Warhammer 40K:Space Marine

Ork vérfürdő, a Császárnak ajánlva! A Relic Entertaimnet ezúttal TPS nézetben hív vissza minket a Warhammer univerzumba!

Nem igazán tudok sokat a Warhammer univerzum karaktereiről, és úgy konkrétan az egész mindenség felépítéséről. A Relic Entertainment fejlesztői már egy stratégiai játék keretein belül megmutatták nekünk eme világ brutalitását és hangulatát, de a Warhammer 40k: Dawn Of War nekem sajnos kimaradt. Volt három kiegészítője is, valamint egy második rész, de ezeket se nagyon erőltettem. Egy eléggé halovány FPS is született Fire Warrior címmel, azonban ezzel se sikerült találkoznom. Gondoltam, nem árt, ha kiokosítom magam előbb ebből a szériából, valamint kicsit utána olvasok az univerzumnak is. Okos dolog, ha az ember felkészülten vág bele egy olyan játékba, amelynek egy ilyen ismert világ adja az alapját. A THQ gondozásában megjelent új Warhammer 40k játéknak van pár olyan vonása, amitől leesett az állam, de sajnos akadtak kivetnivaló dolgok is. Mindenesetre, egy valamiben biztos vagyok: megszerettem a Warhammer 40k univerzumot.

A játék történetében mi fogjuk alakítani Titus kapitányt, aki két társával karöltve megérkezik egy Graia nevű bolygóra, ami a Birodalom egyik fontos planétája. Mivel űrgárdisták vagyunk, elég brutális tűzerő áll a rendelkezésünkre annak érdekében, hogy a rommá lőtt bolygó felszínén rendet tegyünk. Ugyanis megszaporodtak az Orkok, és van pár olyan fegyver az itteni gyárakban, amik nem kerülhetnek rossz kezekbe. A legfontosabb persze a Titan, amit mindenáron biztosítanunk kell. A Birodalom erői nagy nehezen tartják még a frontot az Orkokkal szemben, ám hamar rájövünk, hogy kelleni fog a mi hatékony segítségünk. Egyszerűnek tűnhet a sztori, azonban akad majd benne egy-két meglepetés. Nem mondom, hogy nem kiszámítható, de azért lesz alkalmunk párszor meglepődni. A Warhammer 40k sajátos karakterei és frakciói közül szinte mindegyikkel fogunk találkozni. Egy efféle játékhoz tökéletesen megfelel egy ilyen szinten kidolgozott történet, amihez sok dolgot emelnek át az Warhammer 40k univerzumból. A főbb szereplők jellemei nekem nagyon tetszettek, és maga a Warhammer 40k világ ábrázolása is sokat hozzárak ahhoz, hogy végig élvezhessük a sztorit, még akkor is, hogy egy picit kiszámítható.

Maga a játék egy egyszerű TPS, amiben ügyesen keveredik a közelharc és a lövöldözés. Nem lehet azt mondani, hogy valamelyik túlsúlyban lenne, ugyanis rákényszerít minket arra a program, hogy mindkét módon harcoljunk. A távolabb lévő, elérhetetlen helyeken lévő ellenfeleket csak lepuffantani tudjuk, amikor pedig körbevesznek az Orkok, hiba lenne a puskáinkhoz nyúlnunk. Mindez egy nagyon kényelmes irányítással valósul meg, úgyhogy gördülékeny játékmenetet biztosít nekünk a program. Szerencsére nincsenek használhatatlan kameranézetek, valamint billentyűzettel is remekül tudjuk vezérelni gárdistánkat. Egyszer-kétszer ugyan előfordult, hogy úgymond beragadt a látószög, és teljesen másfelé kezdtem el csapkodni, mint amerre kellett volna. De ezúttal ez nem von le az élményből, az irányítás egyszerű és kicsit sem körülményes.

Aki azt mondja, hogy ez a játék véres, az kissé messze áll a valóságtól. Ez a játék nem véres, hanem brutális. Eszméletlen mennyiségben ömlik a vér, egy-egy durvább maflás után nem egyszerűen vérezni kezd egy Ork, hanem szétrobban a teste. Komolyan úgy fogjuk érezni, hogy mi vagyunk a Császár tökéletes gyilkoló gépei, és a magasztos cél érdekében pozdorjává zúzzuk az összes Ork koponyáját. Amint meglengetjük a kardunkat, borulnak a zöldek, és mindent beterít a vörös nedű. Még a saját páncélunk is tocsogni fog a vérben, igaz, egy kis idő után valamilyen misztikus módon köddé válik rajtunk az Ork belsőség. Egy durvább mordállyal is szétszaggatunk bárkit, aki az utunkba kerül, és akkor még a java hátravan.

Amint hozzászokunk a harcrendszerhez, beindul az igazán véres kivégzések végrehajtása. Fegyverfüggő, hogy mikor milyen módon végzünk egy ellenséggel, de akadnak olyan mozdulatok is, amelyek minden vágóeszköznél előcsalhatóak. Amikor egy kézzel földhöz vágjuk a zöldikét, és apró darabokra tapossuk a fejét, akkor rájövünk, hogy igen, ez már mészárlás. Amint megszerezzük a Chain Sword-ot (kard, melybe egy kedves láncfűrész van beépítve), olyan szintű darabolás veszi kezdetét, amellyel ritkán lehet találkozni játékokban. Felejtsük el az olyan fokú brutalitást, mint például a Manhunt (jó, tudom, hogy itt nem emberekre vadászunk, de a vér az vér, bármiből folyjon is), Dead Space vagy már-már a konzolos God Of War-t is ide merem említeni. Egy-két durvulás vértermelése lazán megüti még az utóbbi játékban látott dolgokat is, de ez tényleg csak pár jelenetnél van így. A többi módszer csak brutálisan durva és eszméletlenül látványos.

A különféle kivégzések végrehajtása nem csak látványos, hanem hasznos is. Ezzel tudjuk visszatölteni a képernyő felső részén megjelenő életcsíkunkat. Ugyanis, ha lekapják rólunk a pajzsot, onnantól már durván sérülni kezdünk. Ha kis szünethez jutunk, szerencsére visszatöltődik az energiaburok, de harc közben ez igencsak macerás. Ez egyrészt azért van, mert csata alatt nem nagyon lesz időnk pihenni, másrészt nem szabad sérülnünk annak érdekében, hogy beinduljon az újratöltődés. A távolról lövöldöző Orkok pedig szinte mindig eltalálnak minket, hiába van mellettünk két bajtársunk is, minket jobban fognak szeretni. Itt jegyezném meg, hogy az AI pár esetben nem áll a helyzet magaslatán. Társaink hajlamosak beragadni olyan területen, ahol a sok tereptárgy sűrűn van elhelyezve. Az Orkoktól se számítsunk taktikára, akinek lőnie kell, az lőni fog, akinél balta van, az nekünk ront. Egyedül a sámánok okozhatnak majd kisebb gondot, mivel ők előszeretettel teleportálgatnak ide-oda, és nehéz őket befogni. Bajtársaink azért hatékonyan tudnak irtani, csak azok a fránya beragadások nem kellettek volna.

Az Orkok AI-ja lehet nem áll a helyzet magaslatán, de egy valamiben mégis hatalmas előnyük van: nagyon sokan vannak. A játék hajlamos arra, hogy bedobál nekünk rengeteg zöldikét a csatatérre, és bizony megesik, hogy a létszám túl nagy lesz. Vannak olyan sarkaltos pontjai a játéknak, ahol könnyen fűbe haraphatunk, ha nem vagyunk résen. Ezeknél a részeknél én személy szerint kicsit unfair-nek éreztem a programot, Normal nehézségen rengetegszer sikerült behalnom (vagy én vagyok béna hozzá?). Pláne, ha Elite ellenfél is van az Orkok között, akik akkorákat ütnek, amitől azonnal nullára ugrik a pajzsunk, és az életerőből is levesz valamennyit. Hiába tudjuk már profin kezelni a harcrendszert, ha húsz irtó dühös Ork üt minket egyszerre, pillanatok alatt leszednek. Természetesen a játék későbbi szakaszában megjelenő új ellenfelekkel szemben (nem árulom el, kik ők, nem akarok poéngyilkos lenni) is lesznek olyan szituációk, amelyek során rendesen le fogunk izzadni.

Ezért jó, hogy a készítők belezsúfolták a játékba a bénítás lehetőségét. Az egy dolog, hogy egy ellenfelet először le kell bénítanunk ahhoz, hogy kivégezzük, de vannak olyan mozdulatok, amelyek segítségével egy pillanat alatt megszabadulunk a minket körülvevő ellenségtől. Nem mondanám, hogy túl sok kombó került bele a játékba, talán a közelharci fegyverek cserélgetése esetén fogunk egy-két újabbat felfedezni. Ha már a test-test elleni harcot nézzük, azt se lehet elmondani, hogy frenetikusan jó harcrendszerrel lenne dolgunk. Én legalábbis sosem használtam három billentyűnél többet a henteléshez, bár hozzá kell tenni, hogy így viszont nincs agyonbonyolítva az egész. Több mozdulat azért nem ártott volna a gárdistáinknak, mert lett volna benne lehetőség. Összességében azért pozitív a mérleg, hála a hangulatos és izzasztó csatáknak, illetve a nyers brutalitásnak, ami a Warhammer 40k világot átöleli.

A Relic-es fejlesztők azért nem csak a jó öreg gyepálást próbálták belezsúfolni a játékmenetbe, vagy legalábbis igyekeztek feldobni azt mindenféle extrával. Néha a kezünkbe fog akadni egy-két olyan tárgy, ami tuti, hogy széles vigyorra fog minket késztetni. Az egyik ilyen a Jump Pack, amivel úgy röpködhetünk majd, ahogy kedvünk tartja. Ilyenkor kicsit átalakul a harc is, hiszen olyan könnyedén fogunk lecsapni a magasból gyanútlan Ork barátainkra, hogy nem igazán lesz idejük még csak feleszmélni sem. Sajnáltam, hogy elég ritkán juthatunk hozzá ehhez a mütyürhöz, mert igazán élvezetes volt így játszani. Ezen kívül részt fogunk venni egy hatalmas légi csatában, ami eszméletlenül jó lett. Egy birodalmi Valkyrie fedélzeti ágyújából fogjuk osztani az áldást temérdek repkedő Orkra. A különféle telepített ágyúk amúgy letéphetőek a helyükről, ilyenkor semmi más dolgunk nem lesz, csak menni előre, és lőni mindenkit, aki az utunkba kerül. Kicsit érdekes volt, hogy a kezünkben már limitált a muníció ezekben, de ha a helyükön hagyjuk őket, akkor végtelen töltény van bennük (Plasma Cannon kivételével).

Ha már ennyire belementünk a fegyverekbe, nézzünk körül ezen a téren is. A különféle közelharci szerszámokból van pár olyan darab, amivel igazán be tud fűteni az Orkoknak. A játék elején ugyan egy elég soványka karddal fogunk hadonászni, a fentebb említett Chain Sword azonban hamar a kezünk ügyébe kerül, amivel már lehet pusztítani a népet. Később ezt lecserélhetjük egy Power Axe-ra, a hatalmas balta már félelmetesen jól fog szolgálni minket. Amikor pedig először megkaparintjuk a Thunder Hammer-t, akkor fogunk igazán mosolyogni és szórakozni. Az Orkok repkedni fognak minden irányba, amint megsuhintjuk a gigantikus kalapácsot. Az is igaz, hogy minél nagyobb egy fegyver, annál lassabban fogunk ütni vele, így a pöröly esetén kicsit nyitottá válunk majd a támadásokra. Az igazán durva párosítás az lesz, amikor lehetőségünk nyílik a Jump Pack és a kalapács duóját hadba állítani. Az tuti, hogy onnantól kezdve nem lesz ellenfél a csatamezőn.

Lövöldözni is fogunk, úgyhogy a csúzlikból is akad válogatni való. A sima Bolt Pistol csak kisebb létszámban támadó csapat ellen hatékony, de a Bolter már alkalmazható a csörtető Ork sorok megritkítására. A túl távol lévő ellenfelekkel szemben a Stalker Bolter fog hasznosnak bizonyulni, később ezt lecserélhetjük Lascannon-re, vagy a beszédes nevű Storm Bolter-re. Utóbbi elég pontatlan, de olyan tűzerővel rendelkezik, hogy a nagyobb ellenfeleket sikeresen eltakaríthatjuk az útból. Később találhatunk majd Plasma Pistol-t és Plasma Gun-t, amikre jellemző, hogy túlmelegszenek. Ki kell engedni a felforrósodott plazmát a fegyverből, hogy újra lőhessünk vele. Természetesen ezek jóval erősebbek a töltényes változatoknál, azonban az előbb leírtakból adódó, hogy körülményesebb is velük a tűzharc. Használni fogunk még gránátokat is, melyeket ezúttal elég pontosan kell eldobnunk a maximális hatás érdekében. Direkt nem soroltam fel az összes lőfegyvert, azért akadjon pár meglepetés is a lövöldözésre vágyóknak.

Lesz még egy nagyon hasznos tulajdonságunk a harcokban, ez pedig a Fury. Amint felvesszük az első Purity Seal-t, megkapjuk a harci dühöt, amelyet öldökléssel kell feltöltenünk. Ha a kép bal alsó sarkában lévő jel megvillan, aktiválhatjuk a Fury-t. Ilyenkor jóval erősebben csapunk oda minden ellenfélnek, ráadásul az életünk folyamatosan újratöltődik. Később találni fogunk több Seal-t is, amelyektől extra tulajdonságokhoz fogunk jutni. Kapunk például egy Bullet-time szerű időbelassítást, ha manuálisan célzunk a fegyverünkkel. Őszinte leszek, én ezt alig használtam, mert Fury alatt inkább csapkodtam, valamint lassítás nélkül szerintem sokkal hatékonyabb a lövöldözés. Egyéb bónuszokkal fogunk még gazdagodni (hamarabb tölthetjük fel a dühöt, vagy éppenséggel tovább fog tartani, ha aktiváltuk), valamint szerezni fogunk egy Iron Halo-t is, amely jelentősen megnöveli a pajzsunk erősségét. Utóbbi kétségkívül az egyik leghasznosabb eszköz a játékban, ráadásul passzívan fejti ki a hatását. Picit talán kissé későn fogjuk megkapni, lehet, hogy addig elmorzsolunk majd pár könnycseppet a húzósabb harcok során.

Ha az amúgy sem rövid egyszemélyes hadjáratot befejeztük, bátran nekileselkedhetünk a multiplayer-nek, ami igazán remekre sikeredett. Ugyan egyelőre csak két játékmód található meg a játékban, a fejlesztők szerint érkezni fog még pár kiegészítés a multihoz. A nagyszerű testre szabási lehetőségek által teljesen egyedire varázsolhatjuk multis avatárunkat. Variálhatjuk a páncéldarabok színét és típusát, sőt, még a vállvérten lévő díszeket is. Ezekből természetesen sokat meg kell nyitnunk, különböző feladatok végrehajtásával. A kombinációk száma hihetetlen sok, nem fogunk látni két ugyanolyan gárdistát a csatatéren. A multiban a két örökös harcban álló fél, vagyis az Űrgárdisták és a Káosz erői csaphatnak össze. Természetesen megválaszthatjuk a kasztunkat is, lehetünk távolabbról hatékonyabb vagy közelharcban jeleskedő karakterrel, esetleg egy hibriddel. Az egyik multis mód az Annihilation, amely tulajdonképpen két csapat egymás elleni küzdelme, a másik pedig a Seize Ground, amiben kontrollpontokat kell elfoglalnunk, és védenünk. A multis harcok ugyanolyan jók és pörgősek, mint a single rész, úgyhogy el fogunk vele tölteni pár kellemes órát.

A játék grafikája nekem tetszett, de akadnak benne hiányosságok. A legszebbek a karakterek lettek, valamint az animációk is nagyon el vannak találva. Az Orkok tagbaszakadtak, a nagyobb egyedek pedig különféle páncélokba vannak felöltözve, melyek mind nagyon szépek. Ugyanez elmondható a gárdistákról is, az aprólékosan kidolgozott, iszonyat nehéz vasrucin nagyon szépen megcsillan mindenféle fény. A vér ábrázolása természetesen megfelelő, illetve a különféle robbanások és fegyverlövések effektjei is remekül meg vannak csinálva. Valahogy olyan érzésem volt a grafikus motorral kapcsolatban, hogy minél tovább jutunk a játékban, annál több mindent mutat meg a szépségéből. A program vége felé lévő helyszínek már nagyon hangulatosra lettek megalkotva. Azonban akadnak elég durva bugok, gyakran sikerül egy kivégzés során szépen beleépülni a falba, vagy ha egy perem mellett állunk, akkor sikeresen úgymond kicsúszhatunk a levegőbe a kivégzés animációja során. Egyes telepített lövegeknél pedig néha nem reagál a billentyűparancs, csak késve. Arról meg már nem is beszélek, hogy egy-egy Ork hajlamos úgy beragadni a környezetbe, hogy nem tudjuk sebezni.

A helyszínek ábrázolása is kissé felemásra sikerült. Rendben van, hogy egy rombolygón vagyunk, aminek a felszínén totális háború van. A játék elején ennek megfelelően a szétrobbant épületkomplexumok között fogunk haladni. A hangulat így tényleg visszaadja azt az érzést, hogy itt bizony hatalmas harcok dúlnak. Viszont egy-két helyen nagyon sivárnak éreztem a környezetet. Kezdett az agyamra menni, hogy nem látok mást, csak ledőlt házakat, melyeket a programozók többször leraktak egymás után, csak más sérüléssel. A különféle gyárbelsők viszont szépen ki vannak dolgozva, díszes textúrákból épülnek fel, és mind remekül visszaadja a Warhammer 40k hangulatát. A játék végén pedig részt fogunk venni egy igazán epikus küzdelemben, ennél a résznél már-már úgy éreztem, hogy a Relic fejlesztői itt adtak bele mindent, hogy jól szórakozzunk. A kultikus Warhammer 40k hangulatot azért lehet érezni, főképp a darálások és a történet miatt, de ha csak a grafikára építene a játék, lehet, hogy az nem lenne elegendő.

A játék hanganyaga az, amibe viszont nem lehet belekötni. A különféle robbanások, tűzharcok hangeffektjeit remekül eltalálták. Ahogy széttapossuk egy Ork fejét, szinte hallani lehet, ahogy apró darabokra reccsen a koponyája. A csatakiáltásaik nagyon ütnek, és tényleg érezni fogjuk bennük a dühöt. A kisebb goblin-ok vékony hangon karattyolnak, a nagyobbak pedig egymásnak üzengetnek, hogy le kéne csapni ezeket az űrgárdistákat. A játék zenéje hősies és igazán adrenalin pumpáló, egyedül azt sajnáltam, hogy viszonylag ritkán csendülnek fel a remek zeneszámok. A szinkronnal kapcsolatban sem lehet kifogásolnivaló, Titus kapitány hangját egy világsztár kölcsönzi, nevezetesen Mark Strong (például ő volt Blackwood az 2009-es Sherlock Holmes filmben) konferálja fel a főszereplő mondanivalóit. De a többi karakter szinkronszínésze is remekül végzi a dolgát, sehol sem érezhetjük erőltetettnek a párbeszédeket.

Miután végigvittem a játékot, vegyes érzelmekkel tudok nyilatkozni. Egyrészt eszméletlenül jó hangulata van, és mostanság ritkán képviselteti magát PC-n egy ilyen, Gears Of War vagy God Of War féle hentelés. Az akció fenomenális, a történet és a karakterek jók, a nyers brutalitás pedig példátlan. Mindenképpen megéri játszani vele, az összképet csak az AI és grafikus motor botladozásai rontják, illetve a pár helyen frusztráló nehézség. Szeretem én a kihívásokat, de ezeknél a részeknél én tényleg kissé soknak éreztem az ellenfeleket. A játékmenetet érintő pár bakit se tudtam figyelmen kívül hagyni, és kicsit kevéske a boss harc, de ezeken már nem érdemes túlságosan fenn akadni. Mint minden ilyen "Ott üsd, ahol éred!" típusú játéknál, itt is éreztem, hogy egy idő után totál elfáradtam miatta, azért pihenésképpen akad pár üresjárat. A Space Marine szerintem nem lesz klasszikus, de egy remek játék lett, amit érdemes kipróbálni! Tehát Ork vadászatra fel, természetesen csakis a Császárért!