Istenek a pácban

Ki lehet jelenteni, hogy a Ubisoft berkeiben tavaly decemberben megjelent, egykoron még Gods and Monsters névre hallgató, de azóta átkeresztelt Immortals a kiadó új üdvöskéje lett. A játékon erősen érződik, hogy olyan emberek alkották, akiknek szívügye a görög mitológia, valamint olyan fejlesztők dolgoztak rajta, akik vastagon részt vettek korábbi Assassin's Creed epizódok megalkotásában. Az Immortals az egyértelmű példa arra, a Ubisoft készen áll új irányok felé nyitni a játékiparon belül.

Történetünk a görög istenek bukásával kezdődik, visszatér legyőzetettségéből Typhon, az egyik legerősebb, és leggonoszabb titán, leigázza a legnagyobb olümposzi istenségeket, majd mindegyiküket az Arany-sziget különböző pontjaira börtönözi be, mely a későbbi játékterünkként szolgál majd. A történet tulajdonképpen Zeusz, és egy másik titán, a sziklához kötözött Prométheusz párbeszédén keresztül elevenedik meg képernyőnkön, és itt rögtön elő is jön a játék egyik legnagyobb érdeme: a párbeszédek. A két halhatatlan férfi beszélgetése minden, csak nem unalmas, és gyakran keverednek vitába arról, hogyan is történtek egyes események, ezáltal előfordul néha, hogy nálunk is folyamatosan változik a környezet, vagy épp egy-egy előttünk járkáló ellenség. A játék maga ennek következtében meg sem próbál komolykodó lenni, a hangsúly elsősorban a felhőtlen szórakozásra irányult. Az általuk elbeszélt eposz főhősei leszünk mi, egy Fenyx nevű halandó, aki hajótörést szenved az Arany-sziget partjainál, és rajta kívül a legénység minden egyes tagja köddé vált. Fenyx egy gyors karakter kreáló képernyő után - amelyet nem bonyolítottak meg túlságosan - elindul, hogy felkutassa a legénységet, és ezzel együtt a bajtársait. Ám hamar rájön, hogy gyakorlatilag minden halandó kővé vált a szigeten, és a vidéket furcsa, vörösen izzó teremtmények lepték el, mindkettő a kiszabadult Typhonnak köszönhető. Ekkor kezdjük meg a játék tutorial részét, amely nagyjából egy órát vesz igénybe, amire az alap játékmechanikákkal megismerkedünk. Valamint ekkor találkozunk a tolvajok és utazók istenével, Hermésszel is, aki aztán felvilágosít a történtekről. Innentől kezdve pedig fő célunk a fent említett istenek megsegítése, kiszabadítása, majd végül a Typhonnal való leszámolás lesz.

Amit először feltűnik a történet kezdete után, az a grafika. Ez egészen művészire sikeredett, meseszerű, letisztult, ám mégis a rengeteg környezeti hatásnak köszönhetően részletes, és gyönyörű. Az Arany-szigeten sokfajta környezettel találkozhatunk, ezek élesen elütnek egymástól, így a készítők elengedhették fantáziájukat, és gazdagon tudták prezentálni mindegyiket a maguk szépségében. Járunk majd az Örök Tavasz Völgyében (Valley of the Eternal Spring), amely Aphrodite birodalma, tele van virágzó fákkal, gyümölcsösökkel, színes rétekkel, vízesésekkel, valamint az istennő palotája talán az egyik legszebben kinéző épületegyüttes, amellyel a játékban találkoztam. Ez az első terület, amelyre a játék elkalauzol az apróbb bevezető szigetet követően, ezután azonban rajtunk áll, merre folytatjuk tovább a történetet, melyik istent szabadítjuk ki börtönéből. A játék a napszakok váltakozásával is belevitt egy csavart a rendszerébe, érdemes lehet éjszaka is kalandozni a vidéken, hiszen vannak olyan kincses ládák, amelyek kinyitására csak ekkor nyílik esély.

Itt jön elő a játék talán legnagyobb mozgatórugója, a gyűjtögetés. Gyakorlatilag rá vagyunk kényszerítve, hogy rengeteg nyersanyagot, hozzávalót, ásványt összegyűjtsünk, hiszen mindegyik segítségével mást és mást fejleszthetünk Fenyxen. Ezeket a fejlesztéseket az Aphrodité területén levő Istenek Csarnokában tudjuk véghezvinni, amely egyfajta háromdimenziós menüként is szolgál a fejlesztésekhez, valamint itt jelennek majd meg a már kiszabadított istenek is. Itt fejleszthetjük az életerőnket, a kitartásunkat, a fegyvereink és páncéljaink erősségét, kotyvaszthatunk különféle erősítő italokat, kioldhatunk számos képességet, és új isteni erők birtokába is juthatunk. Viszont minden egyes fejlesztéstípus más-más, a világban megtalálható gyűjthető tárgyért kiált. A maximális életerőt például a térkép kissé nehezen megközelíthető pontjain elhelyezett ambrózia kristályok segítségével növelhetjük, ezek közelében legtöbbször le is kell győzni valamilyen teremtményt. A staminát zeuszi villámokkal növelhetjük, ezeket legtöbbször egy-egy tartaroszi dungeon végén kapjuk meg, melyekre még később kitérek. A képességeket Charon pénzérméivel oldhatjuk fel, melyek megszerzéséhez a térképen kell a rengeteg fellelhető, különféle puzzle feladatot megoldani, melyek mindegyike szerencsére élvezetesre sikeredett. Az ellenségek legyőzéséből kristályokat kapunk, ezeket kell felhasználni fegyvereink erősítéséhez, de ezeket a kristályokat néha a térképen is megtalálhatjuk. A bájitalokkal van talán a legegyszerűbb dolgunk, ezek összetevőit számtalan helyen fellelhetjük, ráadásul nagy mennyiségben. Ezek mellett különféle ládákat nyithatunk, melyekhez legtöbbször szintén meg kell oldani valamilyen puzzle feladatot, és vagy kristályokat, vagy egy új fegyvert, páncélt tartalmaznak. A feladatok pedig jócskán különböznek egymástól, a puzzle típusokat fel sem tudnám sorolni teljesen, de rengeteg félével találkozhatunk majd a végigjátszás során. Ezeken felül megszelidíthetünk különféle hátasokat is, kezdve a lovaktól a szarvasokig, amelyek aztán gyorsabban el tudnak vinni minket A pontból B-be, ezekből is számtalan fajta futkosik a mezőkön. Tehát számos módon el tudjuk ütni az időnket a játék világában, és sokszor el is felejtkezünk arról, hogy amúgy fő küldetéssorozata is van, hiszen annyira lefoglal minket a rengeteg teendő.

Beszéljünk egy kicsit a különféle játékmechanikákról. Fenyx a bevezető rész végén kapja meg a szárnyait, amivel aztán rövidebb távokat repülve is megtehetünk, függvényében annak, milyen magasra másztunk, valamint hogy a repülést meddig bírja a staminánk. Ez utóbbi nagyon fontos elem, hiszen hamar el tud fogyni, ezért akár sziklamászás közben, vagy akár repülés közben oda kell rá figyelnünk, mert könnyen lezuhanhatunk a mélybe. Hősünk képes kisebb-nagyobb tárgyakat telepatikus képességgel mozgatni, ennek majd a kirakós részeknél vesszük nagyobb hasznát. Kapunk még idővel különféle isteni erőket is, amelyek egyike a "dash" képességét nyújtja nekünk nagy sebzéssel karöltve, de van köztük területi sebzés is. A harcrendszert nem bonyolították túl, és akik játszottak az újhullámos Assassin's Creedek bármelyikével, azokat nem éri majd semmilyen meglepetés. Lesz egy kardunk, valamint egy fejszénk, előbbi a gyors, utóbbi a nehéz, de lassabb támadásokat viszi végbe, és kapunk egy íjat is, ami nekem inkább a puzzle részekben segített, a harcban egy kissé erőtlennek éreztem a közelharci fegyverekkel ellentétben. Minél több képességet oldunk ki, egy idő után annál könnyebbé válik majd a harc is, így érdemes lehet ezek megszerzésére ráfeküdni. Korábban említettem a tartaroszi dungeonokat, ezek egy külön részt alkotnak a játékon belül. A térképen számos helyen fellelhetők ezek kis vörös kráterek, amelyekbe beleugorva egy teljesen más dimenzióba teleportálunk, ahol egy-egy ügyességi pályán kell végigmenni, mindig más puzzle feladatokat végrehajtva. Ezeknek három szintje van, a könnyűtől az egészen összetettig mindent megtalálhatunk, és mindegyiknek külön neve, valamint tematikája van, tehát nem egy kaptafára készültek szerencsére.

A Ubisoft nyílt világú játékait gyakran éri az a vád, hogy egy idő után rendkívül önismétlővé válnak, nos, az Immortals esetében ilyet egyáltalán nem tapasztaltam. A világ ugyan jóval kisebb, mint a kiadó egy átlagos játékában megszokhattuk, ám a sziget roskadásig van tennivalóval, talán még egy picit túl is van zsúfolva, viszont ez csak az én véleményem. De unatkozni egyáltalán nem fogunk, sőt, a bőség zavara miatt először azt sem fogjuk tudni, merre induljunk, mire is feküdjünk rá először. Fenyx maga egy kicsit esetlen, de szerethető karakter, van egy bizonyos karakterfejlődése is a végigjátszás során, mindegyik istentől tanul valamit, amit a későbbiekben hasznosíthat. Külső szemlélő számára egyszerre soknak tűnhet az, amire oda kell figyelni a játékban, a rengeteg féle nyersanyag, három fajta képességfa, számtalan mennyiségű fejtörő, de ha elkezdjük játszani az elejéről, nagyon hamar bele lehet lendülni. Az egész játékot áthatja egyfajta energia, lendületesség, frissesség, amely egyből kiütközik, amint nekiállunk, és ez a fajta gördülékenység nem szűnik meg, ameddig ki nem lépünk az asztalra. Valahogy ebben keresendő az Immortals színe-java, valamint a párbeszédekben, és a különféle karakterekben, akik véleményem szerint egytől-egyig tökéletesen el lettek találva. Néhol észrevenni, hogy ugyanazok a hangeffektek vannak felhasználva, mint az Assassin's Creed Odyssey esetében, és a játék több aspektusában hasonlít is az asszasszinok görög kalandjára, ám ne tévesszen meg senkit, ez nagyon is jól áll a játéknak, és egyáltalán nem vesz el semmit az élményből. Érkezett továbbá azóta három nagy DLC is a játékhoz, melyek A New God, Myths of the Eastern Realm, valamint The Lost Gods névre hallgatnak, így aki a teljes élményt szeretné átélni, annak érdemes lehet egy season passre is beruházni az alapjátékon felül.

Összességében elmondható, hogy az Immortals: Fenyx Rising egy kiemelkedő alkotás lett a Ubisofttól, az elmúlt években megjelent open world játékaik már kezdtek az érdektelenség felé mozogni, azonban most talán kicsit visszatért az a Ubisoft, amelyet mi, játékosok látni szeretnénk, és amelytől hasonló színvonalú játékokat várunk el a jövőben is. A kiadó elindult új irányokba a megszokottak mellett, így hát újra kíváncsian várom, mivel rukkolnak elő legközelebb.

Értékelésem: 10/10