehetünk különböző festéseket is a kocsinkhoz. Itt csak az a probléma, hogy a versenyek végén kapott pénz nem túl sok, cserébe sok az autó, és emellett drága is, és a fejlesztéseket, festéseket sem lehet éppen filléres tételnek nevezni, így jobb százszor is meggondolni, melyik autót vesszük meg. Ezt az sem orvosolja, hogy bizonyos autógyűjtemények darabjainak megvétele pénz- vagy fejlesztésjutalommal jár, hiszen így is csak a költségek elenyésző része térül meg.

Problémák hosszú sora

Ha már úgyis a játék rákfenéiről van szó, és úgyis olyan sok van belőlük, gondoltam szentelek nekik egy külön alcímet. Kezdjük azzal, ami az első pillanattól kezdve szemet szúr: a fizika valami botrányos. Nem azzal van probléma, hogy milyen magasra repülnek az autók, vagy hogy közben is irányíthatóak, hiszen ezek szükségesek a versenyek élvezhetősége szempontjából. Inkább arról van szó, hogy ugyebár sok tereptárgyon át fogunk gázolni utunk során, hiszen ez fontos része a nitrógyűjtésnek. Na, most ezek a tereptárgyak összetörnek, ha áthajtunk rajtuk. Már az is elég ciki, hogy az autónk komplett buszmegállókon tud keresztülmenni bármiféle sérülés nélkül, de hogy ezek milyen módon törnek darabokra, az már kész röhej. Egy betonbólya például minden probléma nélkül három részre szakad, majd a darabjai vagy száz méteren keresztül elkísérik a kocsidat. Nem azt mondom, hogy tökéletes törésmechanikára van szükség, de ez már egy kicsit kínos.
Ha már törések, jó sokszor ripityára fogjuk zúzni az autónkat –többször, mint kéne. Ennek számtalan oka van. Egyrészt, mint már említettem, a játék telítve van effektekkel. Ez különösen akkor zavaró, amikor miattuk gyakorlatilag semmit sem lehet látni. Legyen az lemenő nap, szembevilágító reflektor, vagy egy meglepően rosszul kinéző hóvihar, mind-mind okozta már az autóm totálkárosra menését. Néha az az érzésem volt, mintha J. J. Ambrams beszökött volna a fejlesztőkhöz, és saját ízlése szerint alakította volna a látványt… Egy másik gyakori oka az autónk összetörésének a néha túlságosan is éles kanyarok, és a túl nagy sebesség. Erre ott van ugyan a farolás, de ez nem az igazi, pláne, hogy jelentős sebességvesztéssel jár, ahol meg lehet fékezni, ott meg driftelni nem lehet. Csodás.
Aztán ott van még a tereptárgyak rombolhatóságának arcpirító inkonzisztenciája. Történetesen az, hogy egyszer lazán átgázolunk egy betontömbön, máskor meg széttörünk rajta, mert ott a pálya széle, de egy olyan objektumot, amelyre tényleg ki lehet kenődni, luxus lett volna odatenni. Vagy amikor egy nádkerítés végzett velem ugyanilyen okokból. De a csúcs akkor is az a Chuck Norris által ültetett bokorsor volt, ami pozdorjává zúzta jeles járgányomat. Arról már csak nem is beszélek, hogy egy darabig enyhén hozzásúrlódtam a szalagkorláthoz, erre az kb. 0-ra levitte a sebességemet. Aztán vannak még egyéb aljasságok, például az ugratás közben felbukkanó szükségtelen akadályok, vagy a szembeforgalom, főleg, ha néha nem közlekedik szabályosan, vagy a semmiből bukkan fel. Aztán a kedvenc eseteim: egy teljesen indokolatlanul keresztbe fordult busz Tokió utcáin, amit mire észrevesz az ember, addigra késő, vagy Velencében a kb. 20 cm magas kerítés, amelyikre senki sem számít, hiszen nem látszik a kocsi miatt (pláne hátulnézetben), és a mögött lévő ház sem sejteti az alattomosan előrenyúló kovácsoltvas remekművet…
Másik probléma még a mesterséges intelligencia. Szörnyen ostoba, sokszor ahhoz is buta, hogy ne a legnagyobb íven kanyarodjon, de csal is, például elágazásoknál szinte mindig elénk kerül. Az meg a másik, hogy inkább a saját autóját is tönkrevágja, csak hogy mi is megszívjuk. Ezt hívják fair versenyzésnek. Aztán ott van még a leütközési animáció, ami elrántja a kamerát, és így nem tudunk kormányozni közben, emiatt nemegyszer karamboloztam, amíg rájöttem, hogy ki lehet kapcsolni. Bár az is igaz, hogy ez legalább valamiféle súlyt adott az ütközésnek, mert multiban, ahol alapból ki van kapcsolva ez a funkció, csak néztem egy párszor, hogy amikor leütköztek, csak elszálltam, mint a győzelmi zászló.

A másik, amin elgondolkodtam, az az, hogy mennyire néz minket idiótának, de legalábbis kisgyereknek a játék. Azért mert valaki androidon játszik, nem szükségképpen hatéves, bár lehet, hogy a fejlesztők nem így gondolják. Nesze, itt vannak a repülő autók, nézd csak, milyen szép színes csík jön ki a kipufogójukból is, szét van effektelve minden, teszünk bele méregdrága, de nagyjából tíz percig tartó boostereket, amit apuci készséggel kifizet magad, te pedig örülj magadnak. Lehet, hogy én állok rosszul hozzá, de nekem sok helyen ez a hozzáállás jött le, ami pont az ellentéte a Six-Gunsban tapasztaltaknak.
Aztán a játék talán legnagyobb hibája a szabadság hiánya. Odáig rendben van, hogy több helyen elágazások vannak, de ezek csak annyiban befolyásolják a versenyt, hogy legyen hol megelőznie a MI-nak, úgy, hogy nincs szem előtt. A probléma ott van, hogy számos esetben teljesen nyilvánvaló levágásokat, kerülőket zár el tőlünk a játék. Az meg a másik, hogy mindig versenyezni kell. Nincs időmérő, szabad száguldás, nyílt világ, vagy bármi ilyesmi, ami az arcade címekben szokott lenni, helyette versenyezz csak unalomig. Nem csoda, ha emiatt borzasztó repetitívvé válnak egy idő után a versenyek. Az meg külön szégyen, hogy arra sem nagyon van esély, hogy megforduljunk egy verseny közben, ha pedig mégis összejönne, egyből megjelenik egy gomb, ami visszakalibrál a helyes irányba. Ha pedig ezt sem nyomjuk meg, mondjuk egy driftesemény közben, és sikerül teljesen megfordulnunk, hátrafelé már nem ér a driftelés, még akkor sem, ha olyan kapukon át tesszük ezt meg, amit korábban kihagytunk. Bár lehet, hogy inkább ezért hálásnak kéne lennem, hiszen ha odafigyelnek ezekre a dolgokra, tovább nőne az amúgy sem rövid töltési idő.

Multiplayer és menürendszer

De elég is a negatívumokból, mert van itt multi is, ami egész jól sikerült. Ennek lényege, hogy nyolc versenyző feszül egymásnak, a pályáról, játékmódról, körök számáról az elején szavazással lehet dönteni. Itt csak az a probléma, hogy a verseny nem indul el, amíg nem szavazott mindenki, és egy alkalommal bő negyedórát vártam a csodára, mivel másik meccsbe nem akart bedobni a rendszer, egy kedves delikvens pedig juszt is megtagadta a voksolást. Egyébként a többjátékos mód rendben van, nincs lagg, sem összeomlás, bár igaz, hogy a verseny egyensúlyára nem nagyon ügyel a játék. Ja, meg még egy pozitív élmény: itt végre nem mindig az utolsó helyről kell rajtolni.
A menürendszerben találunk még eventeket. Ezek egészen jók, sokszor ki lehet próbálni általunk nem birtokolt járműveket is. Itt mondjuk egy energiarendszer befigyel, de a mikrotranzakció nem itt villantja ki a foga fehérjét, hanem minden más területen, de erről nem szeretnék beszélni, mert így is negatívabb a tesztem összképe, mint egy mínusz egyes szorzó. Egyébként találhatunk még a menüben váltóversenyt (ennek külön évada van, külön csillagozással), statisztikákat, versenyt általunk meghatározott feltételekkel, sőt, elvileg akár streamelhetném is a játékomat, ha élő adásban akarnék agyvérzést kapni, szóval szépen ki van szolgálva a játék mindenféle lehetőséggel. Kár, hogy a játék a magjában nincs teljesen rendben.

Az Asphalt 8: Airborne nem egy jó játék, igaz, messze nem olyan rossz, mint ahogy azt a tesztem sugallja. Csupán arról van szó, hogy az élmény finoman szólva nem teljes, és így nincs semmi, ami miatt szemet tudnék hunyni számtalan kicsi, de zavaró hiba felett. A grafikája gyönyörű, a hangok bőven vállalhatóak, és a hangulat is kiváló, így nálam ügyesebb, a téma iránt fogékonyabb játékosok számára csak ajánlani tudom a játékot, de az idegesebb, állandó játékélményt megkövetelők jobb, ha elkerülik. Egy próbát persze mindenképp megérhet, hiszen ingyen van.

Értékelés
Grafika: 94%
Hangok/zene: 70%
Játékélmény: 70%
Összességében: 72%